Pattermann Kinga 25 éve dolgozik szervezetfejlesztőként, coachként, 10 éve tanít coachokat. Első könyve több, mint 10 000 példányban kelt el. Idén szeptember 9‑én jelenik meg a második könyve, melynek címe Intuíció a gyakorlatban szülőknek és gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek. A könyv szerzőjével Daróczi Magdi coach, kineziológus beszélgetett intuícióról, gyerekekről, szülőkről a most megjelenő könyv apropóján.
Kingával 2021 óta ismerjük egymást. Akkoriban ő volt az egyik coach-tanárom. Számomra Ő az a tanító, aki a puszta jelenlétével is tanít. Ő segített ahhoz hozzá, hogy tudjam magamról, jobban szeretek improvizálni, mint tervezni. Tőle tudom, hogy ahol az intuíció, ott az életfeladatom. Így számomra is nagy öröm, hogy most első interjúmban vele beszélgethetek és megoszthatom veletek tudását, személyiségét és jó szívvel ajánlhatom a hamarosan megjelenő új kötetét mindenkinek, aki valaha volt gyerek.
Most jelenik meg a második könyved az intuíció témájában, miközben hosszú hosszú évek óta üzleti coachként, szervezetfejlesztőként ismerünk téged. Mi keresnivalója az üzleti világban az intuíciónak?
Nagyon fontos leszögezni, hogy az intuíció és racionalitás, kéz a kézben jár. Egy racionális gondolatot követ egy megérzés. Aztán 2 racionális cselekedet, aztán megint jön az intuíciónk. Nem működik intuíció racionalitás nélkül.
Az intuíciónak többféle értelmezése van, de van egy olyan meghatározás, amiben a kutatók a pszichológusok és a magamfajta tapasztalati megfigyelők, coachok is egyetértenek. Azt mondjuk, hogy a tudatalatti az a fogantatástól kezdve minket ért milliárdnyi élmény tudatalatti elraktározása, ami váratlan helyzetekben ugrik elő. Szabad asszociáció, képek, hirtelen megoldások, új ötletek, útmutatás formájában.
És mi történik bármely vállalat életében? Aki odamegy dolgozni, elkezd tapasztalatokat gyűjteni az adott munkahelyen. Sőt, lehet, hogy már gyerekkora óta gyűjt azzal a munkával kapcsolatos tapasztalatokat, mert mondjuk az édesapja is már favágó volt és ő meg asztalosnak tanul. Édesanyja is már ápoló volt és ő orvosnak tanul. Tehát ki tudja, mióta gyűjti magában az adott munkakörrel kapcsolatos tapasztalatokat.
Ezek a tudatalatti tapasztalatok az adott munkában, az adott munkahelyen ugyanúgy egy váratlan helyzetben meg tudnak jelenni, tehát hallatlanul értékesek. Szoktuk azt mondani, hogy nagyon kár, hogyha egy sokat tapasztalt kollega elmegy a szervezettől. Hiszen elvisz magával olyan tudást, amit ő maga sem tud pontosan, hogy mi is az. Mert sokszor már a tudatalattijában lévő tapasztalatok azok, amikről szó lehet.
Könnyen lehet, hogy te a munkádban nem tudod miért és hogyan, de valamire nagyon jól ráéreztél.
Amikor megengedjük magunknak ezt a gondolatot, akkor valójában megengedjük azt, hogy az a rengeteg munkatapasztalat, ami a tudatalattinkban ott van, az valamilyen módon elkezdjen működni. Ezért fontos és egyre fontosabb az üzleti világban az intuíció vagy megérzés használata. Ez az, amit nem tudnak helyettesíteni mesterséges intelligenciával sem. Azt a rengeteg élményt, ami benned valamilyen módon válaszol. Nem tudjuk, mik voltak azok a pontok a te pályád során, amik megerősítettek abban, hogy efelé a megoldás felé menj.
Mik voltak azok a pontok a pályád során, amik megerősítették, hogy az intuíció felé menj vagy amik építették a saját tudásodat róla?
Először is, ha csak az üzleti coachingot, tréningeket nézzük, akkor nagyon sok váratlan nehézség, kihívás érkezett az ügyfelek, a megrendelők, a tréning résztvevők részéről. Ezekre hirtelen és azonnal kellett reagálnom. Azt vettem észre, hogy egy hirtelen jól irányzott kérdés, egy hirtelen, „ki tudja honnan jövő” jó mondat vagy ott kitalált gyakorlat, sokkal erősebb volt, mint az előre megtervezett struktúra.
