Az élet végi kér­dé­sek nem csak nálunk embe­rek­nél, de az álla­tok­nál is egy érzé­keny terü­let. Sok­szor egy kis­ál­lat is kerül annyi­ra, ha nem köze­lebb hoz­zánk, mint egy csa­lád­ta­gunk, így éle­té­ért és annak minő­sé­gé­ért ugyan­úgy fele­lő­sek vagyunk, mit a végé­ért. De mik ennek a sza­bá­lyai és egy­ál­ta­lán létezik‑e olyan, hogy eti­kus euta­ná­zia? Dr. Tor­nyi Kata­lin szak­ér­tő szer­ző állat­or­vo­sunk őszin­te írá­sa.

Sokan talán nem is gon­dol­ják, de az állat­tar­tás szer­ves része és a társ­ál­la­tok ellá­tá­sa során az egyik leg­fon­to­sabb (bizo­nyos szak­iro­dal­mak sze­rint az egyik leg­gya­ko­ribb), még­is az egyik leg­ké­nye­sebb, leg­meg­osz­tóbb és vitá­kat szí­tó állat­or­vo­si beavat­ko­zá­sa, az euta­ná­zia. Ugyan­is a leg­rit­kább eset­ben for­dul olyan elő, hogy az állat álmá­ban vesz­ti éle­tét vagy gyor­san és hir­te­len, szen­ve­dé­sek­től men­te­sen pusz­tul el egy rapid lefo­lyá­sú beteg­ség­ben, mint pél­dá­ul aor­ta­re­pe­dés vagy hir­te­len szív­meg­ál­lás. 

A hagyo­má­nyos­nak szá­mí­tó nyu­ga­ti állat­or­vos­lás mel­lett én alter­na­tív és azt kiegé­szí­tő terá­pi­ás mód­sze­rek­kel is fog­lal­ko­zom.

Szá­mos idős, kró­ni­kus és/vagy gyó­gyít­ha­tat­lan beteg­ség­ben szen­ve­dő álla­tot keze­lek azért, hogy az élet­mi­nő­sé­gük hely­re­áll­jon, majd ezt a fáj­da­lom­men­tes és az állat mél­tó­sá­gát meg­tar­tó álla­po­tot hosszú ide­ig meg­tart­va tud­ja­nak élni. A gaz­dik is jól tud­ják: vékony jégen tán­co­lunk. Sok­szor mond­ják, fel­tét­len szól­jak, ha az álla­tuk­nak fáj­dal­mai van­nak, nehogy aka­ra­tuk elle­né­re feles­le­ges szen­ve­dést okoz­za­nak ked­ven­cük­nek.

Varázs­nak már nem fáj

Állat­or­vos­ként vol­tam már mind­két olda­lon és engem is meg­vi­sel a sze­re­tett álla­tom elvesz­té­se. Emlék­szem, hogy akko­ri­ban még Német­or­szág­ban dol­goz­tam állat­or­vos­ként és egy pün­kösd előt­ti szom­ba­ton sze­re­tett tacs­kóm rosszul lett. Varázs az én kutyám volt, habár Kareszt, a ked­ve­se­met is imád­ta. De a min­den­nap­ja­it velem töl­töt­te 4 hóna­pos kora óta, így én vol­tam szá­má­ra a nagy­be­tűs gaz­di. Karesszal, ahogy akko­ri­ban én is, csak havon­ta 1–1 hét­vé­ge alkal­má­val talál­ko­zott a köz­tünk lévő közel 1300 km-es távol­ság­nak köszön­he­tő­en.

A mai napig nem tudom, mi tör­tént 7 kg-os tes­té­ben azalatt 2x45 perc alatt, míg a szom­bat dél­utá­ni foci­meccset néz­tük.

Mi a kana­pén ültünk, Varázs pedig a kana­pé előt­ti ked­venc, kényel­mes kis vac­ká­ban. Nem is moz­dult szin­te sem­mit egész idő alatt. Pihent és aludt. De a meccs végé­re fur­csa, féle­lem­mel átszőtt fáj­da­lom jelent meg a sze­mé­ben, a hát­iz­mai meg­fe­szül­tek és mikor óva­to­san meg­si­mo­gat­tam, rám mor­gott. A kis­ágyá­ból pedig már önál­ló­an nem tudott kikel­ni sem. Úgy érez­tem, hogy a hetek óta tar­tó, a győ­ze­lem sze­lét hozó csa­tát vég­leg elvesz­tet­tük. Hiá­ba a sok keze­lés, az oda­fi­gye­lés, a törő­dés, még­is győ­ze­del­mes­ke­dett a tacs­kók köré­ben oly gya­ko­ri ún. tacs­kó­bé­nu­lás.

