Nórival egy kávézóban találkozunk. Egyszerre lépünk be az egymással szemben lévő két bejáraton. Ha többen lettek voltak a helyiségben, akkor is rögtön tudom, hogy Nóri az. Magassarkú combcsizmát, vagány dzsekit és vörös rúzst visel. Az extravaganciát aranyékszerei koronázzák meg. Kezében pedig hatalmas dobozt tart. Emiatt egy kicsit elszégyellem magam, hiszen miattam cipekedik. Kértem, hogy hozzon néhányat az isteni illatú szójaviasz gyertyáiból, hogy fotókat is készíthessünk. Amikor kényelmesen elhelyezkedünk, leplezetlen izgalommal vetem rá magam a doboz tartalmára, Nóri meg csak mosolyog. Nem tudom eldönteni, hogy a nagy izgalomban így örül a rajongásomnak, vagy csak attól tart, eltörök valamit. Mint később kiderült, valóban volt benne némi izgalom, de annyira jót beszélgettünk, hogy meg is feledkezett közben a lámpalázról. Gyenge-Rusz Anett interjúja.
Gyenge-Rusz Anett: Nóri, ha jól tudom, a pároddal, Áronnal együtt alkottátok meg az Averlo-t. Honnan indult a saját gyertyamárka gondolata?
Nagy Nóri: Áronnal egyszerre jutottunk el oda, hogy jó lenne valamit létrehozni, ami teljesen a miénk. Mindketten olyanok vagyunk, hogy ha akad öt szabad percünk, az agyunk akkor is pörög, ötletel. Először volt egy teljesen más webshop-ötletünk, de ahogy elkezdtük kibontani, láttuk, hogy irreálisan időigényes lenne. Közben én sok webshopot átnéztem, nagykereskedésekét is, és egy ponton kimondtam Áronnak: „Nagyon szívesen csinálnék gyertyákat.” Aztán kiderült, hogy ő is pontosan ezen gondolkodott. Egyébként mindketten illatmániások vagyunk – parfüm, mosószer, háztartási illatok, minden jöhet. Ezt annyira abszurd véletlennek éreztük, hogy jelnek vettük. Innen indultunk.
A.: Gondolom, ezután nyakig merültetek az illatokban.
N.N.: Szó szerint. Az első két hónap tiszta kísérletezés volt. Munka után hajnalig kevertem a viaszt, próbálgattam az illatokat, arányokat. A célom az volt, hogy ne egy szép gyertyát csináljunk, hanem olyat, aminek az illata tényleg betölt egy teret.
Hogy az utolsó cseppig érezhető legyen, és szakmailag se lehessen belekötni. Amíg ezt a szintet nem értük el, addig nem akartam senkinek megmutatni.
Csak olyan terméket engedek ki a kezemből, amire nagy magabiztossággal írom rá a nevem. Amikor ez összeállt, jött a webshop. Azt hittem, az lesz a „könnyebb, technikai rész” – aztán gyorsan kiderült, hogy nem. Informatikában nem vagyok otthon, mindent nulláról tanultam meg. Viszont addig igazgattam, csiszolgattam, amíg harmonikus nem lett. Ma már azt érzem, simán megállja a helyét bármelyik profi oldal mellett.
Gy.R.A.: A social felületeiteken te is sokat szerepelsz, pedig amíg ittuk a kávét, azt mondtad, nem vagy „szereplős” alkat.
N.N.: Nekem a kamera alapvetően idegen közeg. Például most semmi gondom azzal, hogy meséljek. De ha tudom, hogy vissza fogom nézni magam, az már egy teljesen más helyzet.
Az elején minden videót vagy százszor vettem fel. Mindig találtam benne valamit, ami „nem elég természetes”.
Ugyanakkor ma már látom, hogy ez is része az alkotásnak: nem csak a gyertya, a viasz, az illat, hanem az is, ahogyan beszélünk róla. Egyszerűen ugyanolyan fegyelmezetten állok hozzá, mint bármelyik másik munkafolyamathoz.
Gy.R.A.: Mikor vetted észre, hogy ebből akár főállás lehet?
N.N.: Idén februárban indultak social felületek és a webshop, és az első két hétben elfogyott az egész készlet, amivel elrajtoltunk. Nem volt bennem az a naivitás, hogy „holnaptól ebből élünk”. Inkább úgy gondolkodtam: szépen, lassan felépítjük, és majd alakul.
Ehhez képest nagyon hamar kiderült, hogy ennek komoly ereje van. Fokozatosan tolódott át a fókuszom. Mivel egy gyöngyboltban dolgoztam előtte, nem okozott gondot az átállás, hiszen az is kreativitást igénylő feladat volt. Ma viszont már csak a gyertyák készítésével foglalkozom És a márka még egyéves sincs. Nagyon hálás vagyok azért, ahol tartunk.
Gy.R.A.: Művészeti iskolába jártál, sok tehetséggel voltál körülvéve. Azonban többször kiemelted: a tehetségnél sokkal fontosabb a munka és a szorgalom.
N. N.: Sose éreztem magam „zseninek” egyetlen művészeti ágban sem. Rajz, festés, grafika – mindegyikhez értek egy kicsit, de pont eleget ahhoz, hogy felhúzza azt, amit most építek: a dizájnt, a vizuális világot, a terméket. Nem érzem hátránynak, hogy nem egyetlen területre „hegyeződtem ki”. Inkább egy nagy, közös eszköztárnak élem meg.
