Még

órád és
perced

van szavazni!

Füg­get­len

.

Sza­bad

.

Őszin­te

.

Magyar

.

Üdvö­zöl­lekMar­czin­ka Mátyás vagyok, a Wake­Up Maga­zin ala­pí­tó-főszer­kesz­tő­je. Ha vala­ki tíz évvel ezelőtt azt mond­ja nekem, hogy ma lap­ki­adás­sal fog­lal­ko­zom majd, való­szí­nű­leg hitet­len­ked­ve elmo­so­lyo­dom. Azon­ban az élet, talán nem más, mint a „sors­sze­rű vélet­le­nek” soro­za­ta. A 2020-as COVID-világ­jár­vány hoz­ta úgy, hogy vélet­le­nül a sem­mi­ből épí­tet­tem fel egy mára már közel 50 fővel együtt alko­tó média-port­fó­li­ót. Mos­tan­ra négy online és egy off­line kiad­ványt gon­do­zunk. Bár tud­juk, hogy a média­pi­ac óri­á­sa­i­hoz képest nagyon kicsik vagyunk, azon­ban a sza­bad­sá­gunk fok­mé­rő­je nem pusz­tán a folya­ma­to­san növek­vő sta­tisz­ti­ka, hanem a füg­get­len­sé­günk és össze­tar­tó közös­sé­günk. Mi az a faj­ta maga­zin vagyunk, akik az ala­pok­tól kezd­ve önerő­ből épül­tünk. Soha egyet­len pályá­za­ton nem vet­tünk részt, nem kap­tunk támo­ga­tást egyet­len kor­mány­za­ti szerv­től, és magán‑, vagy köz­ala­pít­vá­nyok­tól sem gurul hoz­zánk a dol­lár, az euro, sőt még a forint sem. Sok eset­ben már annak is örü­lünk, ha ezek a szer­vek hagy­nak ben­nün­ket nyu­god­tan, és béké­ben alkot­ni, vala­mint élni az alap­ve­tő, szó­lás­sza­bad­ság­hoz és véle­mény nyil­vá­ní­tás­hoz való joga­ink­kal. A közé­le­tet, párt­po­li­ti­ka men­te­sen mutat­juk be, vala­mint lehe­tő­sé­ge­ink­hez mér­ten hív­juk fel a figyel­met az aktu­á­lis köz­ügyek­re. Jelen rova­tunk is ezt hiva­tott bemu­tat­ni, ahol össze­gez­zük az elmúlt évek magyar való­sá­gá­nak min­den­nap­ja­it.

Az egy­nyel­vű és egy­szo­ká­sú ország gyen­ge és esen­dő.

Szent Ist­ván

A kul­tú­ra, a sok­szí­nű­ség, a tár­sa­dal­mi hova­tar­to­zás, a szár­ma­zás, a val­lás, a véle­mény­nyil­vá­ní­tás és az iden­ti­tás kér­dés­kö­re sza­bad. Ebben mind egyet­ér­tünk. Eze­ket nem lehet vas­ököl­lel elnyom­ni és vas­füg­göny mögé, külön­fé­le kate­gó­ri­ák­ba helyez­ni. Sokan kér­de­zik, tőlem, hogy mi a szer­kesz­tő­ség véle­mé­nye a poli­ti­ká­ról, hogy hova tar­to­zunk. A vála­szom min­den eset­ben annyi, hogy közö­sen nem fog­la­lunk állást párt­po­li­ti­kai néze­tek mel­lett. Azon­ban egyé­ni véle­mé­nyünk mind­annyi­unk­nak van és ezt egyé­ni­leg ki is fejez­zük a sza­va­zó­fül­ke magá­nyá­ban. Tava­lyi év augusz­tu­sá­ban jelen­tet­tük be, hogy nem jele­ní­tünk meg párt­po­li­ti­kai hir­de­té­se­ket a 2026-is válasz­tá­sok évé­ben. Nem kam­pá­nyo­lunk pár­tok mel­lett, és nem veszünk részt a napi párt­po­li­ti­kai csa­tá­ro­zá­sok­ban. Ugyan­ak­kor nem is hall­ga­tunk. A napi tör­té­né­sek­ben nem tény­fel­tá­ró újság­írók­ként, hanem leg­több­ször véle­mény­for­má­lók­ként, szem­lé­lő­ként vagyunk jelen. Figye­lünk, for­rá­so­kat ellen­őri­zünk, tapasz­ta­lunk, és leír­juk, amit látunk. Hiszünk az egyén sza­bad­sá­gá­ban. Abban a sza­bad­ság­ban, amely meg­en­ge­di, hogy vala­ki ne ért­sen egyet velünk, vagy akár – ahogy én fogal­maz­ni szok­tam„sza­ba­don legyen hülye”. A hang­súly a sza­bad­sá­gon van.

