A sze­gény­ség arca min­den­hol meg­mu­tat­ja magát. Meg­lá­tod az erőt­len tekin­tet­ben, a beesett arc­ban, a fakó és elnyűtt ruhák­ban, a fáradt­ság­ban. Piron­kod­va elbú­jik a kita­po­sott cipő­ben, a kor­gó gyo­mor­ban, a gyo­mor­görcs­ben a sár­ga csek­kek lát­tán. Kint van az utcá­kon, az alul­já­rók­ban és ott van az ott­ho­nok­ban is, jól elta­kar­va az ítél­ke­ző sze­mek elől. Ott lako­zik a lélek­ben, a gon­dol­ko­dás­mód­ban, önma­gunk és mások felé tett gesz­tu­sa­ink­ban is. Pet­re Anett coach, kine­zio­ló­gus, tré­ner írá­sa.

Jel­leg­ze­tes atmosz­fé­rá­ja és sza­ga van. Nem arról beszé­lek, ami­kor a puló­ve­red­be teme­ted az arcod, csak érez­ned ne kell­jen. Nem. Arról beszé­lek, hogy ez a sem­mi­vel össze nem téveszt­he­tő esszen­cia a féle­lem, a kiszol­gál­ta­tott­ság és a szo­ron­gás lenyo­ma­ta. Nincs az a par­füm, szép ruha vagy öltöny, ami sem­mis­sé ten­né jelen­lé­tét, még­ha lát­szó­lag el is fedi.

A sze­gény­ség azt jelen­ti, hogy nincs kiút?

Emlék­szem, még nagyon fia­tal vol­tam, ami­kor elmen­tem egy indi­ai nap­ra. Gaz­dag prog­ram volt, főként a zene és a tánc köré épült az ese­mény. Mint kide­rült embe­re­ket is tobo­roz­tak nyelv­ta­nu­lá­si prog­ram kere­té­ben, ami arról szólt vol­na, hogy jószol­gá­la­ti tevé­keny­ség foly­ta­tá­sa mel­lett a kiuta­zók meg­is­mer­ked­nek a helyi kul­tú­rá­val, maguk is egyek lesz­nek a helyi­ek­kel és köz­ben nyel­vet tanul­nak. A lehe­tő­ség fel­kel­tet­te az érdek­lő­dé­se­met és job­ban utá­na olvas­tam, mi az, amit tud­ni illik és érde­mes az indai kul­tú­rá­ról, hit­vi­lág­ról. Arcul csa­pott a kaszt­rend­szer. Abban a rend­szer­ben a sze­gény­ség, a kaszt olyan bilog, ami szü­le­tés­sel együtt belé­jük ég.

A helyi „tár­sas­já­ték­ban” csak arra a játék­me­ző­re lép­het­nek, ahol ott a közös jel: a nyo­mor, az éhség, a beteg­ség, a kiszol­gál­ta­tott­ság, a korai halál szim­bó­lu­ma. Kikény­sze­rí­tett, elő­re meg­írt sors­tör­té­net. A sze­gény­ség és sze­gény­ség­tu­dat egy élet­öl­tő­re.

Kilép­ni és maga mögött hagy­ni keve­sek­nek sike­rül. Amennyi­ben még­is sike­rül, a tuda­tuk mélyén, zsi­ge­re­ik­ben hor­doz­zák azt, ahon­nan jöt­tek. Moz­du­la­ta­ik­ban, gon­dol­ko­dás­mód­juk­ban és dön­té­se­ik­ben egy lát­ha­tat­lan kéz min­dig mutat­ná a jól ismert utat. A sze­gény­sé­gét.

Nap­ja­ink­ban még min­dig sokan választ­ják „bel­ső uta­zás” cél­pont­ja­ként Indi­át új szem­lé­le­tet gyűj­te­ni, kilép­ni a kom­fort­zó­ná­ból. Érté­kel­hes­sék azt, ami­lyük van. Meg­le­het a pénz nél­kü­li utcai szám­űze­tés itt­ho­ni viszo­nyok között, egye­dül, kizár­va a kényel­mi meg­ol­dá­so­kat hason­ló ered­ménnyel jár­na. Továb­bi lehe­tő­ség lehet­ne mini­mál­bér­ből kal­ku­lál­va kihoz­ni pár hóna­pot.  Akkor is, ha bőven nagyobb összeg áll­na ren­del­ke­zés­re. Amo­lyan gyors­tal­pa­ló és pénz­tár­ba­rát kur­zus a kom­fort­zó­nán kívül­re vágyók­nak annak meg­be­csü­lé­sé­re, hogy milyen a Van, a Nincs helyett.