Sír­va mond­tam a ked­ve­sem­nek, hogy irány az olden­bur­gi állat­kór­ház, ahol a leg­utóbb már bol­do­gan és elé­ge­det­ten búcsúz­tak el tőlünk a kol­lé­gák. Ők is elhit­ték, ahogy én is, hogy Varázs meg­gyó­gyult. Bár nem mond­ta ki egyi­künk se, mélyen leg­be­lül tud­tuk, nehéz út áll előt­tünk, a leg­utol­só közös utunk. Ezért zokog­va hív­tam fel a német főbér­lő­met, hogy vigyen el min­ket az állat­kór­ház­ba. Kisírt szem­mel és meg­annyi meg­vá­la­szo­lat­lan kér­dés­sel a fejem­ben, némán ültem a kocsi­ban az ölem­ben a kín­zó fáj­dal­mak­tól össze­gör­nyedt 4,5 éves tacs­kóm­mal és mel­let­tem a ked­ve­sem­mel.

A vizs­gá­ló­ba én men­tem be egye­dül a vad­disz­nó szí­nű, drót­sző­rű tacs­kóm­mal. Az első iga­zán saját kutyám­mal.

A kol­lé­gák sem értet­ték a miér­tet és a hogyant. Azon­ban ők is lát­ták, amit én is: a leír­ha­tat­lan gerinc­tá­jé­ki fáj­dal­mat. Pün­kösd előt­ti szom­bat volt. Így leg­ha­ma­rabb ked­den tud­ták vol­na a CT-vizs­gá­la­tot, illet­ve a műté­tet elvé­gez­ni. Közel 4 nap, amit a gyógy­sze­res keze­lés­sel kel­lett vol­na átvé­szel­nünk, s utá­na is szám­ta­lan kér­dés merült vol­na még fel. Ahogy az a beteg­ség kez­de­tén kide­rült a szte­ro­i­do­kat a gyo­mor­vé­dők adá­sa mel­lett is csak nagyon nehe­zen tole­rál­ta a szer­ve­ze­te.

Nehéz dön­tés előtt áll­tam. Állat­or­vos létem­re az állat­or­vos kol­lé­gák­tól vár­tam a segít­sé­get, hogy biz­to­san a leg­jobb dön­tést hoz­has­sam.

Mikor azt vála­szol­ták, hogy nem sze­ret­nék a dön­tést kiven­ni a kezem­ből, már nem is vár­tam meg a mon­dat végét, csak annyit vála­szol­tam: állat­or­vos­ként tudom, ez a mon­dat mit jelent. Nem sze­ret­ném én sem a kutyá­mat egy pil­la­nat­tal sem tovább feles­le­ges szen­ve­dés­nek és fáj­da­lom­nak kiten­ni, így altas­suk el. Gyor­san és fáj­da­lom­men­te­sen.

Egy szem­pil­lan­tás alatt tört apró dara­bok­ra a szí­vem. Hiszen a hű tár­sam­tól, a bará­tom­tól, aki végig velem volt a kalan­dok­ban és nehéz­sé­gek­ben gaz­dag német­or­szá­gi, új éle­tem­ben kel­lett örök­re elkö­szön­nöm.

A ked­ve­sem a váró­ban búcsú­zott el tőle, a vég­ső útján egye­dül vol­tam vele. Az ölem­ben feküdt végig, simo­gat­tam és beszél­tem hoz­zá. A kol­lé­ga pedig pro­fin végez­te ezt a nem túl hálás állat­or­vo­si beavat­ko­zást. A keze­im között szállt ki belő­le az élet és ernyedt el kicsiny tes­te. Ekkor már nem vol­tak fáj­dal­mai. S szá­mom­ra ez volt a leg­fon­to­sabb! Én azon­ban össze­tör­tem.

A halál az álla­tok­nál is az élet része aho­gyan az euta­ná­zia is

Habár az élet ter­mé­sze­tes vele­já­ró­ja a halál, ezt mind­annyi­an tud­juk, még­is a nyu­ga­ti kul­tú­rá­ban álta­lá­ban egy félel­met kel­tő, tabu­ként kezelt, szo­mo­rú ese­mé­nye az élet­nek, ami­től a leg­töb­ben pró­bál­nak elzár­kóz­ni és elha­tá­ro­lód­ni. Így, ha a kel­le­mes, szép halál­ról esik szó, nagyon sok nyu­ga­ti ember­ben egy visszás érzés kelet­ke­zik, és tel­jes mér­ték­ben elha­tá­ro­ló­dik ettől a témá­tól.

