Vannak olyan szakmák, amelyekről úgy véljük, hogy tudjuk, mivel foglalkoznak a művelői, azonban, ha egy kicsit is jobban átgondoljuk, rájövünk, hogy mégiscsak kevés ismeretünk van róluk. Talán egyik ilyen a karmesterek munkája is. Annyi bizonyos, hogy zenével foglalkoznak, de mégis, mit is csinálnak valójában? Most egy fiatal tehetséggel, Fülöp Dániel Erikkel beszélgettem, aki 2024 őszétől a Szegedi Nemzeti Színház karmestere és korrepetitora. Kálmánné Péli Ibolya interjúja következik.
Danit megismerve gyerekkorom kedvelt mondása jutott eszembe: amit nagyon akar az ember, azt el is éri. Számomra mindig szimpatikus, ha valaki minden követ megmozgat azért, hogy a kitúzött célját elérje.
Gyerekkori álmok
A magyar dráma napjáról írt cikkemben 2024 őszén már írtam arról, hogy a színház világa mennyire el tudja varázsolni a nézőket, viszont keveset látunk abból, hogy mennyi és milyen mélységű munka folyik azért, hogy néhány órás szórakozást kapjunk egy-egy előadás során. Fülöp Dániel Erik meghökkentően fiatal, és meghökkentően nyíltan, tabuk nélkül beszélt nekem zenéről, művészeti felfogásról, színházról és kulisszatitkokról.
Kálmánné Péli Ibolya: Minek készültél gyerekkorodban?
Fülöp Dániel Erik: Buszsofőrnek. Nagyon tetszettek az akkori Ikarusok, amelyek a faluban jártak, ahonnan származom. Ezt követően volt egy olyan időszakom, amikor nyomozó szerettem volna lenni – kedveltem a krimiket gyermekkoromban, akkoriban nagyokat futottak a helyszínelős sorozatok a tv-ben. Az első könyv is, amelyet önállóan, mindenféle iskolai nyomás nélkül olvastam el, az a Gyilkosság az Orient expresszen volt. Mindeközben zongorázni tanultam a közeli zeneiskolában, és egyszer csak bekattant, hogy én zeneszerző leszek. Egyébként a sors fura iróniája, hogy a zeneszerzéshez egyáltalán nincs tehetségem. Ahhoz inkább, hogy egy már megírt anyagot hogyan kell interpretálni, de valahogy a múzsa sosem talált meg a csókjával.
K.P. I.: A családodban mekkora szerep jutott a zenének?
F.D.E.: Ezt a kérdést mindig megkapom, de én soha nem tulajdonítottam annak nagy jelentőséget, ha valakinek zenész szülei vannak. Nekem nem azok. Mindkettőnek legalább annyi előnye van, mint hátránya. Nem biztos, hogy mertem volna gyakorolni, ha a szüleim zenészek, és azt hallgatják, hogy mit csinálok.
K.P. I.: Milyen zenei tanulmányokat folytattál?
F.D.E.: Említettem, hogy zongora szakos voltam a Pátzay János Zeneiskolában. Miután eldöntöttem, hogy komolyabban szeretnék a zenével foglalkozni, jelentkeztem a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahová fel is vettek.
Az első trauma kilencedik osztályban ért: a zeneiskolában a legjobbak között tartottak számon, és fura volt egy osztályba kerülni másik 24 legjobbal. Nyilván voltak holtpontok, de szépen lassan, a tanáraim támogatásával kikerültem belőlük. Amúgy nagyon élveztem kis falusi, 14 éves gyerekként a budapesti létet.
A Bartók konzi a Nagymező utcában van, pár lépésre a pesti Broadwaytől. Teljesen magával ragadott az a pezsgés és azok az ingerek, amelyek ott értek. Rengeteget jártam a Budapesti Operettszínház előadásaira, majd később az Operába. Jobb helyen nem is kezdődhetett volna a felnövésem.
K.P. I.: Milyen tanároktól, mesterektől tanultál?
F.D.E.: Elképesztően szerencsés helyzetben vagyok, mert rengeteg jó tanárom volt a konziban és a Zeneakadémián is. Olyan tanárok, akik amellett, hogy művészeti nyitottságra neveltek, nagyon sok mindenre felkeltették a figyelmem. Ha például nincs a zenetöri tanárom, akkor nem szeretem meg az operákat.
A nagy elhatározás
K.P. I.:Mikor dőlt el, hogy karmester leszel?
F.D.E.:Ez egy hosszú történet. Volt egy másik nagy szerelmem a zene mellett: a színjátszás. Eldöntöttem, hogy 12. osztályban beadom a jelentkezésem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Zenés színész szerettem volna lenni, de abban az évben csak prózai osztály indult. Miután kidobtak az első rosta után, elhatároztam, hogy márpedig én színpadon fogok állni: operaénekes leszek. Ez sem sikerült.
