• Kérdezz! Felelünk!

háború

Ötvenhatban a magyarok bizonyították, hogy képesek az összefogásra és eredményeként elzavarták a megszállókat és hazai szövetségeket. Ez a szabadságvágy talán most is felizzott.
Sötét korszak kezdődött 85 évvel ezelőtt az emberek életében, ugyanis 1939. szeptemberében kitört a II. világháború. Ennek alkalmából készült könyvajánlónk, amit neked is el kell olvasni!

Két hét után, mintha kicsit hátrébb lépett volna az Age of Hope Alapítvány. Átadta másnak a stafétabotot? Elfáradtak? Meddig és hogyan lehet jól segíteni egy olyan helyzetben, ami jelenleg kilátástalannak tűnik, ahol az asztrológusokon kívül, akik április 5-ig jeleznek háborús csillagállásokat, senki nem mer ígérni semmit. Mit csinál most Tóth Ákos és az alapítványa? Hogyan […]

Néha a legváratlanabb helyről érkezik a múzsa csókja, időnként az aktuális széljárásnak megfelelően. A szél először egy háborús történetet suttogott a fülembe, egy évszázaddal ezelőttről, ami talán soha nem volt aktuálisabb, mint most. Hány anya aggódhat Ukrajnában és Oroszországban, miközben a fiaikat, lányaikat várják vissza egy értelmezhetetlen háborúból? A „Nyugat” az első történet, melyet apránként […]

Magyar kezdeményezésre újabb nagy név állt be a segítők közé!

Spoiler Alert: a szerző erősen Marvel és vele együtt Hihetetlen Hulk rajongó. Nem Sokoviában vagyunk és nem is Ultron korát éljük, de ma a határon túlról ugyanúgy menekülnek az emberek, mint a Bosszúállók fentebb említett (második) részében. Csak ezt most a bőrünkön érezzük és nem popcorn-nal a kezünkben figyeljük. És nem csak, mi, hiszen az […]

A szomszéd kertje mindig zöldebb, kivéve akkor, amikor háború dúl mellettünk.  Ilyenkor a magyar  fű tűnik zöldebbnek, főleg akkor, ha olyan emberek művelik, mint Tóth Ákos, aki az Age Of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány alapító elnöke. Ákos elmondása alapján az alapítvány már készült rá, hogy családok menekülnek majd Záhony felől Magyarországra, de remélte, hogy mindez csak […]

Hirdetés
A Godot Art Expo tizedik évfordulójához ért és nem törekszenek kávéházi hangulatra, mert céljuk, hogy megtartsák a kiállítás sajátos kontextusát.
A szegénység ma is milliókat érint Magyarországon. Nem sors, hanem társadalmi döntés kérdése, hogy maradunk-e közömbösek vagy változtatunk.
Gyerekkori szerelemből nyelvtanulás, külföldi kalandok, majd nyelvtanítás, sokezres követőtábor, végül várólistás angoltanárnő. Követed már Szkiba Zsuzska avagy az @easyangol oldalait?!
A Marokbaba egy magyar találmány, egy egyedülálló fejlesztőjáték. Szülők, fejlesztő pedagógusok, gyermekintézmények már ismerik, ismerd meg te is!
Mindegy, mit csinálsz – jönnek a kommentelő trollok. A közösségi média hangos, a józan hangok halkak. Látlelet 2025-ből, a képernyő mögül.
Opten elemzés: 2024-ben a magyar cégek többsége csökkent, de a Bizalmi Kör tagjai növelték bevételüket, profitjukat és foglalkoztatásukat.
Hirdetés