December 3-a a fogyatékossággal élők világnapja. Egy nap, amikor a figyelem középpontjába kerülnek azok az emberek, akik nap mint nap bizonyítják, hogy a teljes élet nem a korlátok hiányán, hanem a lehetőségek felismerésén és a kitartás erején múlik. Ez a nap nem csupán az érzékenyítésről szól, hanem arról is, hogy megmutassuk: a társadalom sokszínűsége érték, amelyből mindannyian tanulhatunk.
A szegedi születésű Tóth Károly kétdiplomás kerekesszékes táncművész. Közvetlen, jókedélyű fiatalember. Három hónapos korában egy lejárt szavatosságú gyermekvakcina következtében idegrendszeri sérülést szenvedett, amely a mozgás- és beszédközpontját érintette. Mindez azonban nem akadályozza meg abban, hogy teljes értékű, aktív életet éljen.
Károly több területen is dolgozik, folyamatosan alkot, alig akad szabad perce a naptárában, és ma már olyan szakmai és művészeti pályát tudhat maga mögött, amely sok ép ember számára is ritka.
Karcsi közel húsz éve foglalkozik tánccal. Számára a mozgás egyszerre önkifejezés, küldetés és a társadalmi párbeszéd egyik legerősebb formája. Az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület és a Tánceánia csoport tagjaként, valamint hazai és nemzetközi produkciók szereplőjeként folyamatosan azon dolgozik, hogy a közönség ne csak egy előadót lásson benne, hanem egy olyan művészt, aki sérültségen és előítéleteken átívelve képes hatni. Szólóprodukciói, így a Másképtánc vagy a Charlie, illetve ikonikus kalapostánca mind azt bizonyítják, hogy a tánc eszközeivel tabuk, félelmek és sztereotípiák oldhatók fel.
Művészetében és civil tevékenységében egyaránt célja az elfogadás és a láthatóság előmozdítása. Karcsi aktívan dolgozik azon, hogy Magyarországon is kialakuljon a személyi asszisztencia rendszere, és saját példáján keresztül mutatja meg, hogy mindenkinek joga van a teljes, önálló élethez. Kálmánné Péli Ibolya gyógypedagógus interjúja következik.
Az ENSZ 1992-ben nyilvánította a fogyatékossággal élő emberek világnapjává december 3-át. Tóth Károly kerekesszékes táncművésszel már készült egy interjú 2025. áprilisában, most a világnap alkalmából egy újabb beszélgetésre vállalkozott. Karcsi most Németországban tartózkodik, ezért a beszélgetés alatt kitért a munka és az ottani élet tapasztalataira is.
Tóth Károly Nürnbergben
Kálmánné Péli Ibolya: Mivel foglalkozol mostanában?
Tóth Károly: Most egy ideje Nürnbergben élek és dolgozom. Egy nagyszabású előadásra készülünk. Decemberben lesz a bemutató, december 12-én. Addig próbák vannak. A produkció címe: Nutcracker. Now, magyarul Diótörő: Most. A rendező Susanna Curtis.
A mostani produkcióban van négy ép táncos, egy ép színész, egy siket táncosnő és én. A művészcsoport neve EveryBody. Hasonló, mint az Artman csoport Magyarországon. Tudod, az Artmannak sokat köszönhetek.
Az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület művészeti, oktatási és terápiás programokon keresztül sérült és ép emberek számára nyújt fejlődési, önismereti és tánc lehetőséget. Az ArtMan Egyesület 2005-ben jött létre, hogy az akkor már működő Tánceánia Együttesnek egy hivatalos keretet biztosítson.
K.P.I.: Igen, említetted korábban, hogy az ArtMan Egyesületnek milyen sokat köszönhetsz.
T.K.: Igen, velük indult a táncos karrierem. Most pedig az egyik jószolgálati nagykövete vagyok az egyesület Inkluzív Jam elnevezésű kampányának.
K.P.I.: Hogyan telnek a mindennapjaid?
T.K.: Szóval december 12-én lesz a premier. Ebben a hónapban még Debrecenben is lesz egy nyitóelőadás. Hódi Adrienn hazahívott még a premier előtt néhány nappal, mert lesz egy előadás, amit nélkülem nem tudnak megcsinálni. December 7-én vasárnap lesz.
