A kora esti csúcsforgalom késleltette ugyan, de megakadályozni nem tudta az érkezésemet. Több sorstársam is akadt, így a rendezvény később kezdődött – nem maradtam le semmiről. Az ölembe pottyant rövid szabadidőt kihasználva végigjártam a kiállítótereket, hagytam, hogy a képek elvarázsoljanak. A sokszínűen gyülekező közönség a várakozás perceiben valódi közösséggé formálódott: átjárt bennünket az izgatott kíváncsiság, amely – mint később kiderült – a program végéig kitartott. Gyenge-Rusz Anett élménybeszámolója következik.
Hazafelé még élénken lüktettek bennem az elhangzott gondolatok.
Próbáltam összefoglalni az élményt. Hamar rájöttem, a Godot Intézetben tartott albumbemutató egyszerre működött művészeti eseményként és diagnosztikai térként. Nyáry Krisztián kérdései és drMáriás válaszai nem csupán az Éljen a diktatúra! című album bemutatását szolgálták, hanem egy életmű gondolkodói logikáját térképezték fel. drMáriásnál a művészet, a politika és a személyes történetek szorosan összetartoznak – bármelyik pontból indulunk, elkerülhetetlenül a másik kettőhöz jutunk.
Már a beszélgetés elején kirajzolódott ez a háromszög. Elhangzott egy mondat a frissen megjelent könyv előszavából, amely azonnal megpendítette bennünk a kelet-európai rezonanciát:
„Szeretem a diktatúrát.”
Ez nem dicséretként, hanem retorikai eszközként hatott. A diktatúrában való létezés beivódottságának ironikus beismerése volt, annak felismerése, hogy ha elég hosszú ideig élünk egy rendszerben, az nemcsak körülvesz bennünket, hanem belülről is átírja a gesztusainkat, nyelvünket, reflexeinket.
drMáriás elmondta, aki diktatúrában nő fel, előbb-utóbb óhatatlanul is megtanulja a hatalmi működés logikáját. Nem azért, hogy gyakorolja, hanem mert ráragad. Így vált világossá, hogy a kötet nem pusztán művészeti összegzés, hanem önvizsgálat is, a „muszájok” rendszeréből kibontakozó szabadságvágy története.
Gyerekkor: a fegyelem és a szabadság ellentéte
A könyv első részét alkotó önéletrajzi írások személyes perspektívából rajzolják meg ezt a kettősséget. drMáriás olyan családi közegben nőtt fel, ahol a fegyelem és a szabadságvágy látványos kontrasztban jelent meg. Apja belgyógyász-főorvosként a rend világát képviselte, anyja komolyzenei szerkesztőként a bohém szabadságot. A kettő között lavírozó gyerekben egyszerre alakult ki zárkózottság és túlcsorduló önkifejezési vágy.
A jugoszláv szocializmus hétköznapi kényszerei -a kötelező ünnepek, a Tito-kultusz, a versenyek, a bemagolt hőséletrajzok- hamar meghatározták, mit jelent a rendszer logikájához való alkalmazkodás. drMáriás ezt a korszakot úgy írja le, mintha „naponta egy kalapáccsal vágták volna fejbe”. A kép később is visszatér nála, a rendszer ütéseiből épült fel az ellenállás retorikája és vizualitása.
Berlin: a fal, a temető és a nevetés
Különösen erős hatást váltott ki a berlini falnál átélt élmények felidézése. A keletnémet rendszer légkörét egy látszólag apró gesztus tette érthetővé: a nevetés. Ami drMáriás és bátyja számára természetes volt, a kupéban utazó keletnémetek szemében gyanússá vált.
A két nevető fiú, és az őket kerülő utastársak jelenete pontosan mutatta, milyen az, amikor a hatalom a privát érzelmeket is ellenőrzése alá vonja.
A fal mellett elhaladva szürreális kép tárult a kalandozó fiúk szeme elé. Az építmény ugyanis egyszerre jelentette a politikai elnyomás konkrét terét és a kreatív ellenállás felszínét: egy temetőt és a világ legnagyobb festővásznát. A kettő együtt alakította azt a gondolkodást, amely később a politikai groteszk felé fordította a művészt.
Zene, festészet, irodalom: különböző tempójú ellenállások
drMáriás művészi indulása az újvidéki alternatív zenei színtérhez köthető, ahol a punk, és free jazz alkotta kísérleti zene nem pusztán stílus volt, hanem szabadságforma. A zene számára pillanatszerű, kollektív felszabadulás.
A festészetet és az irodalmat ezzel szemben magányos munkának tartja. A festészet intim, az irodalom időigényes folyamat, amelyben nem a felszabadulás ritmusa dominál, hanem a szerkesztés és az újrarendezés lassú logikája.
A három médium mégis összetartozik.
Az album második egységében szereplő tanmesék épp azt mutatják meg, hogyan lép dialógusba egymással a zenei ösztönösség és a festészeti reflexió.
drMáriás: politikai groteszk helye a provokáció és a dokumentáció között
A 2007-től datált politikai tárgyú festmények mára a drMáriás-életmű leginkább felismerhető vonulatát jelentik. A képeken közéleti szereplők keverednek művészettörténeti vagy popkulturális terekbe. Ez egyszerre provokáció és kritika.
drMáriás számára az elég jó kép nem lehet egyenlő a technikai bravúrral. Egy flamand kereskedő portréja – bármilyen kifinomult is – kevésbé szólítja meg a mai nézőt, mint egy ismert közszereplő dramatizált ábrázolása. A 2000-es évekre jellemző kulturális felhígulásra is reagálva alakította ki ezt az alkotói stratégiát.
A művek fogadtatása kétirányú, hiszen műélvezetet és felháborodást is kivált. Ez azonban nem cél, hanem tünet. drMáriás igazi szándéka a vizuális élmény felszabadító hatása. Különösen fontos ez a társadalom jelenlegi pszichés állapotában.
Az alkotó szerint ezek a képek – melyekhez az albumban további 40 tanmese kapcsolódik – hosszabb távon akár vizuális, játékos történelemkönyvként is működhetnek, Örkény egyperceseihez hasonlóan. Nem a szereplők portréi miatt, hanem a hatalmi reflexek leképezése okán.
Nyári Krisztián utolsó kérdését, miszerint „a hatalom vagy a közöny a veszélyesebb”, drMáriás nyitva hagyta:
Hatalom, vagy közöny? Ó! Orwell vagy Camus?! Nem tudom. Talán a közöny, a közöny az rettenetes lehet. De hát a hatalom nem ugyanannyira?
A jubileumi album, mint összegző rendszer
A jubileumi kötet – drMáriás 60. születésnapja és negyvenéves művészeti pályája alkalmából – egyetlen nagy léptékű szerkezetbe rendezi ezt a sokrétegű történetet.
60 önéletrajzi írás követi a művészet kialakulását tinédzserkortól a jelenig, párhuzamba állítva a személyes élményeket a társadalmi környezettel.
40 festményhez írt tanmese művészettörténeti dialógust hoz létre: Bosch, Csontváry, Warhol, Bulgakov, Kassák, Hamvas és Csáth neve nem illusztráció, hanem gondolkodói vonatkoztatási pont.
40 új politikai tanmese a jelen kritikáját adja: Marx, Kádár, Trump, Putyin, Ursula von der Leyen, Orbán Viktor, Magyar Péter, Soros és Rogán egy tágabb reflexív rendszer szereplői.
A művészettörténeti bevezető, a jubileumi életmű-kiállítás anyagát összegző lexikonfejezet, valamint a Tudósok zenekar 17 régi számának újraértelmezett CD-je mind ugyanazt a célt szolgálja: hogy a pálya különböző médiumai egyetlen értelmezhető struktúrában jelenjenek meg.
A kötet, benne 250 képzőművészeti alkotással, 60 önéletrajzi történettel és 80 tanmesével, nem lezárása, hanem rendszerezése egy életműnek. Nem kínál feloldást a hatalom és a közöny dilemmájára, de pontos képet ad arról a kontextusról, amelyben a művészet ma működni próbál. A Godot Intézetben zajlott beszélgetés ezt a kontextust tette átélhetővé – nem válaszokat adott, hanem keretet ahhoz, hogy a kérdések egyáltalán feltehetők legyenek.
Köszönöm a meghívást Laczkovich Borinak – még mindig az esemény hatása alatt vagyok.
Gyenge-Rusz Anett
