A csa­lád mind­annyi­unk szá­má­ra fon­tos. Ám gya­nít­ha­tó, hogy min­den ember­nek mást jelent. Szin­te lehe­tet­len pon­tos meg­ha­tá­ro­zást írni róla. Az sem mind­egy, hogy jogi­lag, szo­cio­ló­gi­a­i­lag vagy más módon köze­lít­jük meg. Körü­löt­tünk min­den vál­toz­hat, de csa­lád volt, van és lesz. 1994-ben az ENSZ május 15-ét a csa­lád nem­zet­kö­zi nap­já­vá nyil­vá­ní­tot­ta. A fel­hí­vás­hoz hazánk is csat­la­ko­zott, mert ez a kez­de­mé­nye­zés ennek a külön­le­ges közös­ség­nek fon­tos­sá­gá­ra hív­ja fel a figyel­met.  Mit jelent a 21. szá­zad­ban a csa­lád? Kál­mán­né Péli Ibo­lya gyógy­pe­da­gó­gus írá­sa.

Csa­lád­cent­ri­kus, csa­lád­ba­rát, családszerető…Ha eze­ket a  sza­va­kat hall­juk, szin­te önkén­te­le­nül a sajá­tunk­ra gon­do­lunk. Mind­annyi­unk éle­té­ben meg­ha­tá­ro­zó közös­ség­ről van szó. Akkor is, ha van, és akkor is, ha hiá­nyát éltük meg, vagy elve­szí­tet­tük. Nehéz azt gon­dol­ni, hogy van olyan ember, akit nem érin­te­ne meg ez a szó, és mind­az, amit jelent, vagy jelen­te­ne.

Csa­lád min­den ver­zi­ó­ban

Fogal­mi­lag egy álta­lá­ban kis lét­szá­mú cso­port, ahol a tagok között leszár­ma­zá­si, házas­sá­gi vagy tar­tós együtt­élé­si, illet­ve örök­be­fo­ga­dá­si kap­cso­lat áll fenn. Egy kis közös­ség, a tár­sa­da­lom leg­fon­to­sabb „intéz­mé­nye”, ahol a köl­csö­nös fele­lős­ség­vál­la­lás ugyan­olyan fon­tos, mint a sze­re­tet­tel­jes lég­kör.

Amennyi­ben a lét­szá­mot néz­zük, lehet kis csa­lád, illet­ve a három­nál több gyer­mek ese­tén nagy csa­lád­nak szo­kás nevez­ni. A csa­lád kapocs a gyer­mek és a tár­sa­da­lom között, az elsőd­le­ges szo­ci­a­li­zá­ci­ós közeg, ahol a gyer­mek meg­ta­nul­ja az alap­ve­tő visel­ke­dé­si, beil­lesz­ke­dé­si sza­bá­lyo­kat is.

A tör­té­ne­lem során több alka­lom­mal vál­to­zott a csa­lád­ról alko­tott fel­fo­gás. Azon­ban a csa­lád fon­tos­sá­gá­ra már az ókor­ban is fel­fi­gyel­tek, a görög mito­ló­gi­á­ban Hesz­tia a csa­lá­di tűz­hely védő­is­ten­nő­je, a házas élet, a csa­lá­di élet védő­je volt.

Még néhány évti­zed­del ezelőtt is az a fel­fo­gás ural­ko­dott, hogy a csa­lád külön­ál­ló gaz­da­sá­gi egy­ség, amely­nek műkö­dé­sé­hez egy-egy fel­nőtt fér­fi­ra és nőre volt szük­ség. Leg­in­kább az apa dol­go­zott, “keres­te a kenye­ret” , az asszo­nyok fel­ada­ta a gye­rek­ne­ve­lés és a ház­tar­tás veze­té­se volt.

Azóta sok min­den meg­vál­to­zott, viszont nap­ja­ink­ban sincs sza­bály arra, hogy mi nevez­he­tő tipi­ku­san csa­lád­nak. Elő­ször is kate­go­ri­zál­hat­juk úgy, hogy gyer­me­kes vagy gyer­mek­te­len közös­ség. Ha van gyer­mek, akkor jelen­leg külön­bö­ző típu­so­kat külö­nít­he­tünk el.

