A hegyek világa sokak számára kihívást jelent, de vannak, akik otthonosan mozognak a legmeredekebb ösvényeken is. A túrázás nemcsak fizikai teljesítmény, hanem egyben felfedezés is – a természet szépségeinek és saját határaink megismerése. A túravezetők szerepe ebben kiemelkedő, hiszen ők azok, akik biztonságosan és inspirálóan kísérik az embereket ezen az úton. Kaló Alexandra UIMLA Nemzetközi hegyi túravezető aspiráns 2015 óta vezet túrákat, 2019 óta pedig magashegyi környezetben. Nőnap alkalmából arról beszélgettem vele, milyen élmény nőként túravezetőként dolgozni, és milyen inspirációt meríthetünk a természetből a mindennapokhoz. Zibrányi-Szabó Gábor hegyi túravezető interjúja.
Kaló Alexandra szenvedélyesen segíti az embereket abban, hogy közelebb kerüljenek a természethez, és felfedezzék saját képességeiket. Számára a túravezetés nem csupán hivatás, hanem misszió is, amely során másokat inspirál a hegyek világának megismerésére.
Mi inspirált arra, hogy túravezető legyél?
A természet mindig is az otthonom volt, a Bükk lábánál nőttem fel. Már gyerekként is minden szabad percemet a szabadban töltöttem – felfedeztem a közeli erdőket, patakokat, és lenyűgözött az, ahogyan a táj minden évszakban átalakul. Az évek során ez a szenvedély nemcsak megmaradt, hanem egyre mélyebb lett, és egyértelművé vált számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
A főiskolán földrajz-környezetvédelem szakos tanárként végeztem, ahol a képzésem szerves része volt a terepi munka. Ezek a gyakorlatok – ásványgyűjtő túrák, természetföldrajzi megfigyelések, vízminőség-vizsgálatok – mind hozzájárultak ahhoz, hogy ne csak érzelmi, hanem szakmai szempontból is még közelebb kerüljek a természethez. Különösen meghatározóak voltak számomra a magashegyi túrák, az erdei táborok és a környezetvédelmi napközis programok, ahol gyerekeknek és fiataloknak adhattam át azt a csodát, amit én is megéltem a természetben.
Már a főiskolai évek előtt is segéd túravezetőként dolgoztam nagyobb csoportoknál és teljesítménytúrákon, és itt tapasztaltam meg igazán, milyen felemelő érzés, amikor egy csapatot elvezethetek egy gyönyörű útvonalon, és látom a szemükben azt a rácsodálkozást és örömöt, amit én is érzek.
Számomra a túravezetés nem csupán egy szakma, hanem egy hivatás: egy lehetőség arra, hogy az embereket kiszakítsam a hétköznapi rohanásból, és megmutassam nekik a természet szépségét – azt az élményt, amit igazán csak akkor érthetünk meg, ha ott állunk egy hegycsúcson, magunkba szívjuk a friss levegőt, és érezzük, hogy egy pillanatra minden a helyére kerül.

Hogyan indult a karriered ezen a területen?
A természet, a közösség és a mozgás szeretete mindig is meghatározó része volt az életemnek. Az erdők, hegyek és teljesítménytúrák világa nem csupán egy hobbi volt számomra, hanem egy olyan szenvedély, amely minden egyes lépéssel mélyebbé vált. Már fiatalon éreztem, hogy ez az út több lehet egy hétvégi kikapcsolódásnál – valami, ami hosszú távon is az életem része maradhat.
Bár a túravezetés mindig ott volt az életemben, a karrierem egy másik irányban is kibontakozott: immár 16 éve dolgozom szervezetfejlesztési szakértőként, trénerként és coachként. Ez a kettős hivatás folyamatosan formált – az emberi kapcsolatok mélyebb megértése, a csapatdinamika és a fejlődés lehetőségei új perspektívát adtak a természetjárás élményéhez is.
2019-ben döntöttem úgy, hogy a hazai túravezetői tapasztalatomat egy új szintre emelem, és egy sportegyesület keretein belül a magashegyek világában folytattam. Tudtam, hogy ha valóban ebben a közegben szeretnék vezetni, akkor elengedhetetlen a folyamatos fejlődés – így belevágtam egy nemzetközileg elismert magashegyi túravezetői képzésbe, hogy ne csak szenvedéllyel, hanem technikai tudással is biztos alapokra helyezzem ezt a hivatást.
A képzés alatt egy váratlan, de fantasztikus lehetőség is megérkezett az életembe: egy utazási irodánál kaptam túravezetői állást, és ezzel megnyílt előttem több ország csodálatos hegyvilága. Azóta is járom a kontinens legszebb tájait, és vezetek csoportokat Európa szerte, ahol a természet valóban lélegzetelállító.
