Kérdezz,

Szántóföld. Őrült kollégák. Konkurencia. Sértődékenység. Kérdezz!

Az ősz sok esetben előhoz olyan problémákat, amelyek az év többi részében nem merülnek fel bennünk. Kérdezz! Felelünk! rovatunkban most ezekről esett szó.

Hirdetés

Hirdetés

Ahogyan elindult a szezon és az iskola, hullnak a falevelek, és kezd megérkezni a várva várt lehűlés, ezzel együtt mi emberek is változunk. Kérdezz! Felelünk! tanácsadó rovatunkban egyre inkább több párkapcsolati kérdés érkezik, valamint olvasóink körében egyre többen számolnak be bántalmazásról különféle helyeken. Hogy mi lehet ennek az oka. és miként lehetne megoldani egy-egy ilyen szituációt, arra a WakeUp Magazin szakértő szerzői válaszolnak.

Szántóföldöröklés utáni, ajándékozás és illetékfizetés

Haláleset következtében édesanyám és több testvére örökölt szántóföldet. Édesanyám testvérei nem tartanak igényt az örökölt földekre, inkább eladnák az ő részüket. A hagyatéki eljárás már lezárult, így bejegyzésre kerültek az új tulajdonosok, illetve a területből az ő hányadik. Ha édesanyám testvérei ajándékozás vagy más módon lemondanak a szántóföldről, az édesanyám javára, akkor kell keletkezik bármilyen adó vonzata? Vagy elég ügyvéd által egy ajándékozási szerződés, és a földhivatalnál ennek a rögzítése? Milyen díjakkal jár ennek ügyintézése? – Norbert – 35 éves – Százhalombatta

Kedves Norbert, lemondani nem tudnak róla. Amennyiben ellenérték megfizetésére nem kerül sor ajándékozásról beszélünk, ehhez a szerződéshez ügyvéd szükséges, tekintettel arra, hogy testvéreknek vagyonszerzési illetéket nem szükséges fizetni. Amennyiben ellenérték megfizetésére kerül sor adásvételi szerződésről beszélünk. A vagyonszerzési illeték kérdése itt sem merül fel mivel testvérek. Azt azonban érdemes tudni, hogy amennyiben a hagyatékátadó végzésben szerepeltetett értékénél nagyobb értéken kerül értékesítésre az ingatlan 5 éven belül, személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség merülhet fel. Mind az ajándékozási mind az adásvételi szerződés ügyvédi közreműködést igényel. A jogügyletre az ingatlan jellege miatt a földforgalmi törvény rendelkezési irányadóak. – a válaszadó: dr. Szoboszlai Anita ügyvéd.

Kérdezz! Iskolai bántalmazás és kiközösítés

A gyermekem most lett felső tagozatos. Korábban már bántották vagy kiközösítették őt az iskolában. Most, hogy nincs telefon náluk félek még inkább ki lesz téve mindennek. Eddig legalább tudott nekem írni, ha gondja volt. A tanároknak nem mer szólni mindig. Aggódom. Mit tehetnék? – Nóra – 33 éves – Budapest

Kedves Nóra, könnyű lenne azt válaszolni, hogy a mi gyerekkorunkban sem volt telefon. Elhiszem, hogy aggódsz a gyermekedért. Írtad, hogy korábban már bántották és kiközösítették. Akkor kiderült, hogy mi volt az oka? Azt gondolom, ha ilyesmit tapasztalsz nála, mindenképpen beszélj az osztályfőnökével. Nyugtasd meg arról is, hogy bátran merjen szólni tanárainak, ha bármi gond éri. Egy picit szoknia kell az önállóságot is. Beszélgessetek sokat, néha az is elég, hogy az egész napos stressz feloldódjon a gyerekekben. Sikeres tanévet kívánok! – a válaszadó: Kálmánné Péli Ibolya pedagógus.

Kérdezz! Őrült kollégák. Egyik 19 a másik 1 híján 20.

Budapesten dolgozom egy multinál, ahol az egyik kollégám teljesen kiakaszt. Azt érzem mindenhova követ, állandóan beszélgetni akar velem. Ő lett most a mentorom a betanulási időszak alatt. Mindenbe beleköt. Szerintem csak azért, mert össze akar jönni velem. Nagyon idegesítő. Mit tegyek, hogy lekopjon? Már próbáltam kedvesen és bunkón is a tudtára adni. De egyszerűen mindig ott van. – Bernadett – 19 éves – Százhalombatta

Kedves Bernadett, ha ő a mentorod a betanulási időszak alatt, akkor valószínűleg úgy gondolja, hogy így végzi el a feladatát megfelelően. Talán ideje szemléletet váltanod. Ahelyett, hogy azt látod benne, hogy követ és mindenbe beleköt, azt nézni, hogyan segít és miként tudsz tőle úgy támogatást kérni, hogy az számodra is hasznos legyen. Gondold át először magadban, milyen segítségre lenne szükséged. Aztán beszélj vele erről. Azt is érdemes megtudnod, hogy vele szemben milyen elvárást támasztottak, amikor mentoroddá nevezték ki. A két szempont közös nevezőjét biztosan megtaláljátok együtt. – a válaszadó: Daróczi Magdi coach, kineziológus.