Hagyo­má­nyos (nuk­le­á­ris) csa­lád­tí­pus az, amely­be a szü­lők és gye­rek (gye­re­kek) tar­toz­nak, kiter­jesz­tett, azaz több­ge­ne­rá­ci­ós modell, ahol a szű­kebb közös­sé­gen kívül nagy­szü­lők, vagy más rokon él együtt.

Nem rit­ka az egye­dül­ál­ló szü­lős ver­zió sem, sőt az utób­bi évti­ze­dek­ben elter­jedt a moza­ik­csa­lád kife­je­zés is, ami­kor az újabb házas­ság­nak vagy pár­kap­cso­lat­nak köszön­he­tő­en újabb gyer­me­kek kerül­nek a min­den­na­pi kis élet­kö­zös­ség­be. Nincs jogunk ítél­kez­ni, bár­me­lyik típus lehet az egyén szem­pont­já­ból ide­á­lis.

Jó csa­lád­ból szár­ma­zik

A csa­lád az elsőd­le­ges szo­ci­a­li­zá­ci­ós közeg a kis­gyer­mek szá­má­ra, a későb­bi éle­tünk­re kiha­tó fel­té­tel nél­kü­li sze­re­tet meg­ta­pasz­ta­lá­sa, az anya­nyelv, a kul­tú­ra csí­rái mind –mind innen szár­maz­nak.

Az ott­ho­ni lég­kör meg­ha­tá­roz­za sze­mé­lyi­sé­günk ala­ku­lá­sát, egész éle­tün­ket. A jól nevelt, barát­sá­gos és egyéb más módon pozi­tív tulaj­don­sá­gok­kal fel­ru­há­zott ember­re szok­ták mon­da­ni: Jó csa­lád­ból szár­ma­zik. Való­ban ennyit szá­mí­ta­na, hogy hon­nan és milyen közös­ség­ből szár­ma­zunk? Igen, a gyer­mek szem­pont­já­ból nem mind­egy, hogy hol, hogyan és miként nevel­ke­dik.

Lehet mind­ez védő­bu­rok, hát­tér­or­szág, de saj­nos lehet mér­ge­ző közeg is.

Akár vér sze­rin­ti, akár foga­dott, a ben­ne élők egy­más irán­ti sze­re­te­te, tisz­te­le­te adhat ener­gi­át a min­den­na­pok­hoz. Hoz­zá­tar­to­zó­in­kat nem választ­hat­juk meg, de hogy hogyan élünk ebben a közös­ség­ben, milyen min­tá­kat köve­tünk, miként tart­juk be az együtt­élés sza­bá­lya­it, ez tőlünk is függ.  A közös­ség tag­jai egy­más­sal rend­sze­res, élet­vi­te­lü­ket átszö­vő kap­cso­lat­ban van­nak egy­más­sal, a sze­re­tet, tisz­te­let, az egy­más­ra figye­lés fon­tos az érzel­mi biz­ton­ság­hoz, a min­den­na­pok sike­res­sé­gé­hez, továb­bá e kör­ben érez­he­tő sze­re­tő gon­dos­ko­dás, támo­ga­tás, elfo­ga­dás, figye­lem a gyer­mek későb­bi éle­té­ben is meg­té­rül.

Tuda­tos szü­lő­vé válás, ott­hon­te­rem­tés

Az ott­hon­te­rem­tés nem a gye­rek szü­le­té­sé­vel kez­dő­dik, való­já­ban egy folya­mat. Onnan ere­dez­tet­he­tő, hogy már az elha­tá­ro­zás­sal indu­lunk neki, hogy gyer­me­ket sze­ret­nénk. Egyé­ni dön­tés, hogy a leen­dő szü­lők a házas­ság vagy tar­tós együtt­élés intéz­mé­nyét választ­ják.

