Fajt Alex neve sokak szá­má­ra isme­rő­sen cseng. Az Éjjel-Nap­pal Buda­pest egy­ko­ri sze­rep­lő­je­ként vált ismert­té, később a HBO Max A híd című rea­lity műso­rá­ban is lát­hat­ták a nézők. Az Eata­lia Buda­pest ala­pí­tó­ja­ként a gaszt­ro­nó­mi­á­ban is kipró­bál­ta magát, You­Tu­be-csa­tor­ná­ján pedig éve­ken át enge­dett bete­kin­tést éle­te fon­tos állo­má­sa­i­ba. Com­ing out­ja és tran­zí­ci­ó­ja kap­csán nyíl­tan beszélt azok­ról a min­den­na­pi kihí­vá­sok­ról is, ame­lyek­kel transz­ne­mű­ként Magyar­or­szá­gon szem­be­sült. Sokak­nak az ő tör­té­ne­te jelen­tet­te az első sze­mé­lyes talál­ko­zást ezek­kel a kér­dé­sek­kel.

Néhány hónap­pal ezelőtt öröm­mel lát­tam, hogy hosszabb csend után új vide­ó­val jelent­ke­zett. Az inter­jút ere­de­ti­leg online beszél­ge­tés­nek ter­vez­tük, végül Alex elfog­lalt­sá­gai miatt írás­ban vála­szolt a kér­dé­se­im­re. A sora­i­ból azon­ban ugyan­úgy átjön, hogy már egé­szen más élet­hely­zet­ben van, mint néhány évvel ezelőtt.

Ma Görög­or­szág­ban él a fele­sé­gé­vel, távol a koráb­bi nyil­vá­nos­ság­tól, de önma­gá­hoz köze­lebb, mint vala­ha. Beszél­get­tünk újra­kez­dés­ről, kudar­cok­ról, Görög­or­szág­ról, önel­fo­ga­dás­ról, Pride-ról, Magyar­or­szág­ról, vala­mint arról is, hogyan vál­to­zott meg az élet­szem­lé­le­te a har­mi­cas éve­i­re. Gyen­ge-Rusz Anett inter­jú­ja.

Új élet Görög­or­szág­ban

Gyen­ge-Rusz Anett: Ki ma Fajt Alex?

Fajt Alex: Aki pró­bál egy szok­vá­nyos, nor­mál éle­tet élni, ami­lyet nagy­já­ból min­dig is akart. Azzal, hogy már nem Magyar­or­szá­gon élek, a napi fej­fá­já­sok szá­ma is csök­kent.
Jelen­leg — hála az égnek — olyan helyek vagyok, ahol ezt a kér­dést nem kell napon­ta fel­ten­nem magam­nak. Azt hiszem, ez vala­mi­faj­ta elő­re­lé­pés. 

A mun­kás­sá­go­mat rész­ben ott­hon hagy­tam, mert itt Görög­or­szág­ban az embe­ri jogok nin­cse­nek olyan szin­ten kor­lá­toz­va, hogy erről érde­mes len­ne beszél­ni. Ter­mé­sze­te­sen, a magyar­or­szá­gi joga­im — ame­lyek nin­cse­nek — itt is utol­ér­nek (Magyar­or­szá­gon még min­dig kor­lá­toz­va van a nem-és név­vál­toz­ta­tás — szerk.). Ez, per­sze ez bosszant, de nem okoz ben­nem napi szin­tű káro­kat.

Gy.-R. A.: Miből merí­tesz most örö­möt és ener­gi­át?

F. A.: A tanu­lás­ból. Mió­ta elér­tem a har­min­cat, elkezd­tem arra töre­ked­ni, — egyéb­ként nem tuda­to­san — hogy tágít­sam a tudá­so­mat. 30 éve­sen döb­ben­tem rá, hogy mennyi min­dent kihagy­tam az éle­tem­ben: egye­te­mi tanul­má­nyo­kat, másik szak­ma meg­szer­zé­sét (ami nem a szí­né­szet). Így most a min­den­na­po­kat — szó sze­rint — fej­lesz­tés­sel töl­töm. 

