Felül­vizs­gál­ják a jég­kár­mér­sék­lő rend­szert, tovább súlyos­bo­dik az aszály

Az aszály és a vízhiány egyre nagyobb területeken okoz gondot Magyarországon. Sokan a jégkármérséklő rendszerre gyanakodnak. De mit tesz a kormány?
aszály
Illusztráció | Forrás: Canva Andee by Pexels
Másolás
Másolás
Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn

Felül­vizs­gál­ják a jég­kár­mér­sék­lő rend­szer műkö­dé­sét és szak­mai fel­ügye­le­tét. Ezt közöl­te Bóna Sza­bolcs agrár- és élel­mi­szer­gaz­da­sá­gért fele­lős minisz­ter május 29-én, pén­te­ken a Face­book olda­lán. Erdős Rená­ta írá­sa.

A dön­tés hát­te­ré­ben az áll, hogy az ország külön­bö­ző tér­sé­ge­i­ben elté­rő­en íté­lik meg a rend­szert.

Míg sok gaz­dál­ko­dó tovább­ra is fon­tos véde­ke­zé­si esz­köz­nek tart­ja a jég­esők okoz­ta károk mér­sék­lé­sé­ben, addig a kele­ti ország­rész­ben egy­re töb­ben hoz­zák össze­füg­gés­be műkö­dé­sét a tar­tós csa­pa­dék­hi­ánnyal és az ismét­lő­dő aszá­lyos idő­sza­kok­kal. A szak­mai szer­ve­ze­tek sze­rint ugyan nincs tudo­má­nyo­san iga­zolt kap­cso­lat a jég­kár­mér­sék­lés és az aszály között. A vita ráirá­nyí­tot­ta a figyel­met egy sok­kal súlyo­sabb prob­lé­má­ra: Kelet-Magyar­or­szág egy­re súlyos­bo­dó víz­hi­á­nyá­ra és a táj kiszá­ra­dá­sá­ra.

HIRDETÉS

Víz­hi­ány és aszály: Magyar­or­szág kele­ti fele las­san kiszá­rad.

Nem egyik nap­ról a másik­ra, nem egy rend­kí­vü­li nyár követ­kez­té­ben – hanem évek, sőt évti­ze­dek óta tar­tó, las­san mélyü­lő folya­mat ered­mé­nye­ként. A szá­mok magu­kért beszél­nek: a 2021 és 2024 közöt­ti négy évből három­ban az ország terü­le­té­nek leg­alább 70 szá­za­lé­kát súj­tot­ta aszály, miköz­ben az ezt meg­elő­ző húsz évben ez mind­össze hét­szer for­dult elő.

Az Alföld a leg­ki­szol­gál­ta­tot­tabb.

Az Alföld közép­ső és kele­ti tája­in sok­fe­lé a fel­szín­hez köze­li talaj­ré­te­gek­ben már rég­óta kri­ti­kus a csa­pa­dék­hi­ány. Az elmúlt 30 nap csa­pa­dék­össze­ge eze­ken a terü­le­te­ken sok­szor a szo­ká­sos mennyi­ség felét sem éri el, míg a Dunán­túl nyu­ga­ti vidé­ke­in rend­sze­rint több eső hull. Az aszim­met­ria tar­tós és egy­re éle­sebb: az ország ket­té­vált egy rela­tí­ve ned­ves nyu­gat­ra és egy egy­re szá­ra­zabb kelet­re.

A talaj mélyebb réte­gei sem mene­kül­nek. A Homok­hát­sá­gon és az Alföld közép­ső sáv­já­ban fél–egy méter mély­ség­ben, 90–190 mil­li­mé­te­res víz­hi­ány mér­he­tő, és az alföl­di terü­le­te­ken a mélyebb talaj­ré­te­gek ősz végi–téli fel­töl­tő­dé­se oly­kor el sem indul. Ez nem csu­pán egy nyá­ri aszály utó­ha­tá­sa – ez a talaj­víz­kész­let tar­tós, hal­mo­zó­dó fogyá­sa.

