A halottak napja különleges nap, a gyász napja. Ilyenkor a gyászoló emberek nemcsak megemlékeznek elhunyt szeretteikről, hanem újra átélhetik a veszteség fájdalmát is. A veszteség feldolgozása hosszú folyamat, melyben különböző szakaszokon megyünk keresztül. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogyan éljük át a gyászt, mi történik velünk halottak napján, és hogyan segíthetünk magunkon, hogy végül ez a nap a szívet melengető emlékezés napjává váljon. Daróczi Magdi coach, kineziológus írása.
A gyász kezdeti stádiumai: A veszteség hatása a testre és a lélekre
A veszteségünkkel való szembesülés első fázisában gyakran sokkoló és megbénító lehet. Az első szakaszokban a tagadás, a düh, a bűntudat és az érzelmi kimerültség dominál. Ilyenkor az érzelmeink gyakran kaotikusak, és nehezen találjuk meg az érzelmi stabilitást. Az elhunytra való emlékezés ekkor még nagyon fájdalmas.
Kineziológusként fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez az állapot nemcsak lelki, hanem testi tüneteket is okozhat: fáradtság, izomfeszültség, fejfájás és emésztési zavarok is gyakran kísérik a gyász első szakaszait.
Ebben az időszakban a stressz okozta blokkok akár testi, akár lelki, sőt neuro-energetikai szinten is megjelenhetnek. A veszteség feldolgozása, az elhunytra való emlékezés tehát fizikai, mentális és érzelmi szempontból is lényeges.
A gyász okozta blokkok gátolják a testben az energiaáramlást, ezzel akár fizikai fájdalmat is okozhatnak. Míg a központi idegrendszert érő stressz az integrált agyműködést akadályozza. Aminek következtében a viselkedésünk, reakcióink eltérhetnek a megszokottól.
Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban az érzelmeinket és felismerjük, hogy a gyász természetes része a veszteség feldolgozásának.
Hogyan tud a környezet segíteni a gyászolónak?
Sokszor látom, hogy épp a legmélyebb gyászt átélőnek kell elhordania a többiek terheit is. „Jaj, milyen jó ember volt.” „Jaj, hogy fog hiányozni nekem is.” Ami nemhogy nem segít, egyenesen nehezít. Ez nem vigasz. Sőt, épp annak nem ad teret, hogy a legmélyebben érintett megélhesse az igazán nehéz érzésit.
Érdemes megnézni, hogy hogyan is kapcsolódtunk az elhunythoz. Mennyire voltunk hozzá közel? Ez meghatározza azt is, mennyire vagyunk érintettek elvesztésében. Egy nagyon egyszerű szabályt lehet ezzel kapcsolatban felállítani. Azt, aki közelebb állt az elhunythoz, mint mi, vigasztalnunk és támogatnunk kell, mi annak panaszkodhatunk, aki távolabb volt az elhunyttól, mint mi.
Még csak azt sem mondhatjuk, hogy feltétlenül a rokoni, baráti „fokozat” határozza ezt meg a gyász mélységét, sokkal inkább a kötődés erőssége.
Mit is tehetünk ahelyett, hogy elmondjuk, nekünk is mennyire fáj a veszteség? A legjobb szerintem az, hogy hallgatunk. Mármint nem az, hogy kerüljük a beszélgetést és a témát, sőt. Sokkal inkább az, hogy tudatjuk, ott vagyunk, meghallgatjuk a gyászolót és számíthat ránk. Hogy bármit is érez, mi itt vagyunk, hogy el tudja nekünk mondani, hiszen tudjuk, hogy minden gyászfolyamat más és más, mindenki másképp éli meg ezt az időszakot.
Itt jegyzem meg, hogy a gyásznak ismerhetjük a fázisait, amelyeken így vagy úgy keresztül megyünk – tagadás, düh, alkudozás, bánat/lehangoltság és elfogadás – azonban nem kőbevésett, hogy ezek a fázisok mennyi ideig tartanak, mint ahogy az sem biztos, hogy nem lépünk e vissza kicsit, mielőtt tovább haladnánk.
Nincs kőbe vésve, hogy mikor és mit kell éreznie. Mint ahogy az sincs kőbe vésve, hogy mikor és hol kell tartani a folyamatban.
Amikor beszélgetünk, hagyjuk, hogy a gyászoló elmondhassa, hogyan veszítette el a szeretett személyt, kérdezzük meg, hogyan is érzi magát. Bármit is érez, fogadjuk el. Érezhet haragot is, ez is rendben van. Az is lehet, hogy azzal segítünk, ha csendben ülünk mellette. Ezzel megadva azt a biztonságérzetet, hogy ha szüksége van ránk, ott vagyunk.
Mit tehetünk még? Segíthetünk praktikus, mindennapi dolgokban. Bevásárolhatunk, főzhetünk egy tál ételt, kitakaríthatunk vagy épp sétálhatunk vele egyet. A lényeg, hogy gondoljunk rá, legyünk elérhetőek, támogassuk őt abban, amire épp szüksége van.
Halottak napja: újraéljük a fájdalmat
Halottak napján sokan újból átéljük a veszteség fájdalmát, különösen akkor, ha a gyászfeldolgozásunk még nem teljes. Ilyenkor a temetőbe látogatva, a sírhelyek rendbe tételével, gyertyák meggyújtásával gyakran újra felszínre törnek a régi fájdalmak és emlékek. Ez a nap egyfajta emlékeztető lehet arra, hogy a fájdalom még mindig jelen van az életünkben, és talán vannak olyan területei, amelyekkel még nem dolgoztunk eleget.
