Néhány nappal az április 12‑i országgyűlési választások előtt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) története talán eddigi legnagyobb kihívásával néz szembe. Mérő Vera aktivista és Kőszegi Tamás rendező Az ebek ura címmel publikált egyórás dokumentumfilmet, amelyben egykori alapítók és volt párttagok fogalmaznak meg súlyos, a párt tisztakezű imidzsét alapjaiban rengető vádakat. Marczinka Mátyás összefoglalója.
A sikkasztásgyanútól a zavaros autóvásárláson át a Tiborcz Istvánnal való találkozóig ívelő botrányra Nagy Dávid pártigazgató a Partizánban reagált. Majd Kovács Gergely jelentett be 100 órás live-ot a Facebook-oldalán. Vajon mindez elég a tűzoltás lesz a jóval a bejutási küszöb alá mért pártnak?
Az egykori bajtársak kitálalnak: „Családi biznisz” lett a pártból?
A Kétfarkú Kutya Párt története mindig a civil kurázsiról, a viccről és a fősodratú politika kritikájáról szólt. Az ebek ura című film azonban egy egészen más narratívát kínál. A megszólaló egykori alapítók — köztük Sebő Ferenc és Victora Zsolt -, valamint kiugrott politikusok elbeszélése alapján a 2018-as, egy százalék feletti eredmény és az ezzel járó állami támogatás fordulópontot jelentett. A film legsúlyosabb állításai szerint a párt elvesztette eredeti szellemiségét. Továbbá Kovács Gergely pártelnök, valamint Döme Zsuzsanna társelnök „családi bizniszévé” züllött.
Ebek ura filmben elhangzó vádak három fő csapásirányt követnek:
- Pénzügyi káosz és magáncélú költések: Szirmai Zsuzsanna volt pénzügyes 2018 és 2020 közötti, több mint 21 millió forintos pénztárhiányról beszél. A vádak szerint Kovács Gergely magáncélra (dohánybolt, közért, elektronikai cikkek) használta a pártkártyát, 2 millió forintot kapott a párt számlájáról, ráadásul a párt pénzén vásárolták meg az édesapja autóját.
- Leszámolások és ötletlopás: A film szerint 2021-ben indokolatlanul zártak ki öt tagot a pártból, egy hegyvidéki képviselő pedig egyenesen azzal vádolja a 2024-ben polgármesterré választott Kovácsot, hogy ellopta az ötleteit.
- A Tiborcz-kapcsolat: Az ellenzéki térfélen talán a leginkább toxikus vád, hogy Kovács Gergely titokban egyeztetett Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal. A filmet készítők ezt az eseményt összemossák Balla Judit felmentésével, aki a hegyvidéki önkormányzat átvilágításáért felelt volna.
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt pártigazgatója válaszolt
A film készítői szerint Kovács Gergely lejárató anyagnak minősítette a megkeresésüket és nem reagált. Azonban a megjelenés után néhány órával Nagy Dávid pártigazgató — az MKKP országos listavezetője — a Partizán stúdiójában, dokumentumokkal felszerelkezve állt a nyilvánosság elé. Stratégiája elég egyértelmű volt:
elismerni a múltbéli szervezetlenséget, de tételesen cáfolni a bűncselekmények és a politikai árulás gyanúját.
Nagy Dávid egyértelműen politikai indíttatású, időzített támadásként értékelte a filmet, mondván:
hat nappal a választások előtt 8–10 éves, nagyrészt személyes sérelmeket melegítenek fel.
A konkrét vádakra az alábbi magyarázatokat adta:
- A pénzügyi lyukak betömése: A pártigazgató elismerte, hogy 2021-es érkezésekor mintegy 7,5 milliós hiányt talált, amelynek kialakulásában szerinte is felelős volt az elnökség. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pénzeket – mintegy 3,5 millió forintot – bevasalta az érintetteken. A dohánybolti és közértes fizetések téves kártyahasználatok voltak, amiket Kovács megtérített (ezt az ÁSZ felé is dokumentálták), a 2 milliós összeg pedig egy szabályos, visszafizetett munkáltatói kölcsön volt.
- Az elhíresült Honda: Nagy szerint a pártelnök apjának 4,7 milliós autóját a piaci ár alatt vették meg, hogy spóroljanak, majd Kovács később a piaci ár felett vásárolta vissza a párttól.
- A Tiborcz-találkozó: A pártigazgató szerint szó sem volt titkolózásról: a XII. kerületi ügyekről szóló megbeszélésről azonnal közleményt adtak ki. Hogy más képviselők nem lehettek jelen, annak Nagy szerint egy súlyos, a hegyvidéki frakció szétszakítására irányuló belső bizalmi válság volt az oka, Balla Judit menesztésének pedig semmi köze nem volt Tiborcz Istvánhoz.
