Abban sem­mi meg­le­pő nincs, ha három fia­tal össze­áll zenél­ni. Még az sem rend­kí­vü­li, hogy együt­test ala­kí­ta­nak. Az már azért rit­kább, hogy kon­cer­te­ken és fesz­ti­vá­lo­kon is fel­lép­nek. Igen, jól olvas­tad, nem néző­ként, fel­lé­pő­ként van­nak ott a hazai zenei fesz­ti­vá­lo­kon. A Street Six­teen egy magyar­or­szá­gi rock­ze­ne­kar. A fiúk tehet­sé­ge­sek, szor­gal­ma­sak, maga­biz­to­sak és cél­tu­da­to­sak. Arról nem is beszél­ve, hogy szem­te­le­nül fia­ta­lok, ennek elle­né­re való­di rock­ban­da­ként működ­nek fel­lé­pé­se­ik során.

Zene­i­leg sok­fé­le hatás, ins­pi­rá­ció érte/ éri őket, stí­lu­suk külön­le­ges. Nem­csak fel­dol­go­zá­so­kat ját­sza­nak (pl. AC/DC, Nir­va­na, Muse), hanem saját szá­mo­kat is írnak. A zene­kar tag­ja­i­val, Czu­tor Simon­nal, Tóth Csa­nád­dal és Tóth Mátyás­sal kol­lé­ga­nőnk, Kál­mán­né Péli Ibo­lya beszél­ge­tett.

A Street Six­teen  tiné­dzser tag­jai külön­le­ges jelen­sé­gek a magyar zenei élet­ben, hiszen több­fé­le stí­lust kép­vi­sel­nek, igé­nyes zenét ját­sza­nak, nem­csak a köz­vet­len kor­osz­tály­ban kel­ti fel a zene­kar az érdek­lő­dést, hanem a rock­ze­ne iránt álta­lá­no­san rajon­gók között is.

A Street Six­teen meg­ala­ku­lá­sa

Kál­mán­né Péli Ibo­lya: Mikor ala­kí­tot­tá­tok a zene­ka­ro­to­kat és hon­nan jött a név?

Csa­ni: A zene­kar kb. 4 éve, pon­to­san 2022.02.27-én ala­kult. Egy ker­ti par­tin talál­koz­tunk, ami a XVI. utcá­ban volt, és innen is jött a név: Street Six­teen. Mind a hár­man imád­tunk zenél­ni, és egy­ből neki­áll­tunk ját­sza­ni az alag­so­ri pró­ba­te­rem­ben. 

Matyi: Szá­mom­ra ez úgy indult, hogy a dobo­lás mel­lett elkezd­tem gitá­roz­ni Puli­us Tibi­nél 2021-ben, aki Csa­nit is taní­tot­ta. Majd később a gitá­ro­mat el kel­lett vin­ni egy-két beál­lí­tás­ra, majd mikor kész lett, azt az üze­ne­tet kap­tam Tibi­től, hogy nála van a gitá­rom, és, hogy a közel­ben van egy sütö­ge­té­sen, és men­jek el oda érte. Így tör­tént tehát, hogy meg­ér­kez­tem Csa­ni­ék­hoz, ahol meg­is­mer­ked­tem Simi­vel is, és lénye­gé­ben a talál­ko­zó után elkezd­tünk zenél­ni Csa­ni­ék­nak az alag­so­ri pró­ba­ter­mé­ben, és meg­ala­kult a Street Six­teen.

K.P.I.: Pró­bá­lok szá­mol­gat­ni. Három év alatt sem let­te­tek sok­kal idő­seb­bek. Hány éve­sek vagy­tok most? 

Csa­ni: Matyi 16, Simi 13, én pedig 15.

K.P.I.: Már az óvo­dá­ban is hang­szer volt a jele­tek? Vagy mikor kez­dő­dött a zene irán­ti rajon­gá­so­tok?

