Az első lépést a kivá­lasz­tot­tunk felé, sokak­nak kihí­vást jelent meg­ten­ni. Ahogy mon­da­ni szo­kás: nagy leve­gő, nagyot lép! Moti­vá­ló gon­do­lat. Mi van akkor, ha nem megy? Vajon az önbi­za­lom­hi­ány elle­né­re is ered­mé­nye­sek lehe­tünk? Egy témá­ba vágó tár­ca­no­vel­la és önbi­zal­mat növe­lő tip­pek segít­het­nek, hogy bát­rabb legyél. Pet­re Anett coach, kine­zio­ló­gus, tré­ner írá­sa.

A fik­ció vala­ki más való­sá­ga lehet.

Figyelj, akkor most meg­mon­dom, hogy lesz.

Te a job­bo­mon. Átöle­lem a dere­kad és a csí­pőd rin­gá­sá­ra üte­me­sen lép­ve elin­du­lunk. Iga­zo­dom hoz­zád. Las­san. Ráérünk. Jó veled sétál­ni. A ked­ve­dért a kék inge­met vet­tem fel. Kine­vetsz? Szé­pen nézünk ki! Azt gon­do­lod, nem veszek ész­re sem­mit, pedig jó meg­fi­gye­lő vagyok. Min­dig van raj­tad vala­mi kék: a múlt szom­ba­ton pél­dá­ul a pia­con, a kék fül­be­va­ló­dat visel­ted, azt, ame­lyik­nek apró kő van a köze­pén. Épp a para­di­cso­mok között válo­gat­tál, ami­kor az arra botor­ká­ló öreg­úr fonott kosa­ra bele­akadt a szok­nyád­ba. Emlék­szel? Nem hal­lot­tam miről beszél­te­tek, de akko­rát nevet­tél, hogy eskü­szöm, fél­té­keny let­tem! Az a krump­li­val kitö­mött sza­tyor is kék volt, ami­vel vélet­le­nül fej­be vág­tad Hur­kát. Alig lehet ész­re­ven­ni. Ami­lyen lapos, olyan szé­les. Öreg is már, alig tűnik fel, ha helyet vál­toz­tat. A bal sze­mé­re kölyök kora óta vak. A jobb sze­me az utób­bi idő­ben rom­lott, pedig min­den­fé­le vita­min­nal tömöm.

Gye­rek­ként nem lehe­tett kutyám.

Anyám­nak aller­gi­á­ja van, azt hiszem min­den­re. Leg­fő­kép­pen rám, ezt apai vonal­ról örö­köl­tem. Most vala­hogy őt sem bír­ja. A vál­to­zó­kor miatt, azt mond­ják. Pró­bá­lom úgy kezel­ni, ahogy ő min­ket az öcsém­mel, ami­kor tiné­dzse­rek vol­tunk. Soká­ig szá­mo­lok, mielőtt meg­nyik­ka­nok. Nem min­dig jön össze. Ami ben­ne zaj­lik olyan lehet, mint a Csil­la­gok hábo­rú­ja csak hor­mo­nok­kal. Nagyon sze­re­tem anyá­mat, de mos­ta­ná­ban elég zizi, nem kicsit. Huszon­öt éve van­nak együtt a fate­rom­mal, még az egye­te­men ismer­ked­tek meg.

Apám mesél­te, hogy egy­ből bele­sze­re­tett.

Egy muk­kot nem szól­tak egy­más­hoz. Az biz­tos, hogy anya min­dig is imád­ta a szép­iro­dal­mi köny­ve­ket, apám inkább poli­ti­kai és tör­té­nel­mi szto­rik­ra ger­jedt. Azt már akkor is kiszúr­ta, hogy anci gya­kor­la­ti­lag az egye­te­mi könyv­tár­ba ren­dez­ke­dett be. Nyil­ván ott őgyel­gett a kör­nyé­ken csak nem mer­te meg­szó­lí­ta­ni, ezért ran­dom könyv­cí­mek­kel pró­bált udva­rol­ni. Biz­tos­ra veszem, hogy egyik­kel sem volt kép­ben. Pedig klassz köny­vek, min­det elol­vas­tam.

Kész cso­da, hogy össze­jöt­tek.