Egy több­di­men­zi­ós, sze­gény­sé­gi muta­tók alap­ján össze­ál­lí­tott sze­gény­sé­gi sta­tisz­ti­ka sze­rint, nap­ja­ink­ban meg­kö­ze­lí­tő­leg 700 mil­lió ember él mély­sze­gény­ség­ben. Ez a világ népes­sé­gé­nek 9,2 szá­za­lé­ka. A mély­sze­gény­ség fogal­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa ez eset­ben azt jelen­ti, hogy az érin­tett embe­rek hoz­zá­ve­tő­leg (dol­lár árfo­lyam­mal kal­ku­lál­va) napi 675 forint­nál keve­sebb összeg­ből élnek.

Első­sor­ban a fej­lő­dő orszá­gok népes­sé­gét érin­ti, 90 szá­za­lék a szub­sza­ha­rai Afri­ká­ra és Dél- Ázsi­á­ra kon­cent­rá­ló­dik. Közel 1,3 mil­li­árd ember, a világ népes­sé­gé­nek 26 szá­za­lé­ka él mér­sé­kelt sze­gény­ség­ben, azaz dol­lár árfo­lyam­mal kal­ku­lál­tan mint­egy 675 és 1137 forint között van a napi meg­él­he­té­si kere­tük. Mind­ezek csu­pán szá­mok. Sta­tisz­ti­ka, kal­ku­lált ada­tok tük­ré­ben. Min­den egyes szám mögött hús-vér embe­rek rej­tőz­nek és ötven szá­za­lé­kuk 18 év alat­ti gyer­mek.

Az örök­ség

A gyer­mek — és később a fel­nőtt — egész­sé­gé­re, okta­tá­sá­ra és álta­lá­nos jólé­té­nek meg­őr­zé­sé­re néz­ve a sze­gény­ség súlyos követ­kez­mény jár. Gene­rá­ci­ós örök­ség, amit az új jöve­vény már szü­le­té­sé­től fog­va, mind körül­mé­nyek­ben, mind lehe­tő­sé­gek­ben és gon­dol­ko­dás­mód­ban tovább visz. Akkor is, ha már eljut­na arra pont­ra, hogy vala­mi­képp sike­rül meg­tör­nie a gene­rá­ci­ós vona­lat.

A sze­gény­ség­nek mély­sé­gei, árnyalt­sá­ga van. Az, aki mély­sze­gény­ség­ben él és egyik pil­la­nat­ról a másik­ra pil­la­nat­ra tud kon­cent­rál­ni, nincs ere­je, rálá­tá­sa és esz­köz­tá­ra, hogy ebből a hely­zet­ből vala­mi­képp kilá­bal­jon. A körül­mé­nyek, a tár­sa­dal­mi kire­kesz­tett­ség mel­lett, a tanult sze­gény­ség, mint tudat­ál­la­pot is vissza­ránt­ja. Ezt isme­ri, min­den­ki ebben van ott és onnan, aho­va bele­szü­le­tett. A szük­ség élet­ben­ma­ra­dá­si stra­té­gi­á­ját isme­ri és azt köve­ti. Sem ere­je, sem lehe­tő­sé­ge nincs ahhoz, hogy más­képp élhes­sen. Ki az, aki fel­tér­ké­pez­te és esélyt adott arra, hogy fel­is­mer­je tehet­sé­gét, ha az önma­gá­ban nem türem­ke­dik ki magá­tól? Ki veszi azt ész­re, akár poten­ci­á­lis men­tor sze­mé­lyé­ben vagy támo­ga­tó szer­ve­zet­ként? Mi tör­té­nik akkor, ha olyan tehet­sé­ge van (mert min­den­ki tehet­ség­gel szü­le­tik), ami kel­lő gon­dos­ko­dás nél­kül nem mutat­ja magát, ha pedig igen, nem lát­vá­nyo­san?  

