A köz­pénz­ből fenn­tar­tott kor­mány­za­ti és hiva­ta­los olda­lak cél­ja, hogy a köz szol­gá­la­tá­ban áll­ja­nak: tájé­koz­tas­sa­nak, infor­mál­ja­nak, és lehe­tő­sé­get adja­nak a köz­vet­len kap­cso­lat­tar­tás­ra az állam­pol­gá­rok­kal. Leg­alább­is az ember így gon­dol­ná. Azon­ban egy­re több jel­zés érke­zik arról, hogy ezek­ről az olda­lak­ról letil­ta­nak fel­hasz­ná­ló­kat, ami súlyos kér­dé­se­ket vet fel a saj­tó­sza­bad­ság, a véle­mény­nyil­vá­ní­tás sza­bad­sá­ga és a demok­ra­ti­kus intéz­mé­nyek műkö­dé­se tekin­te­té­ben. Mar­czin­ka Mátyás véle­mény­nyil­vá­ní­tó írá­sa.

Szer­kesz­tő­sé­günk­höz is elju­tot­tak olyan vissza­jel­zé­sek, ame­lyek sze­rint fel­hasz­ná­lók nem fér­nek hoz­zá bizo­nyos kor­mány­za­ti és köz­igaz­ga­tá­si közös­sé­gi olda­lak­hoz, amik­nek hir­de­té­sei vagy poszt­jai alatt kul­túrál­tan meg­osz­tot­ta demok­ra­ti­kus véle­mé­nyét. Ami nem éppen volt össze­egyez­tet­he­tő a raj­ta sze­rep­lő pro­pa­gan­dá­val. A til­tá­so­kat gyak­ran indo­ko­lat­la­nul, elő­ze­tes figyel­mez­te­tés nél­kül alkal­maz­zák, és sok eset­ben nem adnak magya­rá­za­tot a dön­tés jog­sze­rű­sé­gé­re. 

Ez külö­nö­sen aggasz­tó, mivel ezek az olda­lak köz­pénz­ből működ­nek, tehát min­den magyar állam­pol­gár­nak joga len­ne hoz­zá­fér­ni­ük.

A demok­ra­ti­kus tár­sa­dal­mak alap­ve­tő pil­lé­rei közé tar­to­zik a saj­tó­sza­bad­ság és a véle­mény­nyil­vá­ní­tás sza­bad­sá­ga. Ami­kor egy kor­mány­za­ti vagy köz­igaz­ga­tá­si közös­sé­gi média oldal­ról kitil­ta­nak egy fel­hasz­ná­lót, az nem csu­pán egy tech­ni­kai intéz­ke­dés, hanem egy poli­ti­kai üze­net is lehet: “nem tűr­jük a kri­ti­kát”. Ez pedig ero­dál­ja a köz­szol­gá­la­ti intéz­mé­nyek hite­les­sé­gét és füg­get­len­sé­gét.

A köz­pénz­ből fenn­tar­tott közös­sé­gi média olda­lak nem a kor­mány­zat, hanem az állam­pol­gá­rok szol­gá­la­tá­ban áll­nak. Ezért jog­gal vár­ha­tó el, hogy min­den­ki szá­má­ra hoz­zá­fér­he­tő­ek legye­nek, füg­get­le­nül attól, hogy poli­ti­kai néze­te­ik hogyan viszo­nyul­nak a kor­mány aktu­á­lis állás­pont­já­hoz. A kitil­tá­sok azt sugall­ják, hogy a kor­mány­zat saját poli­ti­kai érde­ke­it helye­zi elő­tér­be a köz­szol­gál­ta­tás alap­ve­tő elve­i­vel szem­ben.

A digi­tá­lis tér­ben való tájé­ko­zó­dás ma már alap­ve­tő, és a köz­szol­gál­ta­tá­sok­nak biz­to­sí­ta­ni­uk kell a sza­bad és egyen­lő hoz­zá­fé­rést. Ami­kor egy kor­mány­za­ti vagy köz­igaz­ga­tá­si közös­sé­gi média oldal­ról kitil­ta­nak egy fel­hasz­ná­lót, az véle­mé­nyem sze­rint nem csu­pán egyé­ni jog­sér­tés, hanem a digi­tá­lis köz­szol­gál­ta­tás alap­el­ve­i­nek meg­sér­té­se is. Ez külö­nö­sen aggasz­tó, mivel a digi­tá­lis tér­ben való tájé­ko­zó­dás ma már alap­ve­tő jog, és a köz­szol­gál­ta­tá­sok­nak biz­to­sí­ta­ni­uk kell a sza­bad és egyen­lő hoz­zá­fé­rést.

