nap
óra
perc
adrienn_cikk_főkép_nyaralás

Vigyázz, mély­víz! Iró­ni­á­val, rossz anyák­kal és csi­ni fér­fi­ak­kal tűz­delt elég jó nya­ra­lás

Hirdetés

Egy csa­lá­di nya­ra­lást hosszan ter­ve­zünk. Elkép­zel­jük és nagy gon­dot for­dí­tunk arra, hogy min­den töké­le­tes legyen, de vala­hogy min­dig képes bele­csúsz­ni pár nem várt for­du­lat, kibo­rí­tó élmény és ember a való­ság­ba. Lehet, hogy job­ban meg­éri a kül­föld­re men­ni eltöl­te­ni a nyá­ri sza­bad­sá­got, mint a Bala­ton­ra? Ismerd meg Pago­nyi Adri­enn coach élmény­be­szá­mo­ló­ján keresz­tül a töké­le­tes nya­ra­lást.

Nyá­á­ár van, alig für­dő­ru­há­ban, ége­tem magam.  A napon.  Per­sze, szi­go­rú­an csak tizen­egyig, azután dél­után három­tól, a ket­tő között szi­esz­ta, egy-két epi­zód vala­me­lyik soro­zat­ból, élje­nek a fize­tős csa­tor­nák, eset­leg tár­sas­já­ték meg­kí­sér­lé­se a kis­ko­rú­ak­kal, vagy pihe­nés az adott strand­bü­fé nap­er­nyő­je alatt, némi hideg folya­dék tár­sa­sá­gá­ban, ami biz­tos nem sör, egy hölgy nem sörö­zik, nap­köz­ben meg plá­ne, a fél lite­res vizes pohár­ban ellen­ben nem lát­szik a vod­ka, és lehet gya­ko­rol­ni az íté­let­men­tes szem­lé­lő­dést, a mind­full­nesst.  Mert a strand remek terep. Tele van embe­rek­kel és gon­do­la­tok­kal (kifa­csart angol­ság­gal beach with minds full…).

A mások büdös köl­kei. És fér­jei.

Kibo­rí­ta­nak.  Mert han­go­sak, visí­ta­nak, fröcs­köl­nek, ami­kor még épp szo­kom a vizet, bez­zeg az enyé­mek meg­vár­ják, amíg az utol­só nyug­dí­jas is kiér a veszély­zó­ná­ból, amíg az anyu­ká­juk (én) nagy­já­ból tizen­há­rom és fél perc alatt meg­szok­ja az amúgy húgy­me­leg ten­ger­vi­zet és csak utá­na fog­nak kapát, kaszát, illet­ve lab­dát és mini szörf­desz­kát és intéz­nek el.  Ren­des gye­re­kek ezek, én meg annyi­ra jó anya vagyok, hiszen arra neve­lem őket, hogy figyel­je­nek oda. Egy­ál­ta­lán nem baj, ha fel­forrt már az agy­vi­zük, ráér­nek lehű­te­ni magu­kat és engem is.  Pont akkor, ami­kor az meg­fe­le­lő.  Tök jó anya vagyok, min­den­ki is lát­hat­ja.  

Bez­zeg a másik anya.  Ő nem.  Most is csak kint­ről pró­bál­ja agi­tál­ni a gye­re­ket, hogy jöj­jön ki a víz­ből, kihűl a biszt­ró­ban meg­vett sült krump­li és paní­ro­zott rákocs­ka, egyéb­ként is lemos­ta már a ten­ger az 50 fak­to­ros nap­te­jet, ide­je újra fel- és beken­ni.  Azt amúgy Jós­ka-Pis­ta-Bélá­ról is leáz­tat­ta a víz, a meg­lett fér­fi­em­ber­ről, aki biz­tos tud­ja, mi a jó neki, de ő a jó anyá­nál is jobb fele­ség, aki aztán még sok­kal job­ban tud­ja, mi a jó Jós­ka-Pis­ta-Bélá­nak. Gyor­san újra is keni, cen­ti vas­ta­gon, a fülét is, mert sze­gény­nek egye­dül nem megy.  Par­kol­ni sem tud az isten­ad­ta, csak akkor, ha lát­vá­nyos kar­len­ge­tés­sel és olyan hang­erő­vel irá­nyít­ja, hogy túl­har­sog­ja a madár­ri­asz­tó műka­bó­ca zson­gá­sát, de leg­alább min­den­ki tud­ja, hogy törő­dik.  

Szép­sé­gek és ször­nye­te­gek.

Amúgy hihe­tet­len, hogy ezek a fér­fi­ak itt a plá­zson még nem hal­lot­tak a gyan­tá­ról.  Komo­lyan, néme­lyik egy-egy orán­gu­tánt is meg­szé­gye­ní­tő bun­dá­zat­tal bír, biz­tos azt hiszi, hogy a szőr is tele van fak­tor­ral, pedig a vak is lát­hat­ja, hogy alat­ta olyan vörös a bőre, mint a pávi­án­nak az a bizo­nyos test­ré­sze.  A hasak­ról nem is beszél­ve.  Azok a mére­tek fenn­tart­ják őket a vízen, ha a só önma­gá­ban nem len­ne elég, leg­alább keve­sebb dol­ga lesz az élet­men­tők­nek, de mini­mum job­ban lát­ják majd őket lebeg­ni a fel­szí­nen.  Ha lát­ják őket.  Mert élet­men­tőt a par­ton nem lehet lát­ni.  Tuti van jobb dol­guk, mint a ten­ger­par­tot őriz­ni, ezek is ingyen­élők, büdös nekik a mun­ka, hol van David Has­s­el­hoff az ő piros für­dő­ga­tyá­já­ban és sze­xi tes­té­vel.  

