• Kérdezz! Felelünk!

Kövess minket és gyere velünk!

Az operát nem lehet siettetni. Nem adja magát könnyen. Meg kell érni rá. Amikor ez megtörténik, egyetlen hang is elég ahhoz, hogy betöltse bennünk az addig ismeretlen belső űrt.
„Úgy éreztem, hogy ezzel a paklival nemcsak válaszokat kapok, hanem egyfajta belső békét is.”
A magyar podcastpiac látványosan érik: a lakosság kétharmada már követ podcastokat, és több mint 90% elégedett a hazai kínálattal.

Iratkozz fel, hogy ne maradj le!

Hirdetés

Levegőt! – most vasárnap civil kiállás lesz a Hősök terén: demonstráció a tiszta közbeszédért

A „Levegőt!” kiállás célja, hogy a közös források ne megosztó kampányokra, hanem az egészségügyre, oktatásra és kultúrára fordítódjanak olvasható az esemény értesítőben.
hősök tere, levegőt tüntetés,

Szeptember 21-én, vasárnap este a Hősök terén civil demonstrációra várják mindazokat, akik úgy érzik, hogy a közös forrásokat nem félelemkeltő politikai kampányokra, hanem a közösség jövőjének építésére kell fordítani. A „Levegőt!” elnevezésű békés kiállást a Loupe Színházi Társulás szervezi a magyar dráma napján.

A szervezők szerint a legutóbbi nemzeti konzultáció reklámkampányaira több mint tízmilliárd forint közpénzt költöttek, miközben az egészségügy, a gyermekvédelem, az oktatás és a kultúra mindennap küzd a forráshiánnyal.

Ez a pénz mehetne a kórházakra, a gyermekotthonokra, pedagógusokra, segítő szakemberekre – vagy akár a szabad, kritikus kultúra támogatására.

– fogalmaznak felhívásukban. A demonstráció közvetlen előzménye a Levegőt! petíció, amelyet eddig több mint 230 000 ember írt alá. A kezdeményezés célja: népszavazással elérni, hogy törvény tiltsa meg a közpénzből finanszírozott, félrevezetésre, indulatkeltésre vagy ellenségképek építésére alkalmas hirdetéseket.

Hirdetés

A szervezők hangsúlyozzák: ez pártpolitikától független, minden oldalra vonatkozó ügy.

Az esemény civil jellegét külön is kiemelik: arra kérnek mindenkit, hogy ne hozzon pártzászlót, pártlogót vagy párthoz köthető transzparenst. A cél, hogy a közterek újra a közösségről, a tiszta, őszinte párbeszédről és a kultúráról szóljanak.

Levegőt! – mutatjuk a részleteket

A Loupe Színházi Társulás a Facebook-esemény alapján arra hív mindenkit: jöjjön el vasárnap a Hősök terére, a Levegőt tüntetésre és mutassa meg, hogy a közösség ereje képes alternatívát állítani a megosztó kampányokkal szemben.

Helyszín: Budapest, Hősök tere

Hirdetés

Időpont: 2025. szeptember 21., vasárnap – Gyülekező: 17:30 – Kezdés: 18:00

A szervezők önkéntesekre is számítanak

A szervezők önkéntesek jelentkezését is várják a rendezvény békés és biztonságos lebonyolításához. Jelentkezni online egy Google űrlapon keresztül lehet.

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads