A spa­nyol ten­ger­part­nak van egy helye, ahol a tör­té­ne­lem, a nap­sü­tés és az élet­öröm külö­nö­sen har­mo­ni­ku­san talál­ko­zik. Ali­can­te, a Cos­ta Blan­ca egyik leg­fon­to­sabb váro­sa, nem­csak klasszi­kus nya­ra­ló­hely, hanem egy olyan úti cél, ahol min­den nap­nak saját tör­té­ne­te van. A hatal­mas met­ro­po­lisz­ban  már néhány nap alatt is bejár­ha­tók a főbb neve­ze­tes­sé­gek. Kál­mán­né Péli Ibo­lya írá­sa.

Ali­can­té­ban már az első pil­la­nat­ban érez­ni lehet: itt nem kell siet­ni. A ten­ger illa­ta, a pál­ma­fák árnyé­ka és a medi­ter­rán élet­ér­zés azon­nal magá­val ragad ben­nün­ket.

A múlt réte­gei – egy város tör­té­ne­te

Ali­can­te tör­té­ne­te egé­szen az óko­rig nyú­lik vissza. A görö­gök Akra Leu­ké néven ala­pí­tot­ták i. e. 325 körül, majd a róma­i­ak vet­ték át az ural­mat. A város fölé maga­so­dó Szent Bor­bá­la-erőd ma is őrzi ezt a gaz­dag múl­tat.

Ahogy lift­tel vagy gya­log fel­ju­tunk a vár­ba, lenyű­gö­ző pano­rá­ma tárul elénk: a kikö­tő, a város és a vég­te­len ten­ger lát­vá­nya egy­szer­re nyu­godt és fel­eme­lő.

Nem vélet­len, hogy ez a hely Ali­can­te egyik leg­is­mer­tebb szim­bó­lu­ma.

Séták, ame­lyek­ről nem aka­runk haza­men­ni

A város szí­ve két­ség­te­le­nül a Explan­ada de España. A pál­ma­fák­kal sze­gé­lye­zett, hul­lám­zó min­tá­jú már­vány­bur­ko­la­tú sétány nap­pal és este is élet­tel teli. Utca­ze­né­szek, kávé­zók, néz­ge­lő­dő, beszél­ge­tő embe­rek – min­den adott ahhoz, hogy az ember csak sod­ród­jon az áram­lat­tal. Ha egy kicsit leté­rünk a turis­ták útvo­na­lá­ról, a régi arab negyed, az óvá­ros szűk utcái egé­szen más han­gu­la­tot kínál­nak: csen­de­sebb, inti­mebb, még­is tele van karak­ter­rel.

Temp­lo­mok és tör­té­ne­tek

A város val­lá­si épü­le­tei is külön­le­ge­sek. A Szűz Mária-bazi­li­ka egy egy­ko­ri mecset helyén épült, és egy­sze­rű, még­is mél­tó­ság­tel­jes bel­ső tere lenyű­gö­ző. A ten­gerparr­tól mind­össze ötper­ces sétá­val elér­he­tő. Nem messze innen talál­ha­tó a Con­ca­ted­ral de San Nic­o­lás de Bari, amely vissza­fo­gott kül­se­je mögött har­mo­ni­kus, nyu­godt teret rejt. Ide belép­ve az ember egy pil­la­nat­ra tény­leg kisza­kad a nyüzs­gés­ből.

Ten­ger, szi­get és sza­bad­ság

Ali­can­te nem len­ne tel­jes a ten­ger nél­kül. A ten­ger nem csak lát­vány: a reg­ge­li nyüzs­gés, a dél­utá­ni für­dő­zés, este pedig a hul­lá­mok hang­ja — ez az, ami Ali­can­tét iga­zán tel­jes­sé teszi.