Az elmúlt két évben ren­ge­teg pro­jek­tet épí­tet­tem fel. Elvé­gez­tem egy AI engi­ne­er kép­zést, illet­ve, nem­rég egy AI Film editor&creator állá­som is lett. Ötvö­zöm a kre­a­ti­vi­tást a tech­no­ló­gi­á­val. 

Az utób­bi hetek­ben pedig Expe­ri­en­ce webdesign‑t tanu­lok, vagy­is 3D model­le­zé­sen keresz­tül UI/UX/backend fej­lesz­té­se­ket vég­zek, hogy 3D‑s inter­ak­tív web­ol­da­la­kat tud­jak készí­te­ni ecom­mer­ce, hos­pi­ta­lity és ser­vi­ces vál­lal­ko­zá­sok­nak. Ez most nagyon-nagyon bejön és élve­zem csi­nál­ni. Nem­so­ká­ra elké­szül a saját inter­ak­tív port­fó­li­óm és akkor elér­he­tő­ek lesz­nek a mun­ká­im.

Tapasz­ta­lás és elen­ge­dés

Gy.-R. A.: Volt olyan az éle­ted­ben, amit ennek köszön­he­tő­en tud­tál elen­ged­ni?

F. A.: Biz­to­san. Egy éve nyi­tot­tunk egy piz­zé­ri­át itt is. Elvit­te a tél, saj­nos. És megint azt érez­tem, hogy baro­mi nagy kudar­cot val­lot­tam. Szok­ták mon­da­ni, hogy csak a hülye köve­ti el ugyan­azt a hibát két­szer. De az, aki még har­mad­já­ra is, ott van­nak bajok…
Sze­re­tem a ven­dég­lá­tást és nagyon kre­a­tív vagyok ilyen terü­le­ten. Min­dig az érde­kelt, hogyan csa­pó­dik le egy ven­dég­ben az egész, amit csi­ná­lunk. Imád­tam pél­dá­ul az épít­ke­zés fázi­sa­it. Hogy milyen legyen a ven­dég­tér, a falak, a dizájn, a fények. A piz­zá­kat a leg­ősibb dagasz­tá­si és elő­ké­szí­té­si mód­sze­rek­kel készí­tet­tem, min­den alap­anyag egye­ne­sen Olasz­or­szág­ból érke­zett. Még a só is. Végül rá kel­lett esz­mél­nem, hogy én nem szük­ség­le­tet szol­gá­lok ki. Nem tudok, úgy étte­re­met üze­mel­tet­ni, ahol arra van szük­ség, hogy a leg­rosszabb minő­sé­gű liszt­ből, gyors érle­lés­sel hoz­zam össze a tész­tát, majd kiló­nyi fel­tét­tel tálal­jam. Inkább kísér­le­tez­ni sze­ret­tem, mi mihez passzol. Nekem a piz­za, az “étte­rem­csi­ná­lás” egy­faj­ta művé­szet: hogyan lehet pro­fán dolog­ból, vala­mi sok­kal magasz­to­sab­bat lét­re­hoz­ni. A Sici­li­an Grand­ma piz­zát is én csi­nál­tam elő­ször Magyar­or­szá­gon. Ebben biz­tos vagyok, mert nem egy­szer figyel­tek fel rá. Vol­tak, aki­ket érde­kelt a mód­sze­rem, de álta­lá­ban a köze­pes minő­sé­gű, magya­ros piz­zá­val is simán elv­ol­tak az embe­rek. Akkor még nem volt ekko­ra érdek­lő­dés a “gour­met” piz­zák felé, mint most.

Szó­val, amit elen­ged­tem, hogy vakon men­jek elő­re, mert visz a vágy, a tűz. Már sok­kal meg­fon­tol­tabb vagyok és el túl­lép­tek eze­ken a csa­ló­dá­so­kon.

Gy.-R. A.: Azóta több ország­ban is meg­for­dul­tál. Mit adott neked, hogy más kul­tú­rák­ba bele­kós­tol­va, kívül­ről is rálát­tál saját magad­ra, a hely­ze­ted­re és Magyar­or­szág­ra?