Elkezdtem figyelni magam.
Valahányszor hagytam, hogy a csoport vagy az egyén egy kicsit szabadon haladjon, bennem pedig ezzel párhuzamosan valahonnan a mélyből jöhetett elő, hogy mit kéne kérdezni, mit kell mondani, a végére sokkal strukturáltabban és gyorsabban jutottunk el az eredeti célunkhoz, mint amikor ragaszkodtunk a terveikhez. Ez nagyon nagy tapasztalat volt, ami folyamatosan megerősítést nyert. Olyannyira, hogy most már ezt tanítom is a coach képzésben.
A második könyved a szülőknek és gyerekekkel foglalkozó szakembereknek szól? Honnan a tapasztalat, hogy erről írj?
Szültem 5 gyermeket meg felneveltem egy hatodikat, aki halmozottan sérült. És azt vettem észre, hogy a sok gyerek kapcsán nyilván égetően fontosak a határok, az elvárások, a jól szervezettség. Teli vagyunk nélkülözhetetlen adatokkal, meg kell írni a házi feladatot, be kell érjen a gyerek az iskolába. Ez mind mind arról szól, hogy szervezzük az életet, tudatosan irányítjuk.
De ezzel párhuzamosan folyamatosan megjelenik valami váratlan. Valami nem jó, nem egészen érthető dolog.
Amit az ember úgy tud csak jól megoldani, hogy működteti a szülői ösztöneit. Ezek a szülői ösztönök meg onnan vannak, hogy ő az, aki a gyerekkel a legtöbb időt töltötte. Egyrészt nagyon szereti, másrészt meg messze-messze a legtöbb időt töltötte vele. Azt figyeltem meg, hogy erre a fajta szülői ösztönre, megérzésre, intuícióra -hogy mi van vele, nem oda kéne menni, nem így kéne bánni a gyerekkel, máshova kéne vinni, el kellene bizonyos dolgokat engedni, ami látszólag nem racionális- hallgatni kell. Mert azért senki más nem felel csak a szülő. Hogy ezeket, ha érzi, akkor kezdjen velük valamit. Erre jöttem rá, hogy ez kell, enélkül nem megy. Ráadásul nagyon sok jó dolog származott belőle, ha hallgattam az intuíciómra. Illetve nagyon sok rossz abból, amikor nem hallgattam rá.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy szülőként tudjuk és merjük is alkalmazni az intuíció erejét?
Az egyik az ezzel kapcsolatos tudatosított pozitív tapasztalat. Ha egyszer már használtam az intuíciót és abból valami jó származott, vegyen észre és később is emlékeztessem rá magam. Olyan is lehet persze, hogy használtam az intuíciót és félrevitt. Akkor azt is vegyem észre és tudatosítsam magamban, hogy ez nem az a terület, ahol működik az intuíció.
Érdemes másokat is megfigyelni, de nem összehasonlítani magunkat mert abból nem szokott jó dolog kisülni. De érdemes figyelni, hogy melyik szülő mikor, hogyan használta jól az ösztöneit.
Sokszor a gyerekeink tanítanak minket erre. A gyerekek legnagyobbik része valamit ösztönből mond. Ő maga se tudja megmagyarázni, csak úgy érzi. Ha erre ráhangolódunk, ezeket figyeljük, az valamire nekünk magunkban is adhat választ.
A másik, hogy érdemes kísérletezni. Pici dolgokban, ahol eddig nem mertük használni az intuíciónk, ott megnézni, hogy mi történik. Olyan dologban, amiben, ha rosszul döntünk akkor sem fog történni semmi.
Az is egy nagyon jó irány, amikor minden racionalitása ellenére, valamiért mi valamit nagyon nem szeretnénk. Ekkor kell kicsit jobban megfigyelni, hogy mi történik bennünk, hogy ez miért történik. Hogy ez félelem, paradigma, rossz üzenet vagy éppen ellenkezőleg, valami nagyon mély ősi tudás bennünk. Ami azt mondatja velünk, hogy ott abban a helyzetben álljunk meg.
Az intuíció tényleg fejleszthető? Vagy az van, hogy vannak emberek, akiknek ez van és tudják működtetni, mások pedig nem?
