• Kérdezz! Felelünk!
Kép forrása Wikipédia 1933. május 1-jei felvonulás, Lustgarten, Berlin, Németország

Szabadságtól a diktatúráig: éljenek azok a boldog május elsejék!

Milyen is volt régen a május elseje ünnepe? Hogyan jutottak a munkások a szabadságtól a diktatúráig? Cikkünkből kiderül!

Eredeti tervekkel ellentétben a május elsejéket a köztudatban talán még mind a mai napig sokak kommunista ünnepként tartják számon. Ami talán rendben is van így, hiszen a munkát a mai világban ki szeretné ünnepelni alapos indok nélkül?! Na ugye.

Napjainkban sok helyen -köztük nálunk is- a négynapos munkahét vagy a hatórás munkaidő bevezetésén dolgoznak, hiszen a technika és a virtuális világ elég fejlett ahhoz, hogy jobb életszínvonalon több szabadidőt biztosítson számunkra. Ellenben, amíg a regnáló hatalmaknak ez nem érdeke, addig a változás nem is fog megtörténni. Nem volt ez másként annak idején sem, amikor létrejött ez az ünnep, de a helyzet teljesen más volt. A munka jó volt, de akkor még nem igazán ismerték a munka-magánélet egyensúly fogalmát és keményen meg kellett harcolni a 6 majd, az 5 napos munkahétért és bizony a 8 órás munkaidő bevezetéséért is. A helyzet talán annyival volt másabb, hogy akkor az emberek vállvetve fogtak össze és kiálltak saját érdekeik mellett. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a munkásosztályt képviselő emberek számára vezető ünneppé fejlődte ki magát. De mi is ennek a története?

Május elseje és a vallás története

Többek között a nemzetközi munkásmozgalmak szükségesnek látták az egyházaktól független ünnepek kialakítását. Azt akarták, hogy legyen egy olyan független ünnep, amely nem köthető egyetlen valláshoz sem és a nem hívők is sajátjuknak érezhetik. Az ötlet jó volt, de talán annyira nem volt sikeres választás, ugyanis 1955-ben XII. Piusz pápa ezt a napot Munkás Szent József -Jézus nevelőapja– tiszteletére rendeletben ünneppé nyilvánította.

Hirdetés

Az első május elsejei tüntetés, mint ünnep

Magyarországon az Osztrák-Magyar Monarchia idején 1890-ben szerveztek demonstrációt a nyolcórás munkaidő bevezetése végett. A közel hatvanezer fős demonstráló tömeg vörös kokárdákkal, táblákkal, nemzeti szín zászlókkal, díszmagyarba öltözve katonás sorban vonult az Andrássy úton át, a Városligetbe. Az első hazai demonstráció meglepetésszerű volt, ugyanis a hatóságok és munkások is meglepődtek, hogy ekkora sikert értek el. A siker eredményeképpen nagy erőkkel készültek az 1891-es ünneplésre, de a központi demonstráció az évben elmaradt, ugyanis nem hétvégére esett az ünnep. Mint mindig, akkor is akadtak olyan renitensek -akik véleményem szerint előrébb viszik a világot-, és munka helyett inkább majálisoztak. Sajnos kevesebb sikerrel, mert azokat, akik nem vették fel a munkát másnapra elbocsátottak. Ez olyan lehetett akkor, mint napjainkban a pedagógussztrájk.

Kép forrása: Wikipédia: Lebrun, Armand – Budapest, 1919. május elsejei dekoráció

Szabadságtól a diktatúráig

Az elkövetkezendő időkben a Magyar Tanácsköztársaság rendezett egy, de annál látványosabb munkaünnepét. A látvány nagyrészt abban merült ki, hogy mindent vörös textillel vontak be. Majd 1945 után, főleg a kommunista párt egyre látványosabb tömegeket mozgatott meg, hogy kimondatlanul is de kötelezővé tette az iskolák és gyárak számára a részvételt. Ezek az ünneplések később felvonulásokká alakultak és a sör-virsli kombináció vette át a főszerepet. A kötelező felvonulási rész után a budapesti munkásosztály családjaikkal együtt a városligetben vagy a vidámparkban töltötte a délutánt, míg a vidéki munkások pedig javarészt parkokban, szabadtéren élvezték tovább a puhuló diktatúra sörszagú ünnepét.

A cirkuszt az 1957-es május elsején már a televízión keresztül is közvetítették, ugyanis ekkor volt az első olyan nyilvános esemény, amit közvetített a Magyar Televízió. Lehet, hogy véletlen, de ez a közvetítés éppen egybeesett Kádárék hatalmának megszilárdulásával. Kádár ekkor adta első interjúját a Magyar Televíziónak. „Gondolta-e, Kádár elvtárs november 4-én, hogy 1957. május elsején ennyien leszünk itt?” – hangzott a rádiótól kölcsönkért tévériporter kérdése az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága elnökéhez. „Arra éppen nem gondoltam, hogy hányan leszünk.” – válaszolta Kádár.

Napjaink május elsejéi

A politika talán nem is változott olyan sokat, hiszen, mint a Decimus Iunius Iuvenalis római költőnek tulajdonított szállóige is tartja: Panem et circenses -avagy kenyeret és cirkuszt a népnek-. Ez a mondat most is tökéletesen leírja a politikát, és ennek mentén talán még hosszú időn át sikeresen lehet megszerezni széles tömegek szimpátiáját, támogatását és ezzel együtt a demokráciának keresztelt szavazatokat.

Napjaink diktatórikus demokratikus vezetése talán ennek az ünnepnek negatív vonatkozása miatt igyekszik kerülni ennek a napnak jelentőségét, nehogy szavazati körének jelentős részét elveszítse a negatív emlékek felelevenítése miatt. Pedig talán nem járok olyan közel a valóságtól, ha azt mondom nincs nagy különbség. Ma nem sör-virsli kombinációval és majálisi felvonulással kampányolnak, hanem többek között krumplival és augusztus 20-i mulatságokkal. Hatalmi jelképként ma nem vörös bársony borítja az utcákat, hanem óriásplakátok hada. Nagyszínpadi beszédek helyett, talán a Kádári módszer alapján már a médián keresztül öntik akaratukat.

Hirdetés

Éljen a talán vágyott szabadság és éljen a május elseje!

forrás: itt és itt és itt és itt, kiemelt kép forrása: Wikipédia és Canva montázs

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads
Kiégés jeleit tapasztalod? A monoton hétköznapok könnyen vezethetnek kiégéshez. Mutatunk 4 bevált módszert, amelyek segítenek megtörni a szürkeséget és visszahozni az életkedvet.
Jakabfi Dávid a JD cukrászda tulajdonosa határozottan kijelentette, hogy náluk idén sem lesz ország tortája. Mutatjuk a részleteket!
Szabadulj meg a párkapcsolati unalomtól! A tangó nemcsak tánc, hanem romantikus közös élmény, amely újra közel hoz a párodhoz.
A régióban először Magyarországon debütál a LED-alapú mozi, amit őszintén szólva mi is kíváncsian várunk, hogy betartja-e az ígéretét.
Soma Mamagésa és a Segítek Egy Családot csapata újra elindította az iskolakezdési kampányát, hogy célzott és személyes segítséget nyújtsanak a rászoruló családoknak. Az adományozás itt nemcsak tárgyi támogatást jelent, hanem emberi kapcsolatot, empátiát és közösségi összefogást is.
A Godot Art Expo tizedik évfordulójához ért és nem törekszenek kávéházi hangulatra, mert céljuk, hogy megtartsák a kiállítás sajátos kontextusát.
Hirdetés
Ott vannak mindenhol és gyanútlan áldozatokra vadásznak. A köznyelv szerint ezek a s*ggfejek. Mutatjuk hogyan ismerheted fel őket!
Gyerekkori szerelemből nyelvtanulás, külföldi kalandok, majd nyelvtanítás, sokezres követőtábor, végül várólistás angoltanárnő. Követed már Szkiba Zsuzska avagy az @easyangol oldalait?!
A Penészvirág egy valósághű novella a múlt nyomairól, melyek penészként tapadnak az emlékekre: rendrakás, bűntudat és újrakezdés története.
Sebestyén Balázs vadonatúj műsorában, a Most Wanted, vagyis a hajszában 24 híresség menekül az országban, a nézők pedig beleszólhatnak a hajsza kimenetelébe!
Opten elemzés: 2024-ben a magyar cégek többsége csökkent, de a Bizalmi Kör tagjai növelték bevételüket, profitjukat és foglalkoztatásukat.
Fabricius Gábor új regénye tabudöntő és mélyen személyes: férfi áldozat, családon belüli bántalmazás, önismeret és gyógyulás a középpontban.
Hirdetés