Vannak pillanatok, amikor a politika álarca nem egyszerűen megreped, hanem darabokra hullik, és alóla előbukkan a nyers, gátlástalan arrogancia. Minderre világszinten és hazai viszonylatban is számos példa van. Gondoljunk csak arra, amikor egy édesapa a jéghideg kórházi szobában vacogó gyermekéért aggódva kérdőre vonja az egészségügyért felelős államtitkárt, nem megoldást kapott. Hanem egy virtuális megalázást és kocsmai stílust: „Úgy b*meg, hogy elromolhat bármi!”.
Ez a mondat ma Magyarország látlelete. Egy olyan országé, ahol a miniszterelnök nemzeti ünnepen „poloskázza” le a kritikusait. Ahol a kormányzati kommunikációs igazgató az utcán izmozik az ellenzékkel.
Ne higgyük, hogy ez magyar sajátosság. A tengerentúlon Donald Trump középső ujja és obszcén tátogása mutatja meg, hogy a világpolitika „elitje” végleg beköltözött a kocsmába.
Hogyan jutottunk el odáig, hogy a köz szolgálata helyett a köz sértegetése lett a norma? Miért érezzük úgy, hogy a civilizált párbeszéd utolsó bástyáit is lebontották a szemünk előtt? Marczinka Mátyás véleménye következik.
A kocsmai tempó mint kormányzati stratégia
Magyarországon a folyamat nem ma kezdődött, de szintet lépett, amikor a miniszterelnök a nemzeti ünnepen, a Múzeumkert lépcsőjéről „poloskáknak” nevezi az ellenzéki szereplőket, újságírókat és civileket, azzal nemcsak a politikai ellenfeleit dehumanizálja, hanem lényegében engedélyt ad a társadalomnak a gátlástalanságra.
Ha a „gazda” poloskázik és pokolbéli bugyorral fenyeget, miért várnánk el az államtitkártól, hogy ne „bazdmegolva” válaszoljon a fűtés nélkül maradt kórházak miatti panaszokra?
Ez a stílus nem véletlen: ez a legyűrés kultúrája. Ebben a világképben a kompromisszum gyengeség, a párbeszéd felesleges időpocsékolás. Menczer Tamás és Magyar Péter utcai „bokszmeccse” a gyermekotthon előtt tökéletesen példázza ezt a pincemély alpári sötétséget, amit a Fidesz tett az országgal.
Itt már nem érvek csapnak össze, hanem az, hogy ki tudja mélyebbre lökni a másikat a sárba. Miközben a politikusok toxikus maszkulinitással méregetik egymást, a háttérben ott maradtak a mikuláscsomagok és a segítségre váró gyerekek. Róluk valahogy mindenki elfeledkezett a nagy izmozásban. Mint a hvg.hu cikkéből az is kiderült, hogy Juhász Péter Pál pedofil és gyermekbántalmazó tetteiről már 12 évvel korábban kormányzati szinten tudtak. És amúgy is, ki az a Zsolti bácsi? — tudja már valaki vagy csak sejtik?
A jelenség globális.
A napokban felfüggesztettek állásából egy dolgozót a Ford michigani gyárában, mert az kiabálva „pedofilvédő”-nek nevezte Donald Trump amerikai elnököt, miközben az egy gyárlátogatáson vett részt. A gyárban készült felvételről látni az elnök reakcióját, miszerint kétszer is bazdmeg szót tátogja, valamint középső ujját felmutatva int be a gyári dolgozónak.
A dolgozó az Epstein akták miatt érezte úgy, hogy meg kell szólítani az elnököt, hiszen a tavaly decemberi határidő letelt, mikorra a teljes aktát nyilvánosságra kellett hozniuk, azonban ezzel szemben csak kevesebb, mint egy százalékok látott napvilágot.
Donald Trump michigani gyárlátogatása is azt bizonyítja, hogy az elnöki -maradék- méltóság fogalma a múlté. Egy munkás „pedofilvédőnek” nevezte az elnököt az Epstein-akták körüli titkolózás miatt, mire a világ leghatalmasabb embere bemutatott és káromkodva válaszolt. Ami azonban ennél is beszédesebb, az a Fehér Ház reakciója: Steven Cheung kommunikációs igazgató szerint ez egy „megfelelő és félreérhetetlen válasz” volt.
Itt tartunk: a trágárság és az utcai stílus ma már „megfelelő” diplomáciai válaszreakció.
Ahol az állam nem kér bocsánatot, ott a civilek és a vállalkozások próbálják menteni a menthetőt. Magyarországon 15 év kormányzás után elvárható lenne, hogy egy állami kórházban ne kabátban gyógyítsanak az orvosok. Ne növekedjen, hanem csökkenjen a szegénységi ráta, és a repülőrajt az ne egy ocsmány hazugság legyen, amit évek óta az emberek orra alá nyomnak.
Ha mégis megtörténik a hiba, a minimum a sűrű elnézéskérés lenne, nem pedig a kioktató káromkodás, lenézés és dehumaninzálás.
Takács Péter államtitkár válasza, Menczer viselkedése, Orbán beszéde és Trump reakciója nem csak egy stílusbaki. Hanem az elvileg demokratikusan választott vezetők válasza és azt üzeni: „közöd nincs hozzá, mi hogyan rontjuk el, és ha véleményt mersz nyilvánítani, akkor még meg is alázunk”.
Zs kategóriás véleményvezérek is idomulnak
Ezek után mit várunk a Zs kategóriás közszereplőktől -akiket minden bizonnyal közpénzen fizetünk-, akik társadalmi rétegeket igyekszik megalázni, majd utána benyalni nekik a szavazatért. Gondolok itt Bayer Zsoltra, aki „szarjancsinak” nevezte a fiatalokat, vagy Tóth ájofdötájger Gabira, aki több videójában „faszszopónak” nevezte a kommentelőit.
Említhetném még az újságírónak hívott propagandistákat is, akik annyira önteltek, hogy lassan már maguknak sem köszönnek. Ők azok a leletek, akik bemutatják, hogy a hirtelen jött pénz, amiért lényegében semmit nem tesznek milyen könnyen részegíti meg az embert és öli ki az emberség utolsó szikráját is.
Vajon mikor vált elfogadottá, hogy a hatalom képviselői kocsmai stílusban beszéljenek azokkal, akiknek a fizetésüket köszönhetik?
Az egész világ fel van buzdulva. Egyre több ember van, akinek nem tetszik a rendszer, nem tetszik a kiszolgáltatott és megalázott helyzet, amit a politika képes előteremteni. Hiszem, hogy az agresszió és a trágárság nem erőt mutat, hanem a tehetetlenséget és a morális válságot leplezi. Mert elromolhat bármi, valóban – de a közbeszéd és az emberi méltóság az, amit a legnehezebb lesz megjavítani.
Félreértés ne essen: nem feltétlenül a káromkodással van a probléma, hiszen olykor mindenkivel megesik. A probléma azzal van, hogy azt egy ember milyen minőségében teszi meg: haveroddal a kocsmában, vagy választott politikusként, akinek az lenne a feladata, hogy alázattal szolgálja a választói bizalmát és példát mutasson az embereknek.