Elkezdtem gondolkodni: nagyon szeretnék színházban dolgozni, van zenei elképzelésem, színházról alkotott véleményem, akár rendezői koncepcióm is bizonyos darabokról. Valamennyire tanultam énekelni, és tudok zongorázni. Bingó! Karmester. Egy jó színházi karmesternek szüksége van ezekre a skillekre.
Nagyon szerettem, ahogy Kesselyák Gergely karmester dirigált az Operában. Eldöntöttem, hogy vele szeretnék felkészülni a felvételire, ezért felkerestem, és elindult a közös munka. Ennek már lassan tíz éve, és hatalmas büszkeség számomra, hogy a mai napig rendkívül jóban vagyunk, sőt, gyakran asszisztenskedem mellette.
K.P. I.: Milyen volt a felvételi?
F.D.E.: Rémisztő. Az embert belökik egy zenekar elé (úgy, hogy azért nem jellemző, hogy bárki állna zenekar előtt a felvételit megelőzően), és ússzál a mélyvízben. Egyébként karmester szakra sem vettek fel elsőre. De érdekes, hogy ez az első (és második) kudarc után is megmaradt. Másodjára már rutinosabb voltam, és megjelöltem a karvezetés szakot is. Mindegy volt, csak vezényelni akartam. Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója volt a tanárom. Nagyon kemény volt velem, már látta bennem a lehetőséget, és sokat követelt. Megjegyzem, Ő nagyon jól ráérzett a szigorra, mert hajlamos vagyok ellustulni. (nevet.)
K.P. I.: És milyen volt a harmadik felvételi?
F.D.E.: Laza. Éppen egy színházi próbán zongoráztam, amikor elkezdtem gondolkodni, hogy mikor van a felvételi. Megnéztem a naptáramat, és láttam, hogy másnap.
Hazamentem a próba után, átnéztem az ágyban a darabokat, aztán másnap úgy mentem be felvételizni, hogy lesz, ami lesz, engem nem fog semmi zavarni, és nem fogok foglalkozni semmivel. Vezényelni fogok, mintha egy koncert lenne.
Következő nap jött a telefon, hogy felvettek karmester szakra.
A karmesteri munka
K.P. I.: Miből áll egy karmester munkája? Milyen feladatokat kell ellátni a sikeres szereplés érdekében?
F.D.E.: A legfontosabb, hogy rendet tegyek, kijelöljem az utat, amerre megyünk, és fix pont lehessek az énekművészeknek és zenekari művészeknek egyaránt.
A karmesterség egy olyan szakma, ahol én a legkevesebb szóval megmutatom azt, hogy mit szeretnék. Iszonyúan fontosak az érthető, precíz mozdulatok.
Nem lehet előbb előadóművésznek lenni, és aztán megtanulni a szakmát. Az az ideális, hogyha egy fix technikai bázisra tud rájönni a transzcendens előadóművészet. A karmesterség nagy része különben tanulás és felkészülés,ez zongora vagy íróasztal mögött magányosan zajlik. Miután kialakult a zenei elképzelésünk, és megtanultuk a darabot, találkozunk az énekesekkel, (de még csak zongora mellett) aztán szépen lassan elkezdődnek a rendelkező próbák, (ahol vagy zongorázunk, vagy vezényelünk). A próbaidőszaknak a végén pedig bekapcsolódik a nagyzenekar, és az utolsó héten már előadásszerűen, kevés megállással készülünk a premierre.
K.P. I.: Milyen dolgozni a Szegedi Szimfonikus Zenekarral?
F.D.E.: Úgy érzem, hogy kiváltságos helyzetben vagyok a Szegedi Szimfonikus Zenekarral. Nagyon szeretek velük dolgozni, és ezt a szeretetet ők is viszonozzák.
Ők egy remek operazenekar. Nagyon sok operát játszottak, és pontosan tudják, hogy melyik mozdulatot higgyék el egy karmesternek, és melyiket ne. Volt már olyan, hogy kihúztak a zölderdőből.
Nagyon hálás vagyok nekik, mert rendkívül sokat tanulok tőlük, jobb együttest nem is kívánhat egy pálya elején lévő karmester.
Fülöp Dániel Erik: a karmesteri pálya kezdete
K.P. I.: Néhány éve végeztél. Hogyan indultál el a pályán?
F.D.E.: Nehezen. Amikor master szakra jártam, nagyon sokat dolgoztam, de miután lediplomáztam, egyszer csak nem kellettem sehova. Szabadúszóként volt egy-két előadásom, ám ezekből nem tudtam volna fenntartani magam. Elkezdtem zeneiskolában korrepetitorkodni, amit elképesztően élveztem. Jó dolog fiatalokkal zenélni, és hátborzongató látni, hogy voltak olyan növendékeim, akik sokkal tehetségesebbek, mint én voltam ugyanannyi idősen.
K.P. I.: Hogy kerültél Szegedre?
Fülöp Dániel Erik: Amikor bejelentette a Szegedi Szabadtéri, hogy a 2024-es évadban a Rebecca musical is látható lesz, az összes kapcsolatrendszeremet bevetettem annak érdekében, hogy részt vehessek a produkcióban. Nem sikerült, pedig kedvenc musicalem volt gyerekként, betéve tudom az összes számot, igazi fanatikus vagyok. Végül a próbaidőszak kezdete előtt Szaszák Zsolti barátom felhívott, hogy ráérek‑e, mert szükség lenne egy korrepetitorra a Rebeccában. Elképesztően király volt a próbaidőszak. Ha kellett, zongoráztam, ha kellett, vezényeltem, mindezt nagy munkabírással és örömmel.
Barnák László főigazgató is felfigyelt erre, és megkérdezte, lenne‑e kedvem a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozni. Azonnal rávágtam az igent.
K.P. I.: Jól érzed magad a városban?
F.D.E.: Nagyon nehéz volt az elején. A társulati ülés előtt egy nappal érkeztem, és bár a nyaram jelentős részét Szegeden töltöttem, mégis idegennek éreztem a várost. Akkor realizáltam, hogy most már nincsenek itt a pesti barátaim. Én vagyok itt. Egyedül.
Most már rengeteg barátom van itt Szegeden, sőt, talán több, mint Pesten. A várost is megkedveltem most már, például, ha felmegyek Pestre, idő kell megszokni az ottani alapzajt és embertömeget.
K.P. I.: Hogyan fogadtak a társulatnál?
F.D.E.: Ez mindig nehéz, hiszen újból meg kell mászni azt a bizonyos létrát. Nehezen és rögösen indult, de gyönyörű ívet jártunk be a társulattal, és azt gondolom, hogy a Marica grófnő alatt teljesen kinyitottunk egymás felé. Hatalmas élmény azt a darabot játszani a társulattal, mindenkinek javaslom, aki kíváncsi egy klasszikus, de nem poros, bohó, mély- és csúcspontokban gazdag operettre.
K.P. I.: Van‑e kedvenc darabod? Mondhatjuk a Rebeccát?
F.D.E.: Nem, azért már nyilván változott 14 év alatt, de valóban a Rebecca volt a kedvenc musicalem. Ha a mostani, 28 éves fejemmel kell döntenem, akkor Giacomo Puccini Toscáját választom.
Mondhatom azt is, hogy Puccini a kedvenc zeneszerzőm, számomra ő a mindennapi kenyér.
Egyébként a diplomakoncertemen is Puccini-operát dirigáltam: Az Angielica nővért.
Fülöp Dániel Erik: érzések kifejezése zenével
K.P. I.: Mennyire népszerű műfaj a musical, az operett és opera?
F.D.E.: Szerintem a musical nagyon népszerű műfaj, azt gondolom, hogy a mai népopera.
Vannak ezek a történetek, hogy régen Verdit fütyült a pék, most már nem Verdit, hanem a Lehetsz királyt.
A musicalnek is az a mechanikája, mint az operának, hogy zenével próbál kifejezni bizonyos érzéseket. Szerintem ez egy abszolút élő dolog, és egy olyan műfaj, amit kötelességünk jól csinálni.
Kötelességünk az, hogy a musicaleket is zeneileg igényesen állítsuk színpadra, és ne tekintsünk rá a sznobizmus tornyából, mondván, hogy könnyűzene. Egyébként nem azért könnyűzene, mert könnyű eljátszani.
Az operettről azt gondolom, hogy szintén érvényes műfaj tud lenni a mai világban. Azt meg kell jegyezni, hogy véleményem szerint sok helyen nagyon porosan játsszák. Itt Szegeden Koltai M. Gábor remekül „leporolta” a Marica grófnőt. Neki ez volt az első zenés rendezése, de olyan, mintha mindig is ezt csinálta volna. Végigkövettem vele az alkotói folyamatot, hiszen karmester voltam a darabban. Kálmán Imre zenéje néha olyan, mintha Puccini, Richard Strauss vagy Wagner lenne, nem tartom tingli-tangli műfajnak.