Az ördö­gi kör: amit elve­zet­tünk, most hiány­zik

A víz­hi­ány nem kizá­ró­lag az éghaj­lat szám­lá­já­ra írha­tó. Magyar­or­szág víz­gaz­dál­ko­dá­sa évszá­za­do­kon keresz­tül egyet­len logi­ka men­tén épült fel: a vizet el kell vezet­ni. A 19. szá­za­di nagy folyó­sza­bá­lyo­zá­sok és lecsa­po­lá­sok nyo­mán a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág 38 600 négy­zet­ki­lo­mé­ter­nyi árte­rét 2300 négy­zet­ki­lo­mé­ter­nyi, töl­té­sek közé szo­rí­tott hul­lám­tér­ré zsu­go­rí­tot­tuk, miköz­ben a víz­gaz­dál­ko­dá­sun­kat úgy ala­kí­tot­tuk, hogy a vizet minél hama­rabb átfo­lyas­suk az orszá­gon.

Az ered­mény egy sajá­tos para­do­xon. A Nem­ze­ti Agrár­ka­ma­ra (NAK) hon­lap­ján októ­ber 14-én pub­li­kált össze­fog­la­ló sze­rint az ország terü­le­té­re beér­ke­ző víz mennyi­sé­ge 98 köb­ki­lo­mé­ter (km3) éven­te, míg a kiáram­ló víz mennyi­sé­ge eléri akár a 105 km3 éves mennyi­sé­get is, „miköz­ben a hazai ere­de­tű víz­kész­let mennyi­sé­ge mind­össze 7,1 km3/év”, amely­ből a fel­szí­ni lefo­lyás 4,2 km3-t, a fel­szín alat­ti után­pót­ló­dás pedig 2,9 km3-t tesz ki éven­te. 

HIRDETÉS

A víz­gaz­dál­ko­dás elavult szem­lé­le­tét nem­csak a mér­nö­ki hagyo­mány, hanem konk­rét jog­sza­bá­lyok is fenn­tart­ják. A bel­víz­csa­tor­nák zömét kizá­ró­la­go­san az álla­mi víz­ügyi igaz­ga­tó­ság kezel­he­ti. Ez a 2014-es nagy cent­ra­li­zá­ció óta van így, ami­kor az állam átvet­te a csa­tor­ná­kat a helyi víz­gaz­dál­ko­dá­si tár­su­la­tok­tól és önkor­mány­za­tok­tól. Eköz­ben az egyik ren­de­let a bel­vi­zet káros­nak és leve­ze­ten­dő­nek tekin­ti, a másik a fel­szí­ni víz­bo­rí­tást védi.

Így a két logi­ka egy­más­nak feszül.

Az aszály­ká­rok anya­gi érté­ke mára húsz­szo­ro­sa az árvíz­ká­ro­ké­nak – még­is a rend­szer ref­le­xei még min­dig inkább az elve­ze­tés­re van­nak kalib­rál­va, mint a vissza­tar­tás­ra.

Nem­csak a ter­més, az álla­tok is meg­szen­ve­dik

A víz­hi­ány hatá­sa nem áll meg a szán­tó­föld­nél. Az ország kele­ti részé­ben az aszály ide­jén alig van takar­mány. Azon­ban ezek­ben az idő­sza­kok­ban kel­le­ne fel­töl­te­ni a kész­le­te­ket a követ­ke­ző évre. A víz­hi­ány hatá­sa nem áll meg a szán­tó­föld­nél. Az alföl­di állat­tar­tók ket­tős szo­rí­tás­ba kerül­nek. Egy­részt a saját lege­lő­ik és takar­mány­táb­lá­ik adnak keve­seb­bet, más­részt a pia­con is meg­ug­rik a takar­mány ára, hiszen min­den­ki ugyan­ab­ból a szű­kü­lő kész­let­ből vásá­rol.

aszály, vízhiány, magyaroroszág
Illuszt­rá­ció | For­rás: Can­va — Pexels @Fendy Much

Az aszály hatá­sa az állat­te­nyész­tés­re részint köz­vet­len, részint köz­ve­tett. Az álla­tok szen­ved­nek a tar­tós meleg­ben és a víz­hi­ány­tól. A leg­főbb köz­ve­tett hatást a takar­mány­hi­ány okoz­za, amely az egész állat­te­nyész­tés gaz­da­sá­gi érté­ké­re kihat. A legel­te­tő tar­tás külö­nö­sen sérü­lé­keny. Ha a lege­lők kiég­nek, a gaz­dá­nak vásá­rolt takar­má­nyon kell átte­lel­tet­nie az álla­ta­it.