Közvélemény

Szer­kesz­tő­sé­günk alap­ve­té­se egy­sze­rű: sen­ki nem dik­tál. Nin­cse­nek köte­le­ző­en leho­zan­dó pro­pa­gan­da­anya­gok, nin­cse­nek kel­le­met­len, felül­ről jövő tele­fon­hí­vá­sok, leve­lek. Füg­get­le­nek vagyunk, nincs poli­ti­kai, vagy más egyéb  befo­lyá­solt­ság. Ez a faj­ta auto­nó­mia azon­ban ma luxus­cikk ezen a pia­con is. Tisz­tá­ban vagyunk vele, hogy az manap­ság az őszin­te véle­mény veszé­lyes, mert csak azok hiszik el, akik már meg­fej­lőd­ték. Mi ennek az autóm műkö­dés­nek az árát nagyon drá­gán fizet­jük meg: idő­vel, erő­for­rás­sal és azzal a kitar­tás­sal, hogy nem állunk be sem­mi­lyen sor­ba. Nálunk nem klasszi­kus érte­lem­ben vett újság­írók, hanem szer­ve­ze­ten kívü­li, leg­több eset­ben vál­lal­ko­zók­ból álló szak­ér­tő szer­zők alkot­nak, akik saját terü­le­tük tudá­sát és morá­lis irány­tű­jét adják köz­re, így épít­ve egy való­di, gon­dol­ko­dó közös­sé­get. Ezzel tud­juk tisz­tán­tar­ta­ni a füg­get­len­sé­gün­ket. Éppen ezért egy-egy köz­zé­tett cik­künk nem a kol­lek­tív szer­kesz­tő­sé­gi állás­pon­tot tük­rö­zi, hanem sok eset­ben az egyén sajá­tos néző­pont­ját. Minden­nek a Wake­Up Maga­zin vagy a Nem­ze­ti­ség Kul­tu­rá­lis és Média­cso­port által kiadott orgá­num felü­le­te csu­pán csak egy­faj­ta köz­ve­tí­tő esz­köz­ként van jelen.

A Wake­Up közös­sé­ge soha nem tett különb­sé­get szár­ma­zás, val­lás vagy iden­ti­tás alap­ján. Eze­ket szent és sért­he­tet­len magán­ügy­nek tekint­jük. Maga­zi­nunk is hason­ló témá­val indult el 2020-ban a világ­jár­vány köze­pén, ami­kor a kor­mány kiemel­ten fon­tos kér­dé­sek között kezel­te az abor­tusz eltör­lé­sét, vagy még szi­go­rúbb ellen­őr­zé­sét és tel­je­sen össze­ke­ver­te a magán­ügy és köz­ügy közöt­ti hatá­ro­kat. Ezen érté­kek és magán­ügyek tisz­te­let­ben tar­tá­sa mel­lett tovább­ra is ren­dü­let­le­nül kitar­tunk. Van­nak azon­ban kér­dé­sek, ame­lyek mel­lett nem mehe­tünk, és nem is megyünk el szó nél­kül, mert ezek már a köz­ügy kate­gó­ri­á­já­ba tar­toz­nak. Ilyen köz­ügy pél­dá­ul az álla­mi gon­dos­ko­dás­ban lévők mél­tat­lan hely­ze­te és bán­tal­ma­zá­sa. Akár az okta­tá­si szín­vo­nal rend­szer­szin­tű hanyat­lá­sa. Ilyen még az egész­ség­ügy vál­sá­gos álla­po­ta. Továb­bá a köz­be­széd és a kor­mány­za­ti kom­mu­ni­ká­ció morá­lis mély­re­pü­lé­se is. Ezek nem párt­po­li­ti­kai kér­dé­sek, hanem az embe­ri mél­tó­sá­gunk és a jövőnk alap­kö­vei. Azon, hogy milyen pél­dát muta­tunk most múlik, hogy mit adunk át a jövő gene­rá­ci­ó­já­nak. 

Ezt az össze­fog­la­lót azzal a nem tit­kolt szán­dék­kal készí­tet­tük el, hogy egy­faj­ta irány­tűt adjunk az elmúlt évek leg­ége­tőbb köz­ügye­i­hez. Úgy gon­dol­juk, a napi hír­özön­ben a való­ban hús­ba­vá­gó kér­dé­sek gyak­ran elvesz­nek a poli­ti­kai sár­do­bá­lás zajá­ban, mi viszont sze­ret­nénk, ha ezek a témák nem merül­né­nek fele­dés­be. Az itt talál­ha­tó cik­ke­ink mind­egyi­ke egy-egy akut tár­sa­dal­mi sebet vagy dilem­mát vet fel, ele­mez, vagy for­mál róla mar­káns véle­ményt a szer­ző saját, szak­mai és embe­ri szem­szö­gé­ből. Nem kinyi­lat­koz­ta­tá­so­kat teszünk, hanem pár­be­szé­det kez­de­mé­nye­zünk: olyan tük­röt tar­tunk, amely­ben az ország valós álla­po­ta lát­szik, men­te­sen a rózsa­szín máz­tól vagy a mes­ter­sé­ge­sen szí­tott indu­la­tok­tól.

