Mura­sza­ki Siki­bu: Gen­dzsi sze­rel­mei I‑II. — Az ezer­éves japán nagy­re­gény

A világ­iro­da­lom első sze­rel­mes és csa­lád­re­gé­nye jele­nik meg az Euró­pa Kiadó gon­do­zá­sá­ban. A mű, Gen­dzsi sze­rel­mei ezer évvel ezelőt­ti sze­rel­mek­ről, gáláns kalan­dok­ról és csá­szár­vá­ro­si hét­köz­na­pok­ról szö­ve­vé­nyes éle­té­ről szól. Herczeg-Kiss Bet­ti­na könyv­aján­ló­ja.

Mura­sza­ki Siki­bu: a figye­lem­re mél­tó, úttö­rő író­nő

1006 körül a japán csá­szár­né apja fel­fo­ga­dott leá­nya mel­lé az udvar­ba – okta­tó­ként, gar­de­dám­ként – egy művelt, kína­i­ul és japá­nul egy­aránt író-olva­só-ver­se­lő arisz­tok­ra­ta höl­gyet. Ez a külön­le­ges hölgy vál­to­za­tos uta­kon-módo­kon a Mura­sza­ki Siki­bu nevet kap­ta. Az új udvar­hölgy éle­té­ről nem sokat tudunk. Vala­mi­kor 973 táján szü­let­he­tett, néhány évet apja vidé­ki tar­to­má­nyá­ban töl­tött. Viszony­lag későn, 998-ban ment férj­hez, egy lánya szü­le­tett (aki később jelen­té­keny köl­tő­vé vált), a fér­jet 1001-ben elvit­te egy jár­vány. Nem sok­kal ezután kezd­het­te írni Mura­sza­ki a Gendzsi‑t. Min­den­eset­re ami­kor az udvar­ba került, már jelen­tős részé­vel el is készül­he­tett. Egy biz­tos: fenn­ma­radt nap­ló­já­ban, egy 1009-es bejegy­zés­ben konk­ré­tan meg­em­lí­ti regé­nye címét.

Sok­ré­tű értel­me­zés: szerelmes‑, csa­lád- és femi­nis­ta regény

Egy­szer­re beszél­he­tünk a leg­ré­gibb sze­rel­mes regény­ről és a leg­ko­ráb­bi femi­nis­ta regény­ről is, amely meg­kér­dő­je­lez­te a tár­sa­dal­mi nor­má­kat, és nem fog­lal­ko­zott a begyö­ke­re­se­dett nemi sze­re­pek­kel. Ez a külön­le­ges tör­té­net a XI. szá­zad óta soká­ig a fel­emel­ke­dés és a női egyen­jo­gú­ság szim­bó­lu­ma volt. Mura­sza­ki a szö­ve­vé­nyes tör­té­net­me­sé­lé­sé­vel, össze­tett női karak­te­re­i­vel és a női vágyak ábrá­zo­lá­sá­val jócs­kán meg­előz­te korát.

A mű: Gen­dzsi sze­rel­mei

A regény főhő­se egy szép­sé­ges, min­den művé­szet­ben párat­la­nul tehet­sé­ges ifjú, az ural­ko­dó fia. A „fény­lő Gen­dzsit” csá­szá­ri aty­ja már cse­cse­mő­ko­rá­ban annyi­ra fél­ti maj­da­ni iri­gye­i­től, hogy emi­att inkább nem adja meg neki a her­ce­gi címet.

Köz­ren­dű­vé fokoz­za le csak azért, hogy saját ere­jé­ből legyen kény­te­len hata­lom­ra szert ten­ni, és így job­ban vigyáz­has­son magá­ra.

Ám Gen­dzsi, ahogy fel­cse­pe­re­dik, mint­ha egy­ál­ta­lán nem akar­na vigyáz­ni magá­ra, sőt: egy­re vesze­del­me­sebb sze­rel­mi affé­rok­ba bonyo­ló­dik.

Ennek a varázs­la­tos, több mint ötszáz sze­rep­lőt moz­ga­tó, het­ven­öt évet átíve­lő regény­nek egyik első, kora­be­li olva­só­ja így lel­ken­de­zett róla: „Elbúj­tam velük a para­vá­nom mögé, és nem cse­rél­tem vol­na a csá­szár­né­val sem… Akko­ri­ban elég­gé csú­nyács­ka vol­tam, de úgy kép­zel­tem, ha fel­nö­vök, én is olyan nagy szép­ség leszek majd, akár a dús, leom­ló hajú Júgao… Leg­főbb vágyam volt, hogy egy elő­ke­lő, hibát­lan modo­rú és szép­sé­ges ifjú, mint a fény­lő Gen­dzsi, éven­te egy­szer fel­ke­res­sen hegyi lakom­ban, aho­vá ő rej­tett el, mint­ha csak én vol­nék Uki­fu­ne úrhölgy. Ott élde­gél­nék egy­ma­gam­ban, néz­ném a virá­go­kat, az őszi lom­bot, a hol­dat és a hóta­ka­rót, és vár­nám a nagy rit­kán érke­ző, cso­dás leve­le­ket sze­rel­me­sem­től. Sem­mi más­ra nem vágy­tam…”

A gyö­nyö­rű, élde­ko­rált regény két kötet for­má­já­ban meg­ren­del­he­tő az Euró­pa Kiadó olda­lán.

Herczeg-Kiss Bet­ti­na