Ez sok kisebb gaz­da­ság­nak egy­sze­rű­en nem éri meg. A vég­ered­mény sok­szor az állat­ál­lo­mány csök­ken­té­se.

A gaz­dák kény­te­le­nek vol­tak leépí­te­ni állat­ál­lo­má­nyu­kat a takar­mány- és víz­hi­ány miatt. Ez köz­vet­len gaz­da­sá­gi vesz­te­sé­get jelent – ami egy­szer elvész, azt nem könnyű vissza­épí­te­ni. A szak­ér­tők lét­kér­dés­nek tart­ják a fásí­tott lege­lők és agro­er­dé­sze­ti rend­sze­rek kiala­kí­tá­sát. Ezek egy­szer­re véde­nék az állat­ál­lo­mányt, javí­ta­nák a mik­ro­klí­mát és növel­nék a táj ellen­ál­ló képes­sé­gét.

A vad­ál­lo­mány sem kivé­tel.

Aszá­lyos idő­szak­ban a vadon élő álla­tok ita­tó­he­lye­i­nek víz­után­pót­lá­sa is kri­ti­kus­sá válik. A víz­hi­ány köz­vet­len káro­kat okoz a vad­ál­lo­mány­ban, a kiszá­ra­dó pata­kok és for­rá­sok miatt a szar­vas­bor­jak és őzgi­dák túl­élé­se kerül veszély­be. A hiva­tá­sos vadá­szok­ra ilyen­kor külön­le­ges teher hárul. Az ita­tó­kat heti több alka­lom­mal is friss víz­zel kell fel­töl­te­ni, mert az álla­tok a pos­hadt víz­ból meg­be­te­ged­het­nek.

A víz­hi­ány azon­ban nem­csak szom­jat okoz.

A for­ró, szá­raz idő­já­rás ked­vez az afla­to­xin ter­je­dé­sé­nek, amely külö­nö­sen veszé­lyes a vad­ál­lo­mány­ra. A nőiva­rú egye­dek­nél veté­lést és med­dő­sé­get okoz, a hím­iva­rú álla­tok­nál a sper­mi­u­mok pusz­tu­lá­sát idé­zi elő. A szar­vas­fé­lék­nél pedig agancs­tő rot­ha­dást és abnor­má­lis agancs­kép­ző­dést ered­mé­nyez­het.

Az aszály egy másik követ­kez­mé­nye a gaz­dák­nak is fáj­dal­mas. A nem meg­fe­le­lő élő­he­lyi viszo­nyok a vad erő­sö­dő mig­rá­ci­ó­já­hoz vezet­nek, ami a vad­gá­zo­lá­sok szá­má­nak növe­ke­dé­sét is ered­mé­nyez­he­ti.

Vál­to­zás jön – de las­san, és nem min­den­ki­nek

Az elmúlt évek­ben az állam is érzé­kel­te, hogy para­dig­ma­vál­tás­ra van szük­ség. Eddig évszá­za­do­kon át a víz leeresz­té­se volt a fel­adat, most már a meg­tar­tá­sa. Jelen­leg 15 megyé­ben 118 hely­szí­nen folyik víz­vissza­tar­tás. Ennek kere­te a „Vizet a táj­ba” prog­ram, ame­lyet 2025 ele­jén hir­det­tek meg az Orszá­gos Víz­ügyi Főigaz­ga­tó­ság koor­di­ná­lá­sá­val.

A prog­ram lénye­ge, hogy a gaz­dák hely­raj­zi szám alap­ján online felü­le­ten fel­ajánl­hat­ják terü­le­tü­ket idő­sza­kos elárasz­tás­ra, hogy a Víz­üggyel közö­sen meg­ta­lál­ják a víz helyét a táj­ban. Ez nem öntö­zést jelent – hanem azt, hogy bel­vi­zet vagy csa­tor­ná­ból érke­ző vizet vezet­nek a föld­re, ami las­san beszi­vá­rog a talaj­ba, és hosszabb távon javít­ja annak víz­ház­tar­tá­sát.

A prog­ram révén a talaj ned­ves­ség­tar­tal­má­nak javu­lá­sá­val akár 20–30 szá­za­lék­kal is nőhet a ter­més­ho­zam a szá­raz idő­sza­kok­ban.

