A tánc ősidők óta az embe­ri kul­tú­ra része, egy olyan tevé­keny­ség, amely egy­szer­re hiva­tott az ember érzel­me­it  kife­jez­ni és megélni.Tóth Károly elő­adó­mű­vészt bár a sors térd­re kény­sze­rít­het­te vol­na, de ő még­sem adta fel, tán­col kere­kes­szék­ben is. Kol­lé­ga­nőnk, Kál­mán­né Péli Ibo­lya gyógy­pe­da­gó­gus beszél­ge­tett vele tánc­ról, kar­ri­er­ről és elfo­ga­dás­ról.   

A művé­szet­hez időn­ként kevés a szó. Vagy nincs is szük­ség rá. Az élményt lát­ni kell. Így tör­tént ez velem is, ami­kor elő­ször lát­tam egy vide­ót Tóth Károly­ról. Kar­csi két­dip­lo­más, kere­kes­szé­kes tán­cos elő­adó­mű­vész.    

Gyer­mek­vak­ci­na miatt lett kere­kes­szé­kes

Tótk Károly Sze­ge­den szü­le­tett, 3 hóna­po­san egy lejárt sza­va­tos­sá­gú gyer­mek­vak­ci­na miatt ideg­rend­sze­ri sérü­lést szen­ve­dett, káro­so­dott a moz­gás-és beszéd­köz­pont­ja. Kere­kes­szé­kes­ként is tel­jes érté­kű éle­tet él, sok min­den­nel fog­lal­ko­zik. Elfog­lalt, alig van sza­bad perc a nap­tá­rá­ban. Már első beszél­ge­té­sünk­kor is kimon­dot­tan jókedé­lyű, barát­sá­gos fia­tal­em­ber­nek tűnt. Élet­vi­dám­sá­ga pél­da­ér­té­kű. Van­nak olyan dol­gok, ami­ket nem tud meg­csi­nál­ni önál­ló­an, ezért önkén­te­sek segí­tik a min­den­na­pok­ban. Ezt a hely­ze­tet ő tel­je­sen ter­mé­sze­te­sen keze­li, nyíl­tan mer segít­sé­get kér­ni és elfo­gad­ni.

K.P.I.: Mivel fog­lal­ko­zol a civil éle­ted­ben?

T.K.: Egy tele­kom­mu­ni­ká­ci­ós cég­nél dol­go­zom, illet­ve par­ti­ci­pa­tív okta­tó vagyok az ELTE Bár­czi Gusz­táv Gyógy­pe­da­gó­gi­ai Karán. Ezzel az a célom, hogy a leen­dő szak­em­be­rek job­ban meg­is­mer­hes­sék a fogya­té­kos­ság­gal élő embe­re­ket, ne csak elmé­le­ti tudás­sal ren­del­kez­ze­nek.

K.P.I.: Sokan el sem tud­ják kép­zel­ni, hogy kere­kes­szék­ben is lehet tán­col­ni. Mit jelent szá­mod­ra a tánc?

T.K.: A tánc tulaj­don­kép­pen az éle­tem. Azért kezd­tem el tán­col­ni, hogy meg­mu­tas­sam magam, hogy ki vagyok én. A tánc az önki­fe­je­zés esz­kö­ze. A Káro­li Gás­pár Refor­má­tus Egye­te­men elvég­zett  mes­ter­sza­kom is az elő­adó­mű­vé­szet­hez kap­cso­ló­dik, szín­ház­tu­do­mány­ból sze­rez­tem.

A kez­de­tek­től nap­ja­in­kig

Sokunk­nak egy dol­got is nehéz össze­egyez­tet­ni a min­den­na­pok­kal, ezzel szem­ben Károly mind pol­gá­ri fog­lal­ko­zá­sát, mind elő­adó­mű­vé­sze­tét, önkén­tes tevé­keny­sé­ge­it is egyen­súly­ban tart­ja. Minden­nek helye és ide­je van az éle­té­ben. A tánc sze­re­lem, szen­ve­dély, több, mint hob­bi.

K.P.I.: Mió­ta tán­colsz? Hogyan kez­dő­dött a kar­ri­e­red?

T.K.: Csak­nem húsz éve tán­co­lok elő­adás­sze­rű­en. 2007–2008 kör­nyé­kén kez­dő­dött a tán­cos kar­ri­e­rem. Azóta nagyon sok fel­lé­pé­sem volt. Nagyon sokat köszön­he­tek az Art­Man Egye­sü­let­nek, ők karol­tak fel, ők indí­tot­tak el a pályán. 

Az Art­Man Moz­gás­te­rá­pi­ás Művé­sze­ti Köz­hasz­nú Egye­sü­let művé­sze­ti, okta­tá­si és terá­pi­ás prog­ra­mo­kon keresz­tül sérült és ép embe­rek szá­má­ra nyújt fej­lő­dé­si, önis­me­re­ti és tánc lehe­tő­sé­get. Az Art­Man Egye­sü­let 2005-ben jött lét­re, hogy az akkor már műkö­dő Tánc­e­á­nia Együt­tes­nek egy hiva­ta­los kere­tet biz­to­sít­son. 