A letil­tás a féle­lem­kel­tés egyik esz­kö­ze?

A beszá­mo­lók között több olyan is van, ahol a til­tást köve­tő­en az érin­tet­tek fél­ni kezd­tek továb­bi meg­szó­la­lás­tól. A “le let­tem tilt­va” élmény elég volt ahhoz, hogy a fel­hasz­ná­lók vissza­vo­nul­ja­nak a köz­éle­ti dis­kur­zus­tól. Leg­alább­is ez addig a pon­tig biz­to­san így volt, amíg meg nem jelent a magyar poli­ti­kai szín­pa­don egy valós ellen­szél, ami reményt és erőt kel­tett az embe­rek­ben.

A közös­sé­gi médi­á­ban az elmúlt évben egy­re job­ban átvet­te a tere­pet a “nem félünk” fel­ki­ál­tás, ami sokak­nak adott erőt arra, hogy alap­ve­tő véle­mény­for­má­lá­si joguk­kal élje­nek és leír­ják saját néző­pont­ja­i­kat. Műkö­dő­ké­pes kon­cep­ció lehe­tett vol­na, azon­ban a véle­mé­nye­ket til­tá­sok­kal hálál­ták meg az olda­lak keze­lői.

Ez pedig már nem csu­pán egyé­ni ügy, hanem a tár­sa­dal­mi rész­vé­tel gyen­gü­lé­sét is ered­mé­nye­zi. Egy demok­rá­ci­á­ban nem lehet cél, hogy az állam­pol­gá­rok hall­gas­sa­nak.

Létez­nek jó gya­kor­la­tok is. Egyes önkor­mány­za­tok vagy füg­get­len intéz­mé­nyek pél­da­mu­ta­tó módon keze­lik az online közös­sé­gi jelen­lé­tü­ket: min­den­kit meg­hall­gat­nak, a kri­ti­kák­ra kul­tu­rál­tan rea­gál­nak, és nem élnek a til­tás esz­kö­zé­vel, csak ha való­ban jog­sér­tés tör­té­nik (pl. gyű­lö­let­be­széd, sze­mé­lyes­ke­dés, zak­la­tás). Azon­ban itt nem az oldal egé­szé­ről tilt­ják ki a fel­hasz­ná­ló­kat, csu­pán ide­ig­le­ne­sen fel­füg­gesz­tik a kom­men­te­lés lehe­tő­sé­gét vagy más egyéb plat­form által biz­to­sí­tott szank­ci­ót alkal­maz­nak.

Ebből is lát­szik, hogy nem a tech­no­ló­gia a prob­lé­ma, hanem az, aho­gyan hasz­nál­ják. 

A kér­dés tehát az: akarunk‑e olyan tár­sa­dal­mat, ahol a köz­pénz­ből működ­te­tett infor­má­ci­ós csa­tor­nák való­ban nyi­tot­tak min­den­ki szá­má­ra, vagy elfo­gad­juk, hogy egye­sek kényel­mi vagy poli­ti­kai okból “kiszűr­he­tő­ek” a rend­szer­ből?

A csend ára

A kitil­tá­sok mögött meg­hú­zó­dó hatal­mi logi­ka nem új kele­tű: a kont­roll gya­kor­lá­sá­nak egyik klasszi­kus mód­ja a hoz­zá­fé­rés kor­lá­to­zá­sa. Ezt alkal­maz­zák a poli­ti­ká­ban, a nagy­vál­la­la­ti szek­tor­ban és szá­mos más ága­zat­ban is. Mind­ez a digi­tá­lis kor­ban ez külö­nö­sen veszé­lyes lehet. Az online tér ugyan­is az egyik leg­fon­to­sabb fórum­má vált, ahol az állam­pol­gár talál­koz­hat az állam kép­vi­se­le­té­vel – és for­dít­va. Ha innen kizár­ják, azzal nem­csak a joga­it sér­tik meg, hanem el is veszik a lehe­tő­sé­gét annak, hogy részt vegyen a köz­élet­ben.

Már­pe­dig egy olyan ország­ban, ahol az embe­rek egy­re inkább elfor­dul­nak a poli­ti­ká­tól, és úgy érzik, hogy „úgy­sem szá­mít, amit mon­dok”, min­den olyan gya­kor­lat, amely kizár­ja őket a köz­élet­ből, csak tovább mélyí­ti a tár­sa­dal­mi apá­ti­át.