Az euta­ná­zia görög ere­de­tű szó, mely­nek jelen­té­se „szép”, „kel­le­mes”, „jó” halál.

Az euta­ná­zia mai jelen­té­se nem más, mint a csil­la­pít­ha­tat­lan, kín­zó fáj­dal­mak­tól szen­ve­dő, gyó­gyít­ha­tat­lan beteg halá­lá­nak gyor­sí­tá­sa és/vagy meg­könnyí­té­se. A beteg kéré­sé­re vagy a beteg bele­egye­zé­sé­vel. Embe­rek ese­té­ben tehát az adott ország jogi sza­bá­lyo­zá­sa­it figye­lem­be véve min­den­ki, aki ép tudat­ál­la­pot­tal ren­del­ke­zik, saját maga dönt­het a sor­sá­ról. Álla­tok ese­té­ben viszont az állat gaz­dá­ja lesz az, aki az állat­or­vos­sal tör­té­nő kon­zul­tá­ció után a vég­ső és vissza­for­dít­ha­tat­lan dön­tést meg­hoz­za. Fon­tos tehát meg­je­gyez­ni, ha nem olyan eset­ről van szó, ahol a tör­vény elő­ír­ja az állat éle­té­nek kiol­tá­sát, mint pél­dá­ul a fer­tő­ző kevés­vé­rű­ség lovak ese­té­ben, vagy a veszett­ség, akkor a dön­tés az állat tulaj­do­no­sá­nak a kezé­ben van.

Az euta­ná­zia több for­má­ja is léte­zik

Álla­tok ese­té­ben, ami­kor a tulaj­do­no­si dön­tés hatá­sá­ra az állat­or­vos gyógy­sze­res készít­mé­nyek segít­sé­gé­vel sza­ba­dít­ja meg a gyó­gyít­ha­tat­lan beteg álla­tot a fáj­dal­ma­i­tól és szen­ve­dé­se­i­től, azaz a „halál­ba segí­ti”, ezt nevez­zük aktív euta­ná­zi­á­nak.

De ha embe­rek ese­té­ben vala­ki köz­ve­tett módon segít­sé­get nyújt vagy köz­re­mű­kö­dik az öngyil­kos­ság­ban, abban az eset­ben „asszisz­tált öngyil­kos­ság” tör­té­nik, azt neve­zik aktív, köz­ve­tett euta­ná­zi­á­nak.

Nem sza­bad arról a for­má­ról sem elfe­led­kez­nünk, amely az egész vilá­gon léte­zik, ismert és „elér­he­tő”, még ott is, ahol maga az aktív euta­ná­zi­át tör­vé­nyi­leg tilt­ják, mint pél­dá­ul Magyar­or­szág. Ez pedig nem más, mint a passzív euta­ná­zia, azaz a „meg­hal­ni hagyás”. Ebben az eset­ben a beteg éle­té­nek meg­hosszab­bí­tá­sát szol­gá­ló eljá­rá­sok­ról vagy beavat­ko­zá­sok­ról mond le, vagy eze­ket uta­sít­ja el a beteg.

Ez az eset áll fenn álla­tok ese­té­ben akkor, ami­kor az állat élet­mi­nő­sé­gét fenn­tar­tó keze­lést vagy az éle­tét meg­men­tő beavat­ko­zást uta­sít­ja vissza a tulaj­do­nos miköz­ben az aktív euta­ná­zi­át nem vál­lal­ja. Így végig­né­zi míg álla­ta fáj­dal­mak­tól szen­ved­ve, hosszabb-rövi­debb ago­ni­zá­ci­ót követ­ve elpusz­tul.

Milyen eset­ben választ­ha­tó az euta­ná­zia?

Az Állat­vé­del­mi Tör­vény (1998. évi XXVIII. tör­vény 11. §) kimond­ja, hogy az állat éle­tét elfo­gad­ha­tó ok vagy körül­mény nél­kül kiol­ta­ni nem sza­bad. Dr. Kiss Anna­má­ria és mun­ka­tár­sai fel­mé­ré­sé­ből kide­rül, hogy hazánk­ban a súlyos sérü­lé­sek, gyó­gyít­ha­tat­lan beteg­sé­gek, tar­tós fáj­da­lom, fer­tő­ző beteg­sé­gek, vala­mint egyéb úton nem elhá­rít­ha­tó táma­dá­sok meg­aka­dá­lyo­zá­sa (agresszió) a fő okai az álla­tok euta­ná­zi­á­já­nak.

