Még

órád és
perced

van szavazni!

Masz­kok nél­kül, iga­zi önma­gad len­ni — avagy miért éget el min­ket a foly­to­nos meg­fe­le­lés?

Maszkok nélkül, igazi önmagad lenni - (nem csak) neurodivergensként. Egy interaktív kurzus, ahol a maszkolás jelensége áll a középpontban.
Kép forrása: Canva - Gyenge-Rusz Anett fotója/WakeUp Magazin
Másolás
Másolás
Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn

Far­sang van. Az évnek az az idő­sza­ka, ami­kor ér masz­kot visel­ni. Magunk­ra ölt­jük, neve­tünk, sze­re­pe­ket ját­szunk, majd a végén haza­me­gyünk, levesszük, és vissza­té­rünk hét­köz­na­pi önma­gunk­hoz. De nem csak a 2–3 órán át viselt far­san­gi álar­cok létez­nek. Van­nak lát­ha­tat­lan masz­kok. Eze­ket azért hord­juk, hogy elfo­gad­ha­tób­bak legyünk, ne lóg­junk ki a sor­ból. Hogy ne legyen fur­csa, vagy „más” az, aho­gyan érzé­kel­jük és meg­él­jük a vilá­got. Gyen­ge-Rusz Anett írá­sa.

A masz­ko­lás azt jelen­ti, hogy a tár­sa­dal­mi elvá­rá­sok­hoz iga­zít­juk a visel­ke­dé­sün­ket, miköz­ben elrejt­jük a való­di műkö­dé­sün­ket. Ez sok­szor tudat­ta­la­nul tör­té­nik.

Nem fel­tét­le­nül azért, mert „nem akar­juk önma­gun­kat adni”, hanem mert vala­mi­kor azt tanul­tuk meg: így biz­ton­sá­go­sabb.

Bár­ki hord­hat ilyen masz­ko­kat, aki vala­ha azt élte meg, hogy a való­di reak­ci­ói, érdek­lő­dé­se vagy hatá­rai nem fér­nek bele az őt körül­ve­vő, mások, vagy a tár­sa­da­lom által meg­hú­zott keret­be.

A szo­ron­gó típu­sú embe­rek­nél pél­dá­ul, a masz­ko­lás sok­szor abban jele­nik meg, hogy moso­lyog­nak és bólo­gat­nak, miköz­ben belül feszül­tek. Nem szól­nak, ha túl sok az inger, ha elfá­rad­tak, mert meg­ta­nul­ták, hogy nem illik kilóg­ni, nem illik nemet mon­da­ni, kényel­met­len­sé­get okoz­ni. Inkább alkal­maz­kod­nak, miköz­ben las­san „elfogy­nak”.

Neu­ro­di­ver­gens (autiz­mus, ADHD, stb.) műkö­dés ese­tén a masz­ko­lás gyak­ran tuda­to­sabb és folya­ma­tos figyel­met igé­nyel: mikor illik meg­szó­lal­ni, hogyan kell rea­gál­ni, milyen arc­ki­fe­je­zés szá­mít meg­fe­le­lő­nek. Mint­ha egy lát­ha­tat­lan for­ga­tó­köny­vet követ­né­nek, amit nem ők írtak, csak meg­ta­nul­ták kívül­ről. A nap végé­re pedig nem azért kime­rül­tek, mert túl sok min­dent csi­nál­tak, hanem mert végig sze­rep­ben vol­tak.

Ez a tanu­lás sokak­nál már gye­rek­kor­ban elkez­dő­dik.

Nekem konk­rét emlé­kem van róla, hogyan kezd­tem el magam­ra eről­tet­ni a kor­tár­sa­im által ked­velt zené­ket. Való­já­ban tel­je­sen mást sze­ret­tem hall­gat­ni, de nem akar­tam, hogy emi­att közö­sít­se­nek ki. Ugyan­ez tör­tént a fil­mek­kel, olvas­má­nyok­kal, érdek­lő­dé­si körök­kel, egyes sze­mé­lyi­ség­je­gye­im­mel, köz­ben las­san meg­ta­nul­tam, hogy bizo­nyos része­i­met jobb elrej­te­ni. Ez kívül­ről apró­ság­nak tűn­het. Belül azon­ban pon­tos lenyo­ma­ta annak, hogyan kezd­jük el nagyon korán felül­ír­ni önma­gun­kat az elfo­ga­dá­sért cse­ré­be.