Ha a közös­sé­gi média – amely a kor­mány által elköl­tött hir­de­té­si költ­sé­ge­i­ből is vilá­go­san lát­szik, mára a hiva­ta­los kom­mu­ni­ká­ció egyik leg­főbb csa­tor­ná­ja lett – nem biz­to­sít min­den­ki szá­má­ra egyen­lő hoz­zá­fé­rést, akkor az állam saját maga zár­ja el a pol­gá­ro­kat attól, hogy véle­ményt mond­ja­nak, kér­dez­ze­nek vagy akár csak infor­má­ci­ó­hoz jus­sa­nak. Nem ezt hív­juk cen­zú­rá­nak és a szó­lás­sza­bad­ság kor­lá­to­zá­sá­nak?

A közös­sé­gi média nem magán­te­rü­let – ha köz­pénz­ből működ­te­tik

Külön figyel­met érde­mel az a tény, hogy bár a közös­sé­gi média plat­for­mok – mint a Face­book, az Ins­ta­gram vagy a You­Tu­be – tech­ni­ka­i­lag magán­cé­gek tulaj­do­ná­ban áll­nak, a raj­tuk működ­te­tett álla­mi vagy önkor­mány­za­ti olda­lak köz­pénz­ből készül­nek, és hiva­ta­los tájé­koz­ta­tá­si célo­kat szol­gál­nak. Ilyen érte­lem­ben ezek az olda­lak köz­fel­ada­tot lát­nak el – tehát nem alkal­maz­ha­tók rájuk ugyan­azok a szű­ré­si sza­bá­lyok, mint egy magán­sze­mély pro­fil­já­ra.

Ha pél­dá­ul egy minisz­té­ri­um vagy egy pol­gár­mes­te­ri hiva­tal hiva­ta­los Face­book-olda­lán meg­je­le­nik egy köz­ér­de­kű bejegy­zés (mond­juk új jog­sza­bá­lyok­ról, ügy­in­té­zé­si határ­idők­ről, vagy egy lakos­sá­gi fórum idő­pont­já­ról, stb.), akkor az a pol­gár, aki el van tilt­va az oldal meg­te­kin­té­sé­től vagy kom­men­te­lé­sé­től, gya­kor­la­ti­lag ki van zár­va az infor­má­ci­ó­ból és az abból követ­ke­ző demok­ra­ti­kus rész­vé­tel­ből. Ezzel szem­ben a közös­sé­gi média ilyen típu­sú hasz­ná­la­tá­nak alap­el­ve, hogy ha az oldal egy köz­in­téz­mény nevé­ben és meg­bí­zá­sá­ból műkö­dik, akkor az ugyan­úgy köte­les biz­to­sí­ta­ni az állam­pol­gá­rok joga­it, mint bár­mely más nyil­vá­nos csa­tor­na.

Hol a határ a mode­rá­lás és a cen­zú­ra között?

Nem vita­tott, hogy az olda­la­kat üze­mel­te­tők jogo­sul­tak a mode­rá­lás­ra, külö­nö­sen, ha zak­la­tó, gyű­lö­let­kel­tő vagy obsz­cén tar­ta­lom­ról van szó. Azon­ban az, hogy vala­kit kri­ti­kus kom­ment miatt – akár udva­ri­as, de hatá­ro­zott hang­vé­tel­ben – kitil­ta­nak, messze túl­mu­tat a mode­rá­lás éssze­rű hatá­ra­in. Ez nem a közös­sé­gi tér védel­mét szol­gál­ja, hanem az elté­rő véle­mé­nyek elhall­gat­ta­tá­sát.

A jog­vé­dő szer­ve­ze­tek már több eset­ben is figyel­mez­tet­tek arra, hogy az ilyen típu­sú elhall­gat­ta­tás nem­csak erköl­csi­leg, hanem jogi­lag is aggá­lyos.

Egy 2021-es nem­zet­kö­zi jogi irány­mu­ta­tás pél­dá­ul kimond­ja: ha egy hiva­ta­los szer­ve­zet közös­sé­gi médi­át hasz­nál a köz­ér­de­kű tájé­koz­ta­tás esz­kö­ze­ként, akkor az otta­ni kom­mu­ni­ká­ci­ó­ra ugyan­azok a köz­ér­de­kű hoz­zá­fé­ré­si sza­bá­lyok vonat­koz­nak, mint egy nyil­vá­nos saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó­ra vagy egy önkor­mány­za­ti hir­det­mény­re.