A túravezetés számomra nem csupán egy szakma, hanem egy életforma – egy olyan híd, amely összeköti a természet szeretetét az emberek inspirálásával és a határok feszegetésével. Minden egyes túra egy új történet, egy új lehetőség arra, hogy megosszam ezt az élményt másokkal, és együtt fedezzük fel a világ varázslatos tájait.
Volt olyan meghatározó élmény, amely megerősítette benned, hogy ez a hivatásod?
Minden hajnal egy új lehetőség. Ahogy a csapat élén elindulok a még félhomályban rejtőző ösvényeken, a nap első sugarai lassan megvilágítják a hegyeket – és mindig rájövök, hogy ez az érzés soha nem veszít a varázsából. A természet minden reggel mást fest elénk, és én újra és újra rácsodálkozom, milyen kiváltság, hogy részese lehetek ennek a pillanatnak.
A nap folyamán ott van az a semmihez sem fogható érzés, amikor a túrázók felfedeznek egy kilátópontot, és hirtelen elakad a szavuk a látványtól. Vagy amikor mesélek a tájról, és látom, hogy az emberek nemcsak hallgatják, hanem át is élik a történeteket, összekapcsolódnak a hellyel. Néha csendben figyelem, ahogy a csoport tagjai először még idegenként, majd egyre nyitottabban beszélgetnek, nevetnek, és a túra végére egy összetartó közösséggé formálódnak.
Szeretem a túrák minden mozzanatát – a tervezést, az útvonalak kidolgozását, az időjárás kiszámíthatatlan játékát, a terep adta kihívásokat. Szeretem a természet erejét és azt a fajta kalandot, amit minden egyes út magában hordoz. És talán az egyik legnagyobb megerősítés számomra az, amikor a résztvevők visszajelzéseiből látom, hogy ez az élmény számukra is különleges volt. Amikor egy mosoly, egy ölelés vagy egy túra utáni üzenet azt mondja: „Ez életem egyik legszebb élménye volt.”
Ilyenkor mindig tudom, hogy a helyemen vagyok. Hogy nem csupán túrát vezetek, hanem élményeket adok, inspirálok, és lehetőséget teremtek arra, hogy mások is átéljék azt a szabadságot, amit a természet nyújt. Ennél szebb megerősítés pedig nem is kell ahhoz, hogy tudjam: ez az én utam.

Milyen kihívásokkal találkozol nőként ezen a szakmán belül?
A túravezetői hivatás tele van kihívásokkal – nemcsak nőként, hanem úgy általában, hiszen ez egy rendkívül összetett munka. Sokan talán azt gondolják, hogy „csak” túrázni kell, pedig ennél sokkal többről van szó. Egy-egy út során számtalan szerepet kell betölteni: szervezőként megtervezni az utazás minden részletét, meteorológusként előre látni a várható időjárási kihívásokat, edzőként segíteni a csapat teljesítményét, földrajzosként bemutatni a tájat, ügyfélszolgálatosként kezelni a váratlan helyzeteket, környezetvédőként felelősen túrát vezetni, történészként mesélni a helyi érdekességekről, gasztronómiai szakértőként ajánlani a helyi ízeket, marketingesként elérni az érdeklődőket, tolmácsként segíteni a kommunikációt, coachként meghallgatni a csapat tagjait, recepciósként intézni a szállásokat, elsősegélynyújtóként ott lenni, ha szükség van rá – és sok esetben még sofőrként is helyt állni.
Talán nőként néha többször kell bizonyítani, hogy fizikailag és mentálisan is ugyanolyan stabil támasz tudok lenni a csapat számára, mint egy férfi vezető. Az emberek elsőre gyakran meglepődnek, hogy egy magashegyi túrán nőként állok az élre, de szerencsére ez gyorsan elillan, amikor látják, hogy a tudás, a tapasztalat és az elhivatottság számít igazán.
Jelenleg a legnagyobb kihívás számomra a marketing világa, hiszen az online térben elérni azokat, akik valóban vágynak egy ilyen kalandra, egy külön művészet. Ez a terület gyorsan változik, és folyamatos fejlődést igényel – pont, mint maga a túravezetés. De ahogy a hegyekben, itt is igaz: a kihívások nem akadályok, hanem lehetőségek a fejlődésre.
Találkoztál már előítéletekkel, és ha igen, hogyan kezeled ezeket?
A természet és az utazás különleges hatással van az emberekre – mintha levetnék a hétköznapi szerepeiket és nyitottabbá válnának az új élményekre, kapcsolatokra. Éppen ezért azt tapasztalom, hogy ezen a területen sokkal kevésbé jelennek meg a rögzült minták és előítéletek, mint például egy munkahelyi környezetben. Amikor valaki elindul egy túrára, azzal a szándékkal érkezik, hogy kikapcsolódjon, feltöltődjön, vagy megvalósítsa egy régóta dédelgetett álmát – legyen szó egy lenyűgöző úti célról vagy egy komoly fizikai kihívásról.
