Lehet imád­ni, utál­ni, cini­ku­san kom­men­tel­ni vagy egy­sze­rű­en tudo­mást sem ven­ni róla, a Valen­tin nap az éle­tünk szer­ves részé­vé vált. Ami évti­ze­dek­kel ezelőtt még egzo­ti­kus import volt, ma már fárasz­tó zaj: piros lufik, akci­ós csip­kés fehér­ne­mű, szív ala­kú desszert a hiper­mar­ket­ben. Ha nagyon akar­nánk, még sze­rel­mes him­nuszt is talál­nánk, Mariah Carey All I want for Christ­mas dala után, sza­ba­don. A roman­ti­ka és a mar­ke­ting feb­ru­ár­ban együtt él, néha egy­mást foj­to­gat­va, néha béké­sen egy­más mel­lett. A kér­dés az, mit kez­dünk vele egy olyan idő­szak­ban, ami­kor a leg­töb­ben inkább leve­gő, mint lég­gömb után kap­kod­nak. Pago­nyi Adri­enn vissza­em­lé­ke­zé­se.

Süti­vá­sár, nem csak sze­rel­me­sek­nek

Ami­kor Ame­ri­ká­ban éltem, a vég­zős közép­is­ko­lai osz­tály tag­ja­i­val szer­vez­tük a Valen­tin napi süti­vá­sárt, a bevé­tel­ből osz­tály­ki­rán­du­lás­ra gyűj­töt­tünk. Én már akkor is fenn­tar­tás­sal kezel­tem a túl rózsa­színt, illet­ve piro­sat, még­is beszip­pan­tott a han­gu­lat. Mi, lányok, a házi­mun­ka terem­ben sürög­tünk össze­han­golt kore­og­rá­fi­á­ban, miköz­ben a fiúk több­nyi­re cso­ma­gol­tak és szur­kol­tak erő­sen. A tál­cá­kon halom­ban áll­tak a kek­szek, a leve­gő­ben liszt és eny­he káosz kavar­gott. Deko­rál­tunk, mert ez is része volt az aján­lat­nak, szí­vecs­kés cím­kék, név­vel ellá­tott kár­tyák, gon­do­san ráka­nya­rin­tott üze­ne­tek kerül­tek ki a kezünk alól.

Ha egy nem-sze­re­tem név jelent meg a lis­tá­ra, külö­nös bal­ese­tek tör­tén­tek, a máz néha túl­folyt, fer­dé­re sike­rült a szív, vagy pont ott repedt meg, ahol a cím­zett neve állt.

A süti­vá­sár lénye­ge még­sem csak az adok-veszek volt, hanem az, aho­gyan az osz­tály és az isko­la értel­mez­te a Valen­tin napot. Nem kizá­ró­lag sze­rel­me­sek küld­tek egy­más­nak küld­tek sütit, hanem ment bará­tok­nak, barát­nők­nek, ked­venc tanár­nak, osz­tály­társ­nak, aki­vel jókat lehe­tett nevet­ni ebéd­szü­net­ben.

A sütik bocsá­nat­ké­rés­ként, néha kimon­dat­lan rajon­gás­ként vagy csak azért érkez­tek, mert vala­ki sze­ret­te vol­na jelez­ni, hogy fon­tos neki a másik.

Ebben a for­má­ban a Valen­tin nap sok­kal tágabb kere­tet kapott. Akadt ben­ne a roman­ti­kus gesz­tus és meg­fért mel­let­te a bará­ti, sőt az a fél­szeg, kicsit ügyet­len sze­re­tet, ame­lyet sen­ki nem akart nagy­be­tűs sze­re­lem­ként aposzt­ro­fál­ni. Ez az élmény akkor is velem maradt, ami­kor haza­jöt­tem Magyar­or­szág­ra, ami­kor itt­hon még újdon­ság­nak szá­mí­tott a feb­ru­ár 14‑i piros­lu­fi invá­zió.

Mit is ünnep­lünk való­já­ban Valen­tin napon?

