Alig telt el pár nap a tűzijátékos, pezsgőpukkanós fogadkozások óta és már most azon tűnődök, jó ötlet volt‑e mostanra időzíteni a nagy változtatásokat. Pagonyi Adrienn írása.
Január különös hónap. A naptár szerint tiszta lap, a közbeszédben új év, új kezdet, a reklámokban életmódváltás, a valóságban viszont sötét reggelek, hideg esték, lassan mozduló testek.
Miközben minden arra ösztönöz, hogy most legyünk az „új énünk”, a természet pontosan az ellenkezőjét csinálja. Visszahúzódik, pihen, kivár. Ha most vetnénk el egy magot, nem ünnepélyes növekedés történne, hanem csendes pusztulás. Szétfagyna. Meghalna. Nem teremne.
Ehhez képest januárban elvárjuk magunktól, hogy egyik napról a másikra más emberré váljunk.
Fegyelmezettebbé, sportosabbá, tudatosabbá, sikeresebbé. Lehetőleg egyszerre. A kudarc pedig nem gyengeség kérdése, hanem biológiai és pszichológiai realitás.
Az újévi lelkesedés rövid határideje
Az új év eleji lendület mögött jól ismert pszichológiai mechanizmus áll. A szakirodalom „fresh start effect”-nek nevezi azt a jelenséget, amikor egy időbeli határ, legyen szó az új évről, új hónapról, születésnapról, átmenetileg megnöveli a motivációt. Ez az állapot azonban nem belső átalakulásból fakad, hanem érzelmi túlfűtöttségből.
Pontosan ezért múlik el olyan gyorsan.
Magyarországon és külföldön is visszatérő téma, hogy az újévi fogadalmak jelentős része január végére kifullad. A számok eltérnek, a minta nem. Túl nagy célok, túl kevés előkészítés, irreális elvárások egy eleve energiaszegény időszakban. A lelkesedés nem stratégia. Pusztán motivációra építeni hosszú távú változást nagyjából olyan, mintha hóemberre bíznánk a tavaszi vetést.
A brit University College London professzora, Benjamin Gardner, aki évek óta a szokásformálás és viselkedésváltozás kutatója, kifejezetten óvatos az újévi fogadalmak intézményével. Szerinte sokkal működőképesebb megközelítés az úgynevezett „soft launch”, amikor a változás nem január 1‑jén robban be, hanem lassan, fokozatosan épül fel. A cél nem az azonnali átalakulás, hanem az idegrendszer hozzászoktatása az új működéshez. Ez kevésbé látványos, viszont sokkal fenntarthatóbb, különösen télen, amikor a test természetes módon takarékos üzemmódban működik.
Ki találta ki, hogy januárban kell újrakezdeni?
A mostani évkezdet nem a természet döntése volt. A történelem nagy részében az év kezdete a tavaszhoz, a vetéshez, a fény visszatéréséhez kapcsolódott. A babiloniak a tavaszi napéjegyenlőségnél ünnepelték az új évet, amikor valóban elindult valami kifelé, felfelé, növekedés irányába. Ez biológiailag, pszichológiailag és érzelmileg is nehezen vitatható logika.
A január elsejei évkezdés politikai és adminisztratív döntés eredménye.
A rómaiaknál Julius Caesar idején vált hivatalossá, majd a Gergely-naptár 1582-es bevezetése végleg megszilárdította ezt a rendszert Európában. A naptár pontosabb lett csillagászatilag, viszont nem tért vissza a természet ritmusához. Egy okos férfi — majd további okos férfiak — eldöntötték, mikor kezdődik az új év, anélkül hogy különösebben figyelembe vették volna, mire van szüksége a testnek, a léleknek, a földnek.
Ez a döntés máig hat.
Január lett a teljesítménykényszer hónapja egy olyan időszakban, amikor a női ciklusok, a hormonrendszer, az idegrendszer és maga a természet inkább az elcsendesedést támogatná. A modern nő ott áll a naptár és a teste között, majd csendben magát hibáztatja, amiért nem pörög januárban.
A január nem rajt, hanem alapozás
Január trükkös, mert elhiteti velünk, hogy most kell mindent eldönteni. Valójában sokkal alkalmasabb arra, hogy számot adjunk, mérlegeljünk, lezárjunk. Ez az a hónap, amikor lehet lassan gondolkodni, kérdéseket feltenni, jegyzetelni. Mire mondok igent idén. Mire mondok nemet. Mi volt valódi választás, mi csak megszokás.
A természet pontosan ezt csinálja. Nem siet. Nem növeszt hajtást mínusz fokokban. Erőt gyűjt.
A változás nem látványos ilyenkor, mégis nélkülözhetetlen. Aki januárban repülőrajtot akar venni, gyakran már februárban földet ér. Aki viszont kivár, tervez, figyel, ott tud lenni tavasszal, amikor valóban indul az élet.
A valódi újrakezdés ritkán történik januárban. Inkább akkor, amikor hosszabbak a nappalok, amikor a test újra energiához jut, amikor a döntések mögött már nem kényszer, hanem belső késztetés van. Január nem az év eleje, hanem az alapozás ideje. A csendes előszobája mindannak, ami később formát ölthet.
Talán ideje lenne elengedni az „új év, új én” mítoszát. Helyette választhatnánk valami emberibbet. Lassabbat. Természethez igazodót. Olyat, amely nem sürget, amikor pihenni lenne dolgunk. Olyat, amelyben a változás nem elvárás, hanem következmény.
