Az ősz talán mindenki számára egy kicsit szentimentálisabb időszak, mint a többi. Lehet, hogy a korai sötétedés, vagy a mindenszentek és halottak napja ünnepe teszi mindezt, de akármi is legyen az oka, biztos, hogy mindenki elkezd kicsit befelé fordulni és akarva akaratlanuk elindul benne egy belső önmunka. Edelényi Karola régi fotók alapján történő visszaemlékezése.
A családi fotóalbumok bizony tartogatnak számunkra meglepetéseket, és régi fotókat. Pláne akkor, amikor ezt más rokonokkal kezdjük el lapozgatni. Meglepő és furcsa dolog, de egy fényképről mindenkinek más emlék juthat eszébe, de az sem ritka, hogy ugyanarra az emlékre mindannyian másként emlékezünk. Szinte biztos, hogy ezeken az alkalmakon valamelyik elöljárónk száját elhagyja az a bizonyos varázsmondat:
bezzeg az én időmben minden jobb volt.
Ha megfogadsz egy tanácsot, akkor erre nem kérdezel vissza és még véletlenül sem fogsz bele menni egy filozófiai vitába azzal kapcsolatban, hogy régen mi volt más, mint napjainkban. Hidd el. Soha véget nem érő meghamisított nosztalgiahullám veszi kezdetét. Itt a harmincas éveim elején én is képes vagyok sokkal boldogabb időszakként visszagondolni a több tíz évvel ezelőtt történt eseményekre. Ha őszintén szívemre teszem a kezem képes vagyok a legnagyobb nosztalgia hamisító lenni.
Az egyre gyorsuló világ és a napról-napra intenzívebb érzelmi hatások miatt láthatom sokkal boldogabbnak az emlékeim. Legalábbis a régi fotók tanulmányozásából ezt szűröm le.
A fényképeket nézegetve kimondatlanul is képes vagyok visszareppenni abba a korszakba, amelyik a képen szerepel. Az akkori énem megkérdezném, biztosan hosszú percekig sorolná a problémáit. Mert ott akkor igenis voltak. Szerelmi csalódás egy mosoly mögött, generációs csalódások egy grimasz alatt, testvérviszály egy ölelésnek álcázva és még mennyi kín. Lehet, hogy azok a problémák mostanra megoldódtak, de akkor és ott azok voltak a legnagyobb megoldásra váró helyzetek.
Kell-e egyáltalán összevetni és hasonlóságokat keresni a múlt és jelen problémái között?! Vajon ez a meghamisított nosztalgia segíthet-e előrelépni az életben vagy éppen ellenkezőleg csak hátráltat bennünket? Megannyi kérdés foglalkoztat most engem ezzel kapcsolatban.
Megoldás lehet, hogy akár digitális formában is, de naplót vezessünk az életünkről. Egy naplót, amely nincs közzétéve mindenki számára és csak a miénk. Olyat, amiben képek is vannak. Képek, amelyekre 10 év múlva úgy gondolunk vissza, hogy milyen régi fotók. Persze jó megoldásnak tűnhet az instagram és különféle applikációk, hiszen azok mint életünk fekete doboza megőrzik digitális lábnyomunkat az utókornak. De vajon mennyire vagyunk őszinték a közzétett fotókon és a hozzájuk társított színes idézeteken és rövid szövegeken mennyire színezzük ki a valóságot? A naplónkkal őszinték lehetünk. Hiszen azt csak mi olvassuk, így abban nincs szükség arra, hogy megjátsszuk magunkat és nem kell mindig a legjobb formánkat mutatni.
