Bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor kilátástalannak érzi az életét. Akár még az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatja. Ezt az állapotot sok minden előidézheti, és az egyéni tűrőképesség is eltérő, hogy ki mennyit bír elviselni még. Szomorú, de gyermekeknek, fiataloknak is lehetnek rossz gondolatai. A munkám során a mindennapokban is találkozom a fiatalkori depresszió jeleivel. Kálmánné Péli Ibolya gyógypedagógus írása.
Az öngyilkosságok megelőzésére 2003 óta már világnap formájában is felhívják a figyelmet, minden év szeptember 10-én. Ez a világnap talán arra figyelmeztet bennünket leginkább, hogy minden élet fontos, és épp ezért egyetlen emberélet se érjen véget önkezűleg, értelmetlenül.
Kevés figyelmet kap még mindig a téma, és ezért tartom fontosnak a WakeUp Magazin kiállását, és a Tudd, hogy soha nem vagy egyedül! – prevenció jellegú, edukatív kezdeményezését, ahol online beszélgetés formájában csoportosan kaphatnak segítséget a résztvevők.
Oda kell figyelnünk egymásra, és tudnunk kell arról, hogy van kiút, lehet kérni segítséget. Még az utolsó előtti pillanatban is. Senkit ne hagyjunk egyedül a bajban. A statisztikák szerint szerencsére hazánkban a befejezett öngyilkosságok száma csökkent az utóbbi évtizedekben. Ugyan a fiatalok nem a legveszélyeztetettebb korosztály, de ebben a viszonylatban a kevés is sok.
Minden elveszett életért kár
A legtöbben nem akarnak meghalni, csak kilátástalan helyzetükből nem látnak más kiutat. Gyakran pszichés betegség, kezeletlen depresszió, szenvedélybetegség az oka , sokszor krízishelyzet idézi elő. Ez lehet egy magánéleti vagy iskolai kudarc, egy lelki teher, amivel nem tud megbirkózni az illető. Emiatt kiemelten fontos, hogy figyeljünk egymásra, és észrevegyük, ha a körülöttünk lévő fiatalkorúak bajban vannak.
El kell mondanunk, hogy mindig lehet segítséget kérni, és meg lehet találni azt a biztonságos közeget, ahol segítséget kapni is lehet. Biztosítanunk kell a bajbajutottakat, hogy soha nincsenek egyedül!
Senkit ne hagyjunk egyedül a bajban. Fontos már a gyermekekben is tudatosítani, hogy a lelki egészség ugyanolyan lényeges, mint a testi. Szükséges a rendszeres figyelemfelhívás, a közérthető információ a pszichés betegségekről.
Ha környezetünkben valaki krízishelyzetbe kerül, ne mi próbáljuk megoldani a helyzetet, hanem tudjunk róla, hogy milyen lehetőségek vannak a lelki segítségnyújtás terén.
A telefonos lelkisegély szolgálatok az anonimitás megtartása mellett nyújtanak segítséget a krízishelyzetben levőnek. Előfordulhat, hogy valaki számára egy utolsó szalmaszál, egy végső itt tartó reménysugár lehet. Nem kell szégyenkezni akkor sem, ha mi magunk úgy érezzük, valami nincs rendben velünk. Merjünk segítséget kérni.
Hogyan vehetjük észre a fiatalkori depresszió jeleit?
A tizenéves gyermek érzelemváltozásai még nem kifejezetten aggasztóak, de ha tartósan, hetekig fennállnak, elképzelhető, hogy segítségre van szüksége a kamasznak. Ha a fiatal viselkedése jelentősen megváltozik, megszokott tevékenységeit hirtelen abbahagyja, bezárkózik, lelki problémára gyanakodhatunk.
Hosszú, depressziós időszakot követő váratlanul megváltozó, megbékélt állapot is figyelmeztető jel lehet a szülő, hozzátartozó számára.
Napjainkban könnyen kimondjuk akár másokra, akár magunkra a depressziós jelzőt. Az esetek nagy többségében a mélabús kedélyállapot szerencsére nem tartós. A szakember ugyanakkor már észreveszi, hogy a depresszióra hajlamos egyén, aki lehet gyermek- illetve fiatalkorú is, fej-és hasfájással küzd, állandóan kimerült, kialvatlan. Beszédes jel, ha hirtelen elhanyagolja magát, holott előtte adott a kinézetére.
Érdemes odafigyelni a tinédzser váratlanul megváltozó alvási és étkezési szokásaira. Minden eltérő viselkedés is utalhat kisebb-nagyobb lelki problémára, amelyek elsődleges célja a figyelemfelhívás. A tanulás elhanyagolása, a felnőttekkel szembeni korábban nem jellemző tiszteletlenség is lehet árulkodó jel. Nagyon gyakran értéktelennek érzik magukat, ezt környezetükben hangoztatják is.
A krízisben lévő gyermek lehet agresszívabb, izgágább, türelmetlenebb, mint korábban. Gyakran kap dührohamot, nehezebben kezeli indulatait.
Amelyik fiatalt erősen foglalkoztat a halál gondolata, sokszor ír, rajzol ilyen jellegű témáról. A zenei ízlés is meg szokott változni. Előfordulhat, hogy személyes dolgaikat szétosztogatja, búcsúzkodik. Mindezeken kívül számos más jele is lehet a fiatalkori depresszió kialakulásának. Így bármilyen változás esetén javasolt lehet a szülőnek egy szakember segítségét kérni, majd ha a szakember az elmondottak alapján indokoltnak látja, akkor a gyermek bevonásával terápiás, segítő folyamatot kezdeményezni, hogy elkerüljük a nagyobb bajt, és időben orvosolni lehessen a problémát.
Szakemberek a lelki egészségért
Ha eleget beszélgetünk tinédzser gyermekünkkel, akkor meghalljuk a lelki segélykiáltását, és csökkenhet a fiatalkori depresszió kialakulásának kockázata. Amennyiben kétségek gyötörnek a gyermek lelki egészsége felől, merjünk kérdezni, ha szükséges, szakemberhez fordulni.
Ha neked vagy családtagodnak segítségre lenne szüksége, akkor ne habozz cselekedni! Hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116–123-as vagy a 06 (80) 820–111-es telefonszámot! Ha úgy érzed, hogy további segítségre van szükséged, akkor látogass el erre az oldalra!
Forrás: itt, itt, itt, itt, kiemelt kép forrása: Canva – Getty Images by Motortion