Szó­val, a fater indí­tott A nap sze­rel­me­sé­vel. Haj­na­li eső pos­ta­for­dul­tá­val érke­zett Fri­ci azaz Fri­gyes bá által, aki apám leg­jobb haver­ja. Ő se sokat beszélt, de jó kéz­be­sí­tő volt. Apa nem volt túl kre­a­tív, mert a regény máso­dik köte­té­nek címé­vel udva­rolt tovább: Arany­ecset. Első blikk­re a muter fél­re­ér­tet­te – vagy nem olvas­ta a köny­vet, vagy vol­tak elkép­ze­lé­sei udvar­ló­ját ille­tő­en –, mert az Én és őkel­me frap­páns rep­li­ká­ja érke­zett, utal­va arra, hogy atyám mek­ko­ra fa… szó­val, mek­ko­ra. Amennyi­ben ősöm az Arany­ecset helyett tegyük fel a Vigyázz, ha jön a nő remek­be sza­bott könyv­vel ruk­kol elő, akkor én se len­nék. Eset­leg, ha még nem olvas­tad, akkor bőven ráérsz pótol­ni. Így ment egy dara­big, végül anyu úgy dön­tött, hogy jó len­ne, ha közö­sen olvas­ná­nak és ebből a közös olva­sás­ból meg­szü­le­tett a saját tör­té­ne­tük, meg a mienk az öcsém­mel.

Pár éve köl­töz­tem a kör­nyék­re és fogad­tam örök­be Hur­kát is. Ő volt a leg­sze­ren­csét­le­nebb. Több­ször meg­lá­to­gat­tam a men­he­lyen. Min­dig pro­du­kált vala­mit. Leg­utóbb beszo­rult két rács közé, mert a műkö­dő sze­mé­vel úgy lát­ta, hogy nyit­va a ket­rec ajta­ja. Hát, nem az ajta­ja volt. Neki­ló­dult, úgy maradt. A panel­ben nincs ket­rec. Kipár­náz­tam neki min­dent. Nagyon kíván­csi és aka­ra­tos. Egy ter­ror­gom­bóc.

Csak azt aka­rom mon­da­ni, hogy nekem min­den­hogy szép vagy. Ne érts fél­re, de most kis­sé kari­ká­sak a sze­me­id és sápadt az arcod is. Mint­ha sír­tál vol­na. Nem tudom, csak örül­nék, ha elmon­da­nád nekem, ha beszél­get­nénk. Úgy vet­tem ész­re, túl­ter­he­led magad. Majd elkí­sér­lek és cipe­lem, amit kell. Az utób­bi pár nap­ban rosszul idő­zí­tek, vagy nem tudom…lehet, nem is én.

Figyelj, akkor most meg­mon­dom, hogy lesz. Ami­kor leg­kö­ze­lebb lát­lak eskü­szöm, bemu­tat­ko­zom és te majd eldön­töd. Jó így?

Önbi­za­lom­hi­ány, mint lehe­tő­ség

Az önbi­za­lom azt jelen­ti, hogy bízunk és hiszünk kész­sé­ge­ink­ben, képes­sé­ge­ink­ben, magunk­ban. Táp­lál­ja annak isme­re­te, hogy mit tar­tunk önma­gunk felől, milyen érték­rend­sze­rünk van, milyen érté­kek men­tén éljük az éle­tün­ket, mire helyez­zük a fóku­szun­kat. Kap­cso­ló­dik hoz­zá az is, hogy mennyi­re becsül­jük azt akik most vagyunk, aki­vé vál­tunk. Milyen érzé­se­ket tár­sí­tunk egyes élet­te­rü­le­tünk­höz, ahol meg­mé­ret­tet­jük magun­kat mások­kal? Pél­dá­ul: tudás, intel­li­gen­cia, meg­je­le­nés, tájé­ko­zott­ság, isko­lá­zott­ság. Ami­kor vala­ki azt mond­ja, hogy nincs elég önbi­zal­ma ez utób­bi két terü­le­ten is vár­nak rá fel­fe­de­zen­dő és erő­sí­ten­dő pon­tok.

Rövi­den, kép­ben vagyunk magunk­kal.

