• Kérdezz! Felelünk!

Művészet

Érintettként a fogyatékossággal élők világnapján : Tóth Károly kerekesszékes táncművésszel beszélgettünk a munkájáról, vállalásairól, elfogadásról.
A candlelight koncertek már hatodik éve nagy sikerrel tarolnak Budapesten is. Kíváncsiak voltunk a sikerük titkára, így elmentünk egy koncertjükre.
A Virág Judit Galéria őszi aukciója olyan volt, mint egy tér- és időközi találkozó, ahol festmények társalognak, licitek repkednek, és a művészet határai kitágulnak.
Idén a Virág Judit galéria aukcióján nagy esély van rá, hogy több, mint 28 millió forintért adhatnak el egy-egy Zsolnay darabot.
A Godot Art Expo tizedik évfordulójához ért és nem törekszenek kávéházi hangulatra, mert céljuk, hogy megtartsák a kiállítás sajátos kontextusát.
Közel 40 galéria, nemzetközi művészek és izgalmas kísérőprogramok teszik a rendezvényt a kortárs művészeti élet kiemelt eseményévé.
Különleges időszaki kiállítás várja a látogatókat Budapesten Egy olasz Pesten címmel.
A Mizo Coffee Selection nyári kollekciója a Virág Judit Galéria segítségével hozza el magyar festők műveit a kávésdobozokra és a mindennapokba.
A kortárs és klasszikus műalkotások mellett a Kincsvadászok ismert kereskedői és Szipál Márton fotói is szerepelnek a programban.
Egyre több kortárs művész és kiállítótér fedezi fel a hullámkarton fenntartható és vizuálisan sokoldalú lehetőségeit. Az anyag új szerepbe lép: a kreatív üzenet részévé válik.
Hirdetés

Kövess minket és gyere velünk!

Luca-nap a babonák csúcspontja: boszorkányok, jóslások, Luca-szék, lucabúza és szerencsepénzes pogácsa - így ünnepelt régen a magyar.
Idén szervezték meg a II. Egészség marketing napot Budapesten a Lurdy-házban, melyen kolléganőnk is jelen volt, aki beszámol a részletekről.
Fedezd fel, hogyan ünneplik a karácsonyt a világ különböző országaiban. Meghitt, látványos és egyedi hagyományok, amelyek megmutatják az ünnep valódi szépségét.

Ne maradj le semmiről!