A tánc ősidők óta az emberi kultúra része, egy olyan tevékenység, amely egyszerre hivatott az ember érzelmeit kifejezni és megélni.Tóth Károly előadóművészt bár a sors térdre kényszeríthette volna, de ő mégsem adta fel, táncol kerekesszékben is. Kolléganőnk, Kálmánné Péli Ibolya gyógypedagógus beszélgetett vele táncról, karrierről és elfogadásról.
A művészethez időnként kevés a szó. Vagy nincs is szükség rá. Az élményt látni kell. Így történt ez velem is, amikor először láttam egy videót Tóth Károlyról. Karcsi kétdiplomás, kerekesszékes táncos előadóművész.
Gyermekvakcina miatt lett kerekesszékes
Tótk Károly Szegeden született, 3 hónaposan egy lejárt szavatosságú gyermekvakcina miatt idegrendszeri sérülést szenvedett, károsodott a mozgás-és beszédközpontja. Kerekesszékesként is teljes értékű életet él, sok mindennel foglalkozik. Elfoglalt, alig van szabad perc a naptárában. Már első beszélgetésünkkor is kimondottan jókedélyű, barátságos fiatalembernek tűnt. Életvidámsága példaértékű. Vannak olyan dolgok, amiket nem tud megcsinálni önállóan, ezért önkéntesek segítik a mindennapokban. Ezt a helyzetet ő teljesen természetesen kezeli, nyíltan mer segítséget kérni és elfogadni.
K.P.I.: Mivel foglalkozol a civil életedben?
T.K.: Egy telekommunikációs cégnél dolgozom, illetve participatív oktató vagyok az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. Ezzel az a célom, hogy a leendő szakemberek jobban megismerhessék a fogyatékossággal élő embereket, ne csak elméleti tudással rendelkezzenek.
K.P.I.: Sokan el sem tudják képzelni, hogy kerekesszékben is lehet táncolni. Mit jelent számodra a tánc?
T.K.: A tánc tulajdonképpen az életem. Azért kezdtem el táncolni, hogy megmutassam magam, hogy ki vagyok én. A tánc az önkifejezés eszköze. A Károli Gáspár Református Egyetemen elvégzett mesterszakom is az előadóművészethez kapcsolódik, színháztudományból szereztem.
A kezdetektől napjainkig
Sokunknak egy dolgot is nehéz összeegyeztetni a mindennapokkal, ezzel szemben Károly mind polgári foglalkozását, mind előadóművészetét, önkéntes tevékenységeit is egyensúlyban tartja. Mindennek helye és ideje van az életében. A tánc szerelem, szenvedély, több, mint hobbi.
K.P.I.: Mióta táncolsz? Hogyan kezdődött a karriered?
T.K.: Csaknem húsz éve táncolok előadásszerűen. 2007-2008 környékén kezdődött a táncos karrierem. Azóta nagyon sok fellépésem volt. Nagyon sokat köszönhetek az ArtMan Egyesületnek, ők karoltak fel, ők indítottak el a pályán.
Az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület művészeti, oktatási és terápiás programokon keresztül sérült és ép emberek számára nyújt fejlődési, önismereti és tánc lehetőséget. Az ArtMan Egyesület 2005-ben jött létre, hogy az akkor már működő Tánceánia Együttesnek egy hivatalos keretet biztosítson.
K.P.I.: Hogyan kerültél kapcsolatba az ArtMan Egyesülettel?
T.K.: Egy barátom hívott el egy integrált tánccsoportba. Mindig is úgy éreztem, hogy számomra fontos a tánc, hogy ezzel a művészeti ággal tudok leginkább hatni az emberekre, a társadalomra. Még egyetemistaként kerültem kapcsolatba velük. Az ArtMan Egyesület keretében működik a Tánceánia nevű csoport, aminek a tagja lettem. Ebben a csoportban félig terápiás, félig művészi alkotómunka folyik, nagyon sokat fejlődött a mozgáskultúrám. Sokat köszönhetek nekik. Pályám során már nagyon sok projektben részt vettem, de az Artman Egyesület mindig központi helyet foglal el a munkásságomban.
K.P.I.: Hogyan készülsz az előadásokra?
T.K.: Közös alkotómunka keretében. Mivel mindannyian táncos múlttal rendelkezünk, általában már magabiztosan mozgunk a színpadon, és aránylag könnyedén rakjuk össze az előadás vázát, majd improvizációra épülő kötetlen mozgássorokkal töltjük meg.
Sikerek itthon és külföldön
Károly húsz esztendeje tartó pályafutása során hazai, illetve külföldi színpadokon is megmérettetett. A sikerek magukért beszélnek.
K.P.I.: Pályafutásod alatt mik voltak a legnagyobb sikereid?