Masz­kok nél­kül, de mi az ára?

A masz­ko­lás rövid távon védel­met ad. Segít túl­él­ni hely­ze­te­ket, kap­cso­la­to­kat, rend­sze­re­ket. Hosszú távon viszont gyak­ran eltá­vo­lít önma­gunk­tól. Sok­szor csak fel­nőtt­ként vesszük ész­re, hogy nem tud­juk pon­to­san, mit sze­re­tünk iga­zán, nehéz hatá­ro­kat húz­ni, állan­dó fáradt­ság van ben­nünk, vagy azt érez­zük, hogy „vala­mi nincs rend­ben velünk”, miköz­ben való­já­ban csak túl rég­óta élünk maszk­ban.

Le lehet ven­ni a masz­kot?

Az elmúlt évek­ben egy­re inkább fog­lal­koz­tat ez a kér­dés. Nem szak­em­ber­ként, hanem sze­mé­lyes érin­tett­ség­ből. Érin­tett édes­anya­ként, író­ként, nőként, és olyan ember­ként, aki saját magán is elkezd­te fel­is­mer­ni az autiz­mus jele­it. Az írá­sa­im­ban egy­re hang­sú­lyo­sab­ban jele­nik meg a kér­dés:

mi tör­té­nik velünk, ami­kor túl soká­ig alkal­maz­ko­dunk, és hogyan lehet egy­ál­ta­lán elin­dul­ni vissza­fe­lé, önma­gunk felé.

Keve­set beszé­lünk arról, milyen nehéz, ijesz­tő vagy éppen fel­sza­ba­dí­tó lehet leven­ni. De ahhoz, hogy ezt meg mer­jük ten­ni, elfo­ga­dás­ra, a meg­fe­le­lő közös­sé­gek meg­tar­tó ere­jé­re van szük­ség.

Erről szól az a három­órás online kur­zus, — az ÚJ KÖR felü­le­tén ‑Soma Mama­gé­sa és Barok Esz­ter szer­ve­zé­sé­ben- ame­lyet 2026. janu­ár 21-én tar­tok, 18:00 órá­tól. A neu­ro­di­ver­zi­tás és a masz­ko­lás témá­ját jár­juk körül őszin­tén, tapasz­ta­la­ti néző­pont­ból, közö­sen gon­dol­kod­va arról, hogyan jelen­nek meg az éle­tünk­ben, és hat­nak az önazo­nos­sá­gunk­ra, kap­cso­la­ta­ink­ra, és hogyan lehet — apró lépé­sek­ben — elin­dul­ni egy maszk nélküli(bb) léte­zés felé.

Egy elfo­ga­dó közeg vár, ahol lehet kér­dez­ni, hall­gat­ni, kap­cso­lód­ni, vagy akár csak csend­ben jelen len­ni. Ha érzed a hívást, sze­re­tet­tel vár­lak! A rész­le­te­ket ide kat­tint­va talá­lod meg!

Gyen­ge-Rusz Anett

For­rás: itt

A szerző további írásai

Az elmúlt 24 óra toplistája

1.

2.

3.

4.

5.

Kövess minket és gyere velünk!

Neked ajánljuk

A Tavaszi szél - az ébredés nyitófilmként debütál a Riviera International Film Festival-on. A nézők a folytatás lehetőségéről találgatnak.
Gyógyító tű vagy energetikai blokk? Fedezd fel a fülakupunktúra valódi erejét, és tudd meg, miért lehet veszélyes a divatos piercing az egyensúlyodra.
Szipál Péter és a róla frissen megjelent könyv először mutatja meg a fotós történetet: egy életutat Budapesttől Hollywoodig, kerülőkkel, törésekkel és saját döntésekkel.

Iratkozz fel, hogy ne maradj le!

Egy tokiói virágbolt története, ahol a virágok üzenetet hordoznak, és a szereplők a múltjukon át önmagukat keresik és találják meg.
Ez a nap a könyvtárosok munkájára és a könyvtárak szerepére hívja fel a figyelmet. Kiemeli a tudás közvetítésében betöltött fontos szerepüket, valamint a könyvtárak jelentőségét mint közösségi és tanulási tereket.
Gyógyító tű vagy energetikai blokk? Fedezd fel a fülakupunktúra valódi erejét, és tudd meg, miért lehet veszélyes a divatos piercing az egyensúlyodra.
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com