Csa­ni: Raj­tam kis­ko­rom­ban is min­dig lát­szott a zene irán­ti érdek­lő­dés, pél­dá­ul már nagyon kicsi­ként mesék helyett kon­cer­te­ket néz­tem. Hat­éve­sen ismer­tem meg a Super­nem zene­kart, állan­dó­an azt hall­gat­tam, és onnan is datál­ha­tó, hogy komo­lyab­ban kezd­tem zenél­ni. Trom­bi­tá­val kezd­tem első osz­tály­ban, de hamar kide­rült, hogy nem ez a hang­szer az én vilá­gom, így 2 év múl­va a dobot és gitárt kezd­tem tanul­ni, és a mai napig tanu­lom eze­ket. Jelen­leg kon­zi­ba járok, azaz zenei suli­ba, és pró­bá­lom tel­je­sen kima­xol­ni a zenét, hogy tanult, hoz­zá­ér­tő zenész lehes­sek. 

Matyi: Nálam az egész dobo­lás úgy kez­dő­dött, hogy a szü­le­im elmon­dá­sa sze­rint min­de­nen és min­den­hol dobol­tam, min­dent ütöt­tem. Ez körül­be­lül 2–3 éves koro­mig így műkö­dött, ami­kor elvit­tek egy dob­ta­nár­hoz, Köte Zol­tán­hoz, aki­nél 12 évet töl­töt­tem össze­sen, ami azt jelen­ti, hogy lénye­gé­ben tavaly nyá­ron végez­tem nála. Nagyon sokat köszön­he­tek neki első­sor­ban, és per­sze magam­nak is. Majd aztán elkezd­tem gitá­roz­ni tanul­ni Puli­us Tibi­nél, aki­hez mind a mai napig rend­sze­re­sen járok. Hogy­ha néhány embert kel­le­ne mond­jak, akik nagy hatás­sal vol­tak rám híres dobo­sok közül, akkor mon­da­nám Buddy Rich-et, John Bon­ham-et, Joey Jordison‑t, Stewart Cope­land-et, Rin­go Starr‑t, Ste­ve Jordan‑t.

Simi: Én már kis­ko­rom­ban, 2–3 éve­sen sze­ret­tem hall­gat­ni rock­ze­né­ket, akár a 60-as, 70-es vagy 90-es évek­ből, de nálam akkor dőlt el, hogy zenész leszek, ami­kor hat­éves korom­ban a szü­le­im meg­mu­tat­ták a Beat­les­nek a Hard days night című fil­mét.

K.P.I.: Milyen hang­szer­rel kezd­té­tek a zené­lést?

Csa­ni: Jóma­gam 6 éve­sen trom­bi­tá­val kezd­tem, aztán pedig 7–8 éve­sen kezd­tem el gitá­roz­ni és dobol­ni. 

Matyi: Két-három éve­sen kezd­tem dobol­ni, és 11–12 éve­sen gitá­roz­ni.

Simi: Más­fél éves korom­ban min­den helyen (étter­mek­ben, kávé­zók­ban) kikér­tem ket­tő szí­vó­szá­lat, és elkezd­tem min­dent ütö­get­ni, a szü­le­im meg­fi­gyel­ték, hogy nem csak össze-vissza ütö­ge­tek, hanem van vala­mi rit­mus is abban a szí­vó­szá­las „dobo­lá­som­ban”.

K.P.I.: Milyen együt­te­sek, ban­dák a ked­ven­ce­i­tek? 

Csa­ni: Ami miatt zenél­ni is kezd­tem, az a Super­nem zene­kar. Nagyon meg­ha­tá­ro­zó zene­kar az éle­tem­ben. Viszont a leg­na­gyobb és örök ked­ven­cem a Muse, és most éppen a Twenty One Pilots. Ren­ge­teg elő­adó van még, aki nagy hatás­sal volt/van rám, akár a magya­rok közül is. Eze­ken kívül nagyon sok­faj­ta stí­lust, komoly­ze­nét és jazzt is ját­szok és hall­ga­tok is.

Matyi: Én a Guns N’ Ros­es-szel kezd­tem, majd volt egy pár kor­sza­kom, csak hogy mond­jak néhá­nyat, amik a leg­na­gyobb hatást érték el nálam, azok mond­juk a Led Zep­pe­lin, Aero­s­mith, Nir­va­na, Black Sab­bath, Ramo­nes, The Poli­ce, Rol­ling Sto­nes, The Beat­les és még sokan mások.

Simi: Szá­mom­ra a mai napig nagy ked­venc a Beat­les, de raj­tuk kívül ren­ge­teg más stí­lu­sú zenét is hall­ga­tok pl. Red Hot Chi­li Pep­pers, Nir­va­na meg ilye­ne­ket.