Az operával szerintem az a baj, hogy senki nem mondja el a fiataloknak, hogy miről szól. Azt is gondolom, nincs az a fiatal, aki ne lenne oda a Toscaért, vagy a Turandot-ért, vagy egy Traviatáért. Meg kell nekik mutatni azt, hogy a zene mennyi mindent képes kifejezni, és hogy a zenének milyen hatásmechanizmusa van. Azokat az operákat kell közel hozni hozzájuk, amelyek emberekről szólnak. Puccini például nagyon értett ahhoz, hogy élő emberi dramaturgiai problémákat vigyen fel a színpadra, ezeket a szituációkat szinte filmszerűen látta maga előtt, és ahhoz írt gyönyörű zenét.
K.P. I.: Ezeket a zenei műfajokat hogyan lehet vonzóvá tenni a mai fiatalok számára is?
F.D.E.: Szegeden pont elindult egy COdename:O/A nevezetű drámapedagógiai programunk. Amikor először megkerestem ezzel Kállai Ákost, elkezdtünk gondolkodni, hogy melyik operáról csináljunk beavató előadást.
Hosszas gondolkodás után rájöttünk, hogy hasznosabb, ha nem az első lépcsőfokról, hanem a nulladikról indulunk.
Létrehoztunk egy olyan drámaórát, ahol kialakul egy történet, amelynek a fiatalok is a részesei, és folyamatosan, a zene által inspirálva találják ki az események következő fázisait. Olyan is van, hogy szituációkat játszanak, és ők kérnek tőlem zenét a jelenetük alá. Az egész foglalkozás arról szól, hogy a zenét hogyan tudjuk használni a színházban. Nem az a célja elsősorban, hogy az operára vezessen rá, hanem arra, hogyha beül egy fiatal a színházba, és hall egy zenét, akkor a zene tudjon neki mondani valamit.
Dolgozunk a következő projektünkön is, amikor egy operát fogunk boncolgatni. Ez kuriózum egyébként, Magyarországon nincs másik színház, ahol ilyeneket csinálnak.
Edukatív platform nem csak fiataloknak
K.P. I.: A TikTok-on is megszólítod a fiatalokat…
F.D.E.: Ez egy ilyen önmegvalósítás is a részemről. Nagyon ódzkodtam a TikTok-nak a felületétől, de a Zeneakadémián volt egy előadásunk, hogy a közösségi médiát hogyan kellene használni. Én ugye 3 éve végeztem el a Zeneakadémiát, így 3 évig érlelődött bennem ez a tiktokos gondolat.
Amikor berobbant a TikTok, azt lehetett látni, hogy Józsi bácsi a melegítőben Lady Gaga-ra táncol, mára ez már egy edukatív platformmá nőtte ki magát. Nagyon nehéz művészetről tartalmat csinálni. Nem biztos, hogy nekem jól megy, csak arra gondoltam, hogy miért ne, kezdjük el. Legyen művészet a TikTok-on!
A karmesterség eleve egy megfoghatatlan szakma, hiszen rendszeresen megkapjuk, hogy minek a karmester, amikor mindenki a kottát nézi. Egyébként a legjobban a kulisszajárós videókkal szeretek dolgozni. Számomra is nagy misztikum volt, hogy mi van a másik oldalon, és úgy látom, a közönséget is érdekli. A színházból nagyon sok kollégám segít és támogat a videók elkészítésében. Azt gondolom, hogyha a fiataloknak meg akarjuk mutatni a kultúra egy szeletét, akkor ennél jobb platform ma nincs. Egyébként, ha bárki szeretne bekövetni: a_fulopdani néven megtalál.
K.P. I.: Ha nem zene, mi az, ami kikapcsolódást, feltöltődést nyújt?
F.D.E.: Az edzés. Ebben az évadban tapasztaltam meg, hogy mennyire fontos, hogy időt szakítsunk magunkra. Nem lehet csak a munkának élni. Kikapcsolódni még a baráti társaságommal szoktam, örülök, hogy vannak nem színházi emberek is köztük.
Szeretem a színházcsinálást, de jó néha kiszakadni.
Rebecca újra
K.P. I.: Jelenleg milyen előadásra készültök?
Fülöp Dániel Erik: Hamarosan indul a szabadtéri szezon, idén is korrepetitorkodom a Rebeccában. Közben muszáj elkezdeni a felkészülést következő évadra, elég nagy címek lesznek nálunk műsoron. Bár nyáron a színházba nem kell bemennem dolgozni, próbálom előkészíteni a terepet a következő évadra, mert elképesztően sűrű a munkarendünk és munkatervünk.
K.P.I.: Köszönöm, hogy időt szántál a kérdések megválaszolására! További sok sikert és nagyon jó egészséget kívánok!
Kiemelt kép forrása: Tari Róbert
