A mindennapokban mindannyian találkozunk olyan emberekkel, akikből sugárzik az önzés, a közöny vagy a rosszindulat: ezek a s*ggfejek – legyen szó a pletykás szomszédról, a képmutató kollégáról, vagy a közönyös haverodról. A cikk bemutatja, hogyan „születnek” ezek az emberek, milyen tipikus viselkedésmintáik vannak, és miért érdemes minden áron elkerülni, hogy mi magunk is ebbe a kategóriába csússzunk bele.
Képzelj el egy világot, ahol mindenki kedves, figyelmes és őszinte. Egy helyet, ahol nincsenek pletykák, nem szúrják hátba egymást az emberek, és senki sem él vissza a másik bizalmával. Egy világot, ahol a tisztelet és az emberség nem kivétel, hanem alap. Képzeld el, majd gyorsan ébredj fel, mert a valóságban minden utcasarkon belebotlasz legalább egy s*eggfejbe. Marczinka Mátyás éles társadalomkritikája következik.
A s*ggfejekkel a baj az, hogy sokszor maguk az érintettek nem is tudják, hogy azok. Ha pedig tudják, akkor legtöbbször kifejezetten élvezik, hogy így viselkedhetnek.
Pontosan olyan ez, mint a halál: a halott nem érzi, hogy halott, csak a környezet szenved miatta. A s*ggfej sem mindig tudja, hogy az, csak a környezete érzi, mert rájuk ömlik a mérgező hatása. Mindeközben a s*ggfej persze úgy érzi, ő a világ királya. Nyugodtan valld be, hogy most te is gondoltál egy vagy több konkrét személyre. Ne aggódj, nekem konkrét listám van már belőlük. Szívem szerint ezt a cikket is címezném valakinek. De akkora s*ggfej nem vagyok. Így pedig csak remélni tudom, hogy ha tud és olvassa, magára ismer.
Nos további gond még, hogy a s*ggfejek sosem egyedül vannak és mindig akad körülöttük néhány hasonszőrű pajtás, akik megerősítik az önbecsülésükben. Akik velük együtt legyintenek mindenre, nevetnek mások nyomorán, vagy tapsolnak a legrosszabb ötleteikhez is. Miközben fel sem tűnik nekik saját szánalmas életük.
Valahogy így jön létre a „s*ggfej-kör”, egy igazi kis mikrokozmosz, ahol mindenki ugyanolyan gátlástalan, és közülük senki sem veszi észre, hogy mennyire röhejes és szánalmas kívülről az egész.
A legszomorúbb mégsem az, hogy léteznek s*ggfejek. Hanem az, hogy egyre több van belőlük. Mintha osztódással szaporodnának a babaváró hitel hallatán és csoportosan rohannának a vesztükbe az otthon start irányába. Közben pedig tapsikolnak egymásnak, hogy ki a szánalmasabb. És hogy miért? Mert a társadalom szépen lassan hozzászokott, hogy ez a norma. Mert a közöny, egymás hátbatámadása 3 forintért, a képmutatás, a rosszindulat mára szinte hétköznapi jelenség lett. Kik is ezek a tipikus s*ggfejek? Nézzük sorban!
A pletykás s*ggfej
Ő az, aki mindenről tud – legalábbis azt hiszi. Az élete abból áll, hogy mások életét boncolgatja, kiszínezi, majd továbbadja, lehetőleg teljesen kifordítva. Ha a szomszéd elcsúszik a lépcsőn, ő már úgy meséli, hogy a férje lökte meg. Ha a kolléganő elmegy szabadságra, szerinte biztosan egy titkos szeretővel találkozik. Nem bírja ki, hogy ne fűszerezze a sztorit, hiszen az igazság mindig túl unalmas lenne. A pletykás s*ggfej azért veszélyes, mert tönkreteszi az emberek közötti bizalmat. Olyan, mint a rozsda: lassan, észrevétlenül marja szét a kapcsolatokat. És ami a legszebb?
Amikor szembesíted vele, mindig úgy tesz, mintha ő csak „segíteni” akarna.
„Csak jót akarok neked, azért mondom…” – ismerős? Na, ez a tipikus pletykás s*ggfej mondat. A szemedben cuki, a hátad mögött ciki. Az pedig még csak a hab a tortán, ha családon belül van egy -vagy több- pletykás s*ggfej és a kötelező családi jópofizáson, mint temetés, ballagás, karácsony vetik be tudományukat.
A közönyös s*ggfej
Ő az, akinek semmihez nincs köze. Legalábbis ezt hangoztatja. Látja, hogy az idős néni elesik a villamoson, de csak legyint. Hallja, hogy a barátja bajban van, de inkább nem veszi fel a telefont. Viselkedésével másokat zavar, esetleg bulit szervez és pont lesz*rja, ha ezzel másokat zavar.
Nem az én bajom.