A Street Six­teen rajon­gói

K.P.I.: Gyak­ran kon­cer­tez­tek. Kik a rajon­gó­i­tok? Milyen kor­osz­tály?

Csa­ni: Sok kon­cer­tünk van, igen, egy­re több meg­tisz­te­lő fel­ké­rést kapunk fesz­ti­vá­lok­ra vagy elő­ze­ne­kar­ként.

Rajon­gó­ink a fel­lé­pé­sek alkal­má­val lesz­nek egy­re töb­ben, én úgy látom.

Kon­cer­tek után beszél­ge­tünk velük, vagy ránk írnak, nagyon jól szo­kott esni. A rajon­gó­tá­bor a velünk egy­idő­sek­ből és a szü­le­ink kor­osz­tá­lyá­ból is össze­te­vő­dik, akik érté­ke­lik az élő zenét és hang­sze­res játé­kot.

K.P.I.: Mennyi­re nép­sze­rű kor­tár­sa­i­tok köré­ben a zene­ka­ro­tok? A bará­ta­i­tok, osz­tály­tár­sa­i­tok jár­nak a kon­cer­te­itek­re?

Csa­ni: A kor­tár­sak közül egy­elő­re nem sokan van­nak, mert most nem ez a zenei stí­lus fut. Viszont, aki sze­re­ti, vagy a hason­ló zenei hát­tér­rel ren­del­ke­ző kor­tár­sa­ink, nagyon érté­ke­lik. A bará­ta­im és osz­tály­tár­sa­im szok­tak jön­ni, főleg, ha buda­pes­ti a kon­cert­hely­szín. Gyak­ran azon­ban vidé­ken ját­szunk, vagy hét­köz­na­pi, kései idő­pont­ban, ami­re per­sze nem annyi­ra tud­nak eljön­ni suli idő­ben, ért­he­tő módon. 

Matyi: Még egy­elő­re nem nagy a befo­ga­dá­sa annak a zené­nek, amit mi ját­szunk, mivel nagyon más stí­lus, mint amik ma nagyot men­nek.

Bízom abban, hogy vagy jön, vagy van egy olyan műfaj, ami az ugró­desz­ká­ja lesz annak a zené­nek, amit mi ját­szunk — vagy mi leszünk azok, akik ezt meg­te­rem­tik.

Elő­for­dult már egy pár­szor, hogy eljöt­tek és meg­hall­gat­tak min­ket have­rok, viszont hogy­ha nem Buda­pes­ten ját­szunk, akkor kevés­bé esé­lyes. 

Simi: Iga­zá­ból tisz­tá­ban van­nak azzal, hogy nekem van egy zene­ka­rom, nyil­ván néha mond­ják, hogy lát­tak egy kon­cer­ten, és jók vol­tunk, de az én osz­tá­lyom­ban meg köröm­ben nincs akko­ra isme­ret­sé­ge vagy jelen­tő­sé­ge.

K.P.I.: Van saját dalo­tok? Ter­vez­tek saját dalo­kat? 

Csa­ni: Van­nak saját dalok, melye­ket elő­adunk, akár nagy­szín­pa­dos, akár kis hely­szí­nes akusz­ti­kus ver­zi­ó­ban is. Készül a lemez, most stú­dióz­zuk fel a dalo­kat.

K.P.I.: Hogyan választ­já­tok ki a dalo­kat, ami­ket ját­sza­ni fog­tok? Min­dig van össz­hang, egyet­ér­tés?

Csa­ni: Ele­in­te fel­dol­go­zá­so­kat ját­szot­tunk, amit úgy válasz­tot­tunk, hogy mind­hár­man java­sol­tunk a saját ked­ven­ce­ink közül egy-egy dalt.

Ezért is ala­kult úgy a reper­to­ár, hogy elég sok­szí­nű a lis­ta, hiszen mind a hár­man kicsit más stí­lust ked­ve­lünk. A Muse-tól a Led Zep­pe­li­nen át a Beat­les-ig min­den­fé­lét ját­szunk. Idén viszont sok saját dal szü­le­tett, és folya­ma­to­san készül­nek, így most már főként eze­ket játsszuk.

