2026. ápri­lis 25-én részt vet­tünk a XX. NN Ult­ra­ba­la­to­non, amely sokunk szá­má­ra hosszú ide­je csu­pán vágy­álom volt. Rég­óta sze­re­pelt a bakancs­lis­tán­kon, hogy egy­szer része­sei lehes­sünk ennek a hatal­mas futó­ese­mény­nek, ahol több tíz­ezer ember bizo­nyít­ja elszánt­sá­gát, aka­ra­tát és hitét. Kál­mán­né Péli Ibo­lya gyógy­pe­da­gó­gus beszá­mo­ló­ja.

Tan­tes­tü­le­tünk, az Esély Peda­gó­gi­ai Köz­pont Magyar­bán­he­gye­si Tag­in­téz­mé­nyé­nek tíz­fős közös­sé­ge – futók és fut­ni sze­re­tők – végül együtt állt rajt­hoz. Ott vol­tunk tízen a 35 ezer futó között, izga­tot­tan, tele vára­ko­zás­sal és némi bizony­ta­lan­ság­gal is. Tud­tuk, hogy nem csu­pán egy ver­seny vár ránk, hanem egy olyan közös élmény, amely hosszú idő­re meg­ha­tá­ro­zó emlék­ké válik.

Csa­pat­szel­lem 209 kilo­mé­te­ren

A leg­több kol­lé­ga elhi­va­tot­tan, cél­tu­da­to­san készült erre a csa­pat­ver­seny­re: szá­muk­ra ez való­di bakancs­lis­tás ese­mény volt. Mások – köz­tük jóma­gam is – inkább az izom­me­mó­ri­á­ban és a koráb­bi futó­él­mé­nyek­ben bíz­va pró­bál­tunk helyt­áll­ni. A fel­ké­szü­lés külön­bö­ző for­mái azon­ban egy közös célt szol­gál­tak: együtt tel­je­sí­te­ni a 209 kilo­mé­te­res távot.

A közös cél érde­ké­ben komp­ro­misszu­mok­ra is szük­ség volt. Futot­tunk éjsza­kai hideg­ben és sötét­ség­ben, tűző nap­sü­tés­ben, alvás nél­kül, még­is végig ott volt velünk a csa­pat­szel­lem. Ez vitt elő­re akkor is, ami­kor a fáradt­ság már erő­seb­ben jelent­ke­zett, mint a lel­ke­se­dés.

A fizi­kai és men­tá­lis kime­rült­ség mel­lett sok neve­tés, poén és jó han­gu­lat is kísér­te utun­kat. Ezek a pil­la­na­tok segí­tet­tek átlen­dül­ni a nehe­zebb sza­ka­szo­kon, és még inkább össze­ko­vá­csol­tak ben­nün­ket.

Az éppen aktu­á­lis futót a csa­pat­ból min­dig vala­ki kerék­pár­ral kísér­te. Ezeken a közös kilo­mé­te­re­ken külö­nö­sen fon­tos­sá vált az egy­más­ra figye­lés, az össz­hang és a támo­ga­tás. Futó és kerék­pá­ro­zó ilyen­kor szin­te külön kis csa­pat­ként műkö­dött.

Nem­csak cél­ba értünk, hanem csa­pat­tá is vál­tunk

Nem állí­tom, hogy nehéz­sé­gek és súr­ló­dá­sok nél­kül telt el ez a két nap – egy ilyen inten­zív hely­zet­ben ez szin­te ter­mé­sze­tes. A kényel­met­len­sé­gek, a kevés alvás, a folya­ma­tos szer­ve­zés és az idő­já­rás kihí­vá­sai mind pró­bá­ra tet­ték a türel­mün­ket. De talán éppen ezek a pil­la­na­tok tet­ték még embe­rib­bé és emlé­ke­ze­te­seb­bé az egé­szet.

Végül 24 óra 17 perc alatt tel­je­sí­tet­tük a 209 kilo­mé­tert. Ami­kor cél­ba értünk, izom­láz­zal, elcsi­gáz­va, de büsz­kén vet­te át min­den­ki a befu­tó­ér­met. Abban a pil­la­nat­ban min­den fáradt­ság értel­met nyert.

Ugyan­ak­kor meg­ta­nul­tuk azt is, hogy a tel­je­sít­mény mel­lett leg­alább olyan fon­tos a rege­ne­rá­ció: a pihe­nés, a meg­fe­le­lő fris­sí­tés és a saját hatá­ra­ink­ra való oda­fi­gye­lés nél­kü­löz­he­tet­len része egy ilyen kihí­vás­nak.

Mun­ka­tár­sak­ként is fon­tos szá­munk­ra a csa­pat­mun­ka, de ez a két nap új szint­re emel­te az együtt­mű­kö­dést. Nem­csak kol­lé­gák­ként, hanem való­di csa­pat­ként működ­tünk. Meg­ta­pasz­tal­tuk, hogy elszánt­ság­gal, aka­rat­tal, hit­tel és egy­más támo­ga­tá­sá­val olyan célo­kat is elér­he­tünk, ame­lyek koráb­ban csak távo­li álom­nak tűn­tek.

Az együtt­moz­gás örö­me külön­le­ges erő­vel hatott ránk. Nem­csak a futás­ról szólt ez a hét­vé­ge, hanem arról is, hogy közö­sen élhet­tünk meg vala­mi rend­kí­vü­lit. Ez ins­pi­rá­ló lehet más közös­sé­gek szá­má­ra is: legyen szó tan­tes­tü­let­ről, mun­ka­he­lyi csa­pat­ról vagy bará­ti tár­sa­ság­ról, az együtt átélt kihí­vá­sok erő­seb­bé teszik az embe­ri kap­cso­la­to­kat.

Külön öröm volt meg­ta­pasz­tal­ni a ren­dez­vény tisz­ta­sá­gát, ren­de­zett­sé­gét és a szer­ve­zők pro­fiz­mu­sát. A kör­nye­zet­tu­da­tos szem­lé­let jelen­lé­te pedig jól mutat­ta, hogy egy ekko­ra ese­mény is működ­het fele­lős­ség­tel­je­sen és szer­ve­zet­ten.

A XX. NN Ult­ra­ba­la­ton szá­munk­ra nem csu­pán egy futó­ver­seny volt, hanem bizo­nyí­ték arra, hogy együtt sok­kal messzebb­re jut­ha­tunk.

Kál­mán­né Péli Ibo­lya