Nagy Dávid kitért a székhelyproblémára is: az ingatlant valóban eladták egy svéd párnak, ám hiába adták be a címváltoztatási kérelmet 2021 végén, a bíróság – a pártigazgató szerint a hatalom nyomására – azóta is blokkolja az új cím bejegyzését.
Politikai következmények: Túlélheti ezt a Kutyapárt?
A választások előtti utolsó hétre időzített botrány a lehető legrosszabbkor jött a parlamenti küszöb környékén egyensúlyozó MKKP-nak. Bár Nagy Dávid válságkezelése gyors és transzparens volt – behozva a professzionális szervezetfejlesztés és mediáció fogalmait a párt narratívájába –.
A film épp azt a mítoszt rombolja, ami a párt legnagyobb vonzereje: hogy ők mások, mint a hagyományos, megélhetési politikusok.
A kérdés április 12-ére már nem az, hogy történtek‑e amatőr pénzügyi hibák a párt hőskorában (ezt már a pártigazgató is elismeri). Inkább az, hogy elhiszik‑e a szavazók, hogy a Kutyapárt képes volt felnőni, kinőni a gyermekbetegségeit, és tanulni a hibáiból, vagy a „fekete kampány” eléri a célját, és a bizonytalan szavazók az urnáknál inkább a botránymentesebb alternatívák felé fordulnak.
A kommentelők és a közzétett videók nem a sikerről árulkodnak
A kommentelők javarészt úgy gondolják, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt megbukott, és a Fidesz szatellit pártjává váltak. Kovács Gergely Facebook-oldalán jelentette, hogy 100 órás live-ot tart, amellyel kapcsolatban egyelőre több részlet nem derült ki.
A poszt minimális eléréssel, heves reakciókat váltott ki az emberekből és többen is érdeklődtek róla, hogy a párt a tőlük talán elvárható módon visszalép‑e a 2026-os országgyűlési választásoktól. De többen Kovács Gergely lemondását követelték:
Le kene mondanod. Mar a Benyó Rita újságíró interjú után le kellett volna. Tokmindegy, hogy visszaleptek, vagy nem leptek, egyszeruen vege van Gergo, vallalhatatlan vagy.
A legtöbb ember szemében a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egy vicc maradt, és talán éppen emiatt nagyon sokan szimpatizáltak velük. Azonban ezek a szimpatizánsok gyorsan vesztették el bizalmukat a párttal szemben az Ebek ura film láttán. Ezt sokan kommentben meg is osztották:
Szánalmas vagy Gergő. Soha nem szavaztam volna rátok, de szimpi volt a tevékenységetek. Hihetetlenül naiv voltam veletek kapcsolatban, még magamat is szégyellem. Lépjetek vissza!
Látjátok mi történik, ha egy viccet túl komolyan veszünk? A Magyar Kétfarkú Kutyapárt addig volt hasznos, amíg egy vicc volt, amit nem lehetett komolyan venni.

Cikkünk megjelnése után Kovács Gergely Facebook-bejegyzésben osztotta mag, hogy élő bejelentkezést tart az MKKP YouTube-csatornáján. Cikkünk 2026. április 9‑én frissült.
A rossz reklám is reklám
- kezdte a videót Kovács Gergely a Magyar Kétfarkú Kutyapárt YouTube-csatornáján. Majd rögtön az elején egyértelműsítette a pozícióját. Kerek perec tagadta, hogy valaha is lopott volna a párttól, azt is, hogy bármiféle politikai alkut kötött volna a Fidesszel. A pártelnök narratívája szerint a Mérő Vera és Kőszegi Tamás által jegyzett film nem más, mint egy gondosan időzített, egyoldalú lejárató kampány, amelynek mozgatórugója egyrészt az, hogy sokaknak szúrja a szemét az MKKP választási indulása, másrészt a megszólalók személyes, sokszor 7–8 évvel ezelőtti sértettsége.
De vajon miért nem védte meg magát a filmben, ha tudott a forgatásról?
Kovács állítása szerint a készítők már egy kész, összevágott anyaggal keresték meg, és azt kérték, hogy blokkonként reagáljon a vádakra. Ezt a formátumot inkorrektnek tartotta, mondván, nem akart egy eleve ellenséges kontextusban, utólag magyarázkodó “beszélő fejként” asszisztálni a saját karaktergyilkosságához.