A tehetség szerintem, csak egy pontig visz el. Onnantól az számít, hogy minden nap beleteszed-e a munkát akkor is, amikor rossz napod van, amikor szét vagy esve, amikor semmi kedved nincs hozzá. A világ közben folyamatosan változik, ráadásul egy vizuális, kreatív területen ez hatványozottan igaz. Ezt nem lehet csak ösztönre bízni. És igen, szerintem az is művészi hozzáállás, amikor valaki egy rossz napon is leül, és precízen megcsinálja ugyanazt, amit előtte. Ez adja a gerincét az egésznek.
Gy.R.A.: Hogy bírod a kritikát? A negatív és pozitív visszajelzéseket is el tudod fogadni?
N. N.: Nálam a jó eredmény az alap. A „normál állapot”. Ha valaki megdicséri, amit csinálok, sokszor úgy érzem: igen, ez a magamtól elvárt szint, nem valami extra. Ezt még tanulom elfogadni.
A negatív visszajelzésnél persze az ember megáll egy pillanatra. Elgondolkodom rajta, megnézem, mit lehet belőle tanulni – aztán másnap ugyanúgy vissza kell állni a munkába. Az első ilyen helyzet után egyértelmű lett számomra, nem az a kérdés, hogy valakinek tetszett-e vagy sem, hanem az, hogy én másnap is ugyanolyan odafigyeléssel teszem-e a dolgom.
És közben én nem tudnám senki munkájára rávágni, hogy „ez rossz”. Lehet, hogy nekem nem tetszik, lehet, hogy nem az én világom, de mindig látom mögötte a folyamatot, a befektetett időt és energiát. Azt is tiszteletben tartom.
Gy.R.A.: 21 éves vagy, mégis nagyon markáns, felnőtt hozzáállásod van a felelősségvállalást illetően. Te ezt generációs kérdésnek látod?
N.N.: Régebben azt hittem, hogy ez korosztály függő: a felnőttek felelősségteljesek, mi meg tanuljuk. Aztán rájöttem, ez nem így van. Teljesen mindegy, ki hány éves, vagy milyen szituációban van, sokan meghagyják maguknak azt a bizonyos menekülési útvonalat.
Egy munkahelyen, egy kapcsolatban, egy döntésben – mindig ott a kiskapu, hogy ha baj van, el lehessen futni.
Én nem tudok ezzel azonosulni. Ha valami nem jó, akkor kimondom : „ez nem jó”. Ha én döntöttem rosszul, az az én felelősségem. Sokan várják, hogy majd valaki megmenti őket. Egy másik ember, egy új munka, egy kapcsolat, bármi. Csak közben mindenki ugyanezt várja, és senki nem ül le az asztalhoz, hogy „oké, ezt én rontottam el, akkor én javítom ki”.
Gy.R.A.: Ez a feszesség mennyire hatja át a mindennapjaidat? Tudsz egyáltalán pihenni, vagy teljesen beszippantott a munka?
N.N.: A jól előre megtervezett pihenések nálunk ritkán sikerülnek. (mosolyog) Mindig kitaláljuk, hogy na, most kirándulunk, elutazunk… aztán a valóság átírja a terveket. Ami működik, azok a spontán „na jó, most már muszáj letenni mindent” típusú napok. Amikor érezzük, hogy kell egy levegővételnyi szünet, és csak megyünk.
De az is fontos, hogy mindketten olyasmivel foglalkozunk, amit szeretünk. Áron fodrászként dolgozik. Nekem a gyertyakészítés, az illatok keverése, a dizájn kitalálása egyszerre munka és alkotás. Ez az, amiben jól érzem magam. Emiatt nem teher, hogy a hétköznapjaim nagy részét ez tölti ki.
Gy.R.A.: Közeledik a karácsony. Jut idő a hangolódásra, vagy még több munkátok lesz?
N.N.: Nálunk a karácsony már a műhelyben elkezdődik. (mosolyog) Az egész lakás illatozik, néha olyan, mintha egy adventi vásár közepén élnénk.
Ez a főszezonunk, ilyenkor nem a pihenésen jár az agyunk. Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni az az élmény, amit az illatok adnak.
Most például kifejezetten karácsonyi illatviaszokkal, ünnepi illatokkal készülünk. Nagyon jó érzés, amikor valakinek az otthonában – a fagy, zúzmara és havazás hiányában – a gyertyáink teremtik meg az ünnepi hangulatot.
Gyenge-Rusz Anett: Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, mi az, ami nap, mint nap visszaültet a olvasztógéphez, mi lenne az?
Nagy Nóri.: Hiszek abban, hogy amit csinálunk, az érték. A két kezemmel fel tudom építeni azt a világot – illatokból, formákból –, amiben élni szeretnék.
Ez nekem egyszerre művészet, felelősség és szabadság.
Miközben már otthon, a számítógépnél ülve csinosítgatom az interjút, a mellettem lévő szekrénykén, mint általában, égnek a gyertyák. Fűszeres narancs aromája tölti be a szobát. Az Averlo legújabb karácsonyi illata. Nagy Nóri ajándéka volt.