Szak­mai becs­lé­sek sze­rint a követ­ke­ző tíz évben mint­egy 145 ezer cég érin­tett a gene­rá­ció­vál­tás­ban. Ezek a vál­lal­ko­zá­sok adják a magyar mun­ka­erő mint­egy negye­dét. Karaszi Csa­ba, a Duna Cap­ital ügy­ve­ze­tő­je kiemel­te: ha a tulaj­do­nos egye­dü­li ügy­ve­ze­tő­ként hal meg, a cég azon­nal kép­vi­se­let nél­kül marad, mivel az ügy­ve­ze­tői jog­vi­szony a halál­lal meg­szű­nik, és nem örö­köl­he­tő. Ez jogi váku­u­mot teremt: nincs, aki alá­ír­jon, utal­jon vagy benyújt­sa a ható­sá­gi beszá­mo­ló­kat. A hóna­po­kig tar­tó hagya­té­ki eljá­rás alatt a cég műkö­dés­kép­te­len­né vál­hat, ami akár az adó­szám tör­lé­sé­hez és a vál­lal­ko­zás tel­jes össze­om­lá­sá­hoz vezet­het.

Mi tör­té­nik, ha a cég­ve­ze­tő este nem megy haza? Erről a kér­dés­ről a leg­több magyar vál­lal­ko­zó inkább nem beszél, pedig sok­szor nem­csak egy csa­lád, hanem több tucat mun­ka­vál­la­ló meg­él­he­té­se múlik raj­ta.

A ’90-es évek­ben ala­pí­tott, ma már jel­lem­ző­en 1–10 mil­li­árd forint körü­li mére­tű kis-és közép­vál­lal­ko­zá­sok ala­pí­tói most érnek abba a kor­ba, ami­kor elke­rül­he­tet­len­né válik a gene­rá­ció­vál­tás vagy cég­el­adás – miköz­ben töme­ge­sen hiány­zik a tuda­tos fel­ké­szü­lés. Becs­lé­sek sze­rint a követ­ke­ző tíz évben mint­egy 145 ezer cég lesz érin­tett vala­mi­lyen for­má­ban az utód­lás­ban, a csa­lá­di cégek­nek pedig csak mint­egy 30 szá­za­lé­ka éli túl a máso­dik gene­rá­ci­ót, és alig 12 szá­za­lék jut el a har­ma­di­kig.

„Magyar­or­szá­gon rend­kí­vül gyen­ge a hely­zet a vál­lal­ko­zá­sok utód­lá­si fel­ké­szült­sé­ge terén, a nyu­ga­ti, német nyel­vű pia­cok­hoz képest súlyos lema­ra­dás­ban vagyunk” – mond­ja Karaszi Csa­ba, a Duna Cap­ital ügy­ve­ze­tő­je

 A leg­több tulaj­do­nos évti­ze­dek mun­ká­ját tet­te bele a cégé­be, úgy tekint rá, mint a saját gye­re­ké­re, ezért bor­zasz­tó­an nehe­zen enge­di el. Ez ért­he­tő, de köz­ben óri­á­si koc­ká­zat: ha ma tör­té­nik vele vala­mi, hol­nap már lehet, hogy sen­ki sincs, aki alá­ír­jon.

Jogi váku­um az ala­pí­tó halá­la után

A drá­ma sok­szor nem a gyász első nap­ja­i­ban, hanem az első határ­idők­nél kez­dő­dik. Jogi érte­lem­ben az ügy­ve­ze­tői jog­vi­szony a halál­lal azon­nal meg­szű­nik, és nem örö­köl­he­tő. Ha a tulaj­do­nos volt az egye­dü­li ügy­ve­ze­tő és alá­író, a cég egyik nap­ról a másik­ra kép­vi­se­let nél­kül marad: nincs, aki szer­ző­dést írjon alá, utal­jon a bank­szám­lá­ról, szám­lát bocsás­son ki, vagy beszá­mo­lót nyújt­son be a ható­sá­gok­nak. A hagya­té­ki eljá­rás hóna­po­kig elhú­zód­hat, miköz­ben a NAV és a cég­bí­ró­ság szá­má­ra a határ­idők nem áll­nak meg.

Volt olyan ügy­fe­lünk, ahol a csa­lád­fenn­tar­tó apa ápri­lis­ban hir­te­len meg­halt, és egye­dü­li ügy­ve­ze­tő­ként nem maradt mögöt­te más alá­író

– idéz fel egy ese­tet Karaszi Csa­ba. „A cég május végé­ig nem tud­ta lead­ni a beszá­mo­lót, mert egy­sze­rű­en nem volt, aki alá­ír­jon. Hiá­ba pró­bált a csa­lád ügy­gond­no­kot kije­löl­ni, a NAV-ot ez nem hatot­ta meg, az adó­szá­mot töröl­ték, és az évti­ze­dek mun­ká­já­val fel­épí­tett, több mil­li­árd forin­tot érő, sta­bil, osz­ta­lék­ter­me­lő cég gya­kor­la­ti­lag egyik pil­la­nat­ról a másik­ra tönk­re­ment. Egyet­len meg nem hozott dön­tés több tucat csa­lád éle­tét vál­toz­tat­ta meg.”