Az első benyomásnak persze itt is nagy szerepe van. A kapcsolat kialakításának megvan a maga művészete: hogyan mutatkozom be, mit osztok meg magamról, és mennyire sikerül ráéreznem arra, hogy kinek mi a fontos. Ezért mindig tudatosan figyelek arra, hogy a csapatban mindenki biztonságban és megbecsülve érezze magát. Ha mégis előfordulna valamilyen előítélet, azt nem konfrontációval, hanem példamutatással és nyitottsággal kezelem. Hiszem, hogy a közös élmények ereje sokkal erősebb minden előzetes feltételezésnél – és amikor együtt érünk fel egy csúcsra, már nem számít, ki honnan jött, vagy milyen elképzelésekkel érkezett. Csak az a pillanat létezik, a szabadság és az elégedettség érzése, amit a természet ad nekünk.
Van olyan helyzet, amikor előnyödet jelentette, hogy nő vagy a túravezetés során?
Alapvetően hiszem, hogy az egyéni erősségek sokkal inkább a személyiségből fakadnak, mintsem a nemünkből. Mindig is nyitott és kíváncsi alkat voltam, könnyen teremtek kapcsolatot az emberekkel, és ezt a túravezetés során is előnyömre tudom fordítani. A felfedezés öröme folyamatosan hajt újabb és újabb tájak, kultúrák és kihívások felé, és az ebből születő történeteket, tapasztalatokat lelkesen osztom meg másokkal.
Azt tapasztalom, hogy sokan könnyebben megnyílnak nekem, legyen szó akár egy mélyebb beszélgetésről a hegytetőn, akár egy túra közben felmerülő bizonytalanságról. Talán egy női vezető jelenléte ösztönzőbb vagy megnyugtatóbb tud lenni bizonyos helyzetekben, különösen, ha valaki először vág bele egy nagyobb kihívásba. A természetben az érzelmek és az élmények sokkal intenzívebben hatnak ránk, és ilyenkor az empátia, a figyelem és az ösztönös gondoskodás is sokat jelenthet.
De a legfontosabb talán az, hogy túravezetőként nem az számít, hogy férfi vagy nő vagyok, hanem hogy biztonságot, inspirációt és élményeket tudok adni azoknak, akik velem tartanak az úton.
Van olyan női túravezető vagy kalandor, aki inspirált téged?
Nem tudnék egyetlen konkrét személyt kiemelni, de mindig lenyűgöznek azok a nők, akik bátran nekivágnak a világnak, és saját útjukat járva fedezik fel a természet csodáit. Különösen inspiráló számomra azoknak a női kalandoroknak a története, akik lakóautóval vagy hátizsákkal bejárják a világot, szabadon formálva a mindennapjaikat, és ezt elképesztően kreatív módon dokumentálják.
Az ő élményeiken keresztül érződik az utazás szabadsága, az ismeretlen felfedezésének izgalma és az a különleges kapcsolat, amit a természettel kialakítanak. Ez az életforma számomra nemcsak egyfajta szabadságot jelent, hanem egy szemléletmódot is: azt, hogy merjünk kilépni a komfortzónánkból, merjünk álmodni és felfedezni, mert a világ tele van lehetőségekkel – csak nyitott szívvel kell hozzáállnunk.
Mit gondolsz, miért kevesebb a női túravezető?
Nem ismerek pontos statisztikákat, és valószínűleg a helyzet eltér hazai és nemzetközi szinten is. Az viszont biztos, hogy ez egy életformával járó szakma, ami folyamatos utazást, hosszabb távolléteket és rugalmas időbeosztást igényel – ez pedig nem mindenki számára vonzó vagy összeegyeztethető a hétköznapi élettel. Emellett fizikai kihívásokkal is jár, de úgy gondolom, hogy az elhivatottság és a szenvedély sokkal fontosabb tényező annál, hogy valaki férfi vagy nő ebben a szakmában.

Milyen tanácsot adnál azoknak a nőknek, akik szeretnének túravezetők lenni?
A legfontosabb, hogy tisztázzák magukban, pontosan milyen típusú túravezetés érdekelne, milyen környezetben, milyen programokkal és milyen célcsoporttal szeretnénk dolgozni. Ezután érdemes részt venni hasonló szervezett túrákon, hogy testközelből megtapasztaljuk, milyen egy ilyen program. Ha továbbra is úgy érzik, hogy ez az ő útjuk, akkor következő lépésként fel kell mérni, milyen készségekre és ismeretekre lesz szükségük, majd megkeresni az ehhez szükséges képzéseket és lehetőségeket. Ez egy folyamatos tanulást igénylő szakma, de épp ettől olyan izgalmas és változatos!