F. A.: Nin­cse­nek sza­vak, hogy mennyit adott, és ad folya­ma­to­san. Egyik nap pont azon mereng­tem, mit várok el egy ország­tól ahhoz, hogy sze­res­sem és ben­ne akar­jak élni. Van pár dolog, ami­ben kri­ti­ku­san gon­dol­ko­dom és ezek­ben mini­mum 80%-ban meg kell felel­nie az adott ország­nak, hogy azt mond­jam: “oké, mara­dok”.

Éltem Bul­gá­ri­á­ban, azt kb. 59–62 szá­za­lék­ra ten­ném, Görög­or­szág viszont 89 szá­za­lék. Az ország­gal tel­je­sen meg vagyok elé­ged­ve. A kör­nyék­kel, ahol élek meg szo-szo, van­nak pozi­tí­vu­mok és nega­tí­vu­mok is.

Élhe­tő­sé­gi szem­pon­tok vs. Magyar­or­szág

Gy.-R. A.: És miből áll össze az 59, vagy éppen a 89 szá­za­lék?

F. A.: Szá­mom­ra az egyik elsőd­le­ges szem­pont, milyen a transz­ne­mű­ek meg­íté­lé­se az adott tár­sa­da­lom­ban. Min­dig meg­né­zem eze­ket a fel­mé­ré­se­ket vagy a leg­utób­bi infó­kat. Fon­tos, hogy mennyi­re elfo­ga­dó­ak.

Aztán az sem mind­egy, milyen az egész­ség­ügyi ellá­tás hely­ze­te. Nem szimp­lán a dok­to­rok hoz­zá­ál­lá­sa, vagy a diag­nosz­ti­zá­lás gyor­sa­sá­ga, hanem min­den, ami egész­ség­ügy, az fon­tos. Nekem eddig Görög­or­szág tíz per száz­ezer. Ilyen kor­rekt­sé­get még nem tapasz­tal­tam más­hol. Kom­for­to­san, BIZTONSÁGBAN érzem magam egy álla­mi kór­ház­ban. Elké­pesz­tő! Érde­kes, hogy a görö­gök­nek ez nem elég jó. Szó­val, ha én azt mon­dom, ez nekem az eta­lon, akkor nem tudom, ők hogyan érez­nék magu­kat egy bal­ese­tin Buda­pes­ten… 

Fon­tos még a meleg­há­zas­ság­hoz való viszo­nyu­lás. Úgy vol­tam vele, ha már nem sze­ret­nék ott­hon élni, akkor leg­alább olyan hely­re köl­töz­zek, ahol nem ugyan­az a hely­zet, külön­ben sem­mi értel­me elköl­töz­ni, mert falak­ba ütkö­zöm más­hol is. Görög­or­szág­ban 2024 óta legá­lis az azo­nos nemű­ek házas­ság­kö­té­se. Engem ez azért érint, mert saj­nos a magyar állam sze­rint nincs jogom a nemem eldön­té­sé­hez. 

Ha hosszú­tá­von aka­rok gon­dol­kod­ni, akkor gye­rek­vál­la­lás kér­dé­sét is érin­te­ni kell. Nem csak az azo­nos nemű­ség, hanem az isko­la­rend­szer, az okta­tás minő­sé­ge miatt. (Alex fér­fi­ként él, de nőként van anya­köny­vez­ve, amely­nek meg­vál­toz­ta­tá­sát nem teszik lehe­tő­vé a magyar jogi körül­mé­nyek, így jelen­leg Görög­or­szág­ban is női állam­pol­gár­nak minő­sül, ebből kifo­lyó­lag, hiva­ta­lo­san, a fele­sé­gé­vel azo­nos nemű pár­ként vál­lal­hat­nak gyer­me­ket — a szerk.) Nyil­ván, nincs tapasz­ta­la­tom se ott­hon, se itt, de azt érzé­ke­lem, hogy más­faj­ta tudás­anyag­gal ruház­zák fel a görög gye­re­kek, mint a magyar kor­tár­sa­i­kat. Itt már 8–9 éve­sen beszél­nek ango­lul, a kama­szok meg szin­te anya­nyel­vi mér­ték­ben. Sőt, az egé­szen idő­sek is tud­nak ango­lul, de az olasz, német, fran­cia nyel­ve­ket is sokan beszé­lik. Tehát nagyon sokan 4–5 nyel­ven beszél­nek, tel­je­sen folyé­ko­nyan. Ez arra enged követ­kez­tet­ni, hogy egy­részt intel­li­gen­sek a görö­gök, más­részt tanul­tak is.