K.P.I.: Hogyan kerül­tél kap­cso­lat­ba az Art­Man Egye­sü­let­tel?

T.K.: Egy bará­tom hívott el egy integ­rált tánc­cso­port­ba. Min­dig is úgy érez­tem, hogy szá­mom­ra fon­tos a tánc, hogy ezzel a művé­sze­ti ággal tudok leg­in­kább hat­ni az embe­rek­re, a tár­sa­da­lom­ra. Még egye­te­mis­ta­ként kerül­tem kap­cso­lat­ba velük. Az Art­Man Egye­sü­let kere­té­ben műkö­dik a Tánc­e­á­nia nevű cso­port, ami­nek a tag­ja let­tem. Ebben a cso­port­ban félig terá­pi­ás, félig művé­szi alko­tó­mun­ka folyik, nagyon sokat fej­lő­dött a moz­gás­kul­tú­rám. Sokat köszön­he­tek nekik. Pályám során már nagyon sok pro­jekt­ben részt vet­tem, de az Art­man Egye­sü­let min­dig köz­pon­ti helyet fog­lal el a mun­kás­sá­gom­ban.

K.P.I.: Hogyan készülsz az elő­adá­sok­ra?

T.K.: Közös alko­tó­mun­ka kere­té­ben. Mivel mind­annyi­an tán­cos múlt­tal ren­del­ke­zünk, álta­lá­ban már maga­biz­to­san moz­gunk a szín­pa­don, és arány­lag könnye­dén rak­juk össze az elő­adás vázát, majd imp­ro­vi­zá­ci­ó­ra épü­lő kötet­len moz­gás­so­rok­kal tölt­jük meg.

Sike­rek itt­hon és kül­föl­dön

Károly húsz esz­ten­de­je tar­tó pálya­fu­tá­sa során hazai, illet­ve kül­föl­di szín­pa­do­kon is meg­mé­ret­te­tett. A sike­rek magu­kért beszél­nek.

K.P.I.: Pálya­fu­tá­sod alatt mik vol­tak a leg­na­gyobb sike­re­id?

T.K.: Sze­re­pel­tem már hazai és kül­föl­di tár­su­la­tok elő­adá­sa­i­ban, idén feb­ru­ár­ban a  Char­lie című szó­ló­es­tem is bemu­ta­tás­ra került Buda­pes­ten, amit Hód Adri­enn, a Hod­works ala­pí­tó­ja ren­de­zett és készí­tet­te a kore­og­rá­fi­át.

Ezzel a pro­jekt­tel az ink­lu­zív elő­adó­mű­vé­szet­re sze­ret­tük vol­na fel­hív­ni a figyel­met.

Célunk a tabuk és isme­ret­len­sé­gek fel­ol­dá­sa, ami­ket moz­gás­kor­lá­to­zott­ság­gal élő embe­rek felé érez­he­tünk. Tele vagyunk félel­mek­kel és pre­kon­cep­ci­ók­kal, amik­től sok­szor meg­bé­nu­lunk. Nem tud­juk, hogyan köze­lít­sünk. Nem tud­juk, mit illik, és mit nem illik csi­nál­ni. Nem tud­juk, hogyan kell visel­ked­ni. Kar­csi jelen­lé­tén, transz­pa­rens léte­zé­sén keresz­tül old­juk eze­ket a hely­ze­te­ket, és tapasz­ta­la­ti élmény­meg­osz­tást hozunk lét­re elő­adó és a közön­ség között. Az alko­tói folya­mat elen­ged­he­tet­len része a közön­ség­ta­lál­ko­zó, ahol a látot­tak­ról tabu­men­tes dis­kur­zust foly­ta­tunk és kata­li­zá­lunk az alko­tók­kal és a közön­ség tag­ja­i­val. A folya­mat ugyan­is nem­csak nekünk, hanem a nézők­nek is segít abban, hogy ledob­has­sák feles­le­ges szo­ron­gá­sa­i­kat, és nyi­tot­tab­ban lehes­se­nek jelen. Kar­csi jelen­lé­te fel­ol­doz­hat min­ket az alól a súly alól, amit a sérült­ség­ről gon­do­lunk. (Hód Adri­enn)

T.K.: Tavaly a Rehab Cri­ti­cal Mass Ala­pít­vány kere­té­ben Surá­nyi Judit által ren­de­zett  Nyom­ik című doku­men­tum­film­ben is sze­re­pel­tem.

A film­ben három fogya­té­kos­ság­gal élő bará­tom­mal a bala­to­ni nya­ra­lá­sunk, az uta­zá­sunk viszon­tag­sá­gai követ­he­tők végig.A film idén a magyar Film­szem­lén díjat is kapott.

