hollókó, városi nő, vidék, falu, tanya, templom, magyar Kép forrása Canva by Getty Images

Bás­thy Szil­via: Lehet, hogy én is egy leszek a falu­si nők közül? 50 év Buda­pest után ilyen a vidé­ki lét

Pesti lányként falusi élet mellett döntenél? Új, kihívásokkal és kalandokkal lesz tele. Ez egész biztos! Falusi nők, falun élő nők… ugyanaz és mégis más. Ez pedig egy szatírikus önvallomás egy pesti lánytól az első falusi év kihívásairól.
Hirdetés

Falu­si nők, falun élő nők… ugyan­az és még­is más. Mennyi­fé­lék vagyunk mi falu­si nők, lányok, asszo­nyok, höl­gyek… Van, aki falun szü­le­tett, van, aki város­ban. Mások falun nevel­ked­tek, most pedig a város­ban élnek. És van, aki a fővá­ros­ban szü­le­tett, sosem élt vidé­ken, majd egy­szer csak falun talál­ja magát, így lesz belő­le falu­si nő. Ez vagyok én. Bás­thy Szil­via sza­ti­ri­kus önval­lo­má­sa falu­si éle­té­nek első évé­ről.

50 éve­sen dön­töt­tünk úgy, hogy ugrunk egy nagyot és vidék­re köl­tö­zünk. Nem ám város­ba és még csak nem is a falu köze­pé­re! Meg sem áll­tunk egé­szen a falu régi sző­lő­he­gyé­ig, ami messze a falun, a kur­ta kocs­mán és az erdőn túl talál­ha­tó. Az egyet­len isme­ret­sé­günk közel s távol az ingat­la­nos lány volt, aki elad­ta nekünk a házat. Sen­ki más.

50 évig éltem nagy­vá­ro­sok­ban itt­hon és kül­föl­dön. Ízig-vérig buda­pes­ti nevel­te­té­sű vagyok, fér­jem falun nevel­ke­dett, amo­lyan művész lélek, aki min­dig is vissza­vá­gyott a sza­bad tér­be a buda­pes­ti élet­ből. Messzi­re lát­ni, ami­kor kinéz az abla­kon. Erre vágyott.

Bará­ta­ink jóin­du­la­tú­an fel­hív­ták a figyel­me­met, hogy ez nem lesz nekem való, és ne hib­ban­jak meg tel­je­sen. De akar­tam. Én akar­tam. Vala­hogy meg­csí­pett a cece­légy. Azért azt az ele­jén leszö­gez­tem: nem fogok vér­szer­ző­dést köt­ni sem a ház­zal, sem a föld­del. Ha nem sike­rül, ha még­sem tet­szik, akkor tovább­me­gyünk. Így indul­tunk neki.

Hir­de­tés

Tavasszal köl­töz­tünk és egyet biz­to­san tud­tam: itt nekem sokat kell tanul­nom. Itt sem­mi sem úgy műkö­dik, ahogy én azt meg­szok­tam. Kez­dés­nek az autót is lecse­rél­tük egy össz­ke­re­kes­re. Mond­juk ezt nem értet­tem, mert az eddi­gi autónk­nak is meg­volt mind a négy kere­ke, de mind­egy.

Mit fog­tok ott lent csi­nál­ni?

Ter­mé­sze­te­sen az első kér­dés egy ilyen nagy vál­tás­nál min­dig a mun­ka. Sze­ren­csé­re a covid meg­tet­te azt a szí­ves­sé­get, hogy a mun­ka­he­lye­men kiala­kult az ott­ho­ni mun­ka­vég­zés rutin­ja, így nem tel­je­sen a sem­mi­be ugrot­tunk, csak a fér­jem vál­lal­ko­zá­sát kel­lett a nul­lá­ról újra­épí­te­nünk. A máso­dik kér­dés pedig a közös­ség. De erről majd kicsit később.

Fővá­ros­ból a falu­ba: a leg­jobb, ha meg­ta­nulsz nevet­ni maga­don

Az első sokk este ért. Sötét van. Nem úgy, mint a város­ban. Itt nincs fény­szennye­zés, konk­ré­tan a saját lába­mat nem látom, ha este kime­gyek a kert­be és nincs fent a hold. Lehet, hogy a falu­si nők (raj­tam kívül) rönt­gen sze­mek­kel ren­del­kez­nek?

Eddig a csil­lag­ké­pek­ről is azt hit­tem, az egész csak mar­ha nagy kamu (na jó, picit most túl­zok), itt pedig gyö­nyö­rű­en kiraj­zo­lód­nak az égbolt­ra. Ha akar­nám, majd­nem meg is érint­het­ném őket.

Csend van.  Nem a város csend­je, ahol megy a men­tő, cset­teg a tro­li, üvölt a szom­széd gye­rek. Itt síri csend van. Nálunk Pes­ten nem szólt ott­hon tévé, rádió, sze­ret­tem a csen­det, leg­alább­is azt gon­dol­tam. Itt az első idő­szak­ban elkezd­tem zenét hall­gat­ni, mert a tel­je­sen süket csen­det szok­nom kel­lett egy jó ide­ig.