Mindenkinek van. Ha elfogadjuk azt a definíciót, amit mondtam az elején, hogy az intuíció a minket ért összes tapasztalat tudat alatti raktározása, abból az fakad, hogy mindenkinek van. Tehát a nem tudatos emlékezetünk valójában az intuíció. Ez pedig azt jelenti, hogy mindenkinek van, hiszen itt él és tapasztal.
Az más kérdés, hogy különböző behatások hatására mit kezdünk ezzel. Ha valakinek csak traumatizált élményei vannak a gyerekkorából, iskolás korából, munkahelyéről, akkor azokon a területeken ez lehet blokkoló vagy félrevezető.
Hogyha akarna se tudna hallgatni az intuíciójára.
Ugyanakkor az is lehet, hogy a különböző elvárások, paradigmák és törvénykezések hatására az ember kényszeríti magát, hogy ne érzésből cselekedjen, hanem valami félreértett merev szabályszerűség szerint. Lehet, hogy ezért kap jutalmat, dicséretet, szeretetet, törődést. Így gyorsan el lehet távolodni az intuíciótól.
Az is lehet, hogy már az intuíció szót magát is azért utálja, mert mondjuk olyan környezetben volt, ahol ebből túl sok volt. Tehát valamilyen extrém spirituális környezetben, ahol annyira csak erről beszélnek, hogy válaszul ő egy sokkal racionálisabb utat választ.
Tanulható az intuíció?
A válaszom igen, azon a területen, ahol azt érzed, hogy ép maradt a gondolkodásod. Tehát nem volt kitéve ilyen extrém behatásoknak. Ellenben mondjuk egy csomó pozitív élményt szereztél. Tehát lehet neked traumatizált gyerekkorod, de mondjuk ötödikes korodtól judo országos bajnok leszel. Akkor bőven lehet, hogy a judo lesz életednek az a területe, ahol csukott szemmel tudod, hogy honnan fog téged rúgás érni. Ránézel az ellenfélre és tudod, hogy milyen lesz. Előre tudod, hogy egy meccsen mi fog történni, mert az a terület telis-teli van élményekkel és akkor azon a területen érdemes használni az intuíciót.
A tanulás tehát az, hogy megnézem, hogy mi az a terület, ahol működik az intuíció.
Ha azon a területen, ahol működik, tudatosan használom, észrevétlenül ki fog terjeszkedni határterületekre, aztán még tovább fog terjedni és még tovább és még tovább.
Térjünk vissza a szülőkre. Nekik nincs idejük. Rutin megoldásokhoz nyúlnak. Hol kezdenéd a helyükben, hogy egy picit meg tud hallani a saját intuíciód?
Olyan helyzetekben, amiknek nincsen igazán nagy tétje. Érdemes megkérdezni magától a szülőnek hogy „Most mihez lenne kedvem?”. És őszintén megválaszolni, hogy most igazából mihez lenne kedve. Kicsit próbálkozni ennek mentén lazítani. Miért is kell nekem a gyereknek három fogást uzsonna és vacsora között előállítani? Miért is kellene nekem most a gyereknek kivasalnom azt az inget? Miért van arra szükség, hogy akkora babazsúrt szervezzek? Tehát azokban a kérdésekben változtatni, amiket azért csinálnak, mert szokás, feladat úgy illik, úgy várják el. Helyette néha megkérdezni, hogy igazából mihez lenne kedvem.
Pici, apró, szelíd lépésekben ezzel próbálkozni.
A másik irány, hogy az intuíció és a kreativitás határterületek, egymásba folyó definíciók, szavak. Ennek mentén eggyel kevesebbet lenni a gyerekkel – persze nem egy kisbabával. Eggyel kevesebbet nevelni a gyereket, eggyel kevesebb feladatot megoldani a gyerek körül. Viszont amit igen, megnézni, hogy abba hogyan tudok némi viccet, játékosságot, örömet vinni. Mert ez úgy fel tudja szabadítani az együttlétet, így kreatív, spontán, intuitív dolgok jöhetnek elő egész könnyedén.
Mondanál egy-két példát?
Anyuka ebédet főz, de a gyerekek nem hajlandóak leülni az asztalhoz, hanem rohangálnak. Majd, amikor mindenki befejezte az ebédet, ők akkor kérnek enni. Anyuka ekkorra már kétszer terített, tálalt, mosogatott. Hulla fáradt. A gyerekek pedig hívják játszani, de már nincs kedve játszani. Csak néha rájuk kiabál, hiszen a gyerekek verekednek. Közben a szülő egyik tevékenységében sem kapcsolódik a gyerekekhez. Ehelyett mennyivel jobb együtt rohangálni, együtt teríteni és együtt enni a gyerekekkel. Vagy épp kis játékossággal bevonni őket a főzésbe, terítésbe, tálalásba és utána közösen játszani.