Vissza­te­kint­ve jelen­tős siker­él­ményt jelen­tett 2015-ben a Gyu­la­vá­ri Ági KÉT­ség című darab­já­ban való sze­rep­lé­sem, vagy Mészöly And­re­á­val a Beszélj rólam tánc­szín­há­zi elő­adás. A kőszín­há­zi pro­duk­ci­ók közül kiemel­ném a kapos­vá­ri Csi­ky Ger­gely Szín­ház­ban  Raj­kai Zol­tán által ren­de­zett Mül­ler tán­co­sai című dara­bot.

K.P.I.: Emlí­tet­ted, hogy kül­föl­dön is fel­lép­tél már. Milyen pro­duk­ci­ók­kal és hol?

T.K.: A bré­mai Unu­su­al Symp­toms és Hód Adri­enn (HODWORKS) Har­mo­nia című elő­adá­sunk­kal tur­né­zunk Euró­pa –szer­te, koráb­ban és jelen­leg is. 

K.P.I.: Mió­ta tán­colsz szó­lót?

T.K.: Szó­ló­kar­ri­e­rem a Más­kép­tánc­cal indult, a ben­nem rej­lő érzel­me­ket a tánc segít­sé­gé­vel pró­bá­lom átad­ni a nézők­nek. A moz­gás­kor­lá­to­zott­ság nem jelent szá­mom­ra aka­dályt. 

 
A leg­gyak­rab­ban elő­adott tán­com a kala­pos­tánc lett, amit 2014 óta több, mint 150-szer adtam elő. 

Tánc­cal az elfo­ga­dá­sért

K.P.I.: Miért érzed úgy, hogy kül­de­tés az elő­adó­mű­vé­sze­ted? Mi az az üze­net, amit a tán­cod­dal sze­ret­nél átad­ni?

T.K.: Elő­adó­mű­vé­sze­tem­mel a töb­bi fogya­té­kos­ság­gal élő ember­nek sze­ret­nék utat tör­ni, hogy job­ban elfo­ga­dot­tab­bak legye­nek.

Azt szok­tam mon­da­ni, hogy­ha egy ember még soha nem talál­ko­zott moz­gás­sé­rült­tel, attól nem is kéne elvár­ni, hogy érzé­keny legyen felénk.

Nekünk kell lát­ha­tó­vá ten­ni magun­kat, utá­na nem lesz ilyen fur­csa reak­ció ben­nük töb­bé. A tánc alkal­mas arra, hogy érzé­se­in­ket, gon­do­la­ta­in­kat sza­vak nél­kül is ki tud­juk fejez­ni.

K.P.I.: A köve­tő­id hol talál­nak meg a soci­al medi­á­ban?

T.K.: Elő­ző Face­book olda­la­mat fel­tör­ték, nem tud­tam vissza­sze­rez­ni, így jelen­leg a Más­kép­va­ló- Dif­fe­dance- olda­lam a művé­sze­tem nép­sze­rű­sí­té­sé­re, az embe­rek szem­lé­le­té­nek for­má­lá­sá­ra jött lét­re. Remény­ke­dem, hogy az elő­ző olda­lam köve­tői is vissza­ta­lál­nak, és új köve­tő­im is lesz­nek majd.

Ter­vek, célok

K.P.I.: Milyen ter­ve­id van­nak a jövő­re néz­ve? Miket sze­ret­nél elér­ni a pályá­don?

T.K.: A tánc mel­lé még szí­né­sze­tet is sze­ret­nék tanul­ni, hogy a tán­ca­i­mat művé­szi esz­köz­tár­ral meg­spé­kel­ve tud­jam elő­ad­ni a közön­ség­nek.

Kül­föl­dön már tel­je­sen ter­mé­sze­tes, hogy egy moz­gás­kor­lá­to­zott ember min­den­nap­ja­i­ban szá­mít­hat a sze­mé­lyi asszisz­tens­re. Önkén­tes­ként pró­bá­lok azon len­ni, hogy Magyar­or­szá­gon is meg­ho­no­sít­suk a  sze­mé­lyi asszisz­ten­ci­át.

Amíg ez nem való­sul meg, a magam részé­ről önkén­te­sek­től kérek segít­sé­get.

K.P.I.: Leg­kö­ze­lebb milyen elő­adá­son lehet veled talál­koz­ni? 

T.K.: Char­lie című kor­társ­tánc szó­ló­elő­adá­som 2025. május 3‑án szom­ba­ton 19 órá­tól kez­dő­dik.

K.P.I.: Továb­bi sok sikert és jó egész­sé­get kívá­nok! Köszö­nöm a beszél­ge­tést! 

Kál­mán­né Péli Ibo­lya

_{For­rás: itt | A borí­tó­ké­pet Tóth Károly biz­to­sí­tot­ta szá­munk­ra!}