A közös­sé­gi média tehát nem csu­pán „kedv­csi­ná­ló” plat­form, hanem mára a demok­ra­ti­kus pár­be­széd egyik köz­pon­ti tere lett/lenne. Az itt alkal­ma­zott kizá­rá­sok, til­tá­sok, lát­ha­tat­lan­ná téte­lek nem csu­pán a konk­rét sze­mé­lyek­kel szem­be­ni intéz­ke­dé­sek, hanem rend­szer­szin­tű elmoz­du­lás jelei egy kevés­bé átlát­ha­tó, kevés­bé nyi­tott állam felé. Egy olyan ország­ban, ahol az állam­pol­gá­rok köz­vet­len kap­cso­la­tot sze­ret­né­nek tar­ta­ni válasz­tott veze­tő­ik­kel vagy az őket szol­gá­ló álla­mi intéz­mé­nyek­kel, alap­ve­tő köve­tel­mény kel­le­ne legyen, hogy ehhez min­den­ki­nek egyen­lő joga van – a digi­tá­lis tér­ben is.

Mi lehet a meg­ol­dás?

Ha már ilyen szin­ten téma a par­la­ment­ben a füg­get­len maga­zi­nok és ala­pít­vá­nyok mun­ká­já­nak átlát­ha­tó­sá­ga, akkor első lépés­ként, pél­dát mutat­va átlát­ha­tó­vá kel­le­ne ten­ni a kor­mány­za­ti közös­sé­gi média olda­lak mode­rá­lá­si sza­bá­lya­it. Ugyan­is amíg a médi­u­mok­nak köte­le­ző lett az idei évben kom­men­te­lé­si sza­bály­za­tot alkot­ni, addig sem­mi nem vonat­ko­zik a poli­ti­ku­sok és más kor­mány­za­ti szer­vek közös­sé­gi média kom­mu­ni­ká­ci­ó­já­ra.

Meg­ol­dás lehet­ne, hogy hason­ló­an a médi­u­mok­ra vonat­ko­zó sza­bály­zat­ban ebben is tün­tes­sék fel, hogy: milyen ese­tek­ben tör­té­nik til­tás, vala­mint milyen eljá­rás­rend alap­ján tör­té­nik mind­ez? Hogyan lehet fel­leb­bez­ni? Ha egy köz­in­téz­mény nem tud­ja biz­to­sí­ta­ni eze­ket az elve­ket, akkor nem hasz­nál­hat­ja a plat­for­mot úgy, mint­ha magán­te­rü­let len­ne.

Máso­dik lépés­ként füg­get­len ellen­őr­zést kel­le­ne beve­zet­ni: egy olyan tes­tü­let vagy jog­vé­dő szer­ve­zet bevo­ná­sá­val, amely meg­vizs­gál­ja az álla­mi olda­lak gya­kor­la­tát, és aján­lá­so­kat fogal­maz meg a jog­sze­rű műkö­dés biz­to­sí­tá­sa érde­ké­ben. Nem amo­lyan tes­sék lás­sék jog­vé­dő szer­ve­zet­re gon­do­lok, akik ugyan­on­nan kap­ják a fize­té­sü­ket, mint akik az olda­la­kat üze­mel­te­tik. Hanem egy való­di és füg­get­len szerv­re.

A véle­mény nem ellen­ség

A véle­mény­nyil­vá­ní­tás­ról sokak­nak van sok­fé­le néző­pont­ja. Akad aki úgy gon­dol­ja, hogy: “olyan, mint a s*gglyuk, misze­rint min­den­ki­nek van, de sen­ki nem kíván­csi a mási­ké­ra”. Ugyan ezt a kije­len­tést is meg­cá­fol­nám, ugyan­is hal­lot­tam már olyan ember­ről, aki igen­is kíván­csi volt a mási­ké­ra. Olyan kije­len­tés­sel is talál­koz­tam már, misze­rint a “jóin­du­la­tú kri­ti­ka olyan, mint a jóin­du­la­tú tumor”, misze­rint nem oszt, nem szo­roz, de még­is kel­le­met­len a jelen­lé­te.

Azon­ban én úgy gon­do­lom, hogy a nyílt véle­mény­for­má­lás­nak is meg­van a maga útja és mód­ja, ami­ből mind a két fél sokat tud fej­lőd­ni. Egy kor­mány vagy önkor­mány­zat közös­sé­gi média jelen­lé­te nem lehet „egyen­irá­nyú bemon­dó­csa­tor­na”. A demok­rá­cia alap­ja, hogy az állam­pol­gá­rok kér­dez­het­nek, vitat­koz­hat­nak, sőt – akár bírál­hat­nak is. Ha ezt a lehe­tő­sé­get a közös­sé­gi tér­ből is kizár­juk, akkor nem­csak a tech­no­ló­gi­át hasz­nál­juk rosszul, hanem magát a demok­rá­cia lénye­gét is veszé­lyez­tet­jük.

Mar­czin­ka Mátyás

_{For­rás: itt, itt, Kiemelt kép for­rá­sa: Pix­a­bay}