Mind­ezek részei az önis­me­re­tünk­nek azaz, mennyi­re ismer­jük saját képes­sé­ge­in­ket, tehet­sé­ge­in­ket, kész­sé­ge­in­ket. Tisz­tá­ban vagyunk pre­fe­ren­ci­ánk­kal, ízlé­sünk­kel, vágya­ink­kal és szük­ség­le­te­ink­kel? Milyen mér­ték­ben látunk rá saját sze­mé­lyi­sé­günk össze­te­vő­i­re, hatá­ra­i­ra és lehe­tő­sé­ge­i­re? Mennyi­re van bete­kin­té­sünk visel­ke­dé­sünk moz­ga­tó­ru­gó­i­ra, hát­te­ré­re? Pon­to­san tudjuk‑e defi­ni­ál­ni embe­ri kap­cso­la­ta­ink­ban vál­lalt sze­re­pe­in­ket és azok hatá­sa­it?

Önbi­za­lom­hi­ány — hogyan hasz­náld fel?

Lehe­tő­sé­ged van ránéz­ni, hogy melyek azok a terü­le­tek, ahol biz­to­sabb talaj­ra és nagyobb rálá­tás­ra van szük­sé­ged. Óva­tos­sá­god és bizony­ta­lan­sá­got miatt körül­te­kin­tőb­bé válsz és ész­re­ve­szel olyan jele­ket, hiá­nyo­kat, szük­ség­le­te­ket ame­lyek más eset­ben elke­rül­nék a figyel­me­det. Önbi­za­lom­hi­á­nyo­dat fel­hasz­nál­ha­tod tájé­ko­zó­dás­ra, infor­má­ló­dás­ra. Ezzel már csök­ken­ted is a mér­té­két és gya­ra­pí­tod tudá­so­dat is.

Lépés­ről-lépés­re, körül­te­kin­tő­en fel tudod épí­te­ni és sta­bil ala­pok­ra helyez­ni azon terü­le­te­ket, ahol ezzel kap­cso­lat­ban kor­lá­tok áll­ják uta­dat. Az önbi­za­lom­hi­ány meg­mu­tat­ja hol van a kom­fort­zó­nád hatá­ra. Hol helyez­ke­dik el, mire vonat­ko­zik, milyen kiter­je­dé­sű, azaz mek­ko­ra és mennyi lépés­re van szük­sé­ged ahhoz, hogy átlépj raj­ta.

Az önbi­za­lom­hi­ány meg­mu­tat­ja azt is, hogy az önér­té­ke­lés és önbe­csü­lé­sed téma­kö­ré­ben még vár rád némi teen­dő. Önbi­za­lom­hi­á­nyod nem jelen­ti azt, hogy nem indul­hatsz el az úton. Van­nak hely­ze­tek, ami­kor kife­je­zet­ten úgy válsz maga­biz­tos­sá, ha azzal a cso­ma­god­dal amid van, meg­te­szed az első lépést, majd a máso­di­kat és így tovább. Nem két­sé­ges, tapasz­tal­ni fogsz, az is esé­lyes, hogy nem egy­ből fog sike­rül­ni. Ekkor már van lehe­tő­sé­ged fel­tér­ké­pez­ni, hogy még miben érde­mes fej­lőd­nöd. Amennyi­ben úgy érzed elakad­tál, van lehe­tő­sé­ged segít­sé­get kér­ni pszi­cho­ló­gus, kine­zio­ló­gus, coach szak­em­be­rek­től is.

Ismer­ke­dés — önbi­za­lom­hi­ány kerin­gő

Van­nak könnyí­tett hely­ze­tek, ami­kor az érdek­lő­dé­si kör, a hob­bi, a tanul­má­nyok, eset­leg maga a mun­ka­vég­zés körül­mé­nyei meg­tá­mo­gat­ják a kap­cso­lat­fel­vé­telt. Van közös téma, lépés­ről lépés­re lehet halad­ni a másik fél fel­tér­ké­pe­zé­sé­ben, önma­gunk bemu­ta­tá­sá­ban. Szó­ra­ko­zó­he­lye­ken maga a zene, a han­gu­lat vagy az álta­lá­nos nyi­tott­ság okán ismer­ke­dé­si kísér­le­tünk kul­tu­rált lépés­sel és udva­ri­as bemu­tat­ko­zás­sal ered­mé­nyes lehet. Elfo­gad­va a választ, bár­mi is legyen az. Oly­kor nem azt a választ kap­juk, ami­ben remény­ke­dünk, de min­den­képp örül­he­tünk annak, hogy leg­alább meg­pró­bál­tuk.