Fon­tos garan­ci­át is tar­tal­maz a rend­szer. A mező­gaz­da­sá­gi terü­le­tek idő­sza­kos elárasz­tá­sá­val ide­ig­le­ne­sen kivon­ha­tó a föld a műve­lés alól, és ez nem jár az alap­tá­mo­ga­tás meg­vo­ná­sá­val. Ezen túl a prog­ram össze­egyez­tet­he­tő az Agrár-kör­nye­zet­gaz­dál­ko­dá­si Prog­ram elő­írá­sa­i­val, így az elárasz­tott terü­le­tek egyéb támo­ga­tá­sok­ra is jogo­sul­tak marad­nak.

A fogad­ta­tás első­re biz­ta­tó­nak tűnik

Közel 800 ter­me­lő mint­egy 20 ezer hek­tár­nyi mező­gaz­da­sá­gi terü­le­tet, a ter­mé­szet­vé­de­lem és az erdő­gaz­dál­ko­dás pedig továb­bi 40 ezer hek­tárt aján­lott fel víz­pót­lás cél­já­ból. A való­ság azon­ban jóval vissza­fo­got­tabb képet mutat. Az igé­nyek­nek egy­elő­re csu­pán 10 szá­za­lé­ka tel­je­sít­he­tő, főként a víz­hi­ány miatt, és a szak­ér­tők sze­rint sok gaz­da föld­je egy­ál­ta­lán nem alkal­mas arra, hogy elárasszák.

Ez elve­zet a prog­ram egyik alap­ve­tő kor­lát­já­hoz: a kis­üze­mi őster­me­lők jelen­tős része szá­má­ra mind­ez nem jár­ha­tó út.

Egy­részt sokan nem ren­del­kez­nek olyan föld­te­rü­let­tel, amely dom­bor­za­ti vagy talaj­ta­ni adott­sá­gai miatt egy­ál­ta­lán alkal­mas len­ne az elárasz­tás­ra. Más­részt aki kizá­ró­lag a saját ter­més­ből él, az nem enged­he­ti meg magá­nak, hogy akár ide­ig­le­ne­sen is kivon­jon egy par­cel­lát a ter­me­lés­ből.

A vál­to­zás ára: ki marad le?

A „Vizet a táj­ba” prog­ram tehát első­sor­ban azok­nak ked­vez, akik nagyobb, össze­füg­gő, és dom­bor­za­ti­lag alkal­mas terü­le­tek­kel ren­del­kez­nek. Így jel­lem­ző­en a közép- és nagy­üze­mek­nek. A kis­gaz­dák, az őster­me­lők, a néhány hek­tá­ron gaz­dál­ko­dó csa­lá­di vál­lal­ko­zá­sok szá­má­ra a rend­szer egy­elő­re inkább ígé­ret, mint való­ság.

Ez nem pusz­tán mél­tá­nyos­sá­gi kér­dés. Ha a vidé­ki Alföld apróbb gaz­da­sá­gai nem tud­nak alkal­maz­kod­ni, a folya­mat végén nem csu­pán ter­més­mennyi­ség csök­ken – hanem embe­rek hagy­ják el a tájat. A kiszá­ra­dó Kelet víz­hi­á­nya így egy másik, rég­óta ismert folya­mat­ba csa­tor­ná­zó­dik bele: az elván­dor­lás­ba.

A meg­ol­dás nem egyet­len prog­ram, és nem is egyet­len dön­tés­ho­zó kezé­ben van. Ahhoz, hogy a talaj vissza­nyer­je a vizet, szem­lé­let­vál­tás kell a jog­sza­bá­lyok­ban, a mér­nö­ki gya­kor­lat­ban és a támo­ga­tá­si rend­szer­ben egy­aránt. A jó hír: tud­juk, mit kel­le­ne ten­ni. A rossz hír: az idő, amit elvesz­te­ge­tünk, a talaj­ban mér­he­tő – és ott min­den elve­szí­tett év egy­re nehe­zeb­ben hoz­ha­tó vissza.

Erdős Rená­ta

HIRDETÉS

Az elmúlt 24 óra toplistája

1.

2.

3.

4.

5.

Kövess minket és gyere velünk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel, hogy ne maradj le!