Történt már olyan veled, hogy valaki nem szólt hozzád, levegőnek nézett? Vagy éppen észrevetted, hogy összesúgnak a hátad mögött? Gyerekkori emlékeid között szerepel, hogy kinevettek, csúfoltak, kiközösítettek? A világon sok ember érez hasonlóan nap mint nap. Mert egy kicsit mások. Vagy csak más szemében azok. Kálmánné Péli Ibolya gyógypedagógus figyelemfelhívása.
Az ENSZ 1992-ben nyilvánította a fogyatékos emberek világnapjává december 3‑át, így minden évben ezen a napon különös figyelmet fordítunk rájuk. Figyelemfelhívásnak elég a világnap, de a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javítását, esélyegyenlőségük növelését, az inkluzív szemlélet megvalósulását szem előtt kell tartanunk az év minden napján.
A fogyatékosság nem betegség
Először is tisztázzuk: a fogyatékosság nem betegség, hanem állapot, egy hosszan tartó fizikai, értelmi, pszichoszociális vagy érzékszervi károsodás. A fogyatékossággal élő személy társadalmi szerepvállalása ezáltal korlátozottá válik.
Amióta világ a világ, a fogyatékosság létezik. A különböző korszakokban, társadalmakban más-más módon viszonyultak hozzájuk. A legtöbb korban azért különcnek, csodabogárnak tartották őket, még ha nem is közösítették ki őket, de mindig könnyebben kerültek a társadalom perifériájára. Vannak, akiknek már a születésükkor megpecsételődik a sorsuk, más csak később, betegség, baleset vagy sok egyéb ok miatt válik azzá. Ahogy idősödik az ember, egyre nagyobb eséllyel szenvedhet olyan mértékű egészségkárosodást, ami fogyatékosságot eredményezhet, és az életminőségünket jelentősen befolyásolhatja.
Pár éve magam is megtapasztaltam, milyen mozgásban akadályozottá válni, még ha csak egy bokatörés is volt ennek az állapotnak az előidézője. A sérülést követően a SBO-ról már gipszelt lábbal hazatérve egy pillanat alatt rádöbbentem, hogy az életem előreláthatólag néhány hétre nem a megszokott medrében halad tovább. Szembesülnöm kellett azzal, hogy nem tudtam folytatni megszokott életemet, meg kellett tanulnom járókerettel mozogni, a napi önellátásom is sokszor nehézségekbe ütközött. Azt is észrevettem, hogy sokan próbáltak segíteni, ha mással nem, tanácsokkal ellátni, viszont észleltem azt is, hogy páran sajnálattal néztek végig rajtam, és ez nem esett túl jól.
Merjünk beszélni a fogyatékosságról
Sokan tabunak érzik, ha a fogyatékossággal élő emberekről kell beszélniük, mert nincsenek tisztában, hogyan lehet róluk beszélni, ami kevésbé sértő. Napjainkban a fogyatékossággal élő, autizmussal élő kifejezések elfogadottak. Kerüljük a süket, rokkant, béna, tolókocsis kifejezéseket, helyettük a siket, mozgáskorlátozott, kerekesszékes szavakat mondjuk.
Ne használjuk a fogyaték, fogyatékkal élő kifejezéseket sem, mert ez teljesen mást jelent: a fogyaték a régi időkben a készletek megfogyatkozását jelentő katonai szakszó volt.
Fogyatékosság a múltban, közelmúltban, jelenben
Ha felidézzük történelmi ismereteinket, nyilván eszünkbe jut, hogy voltak olyan időszakok, amikor a társadalom kivetette a fogyatékossággal élő embereket. A középkorban már inkább az volt a természetes, hogy minden ember a képességeinek megfelelő munkát végzett, a közösségek tagjai segítették egymást. A 16. században, Franciaországban nyitották meg a Salpêtrière kórházat, Párizs legnagyobb kórházát. Az első tulajdonképpeni zárt osztály is itt működött. Innen eredeztethető a fogyatékossággal élő emberek intézményi, szegregált elhelyezése. A kolostorok‑a világ szeme elől elzárva, — de legalább támogatólag — szintén befogadó helynek bizonyultak a fogyatékossággal érintettek számára.
Gyerekkoromban a szülővárosomban, akik valamilyen szinten lemaradtak a tantervi követelményektől, kisegítő iskolába jártak. Ez az iskola a központtól távolabb volt, kicsit misztikum is fedte, nem lehetett sokat tudni róla. Néhány gyerekről tudtuk, vagy inkább sejtettük, hogy a kisegítő iskolába jár, de nem voltak közös programjaink, iskolai rendezvényeink, szegregált közegben tartózkodtak. Napjainkban is sok embertársunk él a külvilágtól elzárva szociális otthonokban. Ugyanakkor látni már olyan kezdeményezéseket is, hogy az érintettek támogatott lakhatás keretei között családias, akadálymentes, két-háromágyas szobákban, jól felszerelt közösségi színterekben tölthetik a mindennapjaikat.