A kudarc­él­ményt ne azo­no­sít­suk önma­gunk­kal. Amennyi­ben a tisz­te­let­tel­jes, udva­ri­as bemu­tat­ko­zás dacá­ra sem kap­tunk biz­ta­tó választ, annak egyéb okai is lehet­nek. Olya­nok, amik­nek sem­mi köze nincs sem a meg­je­le­né­sünk­höz, sem az ismer­ke­dé­si gesz­tu­sunk­hoz. Ezek lehet­nek pél­dá­ul magán­éle­ti okok, csa­ló­dás utá­ni dön­tés vagy vala­ki más irá­nyá­ban már meg­lé­vő elkö­te­le­zett­ség, álta­lá­nos bizal­mat­lan­ság, szé­gyen­lő­ség, fáradt­ság. Bár­mi is az ok, a választ ter­mé­sze­te­sen tisz­te­let­ben tart­juk. Egyéb­iránt a vissza­uta­sí­tás lova­gi­as keze­lé­se akár visszá­já­ra is for­dít­hat­ja az ese­mé­nye­ket.

A lehe­tő­ség nem egyen­lő az ígé­ret­tel.

Sokat elárul kisze­mel­tünk­ről, hogy a nem­le­ges választ miként kom­mu­ni­kál­ja felénk. Jó sze­münk van, ha az ille­tő érté­ke­li a bátor­sá­gun­kat, tisz­te­let­tel­jes és udva­ri­as bekö­szö­né­sün­ket — érzé­keny arra, hogy nem könnyű meg­ten­ni az első lépést isme­ret­len­ként, min­den elő­élet, kapasz­ko­dó nél­kül és ennek meg­fe­le­lő­en rea­gál. Amennyi­ben nem így tesz, csak örül­he­tünk, hogy nem volt vevő a beszél­ge­tés­re.

Néhány tipp

Mind­annyi­an embe­rek vagyunk, van jó és kevés­sé sze­ren­csés tulaj­don­sá­gunk. Vél­he­tő­leg neki is. Tekints rá elvá­rá­sok nél­kül. Az önbi­za­lom­hi­ány akár az ő mumu­sa is lehet. Ez nehéz, hiszen óha­tat­la­nul elkép­zel­jük vala­hogy a mási­kat. Fel­dí­szít­jük, kicsi­no­sít­juk magunk­ban vagy épp ellen­ke­ző­leg, a félel­me­ink, a rossz tapasz­ta­la­ta­ink végett már elő­re elköny­vel­jük, hogy úgysem…Ami biz­tos, hogy még nem ismer­jük az ille­tőt.

• Sokat segít, ha több­ször össze­fut­tok. Egy idő után a “látás­ból isme­rem” ‑ből, már adód­hat egy ked­ves mosoly, köszö­nés.
• Amennyi­ben úgy látod segít­ség­re van szük­sé­ge, tola­ko­dás nél­kül fel­ajánl­ha­tod.
• Érde­mes önma­gad szá­má­ra is vilá­gos­sá ten­ni, hogy mi az, ami meg­fo­gott ben­ne? Mi az, ami miatt úgy érzed, szí­ve­sen meg­is­mer­néd?
• Segít­het, ha elgon­dol­ko­zol azon, mi az, amit szí­ve­sen meg­mu­tat­nál magad­ból?

Érez­ni fogod, hogy mikor jön el az idő, hogy vég­re meg­szó­lítsd és bemu­tat­kozz neki. Nagy eséllyel már azt is tud­ni fogod, mi az amit mon­da­nál. Mivel mind­annyi­an mások vagyunk, nincs arra sza­bály, hogy mennyi idő­nek kell eltel­nie ahhoz, hogy mind­ezt meg­tedd. Bár­hogy is ala­kul, átlép­ted a kor­lá­to­dat, adtál magad­nak — maga­tok­nak esélyt. Ez nagy dolog.

Pet­re Anett

^{Tár­ca­no­vel­la: Lát­ta­lak | Kiemelt kép for­rá­sa: Can­va — Pexels by Timur Weber}