A meleg­hez nem elég a ter­mosz­tá­ton egy gom­bot meg­nyom­ni, hanem rak­ni kell fát a kazán­ba. Meg­ta­nul­tam, ügye­sen hor­dok fát, gyűj­töm a papírt gyúj­tós­nak. Megy ez! – gon­dol­tam én. Mon­da­nom sem kell, hogy egye­dül vol­tam ott­hon, ami­kor a kazán­ban vala­mi kütyü egy­szer csak bemond­ta az unal­mast és csak for­ral­ta a vizet… a muta­tó emel­ke­dett, az én hisz­ti­szin­tem­mel egye­tem­ben. Mond­tam már, hogy a hisz­ti ilyen­kor nem segít? Sze­ren­csé­re a férj tele­fon­ban igen. Meg­ol­dot­tam.

Hir­de­tés
Kép for­rá­sa: Can­va — Getty Ima­ges by Alek­san­dar Nakic

A város­ban szo­ci­a­li­zá­ló­dott kutyá­im, akik­nek a szem­pil­lá­ja se reb­ben a men­tők szi­ré­ná­zá­sá­ra, a bőge­tett motor hang­já­ra, a petár­dá­zás­ra vagy a vil­la­mos csi­kor­gá­sá­ra,  meg­ugat­tak min­den lehul­ló fale­ve­let és sün­disz­nót, kígyót és békát, rókát és őzt. Meg a fácánt. Tisz­ta vadas­park, komo­lyan. A hülye fácán szán­dé­ko­san cuk­kol­ja a kutyá­kat, mert rájött, hogy azok nem men­nek a kerí­té­sen túl. Konk­ré­tan egy bera­gadt idi­ó­ta lemez­ját­szó­nak érez­tem magam, aki foly­ton azt kia­bál­ja: Csend legyen! Mára már jól állunk, min­den­ki hoz­zá­szo­kott az új körül­mé­nyek­hez.

A falu­si nők közös­sé­gé­nek ere­je

Emlí­tet­tem már, hogy nem a falu köze­pén lakunk? Ha nem megyek ki a ház­ból, egy árva ember­rel se talál­ko­zok hete­kig, hóna­po­kig.

Csak­hogy nekem az a vágyam, hogy a közös­ség­nek aktív, hasz­nos tag­ja lehes­sek.

Na ez szép ötlet, de saj­nos nem tör­té­nik meg magá­tól. A stra­té­gi­ám az volt, hogy mun­ka után min­den este (értsd min­den áldott este!) fel­ke­re­ke­dek és elme­gyek, kipró­bá­lok vala­mi prog­ra­mot. Igen, télen is, ami­kor már sötét van dél­után négy­kor.  Min­den nap­ra kinéz­tem vala­mit, amit itt a “falu­si nők” csi­nál­nak: röp­lab­da, jóga, kéz­mű­ves szak­kö­rök, tol­las­lab­da, tánc­óra, tai-chi, gom­bá­szás, kutya­su­li, helyi szer­ve­zé­sű klu­bok. Majd­nem tel­je­sen mind­egy volt, hogy mi a lehe­tő­ség, én a közös­sé­gért men­tem. És szé­pen las­san kiala­kult, hogy kik­kel talá­lunk egy­más­ra, hová tudok tar­toz­ni, mi fér bele hosszú távon is a min­den­nap­ja­im­ba. Mos­tan­ra sze­re­tek az új bará­ta­im­mal talál­koz­ni, beül­ni vala­ho­vá, beszél­get­ni.

Tanu­lás

Mivel én egy váro­si-falu­si nő vagyok, nagyon igyek­szem keve­set beszél­ni, sokat kér­dez­ni és figyel­ni. Tanu­lok. Alkal­maz­ko­dom. A falu­si embe­rek­nél más­hol van­nak a hatá­rok, sok min­den­ről más­képp gon­dol­kod­nak. Ez nem jobb vagy rosszabb, csak más. Tisz­te­lem őket és ezt a tisz­te­le­tet kapom vissza. Ha vala­mit más­hogy csi­nál­nék, meg­kér­de­zem, arról mit gon­dol­nak, majd figye­lek a vála­szuk­ra. Falu­si nők és fér­fi­ak mind taní­tó­im.

Egy év tanul­sá­ga

Jól érez­zük magun­kat. A váro­si agyam zak­la­tott­sá­ga kisi­mult a sok zöld­től, az erdő és a víz közel­sé­gé­től. A falu­si­ak befo­ga­dók, ha én nyi­tott vagyok. Falun lak­ni nem jelen­ti, hogy nem uta­zunk, hogy nem tudunk a világ­ról. Falun lak­ni nekünk egy új bázist jelent, ahol van közös­ség, akik­nek eszé­be jutsz. Ahon­nan elin­dulsz és aho­vá haza­térsz. Aho­vá a bará­ta­id eljön­nek meg­lá­to­gat­ni, és ők is kisi­mul­nak, fel­töl­tőd­nek. Falu­si nők között falu­si nővé vál­tam.

Bás­thy Szil­via

Kiemelt kép for­rá­sa: Can­va by Getty Ima­ges

Hirdetés
Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads

Úgy gondoljuk még ezek az írásaink is érdekelnek téged

Kövesd oldalunkat!

Ahhoz, hogy ne maradj le semmiről kövesd a WakeUp Magazin oldalait Facebook-on és Instagram-on is! Így elsőként vehetsz részt nyereményjátékainkon is!