A kikö­tő­ből  egy­órás hajó­zás­sal könnye­dén elér­he­tő a Tabar­ca szi­ge­te, amely töké­le­tes egy­na­pos kirándulásra.Kristálytiszta víz, nyu­ga­lom és egy kis elsza­ka­dás a város rit­mu­sá­tól – pont, ami­re néha szük­sé­günk van. A hajó­út kel­le­mes, bár a bősé­ges lako­mák­tól óva­kod­junk a szi­ge­ten.

Ízek, embe­rek, élmé­nyek

Ami iga­zán emlé­ke­ze­tes­sé teszi Ali­can­tét, az a han­gu­la­ta. A város tele van étter­mek­kel és bárok­kal, ahol a spa­nyol kony­ha leg­jobb íze­it kós­tol­hat­juk meg. Friss ten­ge­ri éte­lek, tapa­sok, egy pohár bor a nap­le­men­té­ben – egy­sze­rű, még­is töké­le­tes pil­la­na­tok. Dél­után­tól kezd­ve a bel­vá­ro­si utcák sza­bad­té­ri étter­mek­ké ala­kul­nak át, fen­sé­ges illa­tok­kal, este­fe­lé varázs­la­tos fények­kel. A helyi­ek barát­sá­go­sak, nyi­tot­tak és segí­tő­ké­szek. Az árak pedig – külö­nö­sen más nyu­gat-euró­pai úti célok­hoz képest – kel­le­me­sen elfo­gad­ha­tó­ak. Aki ide­gen­ke­dik a spa­nyol ízvi­lág­tól, a klasszi­kus nem­zet­kö­zi étter­mek kíná­la­tát is meg­ta­lál­ja.

Könnyű meg­kö­ze­lí­tés, élhe­tő köz­le­ke­dés

A várost a Alicante–Elche repü­lő­tér szol­gál­ja ki, amely Spa­nyol­or­szág egyik leg­for­gal­ma­sabb rep­te­re. A helyi köz­le­ke­dés egy­sze­rű: buszok és a modern TRAM d’A­lac­ant vil­la­mos­há­ló­zat köti össze a várost a kör­nyék üdü­lő­he­lye­i­vel, pél­dá­ul Beni­dorm-mal. Fon­tos busz­cso­mó­pont van az Ali­can­tei kikö­tő mel­lett, aho­va a helyi mel­lett távol­sá­gi busz­já­ra­tok, vala­mint a repü­lő­té­ri transz­fer buszok is érkez­nek. Innen könnyen meg­kö­ze­lít­he­tő pár per­ces sétá­val is a város­köz­pont, a  barokk stí­lu­sú Város­há­za,  az épü­let jelen­leg is az ali­can­tei váro­si tanács szék­he­lyé­nek ad ott­hont ‚és turis­ták szá­má­ra is sza­ba­don láto­gat­ha­tó. A kikö­tő­től nem messze meg­ta­lál­hat­juk a bejá­ra­tot a Szent Bor­bá­la-erőd­höz, a kikö­tő­ben az Óce­án Múze­um­ban is szét­néz­he­tünk.

Miért érde­mes ide jön­ni?

Ali­can­te nem csak egy nya­ra­ló­hely. Ez egy érzés. Egy hely, ahol lelas­sul az idő, ahol a nap­fény nem­csak a bőrün­ket, hanem a han­gu­la­tun­kat is fel­me­le­gí­ti. A Föld­kö­zi-ten­ger vize már ápri­lis­ban is remek für­dé­si lehe­tő­sé­get kínál akár már a kis­gyer­me­kes csa­lá­dok­nak is, a ten­ger­part homok­kal borí­tott, kel­le­mes ját­szó-és pihe­nő­hely lehet a csa­lád min­den tag­já­nak.

Ha egy­szer ide­ér­ke­zel, könnyen lehet, hogy nem­csak emlé­ke­ket viszel haza – hanem egy dara­bot a medi­ter­rán élet­ér­zés­ből is.

Kál­mán­né Péli Ibo­lya

_{For­rás: itt}