Két ember együtt­élé­se, egy­más elfo­ga­dá­sa sem egy­sze­rű, ami­kor bővül az ott­ho­ni­ak szá­ma, egy­re nehe­zebb hely­ze­te­ket kell meg­ol­da­ni nap mint nap. A gyer­mek szü­le­té­sé­vel óri­á­si vál­to­zá­sok jelent­kez­nek a szü­lők éle­té­ben is. A fel­ada­tok sza­po­rod­nak, de sze­re­tet­tel­jes lég­kör­ben még­sem érzi az ember teher­nek a soka­so­dó teen­dő­ket. Vala­hogy együtt könnyebb.

Öröm­te­li, de nem egy­sze­rű fel­adat a gye­rek­ne­ve­lés. Ne min­den­áron a töké­le­tes­ség­re töre­ked­jünk, de pró­bál­junk meg elég jó szü­lők­ké vál­ni. Embe­rek vagyunk, hibáz­ha­tunk, a kor­ral, a gyer­me­kek szá­má­val vál­to­zunk, fej­lő­dünk mi is.

Az anya és az apa egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta, hogy a gyer­me­ke­ket fel­ne­vel­je. A szü­lők alap­ve­tő maga­tar­tá­sa és érze­lem­min­tái hatá­sá­ra for­má­ló­dik a gyer­mek sze­mé­lyi­sé­ge, fej­lőd­nek a képes­sé­gei, bővül­nek isme­re­tei, a gyer­mek alap­ve­tő érték­rend­je, a kötő­dés­min­ták és iden­ti­tá­sá­nak alap­jai is tőlük ered­nek.

Az ott­hon béké­je

A szü­lő sze­ret­ne min­dent meg­ad­ni gyer­me­ké­nek, köz­ben tart­suk szem előtt, hogy a gyer­mek­re for­dí­tott idő és figye­lem pótol­ha­tat­lan.

Roha­nó éle­tünk­ben sok a súr­ló­dá­si felü­let, konf­lik­tus­hely­zet. Nem kivé­tel ez alól az ott­hon közös­sé­ge sem. Nem jó harag­gal élni, meg­mér­ge­zi a min­den­na­po­kat.

Az érzel­mek biz­ton­sá­gá­ra min­den ember­nek szük­sé­ge van, így külö­nö­sen a min­ket össze­kö­tő közös­sé­gen belül töre­ked­jünk egy­más elfo­ga­dá­sá­ra, a vitás hely­zet fel­ol­dá­sá­ra, a meg­bé­ké­lés­re. Ha ott­ho­nunk­ban béke van, sok­kal kere­kebb a világ, min­den fel­ada­tunk­hoz könnyeb­ben fogunk, min­dent opti­mis­táb­ban látunk. Nem a vér sze­rin­ti köte­lék, és nem is a köte­les­ség, ami együtt tart­ja a közös­sé­get, hanem az egy­más iránt érzett sze­re­tet és tisz­te­let.

Hogyan véd­jük?

Szin­te min­den­hol van­nak olyan tit­kok, tabuk, ame­lyek­ről nem szí­ve­sen beszél­nek. Nem is tar­to­zik min­den min­den­ki­re. Tuda­to­san is véd­het­jük a leg­bel­ső közös­sé­günk tit­ka­it, éle­tün­ket, bár ez nap­ja­ink­ban oly­kor nehéz.

Sokan sze­ret­nek kira­kat­ban élni, min­den meg­moz­du­lá­suk­ról hírt adni a világ­nak.

Ter­mé­sze­tes igény, hogy örö­mün­ket, büsz­ke­sé­gün­ket, sike­re­in­ket sze­ret­nénk meg­osz­ta­ni mások­kal is, nehéz meg­áll­ni, hogy ne dicse­ked­jünk ország-világ előtt. Előt­te gon­dol­juk át: min­den­ki sze­ret­né? A párunk és a gyer­me­ke­ink is? Vagy később mi magunk sem bán­juk meg a posz­to­kat?

Egy külön­le­ges óvó, védő burok­ról van szó, aho­vá jó haza­men­ni, jó együtt len­ni.  A közö­sen átélt élmé­nyek fel­töl­te­nek, ener­gi­át adnak. Vigyáz­zunk egy­más­ra!

Kál­mán­né Péli Ibo­lya

_{For­rás: itt,itt és itt, kiemelt kép for­rá­sa: Can­va Pexels by Natik_1123}