A Valen­tin nap ere­de­té­ről még a hiva­ta­los for­rá­sok sem kínál­nak pati­ka­mér­le­gen kimért egy­ér­tel­mű­sé­get, csak nagy­já­ból raj­zo­ló­dik ki egy tör­té­nel­mi ív. Az egyik leg­in­kább hivat­ko­zott ver­zió sze­rint Szent Valen­tin alak­já­hoz kap­cso­ló­dik, aki a római kato­li­kus hagyo­mány­ban a sze­rel­me­sek, jegye­sek védő­szent­je. A legen­dá­ri­um sze­rint a csá­szá­ri tilal­mak elle­né­re titok­ban tar­tott eskü­vő­ket, de a szent kul­tusz csak a közép­kor­ban erő­sö­dött meg.

Az angol­szász világ­ban feb­ru­ár köze­pe össze­kap­cso­ló­dott a mada­rak páro­so­dá­si idő­sza­ká­val, amely roman­ti­kus jelen­tést adott ennek a dátum­nak. A sze­rel­mes­le­vél-kül­dés pedig a 18–19. szá­zad­ban vált gya­ko­ri­vá, ami­kor a nyom­ta­tott üdvöz­lő­la­pok már szé­les kör­ben elér­he­tők vol­tak.

A mai, modern Valen­tin nap már nem az a közép­ko­ri val­lá­sos emlék­nap, amely a litur­gi­kus nap­tár­ban csend­ben meg­hú­zó­dott, hanem egy világ­mé­re­tű kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi ese­mény. A fogyasz­tói jelen­té­sei rend­sze­re­sen mutat­ják, hogy feb­ru­ár köze­pén meg­ug­rik a virág, cso­ko­lá­dé, ékszer for­gal­ma, emel­lett növek­szik a ven­dég­lá­tás és bizo­nyos szol­gál­ta­tá­sok igény­be­vé­te­le. Az ada­tok alap­ján a Valen­tin nap egy­re inkább bele­si­mul az év vásár­lá­si rit­mu­sá­ba.

Magyar Valen­tin való­ság

Magyar­or­szá­gon a kilenc­ve­nes évek­től figyel­he­tő meg, hogy a Valen­tin nap lát­ha­tó­an jelen lett a keres­ke­de­lem­ben és a szol­gál­ta­tá­sok­ban. A magyar hiva­ta­los sta­tisz­ti­kák is mutat­ják azo­kat a sze­zo­ná­lis kiug­rá­so­kat, ame­lyek feb­ru­ár kör­nyé­kén jel­lem­zik a ven­dég­lá­tást és a kis­ke­res­ke­del­met.

A Magyar Turisz­ti­kai Ügy­nök­ség ren­dez­vény-nap­tá­ra­i­ban külön blok­kok szer­ve­ződ­nek páros aján­la­tok, roman­ti­kus cso­ma­gok köré, ame­lyek­hez gyak­ran kap­cso­lód­nak szál­lo­dai akci­ók, vacso­ra­me­nük, tema­ti­kus prog­ra­mok.

Itt­hon a Valen­tin nap ma már együtt léte­zik a házas­ság heté­vel és más, kap­cso­la­tok­ra fókusz­á­ló kez­de­mé­nye­zé­sek­kel. Ezek­ről a Házas­ság hete hiva­ta­los hon­lap­ja és a kap­cso­ló­dó egy­há­zi, civil szer­ve­ze­tek rész­le­te­sen beszá­mol­nak. Így feb­ru­ár körül lét­re­jött egy sajá­tos érzel­mi idő­sáv, amely­ben a pár­kap­cso­lat, az elkö­te­le­ző­dés, a közel­ség egy­szer­re jele­nik meg val­lá­sos és vilá­gi, keres­ke­del­mi és sze­mé­lyes keret­ben.

A nem­zet­kö­zi ada­tok azt is mutat­ják, hogy a Valen­tin nap sok helyen rég nem csak a sze­rel­me­sek pri­vi­lé­gi­u­ma.