A neuro-energetikai kineziológia egyik alapeleme, hogy azonosítsa azokat az agyterületeket, agyi pályákat, melyek a stressz hatására blokkoltak. Ezeket a blokkokat, a stressz hatását oldjuk fel meghatározott eljárások mentén.
Amíg nem feldolgozott a veszteség, addig halottak napján újraéljük a gyászt, ezek a blokkok ismét aktiválódhatnak, és a test újra reagálhat a korábbi veszteség élményére. Fontos ilyenkor felismerni, hogy ezek az érzelmek természetesek, de lehetőségünk van tudatosan dolgozni rajtuk.
Hogyan dolgozhatjuk fel a veszteséget?
Kineziológusként azt tanácsolom, hogy a test és a lélek együttműködésére összpontosítsunk, hiszen a fizikai és érzelmi blokkok feloldása elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk megbirkózni a veszteséggel. Íme néhány módszer, amelyek segíthetnek a feldolgozásban:
A kineziológiai kezelés segíthet az integrált agyműködés helyreállításában és az érzelmi blokkok oldásában. Az izommonitorozás révén azonosítható a szervezetben eltárolt, gyász okozta stressz. A hatékony kineziológiai eljárások, érzelmi stresszoldó technikák révén helyreállítható testünk, lelkünk egyensúlya. Ezzel támogatva, hogy a szervezet öngyógyító folyamatai elindulhassanak.
A gyászfeldolgozás módszer segítségével beazonosíthatók a feldolgozatlan veszteségek és végig haladva a módszer lépésein a gyászfolyamat lezárulhat. A módszer specialistái szakértő segítséget tudnak nyújtani ebben. A módszer arra is segít rávilágítani, hogy nemcsak valamely szerettünk elvesztésekor élhetünk át gyászt. Gyakori, hogy egy kapcsolat lezárulta, a válás, de akár egy munkahely elvesztése is gyászfolyamatot indít el. A Gyógyulás a gyászból című könyv épp ezt a módszert mutatja be, nagy segítséget nyújtva minden gyászolónak.
A rendszeres meditáció és a légzőgyakorlatok segítenek a stressz csökkentésében és az érzelmek kezelésében. A légzés szabályozása oldja a feszültséget, és segíthet a test és az elme közötti harmónia megteremtésében.
A fizikai aktivitás minden stresszhelyzetben segítség. A mozgás fontos része lehet a feldolgozásnak is. Séta a természetben, jóga, pilates vagy más könnyed fizikai aktivitás serkenti a testet és elősegíti a belső egyensúly helyreállítását.
A segítő beszélgetések jól támogatnak minket és megtartó közeget adnak. A gyászcsoportok vagy szakemberrel folytatott beszélgetések is hasznosak lehetnek. A veszteséggel való megküzdés könnyebb, ha nem vagyunk egyedül.
Az önreflexió a mindennapi életünk nélkülözhetetlen része kellene, hogy legyen. Ilyen esetben különösen fontos időt szánni arra, hogy az érzéseinket és gondolatainkat azonosítsuk. Akár naplóba írjuk, akár csak leülünk egy bögre teával, az önreflexió segít tudatosítani a belső folyamatainkat, és könnyebbé teheti a gyász feldolgozását. Javaslom, hogy olyan megoldást válasszunk, amely segít kicsit külsővé tenni megéléseinket. Az írás, a rajzolás, a tánc segítségével más szemszögből is ránézhetünk fájdalmunkra.
Honnan tudhatjuk, hogy lezártuk a gyászfolyamatot?
Nem könnyű meghatározni, hogy mikor zárul le a folyamat, mert ez mindenki számára egyedi és egyéni élmény. Azonban vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy befejeződött vagy legalábbis előrehaladt:
Csökken a fájdalom intenzitása. Bár a veszteség emléke mindig velünk marad, a gyász fájdalma idővel enyhül. Már nem vált ki erős érzelmi reakciókat, és képesek vagyunk nyugodtabban emlékezni az elhunytra.
Új célok és tervek foglalkoztatnak. Amikor képesek vagyunk újra tervezni a jövőt, és pozitívan tekintünk előre, az azt jelzi, hogy a gyász már nem uralja a gondolatainkat.
Az elhunyt emlékének integrálása megtörtént. Amikor békével és szeretettel emlékezhetünk elhunyt szeretteinkre, anélkül, hogy folyamatos fájdalmat éreznénk, az a gyász lezárását jelzi.
Amikor a halottak napja már a szívet melengető emlékezés napjává válik
Amikor lezárjuk a gyászunkat, a halottak napja már nem a fájdalmas emlékek újraéléséről szól, hanem egy lehetőség arra, hogy szeretettel emlékezzünk az elhunyt szeretteinkre. Ilyenkor a gyertyagyújtás, a közös emlékek felidézése már nem okoz fájdalmat, hanem melegséget és békét hoz. A múlt és a jelen összeér, és képesek vagyunk elengedni a fájdalmat, miközben szeretettel őrizzük szeretteink emlékét.
A gyász természetes része az életnek, és idővel megtanulhatjuk, hogyan élhetünk tovább a veszteséggel. Halottak napja lehet az a nap, amikor a fájdalom helyett már a megbékélt emlékezésé lesz a főszerep, és ezzel tisztelgünk elhunyt szeretteink előtt.
Kiemelt kép forrása: Canva – Getty Images by Zbynek Pospisil