Ez a mottója, amivel minden felelősséget lepasszol. A közönyös s*ggfej tulajdonképpen a társadalom legnagyobb cinkosa. Nem ő okozza a bajt, de hagyja, hogy megtörténjen. Ami a legszomorúbb: sokszor még büszke is magára, hogy „nem avatkozik bele mások dolgába”. Csakhogy ezzel csak tovább mélyíti a problémákat, és asszisztál a pusztuláshoz.
A okoskodó s*ggfej
Ez az a típus, aki ha kap egy milliméter hatalmat, abból a fejében rögtön hegyet épít magának. Lehet, hogy csak egy WC kulcs van a kezében, de úgy őrzi, mintha a Pentagon titkos aktái lennének. Ő az, aki egy egyszerű irodai alkalmazott, akit véletlenül alkalmazott egy multi R1-es munkatársnak. Azt hiszi mindenhez ért és mindent tud. Közben pedig halmozza a saját rossz döntéseit, és saját életéből merített még rosszabb tanácsokat örömmel osztogatja.
Nála nem az a lényeg, hogy megoldjon bármit, hanem hogy érezze: szükség van rá. És persze ezt éreztesse is veled.
Az okoskodó s*ggfej abból táplálkozik, hogy másokat kicsinek lásson maga mellett. Az önbizalmát nem abból meríti, hogy valamit jól csinál, hanem abból, hogy téged képes megalázni a saját értékrendszere szerint.
A képmutató s*ggfej
Ő az, aki kifelé a legnagyobb szent, befelé pedig a legnagyobb görény. A Facebook-oldalán tele van motivációs idézetekkel, „szeretet” meg „béke” feliratú posztokkal, közben a családját pokollá teszi. A munkahelyén mindig mosolyog, de a hátad mögött szétszedi minden döntésedet.
A képmutató s*ggfej a legveszélyesebb fajta, mert ő az, aki elhiteti veled, hogy barát. Hogy melletted áll.
Aztán az első adandó alkalommal hátba szúr, és még azt is elhiteti veled, hogy te tehetsz róla. Ő az, aki mindig „jó embernek” akar látszani, miközben belül rothadt. Elhiteti mindenkivel, hogy közvetlen környezete mindent neki köszönhet, mindent ő csinált és oldott meg. Közben pedig éppen ő az, aki miatt nem haladnak a dolgok egyről a kettőre.
Az irigy s*ggfej
Ő az, aki soha nem örül a sikerednek. Ha nyersz egy díjat, azt mondja: „Biztosan megvetted.” Ha előléptetnek, azt suttogja: „Úgyis lefeküdt a főnökkel.” Bármit is teszel ő soha nem fogja elismerni. Pontosabban kimondani nem fogja, hiszen ő így képes elismerni mások sikereit.
Az irigy s*ggfej képtelen elfogadni, hogy másnak jól megy, mert saját magában semmit sem lát, amit szerethetne.
Az irigysége nem csak neki árt, hanem a kapcsolatainak is. Hiszen képtelen lesz valaha is őszintén támogatni bárkit. És ami még rosszabb: sokszor aktívan dolgozik azon, hogy neked rosszabb legyen. Tipikus esete, annak a közmondásnak, hogy ha megdöglött a tehene, akkor a szomszédénak is veszni kell.
Az életképtelen s*ggfej
Ohh és az egyik kedvencem: ott van az a típus, aki 40 évesen még mindig anyuéknál lakik, a csajával együtt, és úgy tesz, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nála nem az a gond, hogy ott él – hanem az, hogy nincs igénye továbblépni. Megszokta, hogy ez így van és esze ágában nincsen változtatni az életén.
Az életben való előrehaladás helyett inkább a „haverokkal” iszik a garázsban, és elhiteti magával: ez a csúcs.
Nála nem lehet eldönteni, hogy azért teszi, mert igénytelen vagy csak jól taktikázik, eljátssza a szerencsétlent, közben egymásnak fordítja a környezetében élő embereket és közben gátlástalan módon kihasználja és lehúzza a szüleit.
Konklúzió: avagy miért ne legyél s*ggfejek körének tagja?
egyszerúen, mert s*ggfejek közé tartozni lenni nem vagányság. Nem menőség. Nem az, amiért tisztelnek majd. Sggfjnek lenni rövid távon lehet kényelmes vagy szórakoztató, de hosszú távon csak pusztít: kapcsolatokat, barátságokat, családokat, közösségeket.
Minden sggfjnek van egy közös pontja: önző, rövidlátó, és képtelen felfogni, hogy az élet nem róla szól. És ha valamit megtanulhatunk, az az, hogy adni jobb, mint elvenni. Empatikusnak lenni nagyobb erő, mint hatalmaskodni. Őszintének lenni több bátorságot igényel, mint képmutatónak. És segíteni mindig nagyobb érték, mint közönyösen legyinteni.
Szóval, ha egyetlen tanulságot kell levonni: ne legyél sggfj. Mert lehet, hogy ma még tapsolnak neked a hasonszőrű haverok, de holnapra egyedül maradsz. És mert – bármilyen közhelyesen hangzik – a világ tényleg jobb hely lesz, ha kevesebb sggfj rohangál benne.
