Bod Péter Ákos: Amit nem lehet foly­tat­ni, azt nem lehet foly­tat­ni tovább

Van egy élet­kor, ami­kor az ember már több rend­szert látott, mint amennyit ere­de­ti­leg ter­ve­zett. Bod Péter Ákos gye­rek­ként lát­ta az 1956 utá­ni éve­ket. Átél­te a Kádár-rend­szert, részt vett a rend­szer­vál­tás­ban, minisz­ter volt az első sza­ba­don válasz­tott kor­mány­ban, később a Magyar Nem­ze­ti Bank elnö­ke lett.

Ma egye­te­mi tanár­ként olyan fia­ta­lok­nak beszél a rend­szer­vál­to­zás­ról, akik szá­má­ra mind­ez már tör­té­ne­lem. Bod Péter Ákos­sal Pago­nyi Adri­enn beszél­ge­tett.

Ami­kor arról kér­dez­tem, hogyan mutat­koz­na be ma, nem a koráb­bi tiszt­sé­ge­it sorol­ta.

„Tanár vagyok.”

A válasz egy­sze­rű, még­is sokat elárult arról, hogyan tekint a világ­ra. A jelen ese­mé­nye­it hosszabb tör­té­nel­mi folya­ma­tok része­ként szem­lé­li, és köz­ben folya­ma­to­san össze­ve­ti azt, amit ma lát, azzal, amit koráb­ban már átélt. A 2026-os válasz­tá­sok­ról szó­ló beszél­ge­té­sünk is hamar túl­nőtt a napi poli­ti­kán. A kér­dés való­já­ban az volt, hogy felismerhető‑e egy kor­szak vége, miköz­ben még ben­ne élünk?

Rend­szer­vál­to­zás vagy egy külö­nö­sen nagy for­du­lat?

A válasz­tá­sok óta szin­te min­den­ki ugyan­azt pró­bál­ja meg­fo­gal­maz­ni: pon­to­san mi tör­tént Magyar­or­szá­gon 2026 tava­szán? Egy­sze­rű kor­mány­vál­tás zaj­lott le, vagy vala­mi több?

Bod Péter Ákos óva­to­san bánik a rend­szer­vál­to­zás szó­val. Egye­te­mi kur­zu­sa­in éppen azt tanít­ja, hogy a tör­té­nel­mi kor­sza­ko­kat több­nyi­re utó­lag tud­juk pon­to­san meg­ha­tá­roz­ni. Ami­kor ben­ne élünk egy folya­mat­ban, rit­kán lát­juk annak tel­jes jelen­tő­sé­gét.

„A tör­té­nész­nek könnyebb dol­ga van ötven év múl­va.” — jegyez­te meg.

1990-ben viszony­lag vilá­gos volt, hogy minek lett vége. Egy­párt­rend­szer volt, terv­gaz­da­ság műkö­dött és a poli­ti­kai rend­szer alap­jai jól körül­ha­tá­rol­ha­tók vol­tak. Az első sza­bad válasz­tá­sok után egy­ér­tel­mű­en kiraj­zo­ló­dott egy új irány. Ehhez képest A mos­ta­ni hely­zet össze­tet­tebb.

Beszél­ge­té­sünk során fel­ve­tet­te azt a kér­dést, amely való­szí­nű­leg még sok elem­zés­ben vissza­kö­szön majd a követ­ke­ző évek­ben: létezik‑e olyan idő­szak, olyan foga­lom, hogy orbá­niz­mus? Aho­gyan ma beszé­lünk kádá­riz­mus­ról, vajon egy­szer így fogunk beszél­ni az elmúlt más­fél évti­zed­ről is?

A válasz sze­rin­te még nem lát­ha­tó tisz­tán.

„Majd a tör­té­né­szek eldön­tik.” — mond­ta.

A tár­sa­dal­mi akti­vi­tás azon­ban már most figye­lem­re mél­tó. Fel­idéz­te, hogy 1990-ben a válasz­tók nagy­já­ból két­har­ma­da vett részt a sza­va­zá­son. A mos­ta­ni válasz­tá­son közel nyolc­van szá­za­lék járult az urnák­hoz.

„Ez egy más minő­ség.”

Való­ban más volt és maradt a han­gu­lat. A poli­ti­ka újra beszéd­té­ma lett. Csa­lá­di ebé­de­ken, mun­ka­he­lyi kony­hák­ban, bará­ti tár­sa­sá­gok­ban embe­rek vitat­koz­tak, érvel­tek, remény­ked­tek vagy aggód­tak. A közöny helyét vala­mi más vet­te át.

Előbb volt a folya­mat, aztán jött Magyar Péter

A beszél­ge­tés egyik leg­erő­sebb mon­da­ta Magyar Péter­rel kap­cso­lat­ban hang­zott el.

„Előbb volt a folya­mat, aztán jött Magyar Péter.”

Kevés mon­dat fog­lal­ta össze ilyen pon­to­san, hogyan gon­dol­ko­dik a tör­té­ne­lem­ről.

Sokan sze­re­tik a nagy vál­to­zá­so­kat egyet­len ember tör­té­ne­te­ként elme­sél­ni. Könnyebb így. Van fősze­rep­lő, van konf­lik­tus, van győz­tes. A való­ság rend­sze­rint jóval össze­tet­tebb. Bod Péter Ákos sze­rint a tár­sa­dal­mi elé­ge­det­len­ség, a vál­to­zás irán­ti igény és a köz­éle­ti akti­vi­tás jóval koráb­ban meg­je­lent, mint a poli­ti­kai veze­tő, aki végül ennek az ener­gi­á­nak az arcá­vá vált.

Fel­idéz­te a tanár- és diák­tün­te­té­se­ket. Azo­kat az éve­ket, ami­kor egy­re töb­ben érez­ték úgy, hogy sze­ret­né­nek bele­szól­ni a közös ügye­ik­be.

„Ott áll­tam a gim­na­zis­ták között.”

Nem párt­ren­dez­vény­ről vagy kam­pány­ról beszélt, hanem egy tár­sa­dal­mi han­gu­lat­ról, amely foko­za­to­san épült fel.

A tanár úr több tör­té­nel­mi pél­dát is emlí­tett arra, hogy a nagy for­du­la­tok mögött rend­sze­rint hosszabb folya­ma­tok áll­nak. Szó­ba került Gor­ba­csov neve is. Nem azért, mert a két kor­szak össze­ha­son­lít­ha­tó len­ne, hanem azért, mert jól mutat­ja a sze­mé­lyi­ség és a tör­té­nel­mi hely­zet kap­cso­la­tát. Szá­mít a meg­fe­le­lő ember, a meg­fe­le­lő pil­la­nat és ez a ket­tő együtt ala­kít­ja a tör­té­nel­met.

Bár erős karak­ter­ről beszél, Bod Péter Ákos még­sem keres hősö­ket vagy épít míto­szo­kat. Olyan ember, aki hosszú idő óta figye­li ugyan­azt vagy a nagyon hason­ló folya­ma­tot, és tud­ja, hogy a fel­szí­nen lát­ha­tó ese­mé­nyek mögött rend­sze­rint mélyebb moz­gá­sok zaj­la­nak.

A tör­té­ne­lem nem ismét­li önma­gát

A leg­em­lé­ke­ze­te­sebb részek még­sem a poli­ti­ká­ról szól­tak, hanem arról, milyen érzés végig­él­ni több tör­té­nel­mi kor­sza­kot.

Bod Péter Ákos gye­rek­ko­ri emlé­kei között ott van­nak az 1956 utá­ni évek. Orosz kato­nák. A meg­tor­lá­sok lég­kö­re. Édes­ap­ja letar­tóz­ta­tá­sa.