A gyó­gyít­ha­tat­lan beteg­ség diag­nosz­ti­zá­lá­sa azon­ban nem egyen­lő az azon­na­li euta­ná­zi­á­val. Szá­mos olyan gyó­gyít­ha­tat­lan beteg­ség van, amely ese­té­ben a jól meg­vá­lasz­tott úgy­ne­ve­zett fenn­tar­tó keze­lé­sek­kel az állat élet­mi­nő­sé­ge hosszabb ide­ig fenn­tart­ha­tó, ezzel akár hóna­pok­kal vagy évek­kel meg­hosszab­bít­va az éle­tét.

Zora, az epi­lep­szi­á­ban szen­ve­dő, Cau­da Equi­na Comp­r­es­sio (CEC) miatt műtött ber­ni pász­tor­ku­tya élet­mi­nő­sé­gét pél­dá­ul a kon­zer­va­tív gyógy­ke­ze­lé­sét kiegé­szí­tő és támo­ga­tó aku­punk­tú­rás és hagyo­má­nyos kínai gyógy­nö­vény-terá­pi­á­val sike­rült olyan mér­ték­ben növel­ni, hogy újra korá­nak meg­fe­le­lő, tel­jes érté­kű éle­tet tud élni.

A kró­ni­kus beteg­sé­gek ese­té­ben min­den eset­ben mér­le­gel­ni kell, hogy a kezelt állat élet­mi­nő­sé­ge milyen, hogy az állat a mél­tó­sá­gát az adott hely­zet­ben meg tudja‑e tar­ta­ni és hogy a tulaj­do­no­sok a ked­ven­cük meg­vál­to­zott élet­hely­ze­té­vel járó spe­ci­á­lis igé­nye­ket és ellá­tást biz­to­sí­ta­ni tudják‑e.

Agresszív álla­tok ese­té­ben érde­mes az agresszió okát kide­rí­te­ni, lehe­tő­ség sze­rint meg­szün­tet­ni és magát az agresszi­ót kezel­ni. Azon­ban, ha az állat súlyos veszélyt jelent a gaz­dá­já­ra, más embe­rek­re és a tár­sa­i­ra, ebben az eset­ben is elfo­ga­dott az euta­ná­zia.

Mikor nem vagy kevés­bé elfo­gad­ha­tó az euta­ná­zia?

Tapasz­ta­la­tom alap­ján van öt kiemelt hely­zet, ami­kor a gaz­dik álla­tuk elal­ta­tá­sát sze­ret­nék kér­ni, viszont azt orvo­si­lag és eti­ka­i­lag sem­mi nem indo­kol­ja vagy támaszt­ja alá. Az ilyen ese­tek tel­je­sen kívül esnek a fele­lős állat­tar­tás fogal­mán és nem tar­tom elfo­gad­ha­tó meg­ol­dás­nak az egyéb­ként egész­sé­ges állat halál­ba segí­té­sét.

Hoz­tam néhány pél­dát, ame­lyek­ből kris­tály­tisz­tán lát­szik, hogy habár az állat­tar­tás hatal­mas fele­lős­ség­gel és köte­le­zett­sé­gek­kel jár, még min­dig nagyon sokan nem mér­le­ge­lik reá­li­san a saját hely­ze­tü­ket, illet­ve egy állat tar­tá­sá­val járó köte­le­zett­sé­ge­ket, kihí­vá­so­kat és költ­sé­ge­ket mielőtt álla­tot vesz­nek maguk­hoz. Ezek pedig nem mások, mint:

#1. Ami­kor az állat­tar­tói lel­ke­se­dés meg­ko­pik és meg­un­ják a koráb­bi ked­ven­cet, mert a cuki kölyök meg­nőtt vagy akár meg is öre­ge­dett, eset­leg szét­sze­dett ezt-azt a lakás­ban.

#2. Ha a gaz­di élet­hely­ze­te és/vagy körül­mé­nyei meg­vál­toz­tak pél­dá­ul albér­le­tet kell vál­ta­nia, de állat­ba­rát albér­le­tet sok­kal nehe­zebb vagy drá­gább talál­ni.

#3. Ha gyer­mek­ál­dás elé néz a csa­lád. Sokan gon­dol­ják úgy, hogy a kis­gyer­mek és a kis­ked­ven­cek nem fér­nek meg egy­más mel­lett, miköz­ben ez nem fel­tét­le­nül igaz.

#4. Az is sok­szor elő­for­dul, ami­kor egy eset­le­ge­sen hir­te­len jött mun­ka miatt hosszabb-rövi­debb idő­re kül­föld­re kell köl­töz­nie a tulaj­do­nos­nak és nem tud­ja elhe­lyez­ni a kis­ál­la­tot.

