Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy mostanra egy öregedő és butuló társadalom lettünk, ahol félelemben élünk. Nemrég töltöttem be az ötödik x-et és valószínű, hogy nekem nyugdíjam sem lesz. A legtöbb fiatal, aki építkezni szeretne elmegy külföldre, és nem hibáztatom érte, hiszen én is sokszor próbáltam szerencsét külföldön. Kurdi Beáta írása.
Az elmúlt években saját bőrömön is egyre jobban azt tapasztalom, hogy itt mindenünket büntetlenül elvehetnek. Egyik napról a másikra megjelenhetnek a követeléskezelők a végrehajtókkal együtt és nem elég, hogy elveszik amid van, még be is szedik a pénzt. Így nagyon sok esetben minimum duplán nyerészkednek. Túlnyomórészt az emberek nem fordulnak ügyvédhez, nem mernek utána járni a dolgoknak. Mert mi van, ha… többet kell fizetni, ha megbüntetnek… és a kérdések sora végtelen. Más esetekben pedig sokszor nincs pénze az embereknek ügyvédet fogadni, vagy egyszerűen nem tudják, hogy merre indulhatnának.
Kiváló példa lehet erre a devizahitelesek története.
Sokan buktak bele és vették el mindenüket. Rengetegen gazdagodtak meg mások kárán, azonban voltak tettre kész jogászok és ügyvédek, akik kitaposták az utat. Itt is rengetegen voltak, akik némán tűrtek tovább és nem tettek semmit az ügyben, és csak a hírekből értesülve szörnyülködtek a történéseken. Így sokan elhitték a propaganda híreket, amik nem voltak igazak. Egyszerűbb másokat hibáztatni, mint felelősséget vállalni és beleállni. Az emberek hite elveszett.
Nem csak a pénzünk, az otthonunk és a jövőnk tűnik el hanem a hitünk is abban, hogy tehetünk valamit.
Évről évre egyre többen érzik úgy, hogy kiszolgáltatottak a rendszernek. A félelem, a bizalmatlanság és a hallgatás lassan természetessé vált. Talán már nemcsak a pénzünk, az otthonunk és a jövőnk tűnik el, hanem az a hit is, hogy képesek vagyunk változtatni. Mert én még mindig hiszem, hogy képesek vagyunk változtatni.
A félelem ma nem véletlenül van jelen. A félelem irányíthatóvá tesz.
A megosztás, az egymás ellen fordítás, a mesterségesen gerjesztett gyűlölet, mind ugyanazt a célt szolgálják: hogy ne az összefogásban keressük a megoldást, hanem egymást is megutáljuk. Ha az emberek elhiszik, hogy a másik az ellenség, akkor már nem kérdeznek, nem tiltakoznak, nem keresnek igazságot. Csak félnek és hallgatnak. Közben a mindennapokban ott a bizonytalanság: nincs valódi biztonságérzet, a jövő ködös. A német színvonalú kisnyugdíjas megélhetés pedig csak álom marad itthon.
Aki fiatal és tehetséges, inkább elmegy, mert látja, hogy idehaza bárkinek mindene elvehető. A magánvagyon, mint saját ház, autó és talán nyaraló csak egy szépen hangzó propaganda ígéret. Számos nyugati kultúrában nem jellemző a magánvagyon. Sokkal inkább a bérlés pártján állnak az emberek. Bérelt lakások, házak és autók. De ott a bérlésnek is más kultúrája van, mint Magyarországon. Ott az embereknek nem kell azon agyalni a lakbér befizetése után, hogy mit esznek a hónapban, hiszen ott a bérekből és nyugdíjakból kényelmesen fenntartják az életüket.
Ha pedig pénzügyi válságba kerülnek, akkor még azon sem kell agyalniuk, hogy jön a végrehajtó és áron alul értékesíti a tulajdonukat, hiszen bérlik azokat.
Magyarországon ezzel szemben bármikor megjelennek a követeléskezelők, a végrehajtók. Mindezt a hazai jogszabályok alapján törvényesen, de emberileg kegyetlen és talán még igazságtalan eljárásokkal viszik véghez. Az emberek többsége már nem mer vagy nem tud ügyvédhez menni. Mert félelem vezérli vagy nincs pénze rá.
A félelem és a gyűlölet az összefogás ellensége
A gyűlölet, amit nap mint nap a közbeszédben látunk, nem spontán: adagolt, fenntartott, irányított. Mindennap kapunk egy új céltáblát, akire rá lehet mutatni: „miattuk van”. Amíg egymást hibáztatjuk, addig nem nézünk a dolgok mögé. Nem láthatunk tovább az elénk állított képen és egészen addig senki nem kérdezi meg: vajon ki nyer ezen?
Mert ahol vesztes van, ott nyertesnek is lennie kell lenni. A társadalom, amely fél, könnyen irányítható. A társadalom, amely gyűlöli a saját tagjait, már nem közösség.
Az a nép, amely elfelejtett hinni önmagában, már nemcsak a szabadságát veszítette el, hanem önmagát is.
Talán még nem késő. Talán lehet még beszélni, kérdezni, összefogni, hinni. De ehhez először le kell győznünk a félelmet és el kell utasítanunk a gyűlöletet, amit nap mint nap ránk próbálnak kényszeríteni. Mert amíg félünk és gyűlölünk, addig nem szabadok vagyunk, hanem engedelmesek.
Az összefogás veled kezdődik el
Merj magadba nézni! Merj felelősséget vállalni! Közben mindig tartsd szem előtt a szeretetet és a békét. Minden itt kezdődik el: önmagunkban. Dalai Láma is megmondta, hogy a változás belülről fakad. Mert ha benned megszületik a bátorság, az előbb vagy utóbb, de hatással lesz a környezetedre. Egy ember, aki nem fél, már önmagában is példaértékű lehet.
Ha többen merünk hinni, kérdezni, kiállni egymásért, akkor a félelem már nem tud uralkodni rajtunk.
Nem kell hősnek lennünk, csak embernek. Olyannak, aki nem fordítja el a fejét, ha igazságtalanságot lát. A változás nem egyik napról a másikra történik, de minden apró cselekedet számít. Egy jó szó, egy kiállás, egy kéz, amit másnak nyújtasz. Ez mind-mind az összefogás jelei lehetnek.
A félelmet nem harccal, hanem bátorsággal és szeretettel lehet legyőzni. A változás nem a politika szintjén kezdődik, hanem a mindennapokban. Egy jó szóban, egy kiállásban, egy kézben, amit segítő szándékkal nyújtunk a másik felé. Ezek a kis gesztusok formálják közösséggé a társadalmat. A félelem nem egyik napról a másikra született meg bennünk, és nem is egyik napról a másikra fog eltűnni. De minden változás azzal kezdődik, hogy valaki kimondja: elég volt.
Elég volt a hallgatásból, a megalkuvásból, abból, hogy mindig csak másoktól várjuk a megoldást. Az igazi erő nem a hatalomban, hanem az emberekben rejlik. Abban, hogy merünk gondolkodni, kérdezni, összefogni.