Később a Kádár-rend­szer követ­ke­zett. Mesélt arról is, hogy több­ször pró­bál­ták ráven­ni a párt­tag­ság­ra. Nem vál­lal­ta. Tud­ta, hogy ezzel bizo­nyos ajtók las­sab­ban nyíl­nak majd ki előt­te, még­is kitar­tott a dön­té­se mel­lett.

A rend­szer­vál­tás idő­sza­ká­ból egy válasz­tá­si ren­dez­vény­ről érke­zett haza, ami­kor a fele­sé­ge fel­tet­te neki a kér­dést:

“Nem félsz attól, hogy téged is elvisz­nek?”

A kér­dés mögött ott volt a csa­lá­di emlé­ke­zet, 1957 emlé­ke, egy gene­rá­ció tapasz­ta­la­ta.

Ma már haj­la­mo­sak vagyunk úgy tekin­te­ni a rend­szer­vál­tás­ra, mint egy békés és szin­te magá­tól érte­tő­dő folya­mat­ra. Azok szá­má­ra, akik ben­ne éltek, a jövő sok­kal kevés­bé volt kiszá­mít­ha­tó. Talán ebből a tapasz­ta­lat­ból fakad a beszél­ge­tés egyik leg­fon­to­sabb mon­da­ta is.

„Amit nem lehet foly­tat­ni, azt nem lehet foly­tat­ni.”

Ere­de­ti­leg a Szov­jet­unió utol­só éve­i­ről beszélt. Arról a kísér­let­ről, hogy egy műkö­dés­kép­te­len­né vált rend­szert refor­mok­kal lehes­sen élet­ben tar­ta­ni. Egy pon­ton azon­ban vilá­gos­sá vált, hogy a szer­ke­zet elér­te a saját kor­lá­ta­it. A mon­dat még­is túl­mu­ta­tott a tör­té­nel­mi pél­dán.

Bod Péter Ákos egész élet­út­ja ben­ne volt ebben a néhány szó­ban. Az a tapasz­ta­lat, ame­lyet csak az sze­rez­het meg, aki látott rend­sze­re­ket fel­emel­ked­ni és eltűn­ni.

A beszél­ge­tés végén szó­ba került az új kor­mány beik­ta­tá­sa. Ott volt a Kos­suth téren és meg­ha­tó­dott. A könnye­i­ben egy­szer­re volt jelen egy refor­má­tus lel­kész fia, aki gye­rek­ként meg­ta­pasz­tal­ta az 1956 utá­ni éve­ket, egy rend­szer­vál­tó poli­ti­kus, egy volt jegy­bank­el­nök, egy minisz­ter és egy tanár, aki ma már tör­té­nel­mi pél­da­ként magya­ráz­za mind­azt, amit egy­kor a saját éle­té­ben élt át.

A tör­té­ne­lem majd eldön­ti, hogy 2026 milyen helyet kap Magyar­or­szág tör­té­ne­té­ben.

Bod Péter Ákos arra emlé­kez­tet, hogy a nagy vál­to­zá­sok rit­kán érkez­nek egyik nap­ról a másik­ra. Hosszú ide­ig for­má­lód­nak a hát­tér­ben és mire min­den­ki szá­má­ra lát­ha­tó­vá vál­nak, addig­ra a tör­té­net jelen­tős része már lezaj­lott.

Bod Péter Ákos új köny­ve A Rend­sze­rek jön­nek. Elmúl­nak? sze­mé­lyes élmé­nye­ken keresz­tül idé­zi fel a rend­szer­vál­tás, a gaz­da­sá­gi for­du­la­tok és a poli­ti­kai kor­szak­vál­tá­sok tapasz­ta­la­ta­it, miköz­ben azt a kér­dést is fel­te­szi, milyen irányt választ­hat Magyar­or­szág a követ­ke­ző évek­ben.

A kötet a HVG Köny­vek gon­do­zá­sá­ban jelent meg.

Rendsze­rek jön­nek. Elmúl­nak?

Pago­nyi Adri­enn