Egy átlagos ember nagyjából 80 000 emberrel találkozik élete során. Ha ezt elosztjuk egy szintén átlagos élettartammal, az azt jelenti, hogy napi szinten 2–3 új vagy felületes ismerőssel hoz össze a sors, ami évente hozzávetőleg 700‑1000 főt jelent. Ezekkel az emberekkel általában váltunk is pár szót, és ők ez alapján igyekeznek megítélni minket. De vajon melyik kép a valódi? Marczinka Mátyás írása.
Vannak olyan pillanatok, amikor leülök egy csésze kávéval, és elgondolkozom az élet nagy dolgain. A tegnapi napom éppen ilyen volt. Visszatekintve az elmúlt harminc évre, ráeszméltem, mennyi ember keresztezte az utamat: többezer üzleti partner, volt osztálytársak vagy kollégák, szomszédok, ügyfelek, haverok, és persze azok, akikkel mély barátság is kialakult az évek alatt.
A többezer verzió, amit a világnak mutatunk
Van az a helyzet, hogy reggel kapsz egy csodás hírt és épp aznap futsz össze valakivel. Kicsattansz az energiától, feldobott vagy. Ám akadnak olyanok is, akik mélyponton, depresszív állapotban találnak rád, amikor az életnek (és még a halálnak is) jobb humora volt, mint neked.
Mind a kettő te vagy. De a másik fél fejében az a verziód rögzül, amivel abban a specifikus pillanatban találkozott. Ahhoz, hogy valaki megítéljen, gyakran elegendő csupán elsétálnod előtte az utcán. Még szemkontaktus sem szükséges, az elméje máris kreál rólad egy verziót. Így eshet meg, hogy:
- van, aki egy szégyenlős és visszahúzódó embernek ismer.
- mások számára te vagy az a bosszantó személy, aki állandóan pletykál.
- vannak, akik aljasnak és szigorúnak látnak és megint mások kedvesnek, gondoskodónak és a világ legkorrektebb emberének tartanak.
A lényeg az, hogy az az ember, akiként magadra gondolsz, valójában csak magadnak létezik, illetve annak a nagyon szűk belső körnek, akiket igazán közel engedtél magadhoz. (Bár tegyük hozzá halkan: sokszor még te magad sem tudod, ki is vagy valójában.) Nem ugyanaz az ember vagy a szüleidnek, a családodnak, a szomszédaidnak vagy a kollégáidnak. Többezer verzió létezik rólad mások fejében.
A saját verziód felelőssége
Egyik sem vagy igazán te mások elképzelései közül. Ezek csak nyomokban tartalmazzák a valódi énedet. Sok olyan verzió létezik a világban, amelyet mások csak azért tartanak életben a saját szeretetükkel, haragjukkal vagy dühükkel, mert egy veled való pár perces találkozó ezt váltotta ki belőlük.
Fájdalmas, de egyben felszabadító felismerés, hogy ez az ő felelősségük. Nem a tiéd.
Nem vagy felelős a képért, amit mások alkottak rólad, és ami még fontosabb — nem vagy köteles kiszolgálni ezeket a képeket csak azért, hogy ők boldogok vagy elégedettek legyenek.
Ez éppen olyan, mint az egyik sokat hangoztatott, igencsak elcsépelt életigazság: „Én csak azért tudok felelősséget vállalni, amit mondtam, és nem azért, amit te értettél.” Ha valaki nem veszi a fáradságot, hogy visszakérdezzen, és megismerjen, akkor az onnantól már az egyén saját felelőssége.
A számok tükrében: Kik ismernek igazán?
Az a 80 000 ember, akikkel összekoccanunk az életben, a kapcsolatok mélységét vizsgálva sokkal szűkebb körré csökken. A szociológia és a pszichológia is megerősíti ezt a tölcsérelvet:
- Belső kör (kb. 5 fő): a legszorosabb érzelmi kötelékek, akikre a leginkább támaszkodhatunk. Ilyen az élettárs, férj/feleség, vagy más partner és a legközelebbi családtagok.
- Bizalmasok (kb. 15 fő): akikkel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és akikben megbízunk.
- Aktív barátok (kb. 50 fő): akikkel még rendszeres összejárásokat, vacsorákat, programokat szervezünk.
- Dunbar-szám (kb. 150 fő): antropológiai becslések szerint ez az a kognitív határ, amekkora aktív szociális hálót az emberi agy képes egyidejűleg kezelni — beleértve a haverokat és a közvetlen kollégákat is.