A kan­na­bisz­hoz való hoz­zá­ál­lás pro­fán­nak tűn­het, de nekem ez még­is fon­tos. Én abszo­lút kiál­lok az orvo­si kan­na­bisz­mel­lett! Főleg, mió­ta egy olyan ország­ban élek, ahol ez legá­lis és elér­he­tő opció, mint a men­tá­lis és tes­ti ter­hek eny­hí­té­sé­re szol­gá­ló szer. Pon­to­san tudom, hogyan műkö­dik és való­ban hatásos‑e. Jelen­tem, nagyon! Sze­rin­tem a kan­na­bisz kér­dé­se világ­szin­ten újra­tár­gyal­ha­tó lehet­ne. Én min­den­eset­re ezután is olyan orszá­got válasz­ta­nék, ahol ez nem tabu.

Ha az idő­já­rást néz­zük, akkor egy­ér­tel­mű­en a déli orszá­gok a leg­job­bak! Ez az éghaj­lat az embert egy­sze­rű­en sza­bad­dá és bol­do­gab­bá teszi, szó­val csak ilyen helyen élnék tovább­ra is

A mun­ka-magán­élet balansz is elég sar­kal­tos pont. Az itt nyá­ron nem ide­á­lis, télen viszont töké­le­tes. Nyá­ron pénzt kere­sel, télen meg pihensz.

A bevé­tel-kiadás kér­dé­se az én sze­mem­ben az utol­só helyen van, mert ez min­den­hol nehéz. Nem is az a lényeg, hogy hány eurót kere­sel. Sok­kal fon­to­sabb, hogy hány­szor tudsz ebből tan­kol­ni, bevá­sá­rol­ni, étte­rem­be men­ni stb. Görög­or­szág­ban nem maga­sak a fize­té­sek, de meg­fi­zet­he­tő az élet, főleg, ha kis­vá­ros­ban vagy falu­ban élsz. A szi­ge­tek per­sze drá­gáb­bak a beszer­zé­sek miatt, a szá­raz­föld meg azért drá­ga, mert töm­ve van… Nyil­ván nagyon kevés hely van a vilá­gon, ahol baro­mi jól kere­sel, olcsó min­den és mel­let­te kur­va sok időd van. Álta­lá­ban a három­ból csak ket­tő tel­je­sül, ezt a komp­ro­misszu­mot meg kell köt­ni magad­dal.

Gy.-R. A.: Akkor ne is kér­dez­zem, hogyan érté­kel­néd Magyar­or­szá­got a fen­ti szem­pon­tok sze­rint?

F. A.: Magyar­or­szág nagyon le van marad­va. És ez nekem is kínos már. Ami­kor Bul­gá­ri­á­ban éltem, ott már évek óta műkö­dött a belép­te­tő­ka­pu és kár­tyás fize­tés a met­ró rend­sze­ré­ben. Arról nem is beszél­ve, hogy Sofia bel­vá­ro­sá­tól vezet egy met­ró­vo­nal a rep­tér­re. Az a járat min­dig tisz­ta, gyors, nem a leg­újabb, de meg­bíz­ha­tó kocsik­kal van fel­sze­rel­ve. A vil­la­mo­sa­ik nem ilyen ren­de­zet­tek, de nem marad­nak ki, nem rob­ban­nak le, így nin­csen zavar a város­ban.
Görög­or­szág­ban is olyan online rend­sze­rek létez­nek… Ott­hon csak álom lett vol­na. Itt érez­he­tő a fej­lő­dés. Egyik nap fel­bon­ta­nak egy 200–300 méte­res útsza­kaszt, és esté­re kész van. Pedig én falu­ban élek. Tele­pí­te­nek nap­elem par­ko­kat, bru­tá­lis öntö­ző­rend­sze­rek van­nak kiala­kít­va az olí­va ültet­vé­nyek­nek. Igen, a szenny­víz és csa­tor­na az gáz, de hát kell vala­mi rossz is, na. Egyéb­ként meg én már nem tud­nám a WC-be dob­ni a papírt 3 év után, ha akar­nám se…

