Talán semmi sem bizonyítja jobban a magyarok szabadságvágy tüzét, kitartását és tűrésképességét, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc. Az elnyomás éveiben sokan belenyugodtak a rendszerbe, de mindig akadtak olyanok, akik reményt adtak. Talán mint most.

Titokban szervezkedtek, szót emeltek, és összefogásra buzdítottak.

1956 októberében ez a feszültség robbant ki. A diákok, munkások, értelmiségiek fegyverrel és szóval próbálták elzavarni a hatalmat egy szabadabb jövő reményében. Ez nem polgárháború volt, hanem egy nép szabadságharca az idegen elnyomó és hazai kiszolgálói ellen. Az ötvenes években az állam az emberek életének minden részletét szabályozni akarta. Nemcsak azt mondták meg, mit tehetnek és hova mehetnek, hanem azt is, mit gondolhatnak.

Aki eltért a pártvonaltól, az ÁVH markában találhatta magát. A félelem állandó volt.

Ma másképp néz ki a rendszer, de sokan érzik: a szabadság gyakorlása korlátozott. Jogilag lehet tüntetni, lehet pártot alapítani, de a kormány túlhatalma, a médiamonopólium, a civilek elleni kampányok és a gazdasági nyomás sokakat elriaszt attól, hogy valódi ellenállást szervezzen.

Egypártrendszer: akkor és most

Ötvenhat előtt az MDP egypártrendszere kizárta az ellenzéket. Ma papíron többpártrendszer van, de a gyakorlatban az országot egyetlen politikai erő irányítja kétharmados többséggel. Ez lehetővé teszi az alkotmány és a választási szabályok módosítását is, amellyel az elmúlt években előszeretettel éltek.

Így eshetett meg az is, hogy a határon túl élők szavazati jogot szerezhettek anélkül, hogy adót fizetnének vagy az országban élnének.

Ennek következtében a szatellit pártokra már kevesebb hangsúly került, hiszen nélkülük is képes a rendszer a választásokon keresztül legitimálni magát. Hosszú évekig, a Tisza Párt megjelenéséig nem volt ütőképes ellenzék Magyarországon, akik képesek lettek volna megszólítani a kritikus tömeget.

Következtetésképpen a Tisza Párt felcsillantotta a reményt az emberekben, hogy a változás és a valódi rendszerváltás már nincs olyan messze, mint gondolnánk. Azonban a választásokig még sok idő van hátra, amibe kétharmados többséggel még nagyon sok módosítás képes átcsúszni a parlamenten.

Gyülekezési jog: a múlt és a jelen

Ötvenhatban a legkisebb demonstráció is lázadásnak számított, és tilos volt tüntetni. Az ÁVH azonnal közbelépett, a résztvevőket megverték, letartóztatták.

Ma papíron van gyülekezési jog.

Ám a törvények szigorodtak: akár már két ember nyilvános, közügyben történő véleménynyilvánítása is gyűlésnek számíthat. A COVID járvány idején pedig a korlátozások lehetőséget adtak a politikusoknak arra, hogy szűkítsék a tüntetés szabadságát. A hatalom mindent megtesz, hogy a kritikus hangokat a lehető legjobban elszigetelje.

A kormány nem támogatja a másként gondolkozókat és minden eszközzel igyekszik azokat ellehetetleníteni. Idén pedig felmerült a „foreign agent bill”, amely korlátozná a külföldről támogatott szervezetek működését és megmozdulásait is.

Mind emlékszünk még az idei Budapest Pride körüli kormánypróbálkozásokra, mikor alkotmánymódosítással igyekeztek betiltani. A kritikus tömeg viszont megmutatta, hogy a vasszigor ellenére is képes összefogni egy elnyomott közösség javára és utcára vonult, ezzel megalkotva Magyarország minden idők legnagyobb büszkeségmenetét. Ez egyértelmű példa volt arra, hogyan lehet a kétharmados többséget arra használni, hogy szűkítsék az alapvető jogokat.

Sajtócenzúra és a média szerepe

A sajtó az 1950-es években kizárólag a párt szócsöve volt. Az újságokban és a rádióban csak a kommunista propaganda jelenhetett meg. Az emberek suttogva adták tovább az igazságot. Manapság a közösségi média oldalaknak köszönhetően már egészen más a rendszer.

Ma nincs nyílt cenzúra, de a közmédia és a kormányközeli sajtó túlsúlya miatt a helyzet hasonlóan egyoldalú.

Az adófizetők pénzéből fenntartott televízió és rádió szinte kizárólag a kormány üzeneteit közvetíti. A helyi lapok nagy részét kormányközeli vállalkozások kebelezték be. A Financial Times szerint 2015 és 2023 között több mint 1 milliárd eurónyi állami támogatás áramlott kormányközeli médiához, miközben a független lapok ellehetetlenültek. A HRW 2025-ös jelentése pedig megerősíti: a független újságírók gyakran nem férnek hozzá közérdekű információkhoz, és sokszor zaklatásokkal kell szembenézniük.

Így az internet maradt a legszabadabb felület, de itt is erősödik a nyomás.

Bár a Google és a Meta megszüntette a politikai hirdetéseket, a szemfülesek így is megtalálták a kiskaput, hogy kijátszanak egy náluk sokkal nagyobb rendszert. Így továbbra is folytatódhat a közpénz milliárdok online történő elégetése. Továbbá ma nincsen ÁVH, de helyette van Szuverenitásvédelmi Hivatal. Nem mondom, hogy ugyanaz a kettő.

