Évente öt és fél napot kávézással töltünk. Mármint mi, magyarok. Heti 161 perc, ami több idő, mint amit a legtöbb ember a gyerekével vagy a kedvenc sorozatával tölt - kivéve, ha a sorozat az, hogy „anya, mi a kaja?”. A Caffè Vergnano kutatásából kiderült: tízből heten naponta kávéznak, és nem csak azért, mert a koffein úgy hat, mint egy jó motivációs tréner — harsány, de működik. Hanem mert ez a pár perc az a pillanat, amikor végre leülünk. És azt képzeljük: élünk. Pagonyi Adrienn írása.
Én azt mondom kávé…
… te azt mondod, intravénásan, feketén, sok tejjel, koffeinmentesen, csakis növényi tejjel, habbal vagy hab nélkül — Gombóc Artúr után szabadon — és lefut előtted életed összes kávéjának a filmje. A nagyi konyhaasztalán “véletlenül” otthagyott csésze, amiben pont annyi kávé maradt, hogy felitassa a kockacukor. A kollégium konyhájának utolsó utáni szekrényében bujkáló három az egyben, ami a vizsga előtt életet mentett. Az első olaszországi eszpresszó, ami mellől csak George Clooney hiányzott. A reggel lefőtt és elfelejtett csésze a pelenkázó asztal felett. A kollegákkal elfogyasztott latte a szomszédos kávézóban, ami után nem is annyira akaródzik visszamenni dolgozni. A vasárnapi ebéd utáni fekete, ami valahogyan mindig összehozta a családot. A lista végtelen.
A kávé az életünk része, az enyém mindenképpen, ezért nem is volt kérdés, hogy négy napos olaszországi utazásomat nem máshol pihenem ki, mint a Szépművészeti Múzeumban, a Caffé Vergnano rendezvényén. Mert bár Róma örök, a kávé is az. Ahogy a kapcsolatom a WakeUp Magazinnal is, de ez egy másik történet.
Ültem a Reneszánsz Csarnokban többedmagammal és miközben hallgattam az előadásokat azon tűnődtem, hogy mennyire másként kávézunk mi mind. Van, aki csak felhörpinti és rohan tovább és van, aki megáll, és tényleg élvezi az ízeket, az illatot, a gőzt – egy mini-szertartást teremtve a hétköznapok közepén. Ez és a szervezők érzék(szerv)i utazása volt az a pont, ami felnyitotta a szemem: hogy mennyi lehetőség van jelen lenni a saját kávészünetünkben, ha engedjük magunknak.
Saját, itthoni rituálém is hat minden érzékszervemre — ha hagyom.
- A pléhdoboz hűvös érintése és koccanása, amikor kiveszem a szekrényből.
- A régi zacc nedves tapintása, miközben belevarázsolom a komposztos dobozomba.
- A gép hangja, ahogy melegíti a vizet és préseli át a finomra őrölt kávészemek között.
- A krémes, fényes barna cseppek látványa, ahogy megtöltik a csészém.
- A frissen főtt kávé bódító illata.
- A csésze melege.
- A csalóka íz, amelyre azt mondanám elsőre, hogy keserű, de másodikra már bekúszik hol a fanyar, hol az édeskés, hol a karamellre emlékeztető ízvilág.
A pontok tetszőlegesen felcserélhetők, helyettesíthetők, ha valaki a kotyogós kávéfőzők, vagy az instant kávé szerelmese. (Talán nem kéne bevallanom, de van az a helyzet, amikor ez utóbbi is pont akkora élményt okoz, mint a római teraszon elfogyasztott ristretto.)
Kávé, énidő és a Caffè Vergnano kutatás eredményei
A friss felmérés szerint nagyon nem vagyok egyedül a kávé iránt érzett szenvedéllyel. A 16–75 éves magyar internetezők 86 százaléka kávézik, és egy-egy kávészünet átlagosan 11–12 percig tart. Hetente így 161 perc telik el a csészék mellett, vagyis évente közel hat nap.
A kávézás elsősorban otthoni élmény és minden korosztály számára mást jelent: van, akinek rutin, másnak kikapcsolódás.
A kávé világnapjára időzített eseményen dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, Partali Anita, a Coca-Cola HBC Magyarország kávé üzletágának marketingvezetője és Cser Judit múzeumpedagógus arról is beszéltek Winkler Nóra moderálásával, hogyan fonódik össze az énidő és a kávézás szertartása.
Itt jön a következő érdekesség: amíg egy kávét átlagosan 11 percig kortyolunk, addig egy múzeumban egy műtárgy előtt alig 9 másodpercet állunk, a gyerekünkkel napi 7 percet beszélgetünk.
Elgondolkodtató, hogy a csésze több figyelmet kap, mint a családtagjaink. Bár őszintén: a kávé legalább nem beszél vissza. Ez a néhány perc mégis azt mutatja, hogy tudunk időt szakítani valamire, ami igazán számít, és valahol ez a mindfulness gyakorlása a legelérhetőbb formában.
Hogy miként tudod a mindfulnesst belevarázsolni a csészédbe?
- Ne multitaskingolj! — Ha kávézol, kávézz! A dagadt ruha és a következő e‑mail várhat.
- Érzékelj! — Figyeld meg az illatát, színét, hőmérsékletét, ízét és csak tudatosítsd. Ha úgy tetszik, engedd, hogy megálljon egy percre az idő, aminek…
- Add meg az értékét! — Napi 11 perc. Nem tűnik soknak, de miért ne lehetne ez a nap fénypontja? Vagy az egyik fénypontja.
A Caffè Vergnano erre építi Make Time Count filozófiáját. A 140 éves olasz márka lassú pörkölési eljárással készíti kávéit, hogy minden szem kibontsa a teljes aromáját. Nem rohan, nem kapkod — és ebben van a titka. Mert nem csak koffeinről van szó, hanem arról, hogy az időnek értéket adunk.
Szóval, ha legközelebb azon kapod magad, hogy a kávé a napod legmélyebb kapcsolódása, ne hibáztasd magad. Lehet, hogy épp ez az a pillanat, amikor a rohanás helyett végre lassítasz. És ha ezt egy Caffè Vergnano csészével teszed — nos, akkor nemcsak időt, hanem minőséget is nyertél.
Ha szeretnél mélyebben is betekinteni a saját személyes élményeimbe, és abba, hogyan próbálok innentől tudatosan jelen lenni minden kávészünetben, olvasd el a blogomban írt cikkemet: Tényleg többet kávézom, mint a gyerekeimmel vagyok?