Ráadá­sul Görög­or­szág kb. 16 éve csőd­be ment, talán most kez­de­nek kiver­gőd­ni belő­le, de még­sem állt meg a fej­lő­dés­ben. Lát­va, hogy milyen ráfor­dí­tá­sok van­nak itt, fel­ér­té­ke­lő­dik az ország a sze­mem­ben. Ehhez képest azt érzem, hogy Magyar­or­szág tök máz­lis­ta, mert nem csőd­ölt be, még­is inkább a stag­ná­lás jel­lem­ző az elmúlt 16 évre. Pedig a magyar állam­nak való­szí­nű­leg több lehe­tő­sé­ge lett vol­na, mint Bul­gá­ri­á­nak vagy Görög­or­szág­nak.

Gy.-R. A.: Látsz arra esélyt, hogy haza­köl­töz­ze­tek?

F. A.: Jelen­leg nem tudok biz­to­sat mon­da­ni. Lehe­tő­ség min­dig min­den­re van, a szán­dék az sok­kal kér­dé­se­sebb. Rövid idő­re biz­to­san jól esne ott­hon len­ni, de attól félek, hogy Magyar­or­szág már nem biz­tos, hogy az “itthon”-t jelen­ti. Sok-sok kegyet­len­ség­ben volt részem az elő­ző kor­mány által. Mind embe­ri mél­tó­sá­gom­ban, mint joga­im­ban elti­por­tak. Jó kér­dés, hogy ezt mikép­pen tud­ja vissza­épí­te­ni a mos­ta­ni kor­mány. Ezek évek, nem hóna­pok. Talán, ha vég­re lát­nám, hogy elin­dul egy vál­to­zás, akkor elkez­de­ném vissza­nyer­ni a bizal­ma­mat az anya­or­szá­gom felé.

Elfo­ga­dás, önazo­nos­ság és tár­sa­dal­mi pár­be­széd

Gy.-R. A.: Május­ban, a homo­fó­bia elle­ni világ­nap kap­csán készí­tet­tem egy olva­sói kér­dő­ívet az elfo­ga­dás­ról. Nagyon szél­ső­sé­ges véle­mé­nyek érkez­tek a támo­ga­tás és az eluta­sí­tás olda­la­i­ról is. Te hogyan látod, mi tör­té­nik most ezen a téren? Hogyan állunk az elfo­ga­dás­sal?

F. A.: Jobb a hely­zet, mint 4–5 éve, de még min­dig nem köze­lí­ti meg azt a szin­tet, ami­nek jelen kell len­nie egy demok­ra­ti­kus, euró­pai ország­ban. Ha a tár­sa­da­lom keve­sebb gyű­löl­kö­dés­nek len­ne kité­ve, akkor évek múl­va hal­vá­nyod­hat­na az a kép­zet, misze­rint az LMBTQ egy pedo­fil közös­ség, és gye­re­ke­ket kíván átműt­tet­ni. Nem tudom, ez így marad‑e, vagy az új kor­mány nar­ra­tí­vát vál­toz­tat, hogy ne tabu­sít­sák töb­bé a közös­sé­günk léte­zé­sét, vala­mint eléri, hogy ne lehes­sen a pedo­fí­li­át és az LMBTQ‑t egy lapon emlí­te­ni. Ezért nekik kell meg­dol­goz­ni­uk, mert a csend sem­mi­vel sem jobb, mint, amit a FIDESZ csi­nált az elmúlt évek­ben. Sze­mé­lye­sen érin­tett vagyok, így én mini­mum annyit sze­ret­nék, hogy leg­alább kimond­ja vala­ki han­go­san: az az üldöz­te­tés, amit az elmúlt évek­ben elszen­ved­tek bizo­nyos közös­sé­gek — nem csak az LMBTQ — az mind egy mocs­kos, poli­ti­kai szín­já­ték része volt.