Milyen típusú túrákat vezetsz legszívesebben?
A magashegyi túrák és a via ferrata állnak hozzám a legközelebb – mindig lenyűgöz a hatalmas hegyek világa és az a szabadságérzés, amit ezek a helyek adnak. Leginkább többnapos csillagtúrákat vagy hátizsákos hosszú túrákat vezetek, ahol kalandból sosem hiányzik. Ha mozgásról van szó, nehéz egy dolgot választani, mert a multikaland életérzés áll hozzám a legközelebb: a bringázás, evezés és felfedezés éppúgy része az utazásaimnak, mint a gyalogtúrák.
Volt már olyan túrád, amely teljesen másképp alakult, mint tervezted?
A saját felfedező road tripjeim mindig hoznak spontán fordulatokat. Előre csak nagyjából tervezem meg az útvonalat, és a helyszínen az időjárás vagy a helyiektől kapott tippek alapján döntök arról, merre tovább. Az ilyen utak során valahogy mindig minden tökéletesen alakul – amikor kell, kisüt a nap, vagy épp akkor áll el az eső, amikor a legszebb vízeséshez érkezünk. Ez a fajta áramlás pedig hihetetlen élményt ad!
A szervezett csoportos utaknál természetesen több tényezőt kell figyelembe venni. Az időjárás és a helyszíni körülmények sokszor átrendezik a terveket, ezért fontos a rugalmasság. Ilyenkor a nap nem ér véget vacsora után: át kell nézni a következő nap programját, esetleg újratervezni az útvonalat, figyelembe venni a csapat állapotát és minden logisztikai részletet. Ez rengeteg háttérmunkát igényel, de pont ez adja a túravezetés dinamikáját és izgalmát.
Van egy vicces vagy megható történeted, ami túravezetőként történt veled?
Egyik nyári szezonban szinte egyik túráról a másikra érkeztem haza, és már annyi élmény összefolyt, hogy alig tudtam követni. Egy alkalommal épp a páromért mentem ki egy utazási iroda érkező buszához Budapesten, amikor az egyik korábbi túrám résztvevője hirtelen leugrott a buszról, széles mosollyal a nyakamba borult, és megpuszilgatott, hogy mennyire örül, hogy újra lát!
Hihetetlenül megható pillanat volt, mert ez azt jelentette, hogy az együtt töltött túránk valóban maradandó élményt adott neki. Ezek a pillanatok azok, amikor igazán érzem, hogy mennyire megéri ezt csinálni. Fantasztikus embereket lehet megismerni, és olyan emlékeket szerezni, amik mindkét fél számára örökre megmaradnak.
Hogyan éled meg, amikor valakit sikerül rávenned, hogy átlépje a saját határait?
A via ferrata túrákon gyakran találkozom olyan túrázókkal, akik tériszonnyal küzdenek – és számomra elképesztő bátorság, amikor valaki tudatosan szembenéz ezzel a félelmével.
Egyik túrámon egy törzsutasunk, aki mindig kihívásokat keresett, komoly küzdelmet vívott a nehezebb szakaszokkal. Próbáltam végig irányítani, hogy figyeljen az instrukcióimra, és csak az adott lépésre koncentráljon. Közben persze folyamatosan nézte a falrajzot, és rettegett a közeledő C/D nehézségű szakasztól. Amikor végül felértünk a csúcsra, és megdicsértem, teljesen ledöbbent: „De hát hol volt a nehéz rész?” – kérdezte. Nem is vette észre, hogy már végighaladtunk rajta, mert egyszerűen csak az előttünk lévő lépésre fókuszált.
Ez számomra is hatalmas öröm – látni, ahogy valaki átlépi a saját korlátait, és ráébred, hogy sokkal többre képes, mint gondolta. Ez az igazi szabadság érzése!

Mit üzensz azoknak a nőknek, akik szeretnének kimozdulni a természetbe, de bizonytalanok?
A legfontosabb, hogy először tegyék fel maguknak a kérdést: pontosan mit keresnek? Egyedül vagy csoportosan szeretnének túrázni? Hazai vagy külföldi úti célt választanának? Milyen intenzitású túrát bírnak, és milyen felszerelésük van hozzá?
Ha ezekre megvannak a válaszok, akkor sokkal könnyebb lesz megtalálni a megfelelő programokat. A szervezőkhöz pedig bátran lehet kérdéseket intézni – nincsenek rossz kérdések, csak olyan információk, amik segítenek, hogy a túra valóban élmény legyen.
A természetben lenni felszabadító érzés, és mindenkinek megvan a saját útja hozzá. Kezdd el kicsiben, próbáld ki, és élvezd a felfedezés örömét!