A személyes indítékok illusztrálására felhozta az átvilágítási szakértőként beállított Pusztai-Csató Adriennt. Adriennről Kovács azt állítja: mindössze kétszer beszéltek, a nő csupán jelölt akart lenni, majd állást akart szerezni az önkormányzatnál, és miután ezt visszautasították, bosszúból asszisztált a befeketítéséhez. Ennél is súlyosabb állítást fogalmazott meg a filmben őt kritizáló Visi Piroska hegyvidéki képviselővel (a 2024-es előválasztás vesztesével) szemben. Kovács egyenesen azzal vádolta meg Piroskát, egykori riválisát, hogy a családja a NER révén gazdagodott meg, és a képviselő egyetlen célja a frakció bomlasztása volt.
A Tiborcz-találkozó: Amikor a reálpolitika felülírja az elveket
A sajtó és a választók számára is a leginkább toxikus vád a Tiborcz Istvánnal, a miniszterelnök vejével való találkozó volt. Kovács Gergely nem tagadta az egyeztetést, sőt, meglepő őszinteséggel avatta be a nézőket a kerületvezetés árnyoldalaiba.
Érvelése szerint a Hegyvidék egy „csóró” önkormányzat, a beépíthető telkek pedig már NER-es vagy nagytőkés baloldali vállalkozók kezében vannak. A kerületnek egyetlen fegyvere maradt: a településrendezési szerződések (TRT) megkötése, amelyeken keresztül fejlesztési pénzeket tudnak kisajtolni a beruházókból. Tiborcz azért járt a hivatalban, hogy egy Eötvös úti romos épület felújításáról, illetve a Városmajor rendbetételére adott tízmilliós támogatásról tárgyaljanak.
„Ezek valószínűleg a tőlünk ellopott pénzek” – ismerte el a helyzet morális fonákságát Kovács. Hozzátette, hogy emberileg valóban csúnya dolog ezt elfogadni, de polgármesterként az a dolga, hogy a hegyvidéki lakosok számára hasznos területekre csatornázza ezeket a forrásokat. A titkolózás vádját visszautasította, mondván, posztolt is az eseményről. Az pedig szerinte irreális elvárás, hogy egy operatív tárgyalásra mind a 17 önkormányzati képviselőt meghívja.
Balla Judit esete és az önkormányzati „tisztogatás” elmaradása
A film másik erős szála a fideszes korrupciógyanús ügyeket vizsgáló Balla Judit menesztése volt, amit a készítők burkoltan összefüggésbe hoztak a Tiborcz-találkozóval.
Kovács ezt kategorikusan cáfolta.
A polgármester pragmatikus, bár kétségtelenül vitatható magyarázatot adott. Szerinte Balla egyszerűen nem tudott eredményt felmutatni, mert „papírok nézegetéséből nem lehet korrupciót találni”.
Arra a kritikára, hogy miért nem cserélte le a teljes korábbi hivatali apparátust a hatalomátvétel után, a Tisza Párt elnökének példáját hozta fel.
Amikor Magyar Péter megnyeri a választást vasárnap, utána el fogja küldeni majd az 50 ezer fős államapparátust?
- Kovács szerint a szakmai munkát végző hivatali dolgozók tömeges kirúgása nem releváns elvárás egy politikai váltásnál.
A videó végére a Kutyapárt elnöke láthatóan levette a politikai páncélt.
Bár rágalmazási pert nem indít. Mondván, a korábbi sajtóperek is túlzottan megviselték, és egy YouTube-videó ellen amúgy is nehézkes a jogi fellépés -, beismerte a lejárató kampány emberi hátterét:
úgy fogalmazott, mostanában legszívesebben az utcára sem megy ki.
A védekezés mellett némi önkritikára is futotta.
Kovács elismerte, hogy vezetői hiba volt a pártból távozó tagokkal való konfliktusok szőnyeg alá söprése, ahogy az is, hogy polgármesterként nem fordított elegendő időt és figyelmet a saját önkormányzati képviselőivel való kapcsolattartásra.
Kovács Gergely szerda esti szereplése klasszikus „előremenekülés”. Miközben részletekbe menően próbálta megcáfolni, hogy az MKKP egy NER-rel kollaboráló magánvállalkozássá züllött volna, a válaszaiból felsejlik a rendszeren kívüli, viccpárti identitás és az önkormányzati reálpolitika közötti feloldhatatlan feszültség. Április 12-én kiderül, hogy a választók hajlandóak‑e elfogadni a kompromisszumokat kötő, hibázó, de azokat felvállaló Kutyapártot, vagy Az ebek ura sikeresen verte be az utolsó szöget a párt parlamenti álmainak koporsójába.