Az Euros­tat egyes fel­mé­ré­se­i­ben külön kitér­nek rá, hogy egy­re töb­ben vásá­rol­nak ilyen­kor aján­dé­kot csa­lád­ta­gok­nak, gye­re­kek­nek, bará­tok­nak, akár kol­lé­gák­nak is. Ez vissza­kö­szön a magyar gya­kor­lat­ban is, ahol az isko­lai kéz­mű­ves fog­lal­ko­zá­sok, óvo­dai szí­vecs­kés bar­ká­cso­lá­sok, mun­ka­he­lyi jel­ké­pes gesz­tu­sok szép las­san nor­ma­li­zál­ják, hogy a sze­re­tet töb­bes szám­ban értel­mez­he­tő.

Feszült idő­szak, halk gesz­tu­sok

Magyar­or­szá­gon mos­tan­ra kiala­kult a szo­ká­sos vita arról, mennyi­re giccses, mennyi­re keres­ke­del­mi, és mennyi­re van köze a való­di érzel­mek­hez a Valen­tin nap­nak. A szá­mok azt mutat­ják, hogy az embe­rek jelen­tős része akkor is haj­lan­dó köl­te­ni vala­mi­fé­le figyel­mes­ség­re, ha amúgy óva­to­sab­ban bánik a pénz­zel. Ez arra utal, hogy a gesz­tus­igény él, még akkor is, ha a roman­ti­kus mar­ke­ting soka­kat kife­je­zet­ten ide­ge­sít.

Ráadá­sul, egy túl­ter­helt, sok­szor bizony­ta­lan ország­ban a Valen­tin nap lehet kife­je­zet­ten irri­tá­ló.

A köte­le­ző bol­dog­ság nar­ra­tí­vá­ja, a soci­al media töké­le­te­sen meg­kom­po­nált képei, erő­sí­tik azt az érze­tet, hogy aki nincs rend­ben, azzal baj van. Mind­ezt akkor, ami­kor az embe­rek nagy része épp csak túl­él­ni akar­ja ezt az idő­sza­kot.

A másik olda­lon ott van­nak a hal­kabb gesz­tu­sok, mint a süti­vá­sár, ahol a keksz üze­net lett barát­ság­ról, bocsá­nat­ké­rés­ről, kimon­dat­lan von­za­lom­ról. Akkor és ott sen­ki nem akar­ta meg­nyer­ni a Nagy Valen­tin Napi Ver­senyt, nem kel­lett hoz­zá hash­tag, nem kel­lett bizo­nyí­ta­ni a kül­vi­lág felé sem­mit.

A hiva­ta­los sta­tisz­ti­kák, elem­zé­sek, lexi­ko­nok fon­to­sak ahhoz, hogy lás­suk a nagy képet: mikor ala­kult ki az ünnep, hogyan ter­jedt el, milyen gaz­da­sá­gi hatá­sa van. Az Euros­tat, a KSH, az MNB ada­tai segí­te­nek meg­ér­te­ni, mi tör­té­nik rend­szer­szin­ten. A sze­mé­lyes tör­té­ne­tek pedig azt mutat­ják, hogy a Valen­tin nap csak annyi­ra lesz elvi­sel­he­tő vagy értel­mes, amennyi­re sike­rül vissza­ven­ni belő­le a köte­le­ző­sé­get és a har­sány­sá­got, és helyet­te meg­tar­ta­ni ben­ne a szán­dé­kos­sá­got.

Csa­lád­ban marad

A saját tör­té­ne­tem­be szo­ro­san bele­égett egy egé­szen másik élmény is. Apu­kám halá­lá­ig min­den egyes Valen­tin napon ott­hon várt egy Sza­mos mar­ci­pán szí­vecs­ke. Nem kom­men­tál­ta túl, nem tar­tott hoz­zá beszé­det sze­re­lem­ről, sze­re­tet­ről, kap­cso­la­ti tuda­tos­ság­ról, egy­sze­rű­en ott volt a desszert az asz­ta­lon. Ugyan­az a for­ma, ugyan­az a mar­ci­pán, még­is min­den évben kicsit más, mert köz­ben mi vál­toz­tunk. Ez a mar­ci­pán­szív lett az én sze­mé­lyes ellen­pon­tom a har­sány Valen­tin nap­hoz, egy halk, kitar­tó gesz­tus, amely­ben sok­kal több szólt a jelen­lét­ről, mint a roman­ti­kus nar­ra­tí­vá­ról.

Pago­nyi Adri­enn