T.K.: Szerepeltem már hazai és külföldi társulatok előadásaiban, idén februárban a Charlie című szólóestem is bemutatásra került Budapesten, amit Hód Adrienn, a Hodworks alapítója rendezett és készítette a koreográfiát.
Ezzel a projekttel az inkluzív előadóművészetre szerettük volna felhívni a figyelmet.
Célunk a tabuk és ismeretlenségek feloldása, amiket mozgáskorlátozottsággal élő emberek felé érezhetünk. Tele vagyunk félelmekkel és prekoncepciókkal, amiktől sokszor megbénulunk. Nem tudjuk, hogyan közelítsünk. Nem tudjuk, mit illik, és mit nem illik csinálni. Nem tudjuk, hogyan kell viselkedni. Karcsi jelenlétén, transzparens létezésén keresztül oldjuk ezeket a helyzeteket, és tapasztalati élménymegosztást hozunk létre előadó és a közönség között. Az alkotói folyamat elengedhetetlen része a közönségtalálkozó, ahol a látottakról tabumentes diskurzust folytatunk és katalizálunk az alkotókkal és a közönség tagjaival. A folyamat ugyanis nemcsak nekünk, hanem a nézőknek is segít abban, hogy ledobhassák felesleges szorongásaikat, és nyitottabban lehessenek jelen. Karcsi jelenléte feloldozhat minket az alól a súly alól, amit a sérültségről gondolunk. (Hód Adrienn)
T.K.: Tavaly a Rehab Critical Mass Alapítvány keretében Surányi Judit által rendezett Nyomik című dokumentumfilmben is szerepeltem.
A filmben három fogyatékossággal élő barátommal a balatoni nyaralásunk, az utazásunk viszontagságai követhetők végig.A film idén a magyar Filmszemlén díjat is kapott.
Visszatekintve jelentős sikerélményt jelentett 2015-ben a Gyulavári Ági KÉTség című darabjában való szereplésem, vagy Mészöly Andreával a Beszélj rólam táncszínházi előadás. A kőszínházi produkciók közül kiemelném a kaposvári Csiky Gergely Színházban Rajkai Zoltán által rendezett Müller táncosai című darabot.
K.P.I.: Említetted, hogy külföldön is felléptél már. Milyen produkciókkal és hol?
T.K.: A brémai Unusual Symptoms és Hód Adrienn (HODWORKS) Harmonia című előadásunkkal turnézunk Európa –szerte, korábban és jelenleg is.
K.P.I.: Mióta táncolsz szólót?
T.K.: Szólókarrierem a Másképtánccal indult, a bennem rejlő érzelmeket a tánc segítségével próbálom átadni a nézőknek. A mozgáskorlátozottság nem jelent számomra akadályt.
A leggyakrabban előadott táncom a kalapostánc lett, amit 2014 óta több, mint 150-szer adtam elő.
Tánccal az elfogadásért
K.P.I.: Miért érzed úgy, hogy küldetés az előadóművészeted? Mi az az üzenet, amit a táncoddal szeretnél átadni?
T.K.: Előadóművészetemmel a többi fogyatékossággal élő embernek szeretnék utat törni, hogy jobban elfogadottabbak legyenek.
Azt szoktam mondani, hogyha egy ember még soha nem találkozott mozgássérülttel, attól nem is kéne elvárni, hogy érzékeny legyen felénk.
Nekünk kell láthatóvá tenni magunkat, utána nem lesz ilyen furcsa reakció bennük többé. A tánc alkalmas arra, hogy érzéseinket, gondolatainkat szavak nélkül is ki tudjuk fejezni.
K.P.I.: A követőid hol találnak meg a social mediában?
T.K.: Előző Facebook oldalamat feltörték, nem tudtam visszaszerezni, így jelenleg a Másképvaló- Diffedance– oldalam a művészetem népszerűsítésére, az emberek szemléletének formálására jött létre. Reménykedem, hogy az előző oldalam követői is visszatalálnak, és új követőim is lesznek majd.
Tervek, célok
K.P.I.: Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Miket szeretnél elérni a pályádon?
T.K.: A tánc mellé még színészetet is szeretnék tanulni, hogy a táncaimat művészi eszköztárral megspékelve tudjam előadni a közönségnek.
Külföldön már teljesen természetes, hogy egy mozgáskorlátozott ember mindennapjaiban számíthat a személyi asszisztensre. Önkéntesként próbálok azon lenni, hogy Magyarországon is meghonosítsuk a személyi asszisztenciát.
Amíg ez nem valósul meg, a magam részéről önkéntesektől kérek segítséget.
K.P.I.: Legközelebb milyen előadáson lehet veled találkozni?
T.K.: Charlie című kortárstánc szólóelőadásom 2025. május 3-án szombaton 19 órától kezdődik.
K.P.I.: További sok sikert és jó egészséget kívánok! Köszönöm a beszélgetést!
Forrás: itt A borítóképet Tótk Károly biztosÍtotta számunkra!