#5. Talán a leg­több­ször elhang­zott prob­lé­ma, ha a gaz­di pénz­ügyi lehe­tő­sé­gei nem teszik lehe­tő­vé a ked­ven­ce szá­má­ra szük­sé­ges állat­egész­ség­ügyi ellá­tást és ezek elvég­zé­sét a tulaj­do­nos meg­ta­gad­ja és helyet­tük az állat elal­ta­tá­sát kéri.

Ezek­ben az ese­tek­ben az állat­or­vos az euta­ná­zi­át meg­ta­gad­hat­ja és más meg­ol­dás keres­he­tő mint pél­dá­ul a régi gaz­di lemond az álla­tá­ról és így egy sze­re­tő gaz­di örök­be fogad­hat­ja.

Itt sze­ret­ném még egy­szer fel­hív­ni min­den­ki figyel­mét arra, hogy bár min­den­ki­nek jogá­ban áll álla­tot tar­ta­ni -kivé­ve akit jogi­lag ettől a jogá­tól meg­fosz­tot­tak-, ez min­den eset­ben hosszú távú elkö­te­le­ző­dést, az állat éle­te végé­ig tar­tó gon­dos­ko­dást és fele­lős­ség­vál­la­lást jelent. Nem győ­zöm hang­sú­lyoz­ni, a fele­lős állat­tar­tás ott kez­dő­dik, ha vala­ki fel tud­ja reá­li­san mér­ni a hely­ze­tét és mind­ad­dig amíg a körül­mé­nyei ezt nem teszik lehe­tő­vé, nem vál­lal álla­tot.

Az euta­ná­zia és a halál tabu témák, még­is érde­mes róluk beszél­ni

Annak érde­ké­ben, hogy az euta­ná­zia után a tulaj­do­nos­ban jelent­ke­ző bűn­tu­dat, szűn­ni nem aka­ró kér­dés: való­ban helye­sen döntött‑e, illet­ve az állat eset­le­ges szen­ve­dé­se elke­rül­he­tő legyen érde­mes mind az euta­ná­zi­á­ról, mind a halál­ról, mind az adott beteg­ség okoz­ta követ­kez­mé­nyek­ről, a keze­lé­si lehe­tő­sé­gek­ről, azok vár­ha­tó ered­mé­nye­i­ről is nyíl­tan beszél­ni az állat tulaj­do­no­sá­val. Az isme­ret­len­től a leg­több ember ugyan­is fél. Azon­ban, ha meg­fe­le­lő tám­pon­to­kat és fel­vi­lá­go­sí­tást kap­nak a szak­em­ber­től, jelen eset­ben az állat­or­vos­tól, könnyeb­ben és hatá­ro­zot­tab­ban hoz­zák meg a meg­fe­le­lő dön­tést.

Az euta­ná­zia mind az állat gaz­dá­ja, mind az állat­or­vos szá­má­ra men­tá­li­san meg­ter­he­lő lehet. Ezért is fon­tos min­den kér­dést tisz­táz­ni, ugyan­is egy állat sem szen­ved­het az embe­ri önző­ség miatt.

Szo­ro­san kap­cso­lód­va a témá­hoz koráb­ban már írtam egy anya­got róla, hogy az állat­or­vo­sok köré­ben is kima­gas­ló a szu­i­cid haj­lam, minek követ­kez­té­ben fon­tos­nak tar­tom, hogy a dön­tés előtt ala­po­san kör­be­jár­juk a kér­dé­se­ket és min­den meg­vá­la­szo­lás­ra kerül­jön.

A társ­ál­la­tok és a gaz­dá­ik kap­cso­la­ta az utób­bi évti­ze­dek­ben egy­re job­ban átala­kult. Sok eset­ben már csa­lád­tag­nak szá­mí­ta­nak. Sok olyan fia­ta­labb és idő­sebb ember van, aki­nek a hét­köz­na­pok­ban egyet­len meg­bíz­ha­tó tár­sa a kutyá­ja vagy a macs­ká­ja. Annak érde­ké­ben, hogy a vesz­te­ség, ami a gaz­di­kat az euta­ná­zia követ­kez­té­ben éri elvi­sel­he­tőbb legyen és fel tud­ják dol­goz­ni a ked­ven­cük elvesz­té­sét, érde­mes szak­sze­rű segít­sé­get kér­ni­ük a gyász­fel­dol­go­zás­hoz.

Dr. Tor­nyi Kata­lin

_{Kiemelt kép for­rá­sa: dr. Tor­nyi Kata­lin — Wao Pho­to Hel­ga}