A szü­lői elide­ge­ní­tés, az érzel­mi bán­tal­ma­zás és a pár­kap­cso­la­ti vál­sá­gok témái nem­csak a pszi­cho­ló­gu­sok ren­de­lő­i­ben, hanem egy­re inkább az iro­dal­mi művek lap­ja­in is meg­je­len­nek. Wag­ner Bri­git­ta új regé­nye, az Elide­ge­ní­tésazon­ban messze túl­mu­tat a fik­ci­ón: az érzel­mi fel­dol­go­zás egyik esz­kö­zé­vé vál­hat.

A könyv nem­csak tör­té­net­me­sé­lés­re vál­lal­ko­zik, hanem a kimon­dat­lan fáj­dal­mak, a csend és a hall­ga­tás mögöt­ti trau­mák fel­tá­rá­sá­ra is. Nem vélet­len, hogy a könyv­be­mu­ta­tón a szak­em­be­rek egye­ne­sen „terá­pi­ás könyv­ként” jel­le­mez­ték a regényt.

Egy regény, ami vála­szo­kat ad

„Bol­dog­ság, bizony­ta­lan­ság, féle­lem, hatá­rok, köte­les­ség, bán­tal­ma­zás, elen­ge­dés, a lel­ki­is­me­ret játé­ka – töké­le­tes humor­ral fel­ol­dott feszült­ség a regény sora­i­ban” – fogal­maz­ta meg aján­ló­já­ban Mocs­eli­ni Éva pszi­cho­ló­gus, aki sze­rint a regény segít­het azok­nak, akik saját érzel­mi küz­del­me­ik­re keres­nek választ.

A pszi­cho­ló­gus kieme­li: az Elide­ge­ní­tés érzel­mi­leg inten­zív, ugyan­ak­kor olyan humor­ral és finom­ság­gal keze­li a trau­mát, ami lehe­tő­vé teszi a fáj­dal­mas témák fel­dol­go­zá­sát is. Az olva­só nem­csak kívül­ál­ló­ként figyel, hanem a tör­té­net sze­rep­lő­i­nek érzé­se­in keresz­tül saját sebe­it is fel­is­mer­he­ti.

Szü­lői elide­ge­ní­tés – egy tabu­té­ma, ami­ről beszél­nünk kell

Az Elide­ge­ní­tés egyik leg­fon­to­sabb és leg­ér­zé­ke­nyebb témá­ja a PAS – azaz Paren­tal Ali­e­na­ti­on Synd­ro­me, vagy­is szü­lői elide­ge­ní­tés szind­ró­ma. A könyv egy házas­ság fel­bom­lá­sá­nak lélek­ta­ni útját mutat­ja be, külö­nös hang­súlyt fek­tet­ve arra, hogyan sza­kad­nak le a gye­re­kek egyik szü­lő­ről a másik mani­pu­lá­ci­ó­ja hatá­sá­ra. Wag­ner Bri­git­ta a könyv­be­mu­ta­tón így fogal­ma­zott:

„A regényt első­sor­ban azok­nak az olva­sók­nak aján­lom, akik szí­ve­sen elme­rül­né­nek egy mai nő tör­té­ne­té­ben, ami las­san és mód­sze­re­sen veze­ti végig az olva­sót egy házas­ság dara­bok­ra hul­lá­sán. Hazug­sá­gok, énvesz­tés, depresszió, szü­lői elide­ge­ní­tés, bosszú, és mind­ezek mel­lett egy meg­le­pő és várat­lan sze­re­lem mesé­je ez…”

Az író­nő arra is fel­hív­ta a figyel­met, hogy a regény nem­csak azok­nak szól, akik már érin­tet­tek a PAS-ban, hanem azok­nak is, akik még nem tud­ják, hogy egy napon szem­be­sül­het­nek vele.

Csend és kimon­dás: a bel­ső har­cok lát­ha­tat­lan réte­gei

„Ez a mélyen meg­in­dí­tó, érze­lem­gaz­dag tör­té­net mind­azok­hoz szól, akik már meg­ta­pasz­tal­ták a csend fáj­dal­mas, ijesz­tő üres­sé­gét” – mond­ta Rakovsz­ky Luj­za gyer­mek­pszi­cho­ló­gus, aki sze­rint a könyv abban is segít­het, hogy vég­re sza­va­kat talál­junk arra, ami rég­óta belül­ről feszít.

A szak­em­ber sze­rint az Elide­ge­ní­tés külö­nö­sen fon­tos azok szá­má­ra, akik sze­ret­né­nek kisza­ba­dul­ni az érzel­mi elfoj­tás spi­rál­já­ból. A regény a leg­na­gyobb bátor­sá­got köve­te­li meg az olva­só­tól: szem­be­néz­ni önma­gá­val.

„Ráéb­reszt arra, hogy a leg­na­gyobb bátor­ság, ha szem­be­né­zünk önma­gunk­kal, és kimond­juk azt, amit keve­sen mer­nek: hogy fáj.”

Miért fon­tos az iro­da­lom mint érzel­mi tükör?

A pszi­cho­ló­gu­sok egyet­ér­te­nek abban, hogy az olyan regé­nyek, mint az Elide­ge­ní­tés, érzel­mi fel­dol­go­zó funk­ci­ót is betölt­het­nek. Segít­sé­gük­kel fel­is­mer­he­tők és meg­ért­he­tők azok a fáj­dal­mak, ami­ket sok­szor éve­kig magunk­ban hor­do­zunk – fel­dol­go­zat­la­nul.

A könyv azt is meg­mu­tat­ja, hogyan lehet az iro­dal­mon keresz­tül újra­de­fi­ni­ál­ni a női sor­so­kat, a kap­cso­la­ti játsz­má­katés azo­kat a min­tá­kat, ame­lyek gene­rá­ci­ó­ról gene­rá­ci­ó­ra örök­lőd­nek. Az olva­só nem­csak tör­té­ne­tet kap, hanem kapasz­ko­dót is.

Wág­ner Bri­git­ta betűi szin­te terá­pi­ás hatás­sal lehet­nek

Az Elide­ge­ní­tés című regény nem áll meg a fik­ció hatá­rá­nál. Sok­kal inkább affé­le érzel­mi tér­kép, amely segít eliga­zod­ni azok­ban a mély­sé­gek­ben, aho­vá sok­szor még önma­gunk elől is elbú­junk. A regény egy­szer­re műkö­dik iro­dal­mi tükör­ként, terá­pi­ás esz­köz­ként és tár­sa­dal­mi ref­le­xi­ó­ként.

Aki szí­ve­sen elme­rül az érzel­mek réte­ge­i­ben, aki nem fél a tabuk­tól, és aki kere­si a választ arra, hogy mikor és hogyan veszí­tet­tük el önma­gun­kat egy kap­cso­lat­ban – annak ez a könyv köte­le­ző olvas­mány.

_{Kép for­rá­sa: Wag­ner Bri­git­ta}