E kezdeményezésen kívül szerencsére azonban napjainkban számtalan civil szervezet, alapítvány, érdekvédelmi szervezet is áll a fogyatékossággal élők rendelkezésére. Ezek a lehetőségek főként a nagyvárosokban találhatók meg, viszont a mai digitális világunkban a kistelepüléseken élők számára is nyújthatnak online segítséget. Egyre több olyan munkahely is van, amelyik a megváltozott munkaképességű dolgozók számára biztosít részvételt a munkaerőpiacon.
Akadálymentesítés, könnyen érthető kommunikáció
A szakirodalom különböző típusait ismeri a fogyatékosságnak, sőt, az egyes elnevezések között is vannak átmenetek, a károsodás mértékétól függően. Az eltérő fogyatékossággal élők különböző módon akadályozottak a társadalmi szerepvállalásukban. Van különbség tehát a siketség és a nagyothallás között is, noha a fogyatékosság csoportjába sorolhatók.
A mozgáskorlátozott személyek számára nagyon fontos, hogy a tömegközlekedésben, a banki szolgáltatásoknál, hivataloknál, közintézményeknél a mozgásukat megkönnyítő akadálymentes megközelítés lehetősége álljon a rendelkezésükre, a látássérülteknek a Braille-írás, de a 2019-es Európai akadálymentesítési törvény előírja, hogy az egyes mindennapi termékeknek és szolgáltatásoknak is hozzáférhetőknek kell lenniük a fogyatékossággal élők számára. Remélhetőleg ezek az intézkedések is könnyebbséget jelentenek az érintetteknek, a társadalom részéről az olyan apró figyelmességhez hasonlóan, mint egy hozzánk közeli bevásárlóközpontban az autizmussal élők számára a csendes óra, ami előre kitűzött időpontokban biztosítja számukra a zavaró ingerektől mentes, nyugodt körülmények között történő vásárlást.
Az akadálymentesítés egy kiváló példája a könnyen érthető kommunikáció, amely az információk egyenlő hozzáférését biztosítja nemcsak az értelmileg akadályozott, de a hallássérült, vagy kevés nyelvi kompetenciával rendelkező személyeknek is.
Minden embernek joga van ahhoz, hogy részt vegyen a társadalmi kommunikációban, a közügyek intézésében, ebben nyújt jelentős támogatást ez a módszer. A könnyen érthető kommunikáció lényege, hogy egyszerűbb megfogalmazásban, rövidebb mondatokban, közérthetően jusson el az információ az érintetteknek. Szintén nagy segítség lehet a feliratokat kiegészítő, vagy helyettesítő piktogramok használata is.
Mit tehetünk?
Segítő szándékunk dacára nem mindig szükséges a direkt segítségnyújtás. Viszont, ha figyelünk embertársainkra, észre fogjuk venni ‚miben támogathatjuk őket, így például zebrán átkísérésben, ajtónyitásban. A figyelem és a tiszta kommunikáció elengedhetetlen. Bátran kérdezzünk, és az érintett eldönti, hogy elfogadja‑e támogatásunkat. Ha nem felejtjük rajtuk a tekintetünket, ha segítünk valakinek az ügyintézés útvesztőjében eligazodni, már azzal is sokat tehetünk értük. A társadalom részéről fontos az elfogadás.
A gyermekkor ideális arra, hogy az óvodában és iskolában a közös tevékenységek során a gyerekek elfogadják egymást, toleranciával forduljanak egymás felé.
Remélhetőleg, így kevésbé fogják társaikat kicsúfolni, kiközösíteni. Az integrációnak köszönhetően a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok közösen tanulhatnak, közös programokon, kirándulásokon, rendezvényeken vehetnek részt. Együtt sportolhatnak is, vagy más közösségi programokon tölthetik a szabadidejüket. Egymás elfogadásáért a sport és a kultúra híd lehet az épek és a fogyatékossággal élők között, és egy idő után már nem a fogyatékosságra, hanem a sikerekre és teljesítményekre figyelünk, mint a Paralimpián, vagy olyan nagyszerű kulturális csoportokra, mint a középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő zenészek által alkotott Parafónia Zenekarra és a Baltazár Színház értelmileg sérült tehetséges előadóira.
Forrás: itt, itt, itt és itt, kiemelt kép forrása: Canva- Pexel by Nadiia Doloh