A halo­ga­tás ára: elsza­lasz­tott mil­li­ár­dok és embe­ri tra­gé­di­ák

A fel­ké­szü­let­len­ség nem­csak jogi káoszt, hanem nagyon is embe­ri drá­má­kat hoz. Egy 80 éves cég­ve­ze­tő évek­kel ezelőtt ide­á­lis pia­ci kör­nye­zet­ben, jó áron adhat­ta vol­na el vál­la­la­tát, végig­ment az egész tár­gya­lá­si folya­ma­ton, de végül nem írta alá az adás­vé­te­li szer­ző­dést. Azóta vál­sá­gok sora ráz­ta meg a gaz­da­sá­got, a cég volu­me­ne vissza­esett, ma pedig nagy­já­ból fele­annyit ér, mint akkor, miköz­ben az ala­pí­tó még min­dig nap, mint nap dol­go­zik, a lánya már nyug­díj­ba ment abból a cég­ből, amit az édes­any­ja a mai napig sze­mé­lye­sen irá­nyít.

Egy másik tör­té­net­ben egy 54 éves, folya­ma­to­san túl­ter­helt veze­tő agy­vér­zés­ben halt meg: nyi­tott volt ugyan az utód­lá­si beszél­ge­té­sek­re, de min­dig akadt sür­gő­sebb fel­adat a napi ope­rá­ci­ó­ban.

„A fele­sé­gé­re maradt egy tizen­mil­li­ár­dos cég­bi­ro­da­lom, ami­vel a fel­ké­szü­let­len­ség miatt egy­sze­rű­en nem tud mit kez­de­ni” – mond­ja Karaszi Csa­ba.

A leg­drá­gább dön­tés sok­szor az, amit nem hozunk meg idő­ben. Ami­kor inkább tolom tovább a bicik­lit, majd lesz vala­hogy, és köz­ben ész­re sem veszem, hogy az idő dol­go­zik elle­nem: rom­lik a cég érté­ke, nő a sze­mé­lyes koc­ká­za­tom, és végül a csa­lá­dom, a mun­ka­tár­sa­im fize­tik meg az árát.

A káosz elke­rül­he­tő, ha idő­ben elkez­dünk beszél­ni róla

A leg­több tra­gi­kus for­ga­tó­könyv elke­rül­he­tő len­ne, ha a cég­ve­ze­tők évek­kel koráb­ban elkez­de­né­nek gon­dol­kod­ni a saját vissza­vo­nu­lá­su­kon. Ennek része lehet egy máso­dik ügy­ve­ze­tő kije­lö­lé­se, aki jogo­sult a cég kép­vi­se­le­té­re, a műkö­dő cég és az ingat­la­nok, nagy érté­kű esz­kö­zök szét­vá­lasz­tá­sa külön jogi sze­mé­lyek­be, egy objek­tív cég­ér­té­ke­lés, illet­ve olyan jogi meg­ol­dá­sok, mint a bizal­mi vagyon­ke­ze­lé­si struk­tú­ra vagy a kulcs­em­ber-biz­to­sí­tás.

„A fel­ké­szü­lés min­dig azzal kez­dő­dik, hogy a tulaj­do­nos vég­re szem­be­néz vele: mennyit ér egy­ál­ta­lán a cége” – hang­sú­lyoz­za Karaszi Csa­ba. 

A leg­több cég­ve­ze­tő­nek fogal­ma sincs erről. Ha van egy objek­tív cég­ér­té­ke­lés, onnan­tól lehet arról beszél­ni, hogy ez az összeg megüti‑e azt az érzel­mi szin­tet, ahol el tud­ja kép­zel­ni a cég­el­adást, a gene­rá­ció­vál­tást vagy a kül­ső menedzs­ment bevo­ná­sát. Egy jó tanács­adó való­já­ban mago­kat ültet: nem az a dol­ga, hogy más­nap szer­ző­dést írjon, hanem hogy elin­dít­sa a csa­lá­don belü­li pár­be­szé­det. A halált nem tud­juk elke­rül­ni, a káoszt viszont igen – de ehhez idő­ben kell elkez­de­ni beszél­ni róla

-taná­csol­ja Karaszi Csa­ba.

Kál­mán­né Péli Ibo­lya