Vagy lássunk egy másik példát, elmegyek a gyerekemmel a játszótérre, hiszen minden anyuka elmegy a játszótérre és beszélgetek a többi anyukával. Miközben épp semmi kedvem ehhez. Mi lenne, ha csak 20 percig játszótereznének a gyerekeknek, de végig együtt fogócskáznánk, nevetnénk. És utána a gyerekeket magukra hagynám a lakás egyik részében játszani, én pedig pihennék kicsit. Tehát az egészet érdemes fellazítani egy picit.
Vagy a gyereknek nem megy a matek. Ahelyett, hogy ő is és én is vért izzadok a közös matektanulással, sokkal jobb megnézni, mi lehet az, ami ellenállást kelt benne a matekkal kapcsolatban.
Hogyan lehet játékossá tenni számára a gyakorlást?
Azt hallom abból, amit mondasz, hogy lazítasz a gyerek felé is és a szülő felé is.
Igen, indokolatlanul nem szolgálok ki minden igényt és nem megyek bele olyasmibe, amihez nincs kedvem. Ezt icipici dolgokban kezdem el próbálgatni. Tegyük fel a gyerek reggel sír, hogy nem szeretne suliba menni. Vörösek a szemei. Egyik megoldás, hogy elviszem őt, hiszen muszáj iskolába menni, muszáj dolgozni menni. A másik megoldás, hogy épp olyan ideálisak a körülmények, hogy én home officeban maradhatok, meg tudom oldani, hogy áthívom a nagyit és azt mondom, hogy maradjon itthon. Igyunk meg egy kakaót az ágyban, nézzünk együtt mesét még kicsit, mert ehhez van kedvem.
És ha már ezekről a megoldásokról beszélgetünk, az előző könyved tele volt gyakorlati feladatokkal, melyet mindenki magára szabhatott. Ugyanerre számíthatunk most is?
Az előző könyvben harmincöt gyakorlat volt, ebben huszonöt gyakorlat van. Hasonlóan az első könyvhöz vannak benne egyszerű gyors rövid gyakorlatok. Vannak bonyolult, összetett gyakorlatok is. Meg nagyon sok hasonló gyakorlat is van, melyek ugyan mások, de valójában ugyanazt a célt szolgálják. Ezeket attól függően lehet alkalmazni, hogy kit melyik szólít meg.
Elmesélsz egy kedvenc intuíció fejlesztő gyakorlatot a könyvből?
A „Ki vagy te?” gyakorlat a kedvencem. A szülőnek föl kell idéznie, mikor érezte magát igazán jól a gyerekével. Ő maga, nemcsak a gyerek. Felidézi azt is, hogy mi történt ott.
A kérdés az, hogyha az alapján kéne őt leírni, hogy ki ő, milyen szülő, ami ott történt, akkor hogyan írná le magát.
Például hangosan nevetve futkároztak a kiskutyával, meg egy papírsárkánnyal a vizes fűben és mindenki csupa sár volt és ez egy óriási élmény volt mindenkinek.
Ez alapján definiálja magát a szülő és azt mondja, hogy én egy nomád, vicces, interaktív anyuka vagyok, aki megnevetteti a gyereket. Majd ez alapján a definíció alapján, el kell képzelnie magát az élet legfontosabb aspektusaiban. Hogyha ezzel az identitással lennék, akkor az életem különböző területein mit csinálnék? Mit dolgoznék? Hogyan szervezném az életemet? Hogyan szerveznem a családi életemet? Hol élnék? Mit hogyan tennék a környezetemért? Hogyan tennék a saját jólétemért? Nagyon-nagyon messzire visz a gyakorlat. És hogy jön ehhez az intuíció? Úgy, hogy a lelkesen végzett tevékenységben, amikor jól érzem magam, arról pozitívan beszélek, maga a tevékenység is nagyon klassz. Tehát az érzések, a gondolatok, a beszéd, a mozdulat egy magas szintű összhangban van. Ez az az állapot, amit egyrészt hívhatunk flownak, másrészt hívhatjuk az intuíció terének. Ekkor az emberből spontán módon tudnak előjönni nagyon jó dolgok.
Ez tehát az egyik kedvenc gyakorlatom.
