• Kérdezz! Felelünk!
vállalkozók

Inspiráció, tudás és kapcsolatok: Ilyen volt a 2025-ös Női Vállalkozók Napja

Mi nők annyifélék vagyunk. Tehetségesek, sokoldalúak, színesek, vállalkozók az élet valamennyi területén.

Több hónap tervezés, szervezés és néha újratervezés után végül elérkezett március 20., vele pedig a 2025-ös Női Vállalkozók Napja. Mint minden évben, most is nagyon izgultam, hogy fog sikerülni a rendezvény – szerencsére idén sem volt okunk panaszra. Több mint 1500-an jöttek el, a legkülönbözőbb területekről, egyéni vállalkozóktól kezdve a több főt is foglalkoztató cégek vezetőiig és kötöttek gyümölcsöző ismeretségeket, nem is beszélve a hasznos tudásról, amit felszedhettek.  Mihalik Gyöngyvér a Női Vállalkozók Napja esemény alapítójának írása.

Ez volt az 5. alkalom, hogy megrendeztük a Női Vállalkozók Napját, de most sem voltam nyugodtabb a konferencia előtt, mint az előző években. Annyi mindenre kell figyelni, olyan sok részletet kell összehangolni… De szerencsére idén is sikerült megugrani a lécet, amit az is mutat, hogy nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a résztvevőktől, a kiállítóktól és az előadóktól egyaránt.

A Női Vállalkozók Napja utánozhatatlan hangulata

Már a regisztráció kezdetekor elkezdtem kicsit megnyugodni, mert a levegőben szinte tapintható volt a lelkesedés és a pozitív hangulat. Minden évben ez az, amit a legtöbben kiemelnek a visszajelzésekben, és megnyugtató volt, hogy igazából még nem is történt semmi, de a hangulat már adott. 

Hirdetés

A hivatalos konferenciahangulat helyett ezen a rendezvényen mindig valami egészen más alakul ki. A résztvevő nők lelkesen üdvözlik egymást ölelésekkel, nevetéssel, mintha régi barátok találkoztak volna. Most is sokan már a nap elején névjegykártyákat cseréltek, és láttam olyan csoportokat is, akik előző este a Before Partyn ismerkedtek meg, és a Női Vállalkozók Napjára már együtt jöttek.

Több, mint üzlet – igazi kikapcsolódás!

Mi mindig szem előtt tartjuk, hogy egy hosszú, szakmai programokkal teli nap, legyen akármilyen értékes, fárasztó is lehet egyben. Ezért igyekszünk teret adni a stressz levezetésének, a feltöltődésnek. 

Idén is már reggel, az első előadások előtt meditációval vártuk a korán érkezőket, hogy letehessék a stresszt és ráhangolódjanak a napra. Később, az ebédszünetben is volt hangfürdő, TAO csikung, és persze bármikor meg lehetett kicsit pihenni a Santai teremben, inni egy finom kávét vagy teát, ami egyébként egész nap biztosítva volt a rendezvény alatt.

Színes és izgalmas szakmai program női vállalkozóknak

Azt vettem észre, és azt hallottam a résztvevőktől is, hogy az egyik legnagyobb kihívás a nap során a választás nehézsége volt – ami nekünk valójában megerősítette, hogy szuper előadókat és érdekes témákat sikerült találnunk.

Vállalkozók
Kép forrása: Női Vállalkozók Napja

Mindig nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ne csak megtöltsük a napot előadásokkal, hanem olyan témákat hozzunk, amik valóban relevánsak a női vállalkozóknak. Fontos célunk, hogy olyan előadások szülessenek, amik tényleg tartalmasak, és ahol az előadók a gyakorlatban jól hasznosítható, ténylegesen alkalmazható tudást adhatnak át.