Szabadságvágy és a valóság: szegénység és a mindennapi élet terhei

Az ötvenes években a szegénység mindennapos volt. A kényszerű iparosítás, a beszolgáltatás, az infláció miatt sok család alapvető szükségleteit sem tudta fedezni és a kormány semmilyen segítséget nem nyújtott számukra. Ma is egyre többen panaszkodnak arra, hogy a megélhetési költségek elszálltak.

Bár a kormány „rezsicsökkentést” hirdet, a valódi segítség helyett inkább plakátokon jelenik meg mindez és hitelekkel, valamint átmeneti intézkedésekkel tartja fenn a rendszert.

Az infláció idén történelmi rekordokat döntött, az árak emelkednek, miközben a bérek nem tartják a tempót. Az idei nyáron egy gombóc fagylalt 650 forint volt, ami sok család számára már luxusnak számított. Bár más környezetben, de a szociális különbségek és a bizonytalanság érzése hasonló feszültséget szül.

Rendőrállam vagy jogállam?

1956 előtt Magyarország egyértelműen rendőrállam volt. 28 ezer államvédelmi rendőr és 40 ezer besúgó figyelte a társadalmat. Mindehhez járult hozzá Rákosi Mátyás és Sztálin személyi kultusza, a nehéz- és a hadiipar gazdaságtalan fejlesztése, az ezek miatt növekvő szegénység. Rákosi szektás irányvonala a politikában, dogmatikus állásfoglalásai az ideológiában, gazdaságpolitikai voluntarizmusa katasztrofális károkat okoztak, megrontották a párt és a tömegek kapcsolatát. A félelem légköre mindent átitatott.

Ma papíron jogállam vagyunk, de sokan érzik, hogy az igazságszolgáltatás nem független.

A bizalomvesztéshez nagyban hozzájárult a Varga Judit-hangfelvétel, ami 2024-ben nagy vihart kavart. A volt igazságügyi miniszter arról beszélt, hogy a kormány emberei belenyúltak a Schadl–Völner-ügy aktáiba. Emellett a Pegasus-botrány is megmutatta, hogy újságírókat és civileket figyeltek meg kémszoftverrel.

A civilek és újságírók megfigyelése, a Pegasus-botrány, valamint a megfélemlítés modern eszközei talán ilyen módon értelmezik újra a rendőrállam fogalmát.

Persze nem akarok vészmadár lenni, de a regnáló miniszterelnök kultusza sem elhanyagolható, ahol csak azért boldogok az emberek, mert ő azt mondta.

Szabadságvágy: az 1956-os események kibontakozása

Az első szikra Debrecenben pattant ki 1956. október 23-án, amikor diákok tömege vonult az egyetemről a pártszékházhoz. Követeléseiket pontokba szedték, szabad sajtót, szovjet csapatkivonást, többpártrendszert akartak. Görbe János szavalata a tömeg előtt szimbolikus kezdete volt a forradalomnak. Budapesten eközben hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emberek kivágták a nemzeti zászló közepéből a Rákosi-címert és ezzel megszületett az 1956-os forradalom szimbóluma. Estére fegyveres harcok törtek ki, az ÁVH tüzet nyitott a tömegre.

Az ország néhány nap alatt lángba borult.

A nép szabadságot, függetlenséget és emberi méltóságot követelt. A szovjet tankok bevonulása leverte a forradalmat, de az üzenet örökre megmaradt: a magyar szabadságvágy elpusztíthatatlan.

Szabadságvágy és a 2025-ös események

Idén a regnáló hatalom és a napról napra erősödő Tisza Párt is programot szervez október 23-án Budapesten. A párhuzamok ma is ijesztőek: médiafölény, félelemkeltés, gazdasági bizonytalanság, korlátozott politikai verseny. Ugyanúgy, ahogy akkor, most is sokakban felébredt a szabadságvágy és vannak, akik hisznek a változásban. Még akkor is, ha Orbán nem tartja nemes tettnek az ötvenhatos szabadságharcot:

„Ez egy olyan ország, ahol még polgárháború se volt sosem, talán 56-ban egy kicsit.”

Jelentette ki egy tájékoztatón a kamerák kereszttüzében, mintha az 1956-os forradalom nem a magyar nép egyik legnemesebb szabadságharca lett volna, hanem valamiféle testvérháború, belső civakodás. Ez a mondat nemcsak történelmileg téves, hanem mélységesen sértő is azok számára, akik életüket adták a szabadság reményében. Ez azonban történelemtagadás, mert nem polgárháború, hanem szabadságharc zajlott.

Egy nemzet kelt fel az idegen elnyomó és saját hazai kollaboránsai ellen.

Amivel valószínűleg nehéz lehet szembenéznie, hiszen a történelmi párhuzam rémesen azonos. 1956 arra tanít, hogy nincs örökké tartó diktatúra. A nép szabadságvágya előbb-utóbb utat tör magának. A kérdés ma is ugyanaz, mint akkor: lesz-e bátorságunk kimondani az igazat és kiállni egymásért?

Ötvenhat hősei nem polgárháborút vívtak, hanem szabadságharcot.

Ők a jövőbe vetett hitből merítettek erőt. Ma nekünk is ez a feladatunk: emlékezni, tanulni, és nem hagyni, hogy a félelem irányítsa az életünket.

Források: itt