Válo­ga­tá­sunk alap­ját leg­in­kább azok a sors­for­dí­tó pil­la­na­tok és rend­szer­szin­tű hiá­nyos­sá­gok adják, ame­lyek köz­vet­le­nül befo­lyá­sol­ják min­den­na­pi élet­mi­nő­sé­gün­ket és gyer­me­ke­ink jövő­jét. Legyen szó az okta­tás sza­bad­sá­gá­ról, a szo­ci­á­lis háló sza­ka­do­zá­sá­ról vagy a köz­mo­rál álla­po­tá­ról, cik­ke­ink cél­ja az érzé­ke­nyí­tés és a tisz­tán­lá­tás segí­té­se. Hisszük, hogy a fele­lős válasz­tói dön­tés nem a kam­pány utol­só két heté­ben szü­le­tik meg, hanem az ilyen és ehhez hason­ló elem­zé­sek higadt fel­dol­go­zá­sa során. Ez a gyűj­te­mény tehát nem csu­pán archí­vum, hanem egy­faj­ta lel­ki­is­me­re­ti lel­tár is. Emlé­kez­te­tő arra, hogy mi min­den tör­tént velünk az elmúlt cik­lus­ban, és miért fon­tos, a válasz­tá­so­kon kife­jez­zük véle­mé­nyün­ket a vok­sunk leadá­sá­val.

Sok meg­újul, ami el volt avul­va, s el fog múl­ni, ami most nagy tisz­te­let­ben áll.

Quin­tus Hora­ti­us Flac­cus

Hisszük, hogy a való­di vál­to­zás nem a poli­ti­kai emel­vé­nye­ken kez­dő­dik, hanem ott, ahol az embe­rek elkez­de­nek mer­ni kér­dez­ni és a saját sze­mük­nek hin­ni. A Wake­Up Maga­zin­nál nem akar­juk meg­mon­da­ni, ki a „jó” és ki a „rossz”, de köte­les­sé­günk­nek érez­zük, hogy tük­röt tart­sunk. Ez a tükör néha kényel­met­len, néha fáj­dal­mas, de elen­ged­he­tet­len ahhoz, hogy tisz­tán lás­suk: a közös­sé­günk álla­po­ta mind­annyi­unk közös fele­lős­sé­ge. Ami­kor a köz­be­széd mér­ge­ző­vé válik, ami­kor a gyű­lö­let válik alap­ér­tel­me­zett hang­nem­mé, vagy ami­kor a leg­ki­szol­gál­ta­tot­tab­bak jogai és mél­tó­sá­ga sérül­nek, a csend és tar­tóz­ko­dás már nem sem­le­ges­ség, hanem bele­egye­zés. A passzi­vi­tás ilyen­kor a leg­na­gyobb cin­kos­társ. Mi pedig nem aka­runk bele­egyez­ni abba, ami mél­tat­lan az embe­ri mél­tó­ság­hoz, és nem kívá­nunk asszisz­tál­ni egy olyan való­ság­hoz, amely­ben az empá­ti­át gyen­ge­ség­nek, a kri­ti­kát pedig áru­lás­nak bélyeg­zik.

Úgy dön­töt­tünk, hogy a hite­les­ség szá­munk­ra fon­to­sabb a kénye­lem­nél. A csend már nem lehet opció, mert a hall­ga­tás fala mögött min­dig az igaz­ság és az ember­ség vész el leg­elő­ször. Nem várunk sen­ki­től fel­tét­len egyet­ér­tést, de elvár­juk magunk­tól a bátor­sá­got, hogy néven nevez­zük a prob­lé­má­kat. Hiszen egy tár­sa­da­lom egész­sé­ge nem a gaz­da­sá­gi muta­tó­kon, hanem azon mér­he­tő le, hogyan bánik a leg­ki­szol­gál­ta­tot­tabb tag­ja­i­val és mennyi­re tisz­te­li a sza­bad szót. Ha elfor­dít­juk a tekin­te­tün­ket az igaz­ság­ta­lan­ság­ról, azzal nem szün­tet­jük meg azt, csu­pán a saját lel­ki­is­me­re­tün­ket altat­juk el egy idő­re. Mi a Wake­Up-nál hiszünk abban, hogy a tisz­tán­lá­tás az első lépés egy jobb köz­ér­zet és egy élhe­tőbb ország felé. A közös jövőn­ket nem a féle­lem­re, hanem az őszin­te­ség­re kell ala­poz­nunk. Egy olyan világ irá­nyá­ba, ahol min­den ember képes önazo­no­san, sza­ba­don élni a min­den­nap­ja­it.