A gon­do­lat, ami fész­ket ver az elmé­ben

Sze­gény­ség­tu­dat azo­kat is eléri, akik lát­ják fel­me­nő­ik küz­del­mét és azt, hogy mennyi min­dent von­tak meg maguk­tól csak azért, hogy a növek­vő gene­rá­ci­ó­nak jobb legyen. Nekik könnyebb legyen. Végig­kí­sér­he­ti éle­tü­ket a bűn­tu­dat, a szo­ron­gás, hogy ezt vala­mi­képp meg­há­lál­has­sák, viszo­noz­zák, bizo­nyít­sa­nak. A lát­ha­tat­lan, szo­ron­ga­tó érzés oly­kor akko­ra kor­lá­tot képez elöt­tük, hogy azt az ener­gi­át, amit fókusz­ál­tan és sza­ba­don arra hasz­nál­hat­ná­nak, hogy önma­guk és gene­rá­ci­ós vona­luk érde­ké­ben előbb­re jus­sa­nak, egész egy­sze­rű­en fel­emész­ti.  Túl nagy a teher, túl nagy hang­súly kerül arra, hogy önma­guk szá­má­ra is meg­él­hes­sék a minő­sé­gi éle­tet.

Sze­gény­ség­tu­dat a nevel­te­tés­ben, az örö­költ világ­né­zet­ben, a mások­tól kapott vissza­jel­zé­sek­ben is meg­je­len­het az adott sze­mély éle­té­ben. Nem csu­pán a bel­ső kaszt­rend­szer fel­ál­lí­tá­sa és önma­guk beso­ro­lá­sa ger­jeszt­he­ti a bel­ső feszült­sé­get, hanem sze­mé­lyük­re, képes­sé­ge­ik­re, poten­ci­ál­juk­ra tett meg­jegy­zé­sek, vissza­jel­zé­sek és tapasz­ta­lá­sok. A tapasz­ta­lá­sok követ­kez­té­ben önma­guk által elő­re meg­írt for­ga­tó­könyv ered­mé­nye még inkább fixál­ja az érzést. Akkor is, ha sike­rül­ne egy tel­je­sen más szin­tű, minő­sé­gű vég­ki­fej­lett.

Tovább táp­lál­hat­ja a sze­gény­ség­tu­da­tot az, hogy mi a helyük és sze­re­pük a közös­sé­gük­ben. Kivel azo­no­sít­ják önma­gu­kat, kinek a sor­sát vál­lal­ják át? Akár nem tuda­to­san, akár hűség­gel a csa­lá­di anek­do­ták nyo­mán.

Oly­kor hoz­zá­juk a leg­kö­ze­lebb­ál­ló sze­mély okán nem merik meg­él­ni a minő­sé­gi éle­tet, úgy érzik, ha annak az ember­nek nem ada­tott meg, nekik sincs joguk hoz­zá. Azo­no­sul­nak. Akár­mi­lyen minő­ség­ben is jele­nik meg a másik fél a tuda­tuk­ban, az ered­mény ugyan­az lehet.

A sze­gény­ség álta­lá­nos ener­ge­ti­kai és tuda­ti töl­tött­sé­ge is meg­ha­tá­ro­zó. Azaz, a tágabb közös­ség által fel­ru­há­zott tar­ta­lom, lehe­tő­sé­gek és elkép­ze­lé­sek, a kire­kesz­tés és a sze­gény­ség­hez tár­su­ló minő­sí­tő jel­zők mind hoz­zá­já­rul­nak ahhoz, hogy az érin­tett sze­mély — a sze­gény­ség bár­mely réte­gé­ben, árnyalt­sá­gá­ban vagy meg­je­le­né­si for­má­já­ban az éle­té­ben – mit tár­sít maga is, önma­gá­hoz. Önér­té­ke­lé­se, önbe­csü­lé­se, önbi­zal­ma – úgy álta­lá­ban véve önis­me­re­te csor­bul.