Gy.-R. A.: Idén ismét lesz Buda­pest Pride. De ha jól tudom, Athén­ban ez a fel­vo­nu­lás Dél­ke­let-Euró­pa leg­na­gyobb LGBTQI+ fesz­ti­vál­já­vá nőt­te ki magát, illet­ve, Thessza­lo­ni­ki­ben is lehet szá­mí­ta­ni prog­ram­so­ro­zat­ra. 

F. A.: Nagyon örü­lök neki, a Pride fon­tos és jelen­tős ese­mény a közös­sé­günk éle­té­ben, ország­tól füg­get­le­nül. Jó buli szo­kott len­ni. Bár én évek óta nem vol­tam, de köve­tem az ese­mé­nye­ket, min­dig tudom, hogy épp milyen prog­ra­mok zaj­la­nak.

Gy.-R. A.: Az emlí­tett olva­sói fel­mé­ré­sünk­ből az is kide­rült, hogy sok­kal könnyebben azo­no­sul vala­ki az LMBTQ közös­ség­gel, ha van sze­mé­lyes isme­ret­sége, hiszen a hús-vér ember­rel való kap­cso­ló­dást már nem tud­ják szét­rom­bol­ni a rém­ké­pek­ből össze­tá­kolt ideo­ló­gi­ák. Sze­rin­ted fon­tos ebben a tapasz­ta­la­ti út, vagy tanul­ha­tó az elfo­ga­dás?

F. A.: Min­den meg­ta­nul­ha­tó, csak intel­li­gen­cia, szor­ga­lom és kitar­tás kell hoz­zá. Sze­rin­tem az embe­rek rosszul köze­lí­tik meg. Ha vala­mit elfo­ga­dok, vagy tole­rá­lok az nem azért van, mert tudok azo­no­sul­ni vele. Nem köte­le­ző azo­no­sul­nom, hogy elfo­gad­jam vagy ne tagad­jam a léte­zé­sét.

Ha vala­ki csak azo­no­su­lás útján tud tole­rál­ni, elfo­gad­ni vala­mit, akkor nagyon inger­sze­gény kör­nye­ze­te és isme­ret­sé­gei lehet­nek.
Az elfo­ga­dás alap­ve­tő kész­ség, átszö­vi a min­den­nap­ja­in­kat. Elfo­ga­dom, hogy lekés­tem a buszt. Nem kez­dek el fet­ren­ge­ni a föl­dön, vagy a buszt hibáz­tat­ni, mert ott­ha­gyott. Nem a busz tehet róla, hogy nem tudom elfo­gad­ni ezt az érzést. Én vol­tam annyi­ra könnyel­mű, hogy nem indul­tam el idő­ben. Sze­rin­tem lát­tál már embert, aki még rá is csap a busz hátul­já­ra, mert ott hagy­ta. Vagy vala­kit, aki üvölt­ve rán­gat­ja a bolt ajta­ját, mert zár­va van. 

Így van ez ember és ember közt is. Sze­rin­tem sokan túl önző­ek és ego­cent­ri­ku­sak ahhoz, hogy belás­sák, nem őkje­len­tik a világ köze­pét, és nem raj­tuk áll, milyen embe­rek létez­nek, akár a köz­vet­len vagy köz­ve­tett kör­nye­ze­té­ben. Aki nem fogad el dol­go­kat, az saját magát mér­ge­zi. Én ugyan­úgy élni fogok, tudok bol­dog len­ni, mások nega­tív szán­dé­ka felém nem ér el, nem teszi tönk­re a nap­ja­i­mat.

Gy.-R. A.: Az önel­fo­ga­dás­sal kap­cso­la­to­san milyen utat jár­tál be eddig? Érde­kel­ne, hogy az iden­ti­tá­sod és a sze­mé­lyi­sé­ged szem­pont­já­ból ez különválik‑e.