Kicsik vagyunk, így nem készül­tünk orszá­gos ripor­tok­kal vagy óri­á­si cikk­so­ro­za­tok­kal. Amink van, az nem más, mint az őszin­te­sé­günk és igaz­ság­ér­ze­tünk. Ezzel a rovat­tal sze­ret­nénk ráirá­nyí­ta­ni a figyel­met azok­ra a súlyos tár­sa­dal­mi kér­dé­sek­re, ame­lyek meg­ha­tá­roz­zák a nap­ja­in­kat, jövőn­ket. Kicsik vagyunk, még­is elmond­juk a véle­mé­nyün­ket, mert tud­juk, hogy min­den cse­le­ke­det szá­mít. Éppen úgy, ahogy min­den sza­va­zat beszá­mít a válasz­tá­sok ered­mé­nyé­be. Arra bíz­ta­tunk min­den­kit, hogy mér­le­gel­je­nek, néz­ze­nek a sza­vak mögé, és jus­sa­tok  bár­me­lyik párt mel­let­ti dön­tés­re élje­tek a most még demok­ra­ti­kus jogo­tok­kal a 2026-os ország­gyű­lé­si válasz­tá­so­kon ápri­lis 12-én vasár­nap. Mert a dön­tés fele­lős­sé­ge mind­annyi­un­ké. Ez egy üze­net önma­gunk­nak és a kör­nye­ze­tünk­nek arról, hogy milyen ország­ban sze­ret­nénk fel­éb­red­ni más­nap reg­gel.

A vál­to­zás ugyan­is nem ér véget az urnák lezá­rá­sá­val. Bár­mi is tör­tén­jen a való­di mun­ka való­já­ban akkor kez­dő­dik el. Nem dől­he­tünk hát­ra abban a hit­ben, hogy egyet­len iksz négy évre men­te­sít min­ket a fele­lős­ség alól, hiszen a demok­rá­cia nem egy négy­éven­te meg­is­mé­telt ese­mény, hanem egy folya­ma­tos, éber jelen­lét. A Wake­Up Maga­zin­nál mi is ezt tesszük: nap mint nap kiál­lunk az érté­ke­ink mel­lett, akkor is, ha a szél­lel szem­ben kell halad­nunk, és akkor is, ha a füg­get­len­sé­günk meg­tar­tá­sa áldo­za­tok­kal jár. Arra törek­szünk, hogy ne csak a prob­lé­má­kat mutas­suk be, hanem ins­pi­rá­ci­ót is adjunk egy tuda­to­sabb, kri­ti­ku­sabb és szo­li­dá­ri­sabb tár­sa­da­lom fel­épí­té­sé­hez. Hiszünk abban, hogy az apró gesz­tu­sok, a kimon­dott igaz­sá­gok és a kinyúj­tott kezek össze­adód­nak, és egy olyan kri­ti­kus töme­get alkot­nak, amely már nem hagy­ha­tó figyel­men kívül.

A jövőnk nem egy elő­re meg­írt for­ga­tó­könyv, amit passzív néző­ként kell végig­ül­nünk, hanem egy közös alko­tás, amely­nek min­den egyes mon­da­tá­ért mi magunk fele­lünk. Akár­ho­gyan is ala­kul­ja­nak a szá­mok 2026. ápri­lis 12-én, mi itt leszünk, és tovább­ra is figyel­ni fogunk – mert a mi kül­de­té­sünk nem a poli­ti­kai cik­lu­sok­hoz, hanem az embe­ri integ­ri­tás­hoz kötő­dik. Ne feled­jük: az ország, amely­ben élünk, pon­to­san olyan lesz, ami­lyen­né mi, az állam­pol­gá­rok for­mál­juk a min­den­na­pi dön­té­se­ink­kel, a bátor­sá­gunk­kal és az egy­más irán­ti tisz­te­le­tünk­kel. Ébred­jünk fel közö­sen, néz­zünk szem­be a való­ság­gal féle­lem nél­kül. Mer­jünk egy olyan Magyar­or­szá­got álmod­ni, ahol a sza­bad­ság nem csu­pán egy jól hang­zó szlo­gen, hanem a min­den­na­pok kéz­zel­fog­ha­tó alap­kö­ve. tart­sa­tok velünk ezen az úton, mert bár kicsik vagyunk, a han­gunk együtt messzebb­re ér, mint hin­nénk.

Archívum

Ezek is érde­kel­het­nek

.

.

.

Nin­cse­nek továb­bi posz­tok a témá­ban.
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com