Látható tehát, hogy nagyjából 1 és 20 fő közé tehető azon emberek száma, akik reális, többdimenziós képet alkothatnak rólad az összes hangulatoddal, személyiségeddel és hibáddal együtt. Mindenki más számára csupán egy fantáziakép vagy, amelyet ők alkottak.
„Jaj, ne mondd már, hát ismerlek!”
A napokban többször belefutottam ebbe a mondatba olyanoktól, akik 10 évvel ezelőtt beszéltek velem utoljára. Elgondolkoztam és arra jutottam, hogy amikor valaki azt mondja “ismerlek”, valójában azt jelenti:
„Ismerem azt a verziódat, amit évekkel ezelőtt mutattál nekem, és elvárom, hogy aszerint viselkedj. de legalábbis feltételezem, hogy úgy fogsz.”
Szóval lehet, hogy valaki ismert tíz éve, öt éve, vagy akár fél éve. De az, aki akkor voltam, fenntartotta magának a jogot arra, hogy megváltozzon, fejlődjön, és másképpen vélekedjen az életről. Ha te képes voltál felülmúlni a régi verziódat, akkor a környezetednek is illene frissítenie azt a szoftvert, amit rólad alkotott.
Az ehhez hasonló mondatok mérgezőek. Képesek visszahúzni, elbizonytalanítani és belekényszeríteni az embert egy olyan szerepbe, ahol már nem meri elhinni, hogy joga van a változáshoz.
Az önmagadként létezés kulcsai
Sokáig hittem, hogy az önazonos élethez, ismernem kell minden rezdülésemet. Azonban figyelve az embereket, rájöttem, sokan azt sem tudják, mi áll a cselekedeteik hátterében, egyszerűen csak ösztönből léteznek. Zsigerből reagálnak, és nem törődnek azzal, mit gondol a külvilág.
Az önmagadként való létezés alapja nem egy fix állapot, amit el kell érni, hanem egy kialakítható képesség, hogy merj a saját megérzéseid szerint cselekedni, ahelyett, hogy mások elvárásaihoz igazodnál.
Az önmagadként való létezés még nem jelenti automatikusan azt, hogy mindenki fejében ugyanaz a kép jelenik meg majd rólad, de ahhoz már jó sarokkő, hogy ne foglalkozz mások ítéleteivel. Úgy vélem, a hiteles és önazonos élet legfőbb alappillérei:
- a felismerés: nincsen globális igazság. Meg kell különböztetni a saját igazadat a társadalmi elvárásoktól. Meg kell találni azt a belső tüzet, ami csak azért ég benned, hogy lelkesítsen.
- tökéletesmentesség: Nem kell „tökéletesnek” lenned. Az önmagadként létezés arról szól, hogy felvállalod a saját egyéni ritmusodat és látásmódodat, anélkül, hogy polírozni akarnád azt a külvilág számára.
- az ítéletmentesség: mind saját irányodba, mind a másokéba. Ehhez tisztában kell lennen saját pillanatnyi erősségeiddel és gyengeségeiddel, ez segít megszüntetni az önbírálatot, ami máris könnyedebbé teszi a külvilág ítéleteinek súlyát.
- a változás dinamikája: minden pillanatban új döntést hozhatsz. Ha valami nem működik az életedben, ne ragadj bele — válassz mást, változtass az irányon. Jogod van hozzá.
- a pillanat szabadsága: ha azon agyalsz, mi lett volna ha, vagy a múltbeli sérelmeket viszed tovább, akkor stresszelsz, ha pedig a jövőn agyalsz, hogy mi lesz majd, ha, akkor szorongsz. Ezen pedig akkor változtathatsz, ha megtanulsz a jelenben lenni.
Szóval ne akard a 80 000 ember fejében élő verziókat irányítani. Engedd el a fantáziaképeidet, és fókuszálj arra az egyetlen emberre, akinek a véleménye igazán számít: önmagadra.
Az önmagadként létezés nem plusz munka vagy teher. Segít megszabadulni azoktól a felesleges nézőpontoktól és félelmektől, amelyeket ránk projektálnak.
Azonban egy dolog egyre világosabb számomra. Bármennyire is törekszem az önazonosságra, néhány futólag váltott mondat alapján, nem mindenki ugyanazt az embert fogja megismerni bennem.