Egy másik meg­kö­ze­lí­tés­ben maga a sze­gény­ség érzel­mi­sze­gény­ség képé­ben is meg­mu­tat­koz­hat. Az érzel­mek a tuda­tos meg­élé­sé­vel és kife­je­zé­sé­vel kap­cso­la­tos bel­ső nehéz­sé­gek, gátak teszik lehe­tet­len­né vagy kihí­vá­sok­kal tar­kí­tot­tan, az élet tel­jes­sé­gé­nek meg­élé­sét. Az egyé­ni­ség for­má­lá­sá­nak alap­kom­po­nen­sei az érzel­mek. Mind­ez adód­hat sze­re­tet- és figye­lem­hi­ány­ból, a törő­dés és meg­ér­tés nél­kü­lö­zé­sé­ből a gyer­mek­kor bizo­nyos sza­ka­szá­ban, így a fel­nőt­té vált sze­mély és kör­nye­ze­te tovább örö­kít­he­ti. Újra és újra…

Miről szól a sze­gény­ség fel­szá­mo­lá­sá­nak nap­ja?

1992. októ­ber 17-én az Egye­sült Nem­ze­tek Szö­vet­sé­ge (ENSZ) világ­nap­pá nyil­vá­ní­tot­ta a sze­gény­ség elle­ni küz­de­lem törek­vé­sét. Maga a gon­do­lat Joseph Wres­insz­ki atyá­tól szár­ma­zik, aki­nek szü­lei mene­kült­ként érkez­tek Fran­cia­or­szág­ba. Mély­sze­gény­ség­ben éltek. Wres­insz­ki jól ismer­te mit jelent a tár­sa­dal­mi kire­kesz­tett­ség, a tár­sa­da­lom sze­mé­ben lát­ha­tat­lan­nak és nem­kí­vá­na­tos­nak len­ni. Tíz évre rá, hogy 1946-ban kato­li­kus pap­pá szen­tel­ték püs­pö­ki meg­bí­za­tás­sal Noisy le Grand­ba helyez­ték, hogy káp­lán­ként tevé­keny­ked­jen két­száz­öt­ven csa­lád­nál, akik szük­ség­szál­lá­so­kon kerül­tek elhe­lye­zés­re. Bor­zasz­tó körül­mé­nyek között.

A csa­lá­dok­kal össze­fog­va ala­pí­tot­ta meg az ATD Fourth World ‑öt, azaz Segít­ség Min­den­faj­ta Nyo­mo­rú­ság Elle­ni Negye­dik Világ­moz­gal­mat. Cél­ja az volt, hogy a tár­sa­da­lom min­den réte­gét egye­sít­se a mély­sze­gény­ség­ben élők körül. Nem­zet­kö­zi tes­tü­le­tek veze­tő­i­vel, val­lá­si cso­por­tok­kal és álla­mok­kal tár­gyalt a világ min­den tájá­ról, olyan kom­mu­ni­ká­ci­ó­ra töre­ke­dett, ami a mély­sze­gény­ség­ben élő­ket lát­ha­tó­vá tet­te, velük együtt­mű­köd­ve a valós szük­ség­le­tek és meg­ol­dá­sok meg­fo­gal­ma­zá­sá­ban és cse­lek­vé­si ütem­ter­vé­ben kéz­zel fog­ha­tó prog­ra­mot hoz­has­son lét­re.  

A törek­vés magá­ba fog­lal­ta az ember­hez mél­tó körül­mé­nyek, élet­szín­vo­nal, okta­tás, egész­ség, lehe­tő­sé­gek és szo­ci­á­lis kap­cso­la­ti hálók kiala­kí­tá­sát és működ­te­té­sét. Magyar­or­szá­gon 1996 óta emlé­ke­zünk meg erről a nap­ról.

Te hogyan kap­cso­lódsz a sze­gény­ség­hez vagy a sze­gény­ség­tu­dat­hoz?

Amennyi­ben úgy érzed, hogy tör­té­ne­ted mások­nak is erőt adhat vagy csak jól esik kiír­ni, ne fogd vissza magad! A sze­mé­lyes tör­té­ne­tek — akár név nél­kül — lehet­nek ins­pi­rá­ci­ók mások szá­má­ra. Jobb kint, mint bent — és ha már kint van, akkor min­den­ki a maga érett­sé­gi fokán fogad­ja be, dol­goz­za fel és helye­zi éle­té­nek adott pol­cá­ra.

Pet­re Anett

_{For­rás: itt, itt és itt, kiemelt kép for­rá­sa: Can­va by Pix­a­bay}