F. A.: Sze­rin­tem ez a folya­mat éle­tem végé­ig tart.Valószínűleg, te is foly­to­no­san az önel­fo­ga­dást kere­sed, pró­bá­lod fenn­tar­ta­ni. Ezzel én is így vagyok, csak ket­tő­vel több dol­got kell elfo­gad­jak… Ez per­sze állan­dó harc önma­gam­mal. De min­den hely­zet­ben igyek­szem önazo­nos len­ni és ez tart egyen­súly­ban. Sze­ren­csé­re a kül­sőm is évről évre vál­to­zik, így már nem rágom magam ami­att sem, hogy lány­nak néznek‑e. 6–7 éve néz­tek utol­já­ra nőnek, ez jó vissza­iga­zo­lás. És folya­ma­to­san dol­go­zom raj­ta, hogy én — a leg­na­gyobb kri­ti­ku­som — is elfo­gad­jam és sze­res­sem magam.

Gy.- R. A: Tudom, hogy már fog­lalt a szí­ve­det, még­is kíván­csi len­nék, mennyi­re tar­ta­nak jó pasi­nak a lányok.

F. A.: Ezzel évek óta nem fog­lal­ko­zom. Az én pri­me éve­im már oda…
Bár azért ide kap­cso­ló­dik, hogy pont egy hónap­ja fogal­ma­zó­dott meg ben­nem: én még nem lát­tam maga­mat soha csúcs­for­má­ban. Úgy­hogy kemé­nyen edzek és pró­bá­lom elér­ni a 30-as pri­me time-omat. De való­já­ban az a kér­dés, hogy milyen pasi vagyok, csak egy sze­mély miatt fog­lal­ko­zat.

Gy.-R. A: koráb­ban hát­rébb lép­tél, és nem vol­tál annyi­ra aktív a soci­al medi­á­ban. Most mi a hely­zet?

F. A.: Most sem vagyok… Olyan vagyok, mint huzat: ki-be jár­ká­lok. Nem félek eltűn­ni, aztán vissza­tér­ni, és ez jó érzés. Évek­kel ezelőtt, a nagyon aktív kor­sza­kom­ban, fon­tos volt a folya­ma­tos jelen­lét, de már 30 felett vagyok, nem sie­tek seho­va. Azt sze­ret­ném csi­nál­ni a mun­kám mel­lett, ami­hez ked­vem van. Ha éppen a vide­ó­zás tölt fel, akkor csi­ná­lok egy pár fel­vé­telt. De ha éppen jobb érzés a kutyák­kal és a fele­sé­gem­mel időt töl­te­ni, nem pör­gök azon, hogy kikö­vet­nek a soci­al felü­le­te­ken, ha nincs tar­ta­lom. Embe­rek min­dig lesz­nek, akik fel­fe­de­zik a vide­ó­i­mat, ha épp aktív vagyok. Viszont ami­kor nem vagyok flow­ban, fölös­le­ges­nek érzem, hogy eről­te­tett vide­ók­kal marad­jak szem előtt. Nem a tar­ta­lom sűrű­sé­ge, hanem a minő­sé­ge, mély­sé­ge, és embe­ri része a fon­tos. A hónap végén fel­ve­szünk egy nya­ra­lós vide­ót a fele­sé­gem­mel, de előt­te pél­dá­ul nem ter­ve­zek tar­tal­mat köz­zé­ten­ni.

Gy.-R. A.: Van olyan tulaj­don­sá­god, ami­re kife­je­zet­ten büsz­ke vagy?

F. A.: Most a türel­me­met (nem vagyok türel­mes faj­ta) és a kitar­tá­so­mat emel­ném ki. Ez a ket­tő szá­mom­ra prob­lé­más terü­let, de az utób­bi idő­ben meg­edződ­tem és jó irány­ba indul­tam el.

Gy.-R. A.: Mit kívánsz magad­nak a követ­ke­ző évek­re?

F. A.: Végig­ro­han­tam a húszas éve­i­met. Most meg egy kicsit már úgy érzem, hogy ketyeg az óra…
Sok min­dent jó len­ne még átél­ni. De ha vala­mi­ért még­sem sike­rül­ne, akkor is egész­nek érzem az eddig leélt éle­te­met. Volt ben­ne szép, csú­nya, sze­re­tet, harag, min­den. Azt kívá­nom, hogy több­ször is meg­él­hes­sek olyan pil­la­na­to­kat, ami­kor azt mon­dom: “most nagyon jó”.

Gyen­ge-Rusz Anett