Itt elhalkul a hangja és az intuícióm azt súgja, valami igazán fontosat fog mondani.
A másik kedvenc gyakorlatom a „biztos pont térkép”. Ez arról szól, hogy egy nehéz helyzetben lévő kisgyerekkel felrajzoltatjuk az életének a biztos pontjait. Lerajzolja, hogy ebben a házban lakik nagypapa. Teli van a kertje krumplival meg répával, milyen jó, hogy van mit enni. Itt lakik az óvónéni, aki hétfőnként énekel velünk reggelente. Milyen jó, hogy valakivel tudunk énekelni. És így tovább. Ezekben az icipici pontokban — akármilyen elhagyatott kisgyerekről is van szó — megtalálható az, ami neki biztonságot jelent. És újra és újra elmeséljük, amit lerajzolt és tovább színezzük azt.
Ez úgy van kapcsolatban az intuícióval, hogy az a szülő, aki azt érzi, hogy nem tud a gyerekének eleget adni, az nagyon nehezen kapcsolódik a megérzéseihez.
Hiszen általában a bűntudat, az önvád hatja át.
Ezzel a gyakorlattal ő maga is önbizalomra tud szert tenni, meg tud nyugodni. Meglátja, hogy a gyerekének is vannak nyugvópontjai. Tud kapcsolódni a gyerekéhez és egy olyan teret tud teremteni, ahol könnyebb a saját élményeihez és lehetőségeihez kapcsolódni.
Ha szülőként olvasom a könyvedet akkor gondolhatom azt, hogy az én gyerekeim túl nagyok. Eddig nem így neveltem őket. Lehet, hogy már elkéstem ez ügyben, hogy fejlesszem a saját szülői intuíciómat.
Biztos, hogy nem késtek el, mert a gyerek rengeteg tudatalatti tapasztalatot gyűjtött be az ő működésükről.
Nem kell tudatosan az intuícióval dolgozni, néha egyszerűen csak megtörténik.
Ráadásul az intuíció esetében is igaz, mint minden más tanulásnál, fejlődésnél, hogy amikor megfogalmazódik benned, hogy ezzel kellene foglalkozni, akkor vagy rá igazából kész. Ha belegondolunk ez is egy intuitív megállapítás. Nincs rá igazi bizonyíték. Mégis szinte minden ember fejlesztéssel foglalkozó tudomány azt mondja, hogy amikor valaki fölteszi a kérdést, akkor van készen rá, hogy azzal a témával foglalkozzon. Ugyanez van az intuícióval is.
Persze sokszor kiderül, hogy bár azt hiszi, hogy soha nem használta az intuícióját. Aztán rájön, hogy egymillió helyzetben használta az ösztöneit, csak maximum nem nevezte ezt intuíciónak.
Mit javasolsz a gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, azon túl, hogy olvassák a könyvedet?
Ha őszinte magához a szakember akkor nagyon hamar megkapja a választ a saját belső hangjától. A választ arra, hogy ki ő és mit tud hozzáadni a klienséhez. Ezt a belső támogató hangot is az intuícióhoz kötöm. Szerintem nagyon fontos, hogy a szakember minden ülés, terápia vagy óra előtt megkérdezze a saját belső hangjától: „hogyan tudok én ma jól lenni és sokat adni úgy a másiknak, hogy közben én is nagyon jól érzem magam”. Erre is van egyébként jó gyakorlat a könyvben.
Ha egy tanácsot adhatnál azoknak, akik olvassák a könyvedet vagy azoknak, akiket érdekel a téma, mit mondanál nekik?
Hogy a könyv olvasásánál is használják az intuíciójukat. Tehát ha valami nem tetszik nekik a könyvben, akkor lapozzanak. Úgy használják a könyvet, ahogy nekik igazán jó. Ha neki ahhoz van kedve, hogy ő ösztönösen haladjon a könyvvel, akkor tegye azt. És, hogy általában mit javaslok az embereknek? Én 33 évesen tanultam meg egy híres amerikai coach által tartott team coaching képzésen, hogy az intuíció az az egyik legnagyobb, égből kapott ajándékunk. Ahogyan Einstein is mondja: “Az intuitív elme egy szent ajándék, a racionális elme pedig egy hű szolga. Olyan társadalomban élünk, ami a szolgát tiszteli, az ajándékról pedig megfeledkezett.”
Kiemelt kép forrása: Daróczi Magdi, Könyvborító: Kulcslyuk Kiadó