Simi: Törek­szünk arra, hogy min­dig legyen komp­ro­misszum, de sze­ren­csé­re ebből nin­cse­nek viták, mert mind­annyi­an tud­juk, hogy ha egy 45 perc kon­cert­időnk van, akkor ezt ki tud­juk rak­ni saját dalok­ból, de ha 1 órát kell kitöl­te­ni, akkor a saját dalok mel­lé be szok­tunk rak­ni egy-két cover dalt.

Fel­lé­pé­sek, kon­cer­tek

K.P.I.: Emlé­kez­tek arra, hogy hol és mikor volt az első fel­lé­pé­se­tek? 

Csa­ni: Az első fel­lé­pés a meg­ala­ku­lá­sunk után nem sok­kal érke­zett, és tulaj­don­kép­pen ez indí­tot­ta el a komo­lyabb közös pró­bá­kat, hogy erre fel tud­junk gyor­san készül­ni. Ez a Kamasz­fesz­ti­vál volt 2022-ben, ami­nek a hely­szí­ne Mis­kolc volt akkor. Azóta is szám­ta­lan ren­dez­vé­nyü­kön fel­lép­tünk. 

K.P.I.: Melyik volt az eddi­gi leg­em­lé­ke­ze­te­sebb fel­lé­pé­se­tek?

Csa­ni: Nehéz meg­mon­da­ni, mert nagyon sok bru­tá­li­san jó lehe­tő­sé­günk volt, viszont pél­dá­ul nekem az Aré­nás buli, a máso­dik Buda­pest Park es az első Szi­get nagyon meg­ma­radt! Viszont talán a ked­ven­cem az esz­ter­go­mi Tank­csap­da elő­ze­ne­ka­ros kon­cert volt!

Simi: Szá­mom­ra a leg­em­lé­ke­ze­te­sebb fel­lé­pés az az Illés 60 volt, mert ren­ge­teg ismert zene­kar­ral tud­tunk beszél­ni meg dumál­ni, mint pl.: Car­son Coma, Bla­ha­lo­u­i­si­a­na, Aure­vo­ir….

…és azon a fel­lé­pé­sen ját­szot­tunk a leg­több ember előtt eddig éle­tünk­ben, ami nagy­já­ból 12.000 ember lehe­tett.

K.P.I.: Hogyan éli­tek meg a sikert?

Csa­ni: Sze­rin­tem nem fel­tét­len keze­lem úgy az úgy­ne­ve­zett sike­rün­ket vagy hír­ne­vün­ket, mint amek­ko­ra. Mi mind suli­ba járunk a zene­kar mel­lett, és éljük az éle­tün­ket, mint bár­ki más. Amúgy nem gon­dol­nám, hogy nagy hájp len­ne körü­löt­tünk. 

Simi: Én min­dig sze­re­tem lát­ni a közön­sé­gen, hogy tet­szik nekik, és bol­do­gok lesz­nek tőlünk, szó­val elég vidá­man élem meg.

K.P.I.: Milyen álma­i­tok van­nak a zenét ille­tő­en?

Csa­ni: Az első és leg­fon­to­sabb, hogy kima­xol­jam a zenét min­den szem­pont­ból. Viszont ezen­kí­vül a fő cél, hogy egy­szer a Wemb­ley Sta­di­on-ban játsz­has­sak!

Simi: Én nagyon sze­ret­nék kijut­ni Ang­li­á­ba vagy Ame­ri­ká­ba, és ott is kicsit meg­mu­tat­ni magun­kat, hogy mit is tudunk, és hát befut­ni.

K.P.I.: Ha most még nem is ott, de lesz még  ebben az évben kon­cer­te­tek vala­hol? Hol talál­koz­hat­nak vele­tek a rajon­gó­i­tok ?

Csa­ni: Idén még vár ránk egy Robot-os kon­cert decem­ber 6‑án a Wake Up elő­ze­ne­ka­ra­ként, egy Kamasz­fesz­ti­vá­los kon­cert előt­te való nap. Decem­ber 27-én pedig Haj­dú­szo­bosz­lón lépünk fel a Rock Cafe-ban. Aki sze­ret­ne, az Ins­ta­gra­mon és a Tik­To­kon is meg­ta­lál min­ket.

Nagyon köszö­nöm, hogy vál­lal­tá­tok a beszél­ge­tést. Továb­bi sok sikert kívá­nok!

Kál­mán­né Péli Ibo­lya