Az új produkcióra elég intenzív a próbafolyamat. Hetente egy nap a pihenőnap, a többin próbálunk. Azért is tud intenzív lenni, mert itt van támogatás, és mindenki rá tud fókuszálni az előadásra. Az is különbség Magyarország és Németország között, hogy Németországban jobban támogatják a művészeti projekteket.
Akadálymentesítés és elfogadás
K.P.I.: Külföldön nincsenek nyelvi nehézségeid?
T.K.: Kicsi a világ, mert egyik személyi asszisztensem aki párszor jön csak, ő tud is magyarul.
Az angollal jól előrehaladtam, mert az itteni személyi asszisztensek többsége csak angolul vagy németül tud, bele vagyok úgymond kényszerítve a nyelvtanulásba. Így motiváltabb vagyok, hogy igenis használjam a nyelvet. A németből szerintem visszajönnek a szavak, mert általános iskolában hat évig csak németet tanultam. A próbafolyamatban sok német van, a németet is használják, az angolt is, miattam. Ezért egy kicsit keveredik a két nyelv (az angol és a német).
Büszke vagyok arra, hogy most már bevásárolni, tömegközlekedni gond nélkül tudok, a próbán az angollal feltalálom magam. Csak a barátok és a család hiányoznak.
K.P.I.: Milyen segítségre számíthatsz a környezetedtől? Kik azok, akik a mindennapokban támogatnak?
T.K.: Sikerült személyi asszisztenst találni. Úgy látom, Németországban a személyi asszisztencia intézménye jobban ki van építve. Amikor magyarázom nekik, hogy nálunk Magyarországon nincsenek meg az alapjai, akkor általában csodálkoznak. Németországban több az akadálymentes hely, de itt is vannak olyan bakik, ami nem emberi mulasztás vagy tévesztés, hogy elromlik pl. egy lift a vasútnál, és hónapokig nincs megjavítva. Ez bárhol előfordulhat. Világszerte vannak ilyen problémák.
K.P.I.: Hogyan látod, mennyire felkészült a társadalom a fogyatékossággal élő emberek elfogadására és befogadására?
T.K.: Ahogy telnek az évek, egyre jobban állnak hozzá az emberek, de azért szükséges megmutatnunk minél többször magunkat a társadalom számára. Mi is folyamatosan járunk iskolai vetítésre a Nyomik című filmmel, ami általában sikeres szokott lenni. Főként középiskolákba megyünk, de voltunk már cégeknél is, ahová meghívnak.
K.P.I.: Akár korábban, akár mostanában volt olyan élményed, amikor sértő hatás ért?
T.K.: Voltak olyan dolgok, hogy valaki nem úgy szólt hozzám, de én nem rugózom sokat rajta, hamar elfelejtem. Van egy mondásom: ha valaki úgy viszonyul hozzám, az az ő baja. Csak saját magát pörgeti be, én nem érek kevesebbet.
Tanulhatunk tőlük
K.P.I.: Szerinted mit tanulhat a többségi társadalom a fogyatékossággal élő emberektől?
T.K.: A többségi társadalom türelmet tanulhat tőlünk, illetve azt, hogy meg kell próbálni a dolgokat másképp megoldani, vagy legalább megpróbálni. Sokszor még a segítségkérés tudományát is tanulhatják tőlünk. Sokan, amikor megismernek, jobban tudnak kérni segítséget ők is.
Az az igazság, hogy Magyarországon, mi, ebben a táncos-művész világban elég kevesen vagyunk. Mindig is úgy éreztem, hogy számomra fontos a tánc, hogy ezzel a művészeti ággal tudok leginkább hatni az emberekre, a társadalomra. Én pedig próbálom kihozni magamból, ami tőlem kitelik. Ha tetszik, amit képviselek, támogassatok egy követéssel.
K.P.I.: Karcsi, köszönöm, hogy időt szántál a beszélgetésre! További sok sikert és nagyon jó egészséget kívánok!
A fotókat Tóth Károly biztosította számunkra.