Mond­juk Pame­la Ander­son nem hiány­zik, van néhány önje­lölt csi­ni­ba­ba nél­kü­le is, de sok­kal több nem pont Pame­la lejt a stran­don, nem is értem, hogy hova tet­ték az önkri­ti­ká­ju­kat.  Per­sze, a csap­ból is folyik a test­po­zi­ti­vi­tás, még­is, hogy hiszik ennyi­en, hogy eze­ket a tes­te­ket erre a strand­ra ki lehet ten­ni. Vagy bár­me­lyik strand­ra.  Tisz­te­let a kivé­tel­nek.  Annak a bar­ná­nak.  Biz­tos meg­csi­nál­tat­ta a mel­lét, meg kive­tet­te a len­gő­bor­dá­it, ilyen gene­ti­ka nincs, ha len­ne már rég szét­szed­ték vol­na egy labor­ban, hogy majd kló­noz­zák.  Ott feszít a jet­s­kin, a men­tő­mel­lény meg raj­ta feszít, cso­da, hogy szét nem pat­tan.  Mond­juk, a sebé­szé­nek a tele­fon­szá­mát átküld­het­né, len­ne még itt-ott farig­csál­ni raj­tam is, hiá­ba gyú­rok waz­ze.  

Rab­lás ez, én mon­dom.

És ha már jet­s­ki.  Az kell.  Meg a baná­no­zás is.  A kok­tél a bár­ban.  A fakul­ta­tív kirán­du­lás, ahol szá­zan szo­ron­ga­nak a hajón ócsó­ért, vagy bérel­nek egy moto­rost csil­li­ó­kért.  Hát ezek­nek még a pén­zük alatt is bőr van.  Vagy for­dít­va?  Ki az, aki ilyen benzin/étel/mosószer (a tet­sző­le­ges alá­hú­zan­dó) árak mel­lett kifi­zet 1100 kunát arra, hogy egy órán át szá­gul­doz­zon a ten­ge­ren?  Per­sze, tudom én, hogy most van sze­zon, de azt hit­tem, ez nem a Bala­ton, hogy itt las­sab­ban akar­nak meg­gaz­da­god­ni az étter­mek és a nyug­ágy­köl­csön­zők.  Hát nem.  Az Isten pén­ze sem elég, mit kép­zel­nek?  Hogy lopom a pénzt?  Vagy fán terem?  Tisz­ta téboly. Megyek is fel, úgy­is most tűz leg­job­ban a nap, jó lesz meg­néz­ni egy-két részt vala­me­lyik soro­za­tom­ból a lég­kon­di­ci­o­nált szo­bá­ban.

Nem baj, majd hol­nap!

Hol­nap biz­tos jobb lesz.  Majd veszek egy nagy leve­gőt és csak mozi­zok, anél­kül, hogy jóvá vagy rosszá ten­ném őt, vagy maga­mat, azért, hogy ma épp olyan (vagyok), ami­lyen.  Ked­ve­sen rámo­soly­gok Jós­ka-Pis­ta-Béla fele­sé­gé­re, a pin­cér­re és az élet­men­tő­re, a szál­lá­son bele­vi­gyor­gok a tükör­be, nem azon gon­dol­kod­va, hogy idén vajon megfelelő‑e a bícs­bá­dim vagy sem. Röhög­ve elkül­döm a gye­re­ke­met az anyu­ká­já­ba, ha lefröcs­köl és lenyo­mom a víz alá, a tor­kán meg a helyi kis­bolt­ban vásá­rolt sző­lőt, vagy a sült krump­lit, annak függ­vé­nyé­ben, hogy épp mit enne.  Aztán szem­reb­be­nés nél­kül kiké­rem az Ape­rolt, tizen­egy­kor, ha a tes­tem azt kéri.  Ami egyéb­ként épp jól van úgy, ahogy van, de erről majd egy másik hol­nap.  

Hir­de­tés

A lényeg, hogy majd hol­nap nem ítél­ke­zem, sem a mási­kon, sem maga­mon, utób­bi íté­le­tek amúgy sem fel­tét­len iga­zak, ráadá­sul nagy­részt nem is tőlem ered­nek, ellen­ben leg­alább olyan fran­kón magam­ba szív­tam, mint ten­ge­ri szi­vacs a sós vízet. Az előb­bi­ek amúgy is tel­je­sen irre­le­ván­sak, az éle­te­met csak akkor befo­lyá­sol­ja az, hogy mit csi­nál a másik anya, fele­ség, ven­dég, strand­köl­csön­ző, ha hagyom.  Ha pedig csak jelen vagyok, akkor sitty-sutty rin­gat a víz, zsong a part és tuda­to­sí­tom, hogy ez egy elég jó nyár.

for­rás: itt, képek

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads

Pagonyi Adrienn további írásai

Úgy gondoljuk még ezek az írásaink is érdekelnek téged

Kövesd oldalunkat!

Ahhoz, hogy ne maradj le semmiről kövesd a WakeUp Magazin oldalait Facebook-on és Instagram-on is! Így elsőként vehetsz részt nyereményjátékainkon is!