Mindenen megsértődik a párom.

A barátnőm sokszor eljátsza, hogy annyira megsértődik rám, hogy pár napig nem beszél velem. Három éve vagyunk együtt, tudja milyen a stílusom. Kedvességből állandóan viccelődünk egymással és ugratjuk egymást. Szerintem abszolút nem bántó módon. Miután megsértődik nem beszél velem csak duzzog. Megbeszélni nem lehet vele semmit mert állandóan tereli a témát vagy otthagy. Mit csinálhatnék vele? Krisztián – 31 éves – Szekszárd

Kedves Krisztián, nehéz lehet megélni, hogy ilyenkor a barátnőd megvonja tőled a szeretetet. Két változtatást javaslok. Az egyik, hogy beszéljetek arról, hogy téged feszültséggel tölt el, amikor nem beszéltek és arra lenne szükséged, hogy meg tudjátok beszélni a konfliktusaitokat. A másik javaslatom, hogy inkább ne ugrassátok olyasmivel egymást, ami bántja a másikat. Ugyan viccesnek tűnhet, de a tudatalatti nem érti a viccet. Nyilván tudja a barátnőd, hogy csak viccelsz, de közben mégis valami olyan témát érintesz, ami bántja őt. Nézzétek meg inkább, hogyan tudjátok erősíteni és biztatni egymást. – a válaszadó: Daróczi Magdi coach, kineziológus.

Iskola. Párkapcsolat. Költözés. Együtt nem megy.

Nyár elején arra gondoltam, hogy újra kezdem az iskolát. Sajnos csak a debreceni egyetemre vettek fel tanulni, ami messze van az otthonomtól. Van egy párom, aki támogatta, hogy tanuljak, de amint megtudta, hogy ilyen messze van az egyetem visszakozni kezdett. Szeretem a párom, de tanulni is szeretnék. Arra hivatkozik, hogy itt vannak a barátai és a munkája, ami miatt nem akar költözni. Pincér egy étteremben és körülbelül egy barátja van. Mitévő legyek ebben a helyzetben? Gábor – 30 éves – Győr

Kedves Gábor, párkapcsolati szempontból a hosszú távon jól működő kapcsolatok titka a beszélgetés és egymás támogatása. Javaslom, beszélgessetek őszintén arról, milyen félelmeket ébreszt egy költözés a párodban. Ez kapcsolatos lehet új munkahely keresésével, beilleszkedéssel, a jelenlegi barát(ok) elvesztésével, stb.  Lehet, hogy ha megtervezitek, milyen gyakran tudtok hazalátogatni Győrbe, az is segít. Az egyetemen pedig utána tudsz járni, van-e hozzád közelebbi campuson is ugyanaz a képzés, vagy megoldható-e más képzési forma (pl. levelező vagy távoktatás) választása számodra. Sok sikert! – a válaszadó: Básthy Szilvia természetgyógyász, kineziológus.


A WakeUp Magazin Kérdezz! Felelünk! tanácsadórovatát a Value Management Network támogatja. Fontos: Kérdezz! Felelünk rovatunkban csak általános tanácsokat tudunk adni az általatok megküldött rövid történetek alapján. Súlyosabb gondok esetében mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, így akár szakértő szerzőinket is bizalommal felkeresheted, ha úgy érzed, hogy hasznos válaszokat kaptál itt a Kérdezz! rovatunkban!

Kiemelt kép forrása: Canva — Pexels | Arculatterv: Marczinka Mátyás

Hirdetés
Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads

Úgy gondoljuk még ezek az írásaink is érdekelnek téged

ayran,joghurt

Ayran, a török joghurt ital, ami ebben a melegben is oltja a szomjad

Ebben a nagy melegben hiába isszuk liter számra a vizet, egy ponton túl egyszerűen úgy érezzük, hogy már semmi nem oltja a szomjunk. Ha számodra is ismerős ez a helyzet, ismerd meg a törökök különleges italát, az ayrant, ami garantáltan segíteni fog a szomjúság érzeteden.

A párkapcsolati intimitás és a tojásrántotta

A párkapcsolati intimitás az odafigyelésről, a megértésről, a megnyílásról szól. A bizalom és az intimitás pedig kéz a kézben jár. De mi a közös a párkapcsolati intimitásban és tojásrántottában?

Kövesd oldalunkat!

Ahhoz, hogy ne maradj le semmiről kövesd a WakeUp Magazin oldalait Facebook-on és Instagram-on is! Így elsőként vehetsz részt nyereményjátékainkon is!