Négy előadóteremben zajlottak párhuzamosan az előadások, amelyek közül érdeklődésnek és persze a vállalkozás szintjének megfelelően lehetett választani. Volt szó az AI-ról és arról, hogyan lehet és érdemes beépíteni a cégbe. Terítékre kerültek a munka-magánélet egyensúly megteremtésének nehézségei a női vállalkozók életében. Beszéltünk belső korlátoktól, amik akadályoznak a kiteljesedésben, és voltak gyakorlatiasabb előadások is, például a social mediában való megjelenésről, ügyfélszerzésről. Csupa olyasmiről, ami egy női vállalkozó életében fontos lehet.

Kapcsolatépítés egy kis segítséggel

Mint mindig, most is igyekeztünk nem a véletlenre bízni a networkinget, hanem segíteni egy kicsit a Női Vállalkozók Napja résztvevőit abban, hogy egymásra találjanak. Ez már előző este elkezdődött a Before Party célzott networking eseményén, de természetesen a konferencián is volt lehetőség ismerkedni.

A Business Flow által vezetett kapcsolatépítő női körben például kifejezetten egymás megismerése volt a cél, hogy igazán gyümölcsöző kapcsolatok születhessenek – és ahogy láttam és hallottam, születtek is.

Női Vállalkozók Napja 2025
Kép forrása: Női Vállalkozók Napja

Sokan emelték ki, hogy a kiállítók mind rendkívül segítőkészek voltak – nem az agresszív értékesítés jellemezte a standokat, hanem az őszinte szakmai beszélgetések, és mindenki készült valami izgalmas játékkal vagy éppen ajándékkal, hogy igazi élménnyé váljon az előadások közötti nézelődés is.

Nem csak egy konferencia – egy közösség

Ha ki kellene emelnem a legpozitívabb élményemet, azt említeném meg, hogy idén sem “csak” egy konferenciát szerveztünk, hanem egy olyan közösségi élményt teremtettünk, ahol a nők biztonságban érezhetik magukat, és ahol őszintén megoszthatják kihívásaikat, sikereiket. 

A Női Vállalkozók Napján nincs ítélkezés, versenyszellem, nem egymás konkurenciái vagyunk. A kölcsönös támogatás, a tapasztalatok megosztása és az egymás erősítése áll a középpontban.

Az idei visszajelzések alapján különösen büszkék vagyunk arra, hogy sikerült olyan egyensúlyt teremteni, ahol a kezdő vállalkozók és a többéves tapasztalattal rendelkező cégvezetők egyaránt értékes tudást és kapcsolatokat szerezhettek. Ez nem magától értetődő – sokat dolgoztunk azon, hogy olyan előadói mixet állítsunk össze, ami minden szinten releváns.

Most egy kicsit pihenünk, de nem sokat, mert lassan elkezdjük a jövő évi esemény tervezését – mert mindig szeretnénk egy kicsit felülmúlni az előző évet!

Hirdetés

Mihalik Gyöngyvér

Kiemelt kép forrása: Női Vállalkozók Napja

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads
Hirdetés
A Godot Art Expo tizedik évfordulójához ért és nem törekszenek kávéházi hangulatra, mert céljuk, hogy megtartsák a kiállítás sajátos kontextusát.
A szegénység ma is milliókat érint Magyarországon. Nem sors, hanem társadalmi döntés kérdése, hogy maradunk-e közömbösek vagy változtatunk.
Gyerekkori szerelemből nyelvtanulás, külföldi kalandok, majd nyelvtanítás, sokezres követőtábor, végül várólistás angoltanárnő. Követed már Szkiba Zsuzska avagy az @easyangol oldalait?!
A Marokbaba egy magyar találmány, egy egyedülálló fejlesztőjáték. Szülők, fejlesztő pedagógusok, gyermekintézmények már ismerik, ismerd meg te is!
Mindegy, mit csinálsz – jönnek a kommentelő trollok. A közösségi média hangos, a józan hangok halkak. Látlelet 2025-ből, a képernyő mögül.
Opten elemzés: 2024-ben a magyar cégek többsége csökkent, de a Bizalmi Kör tagjai növelték bevételüket, profitjukat és foglalkoztatásukat.
Hirdetés