A zene rit­mi­ká­ja, a tes­tek finom moz­du­la­tai és az a külön­le­ges pil­la­nat, ami­kor két ember egy öle­lés­ben talál­ko­zik – talán nincs is inti­mebb for­má­ja a tánc­nak, mint a tan­gó. Ez a műfaj nem­csak rit­mus és lépé­sek sora, hanem pár­be­széd, amely sza­vak nél­kül mesél tör­té­ne­te­ket. A tan­gó öle­lé­sé­ben a figye­lem, a jelen­lét és a sza­bad­ság egy­szer­re van jelen, teret adva annak, hogy min­den tánc meg­is­mé­tel­he­tet­len legyen. De vajon hogyan válik vala­ki­ből nem­csak tán­cos, hanem tanár is? Mit adhat embe­ri­leg a tan­gó, és miért lehet egyet­len öle­lés élet­re szó­ló élmény? Erről mesél Czi­dor Kata­lin, aki évek óta tanít­ja és éli ezt a külön­le­ges műfajt. Zib­rá­nyi-Sza­bó Gábor inter­jú­ja.

Z.Sz.G.: Emlék­szel arra a pil­la­nat­ra, ami­kor elő­ször talál­koz­tál a tan­gó­val? Mi fogott meg ben­ne?

C.K.: Iga­zá­ból arra a pil­la­nat­ra emlék­szem ami­kor nagyon elva­rá­zso­lód­tam a Tan­gó által, akkor már tán­col­tam egy ide­je. Egy fesz­ti­vá­lon vol­tunk, ez még a You­Tu­be ide­je előtt volt, ahol éle­tem­ben elő­ször lát­tam fel­lé­pést. Az nyű­gö­zött le nagyon nagyon nagyon.

Z.Sz.G.: Hogyan ala­kult ki ben­ned a vágy, hogy ne csak tán­cold, hanem tanítsd is a tan­gót?

C.K.: Én ere­de­ti­leg köz­pon­ti ideg­rend­szer sérült embe­rek fej­lesz­té­sé­vel fog­lal­koz­tam, kon­duk­tor­ként dol­goz­tam. Tehát a moz­gás­nak a taní­tá­sa közel állt hoz­zám. Iga­zá­ból fel­kér­tek arra, hogy egy egye­sü­le­ten belül van‑e ked­vünk néhány órát adni. Innen indult az egész és egy­re sike­re­seb­bek let­tünk, szin­te olyan mint hogy­ha épült vol­na magá­tól a dolog.

Z.Sz.G.: Mit adott neked embe­ri­leg, lel­ki­leg a tan­gó az évek során?

C.K.: Elő­ször is óri­á­si tapasz­ta­la­tot, mert ren­ge­teg sok ember­rel talál­koz­tam, külön­bö­ző orszá­gok­ban külön­bö­ző élet­ko­rú és külön­bö­ző stá­tu­szú embe­rek­kel dol­goz­tam együtt, ami nagyon nagy rugal­mas­sá­got és alkal­maz­ko­dó képes­sé­get igé­nyelt. A rend­sze­res gya­kor­lás és az állan­dó figye­lem, nagyon sok fej­lő­dé­si lehe­tő­sé­get rejt magá­ban.

Nagyon jól tud működ­ni egy­faj­ta kör­ként: sok­szor érde­mes elgon­dol­kod­ni azon, mi az, ami­nek örü­lök, és miért. Mi az, ami hatás­sal van rám, és miért. Ez jó kis medi­tá­ci­ós alap

Z.Sz.G.: Ez csak egy tánc vagy vala­mi sok­kal több? Miben más a tan­gó a töb­bi tánc­hoz képest?

C.K.: Nem iga­zán tán­co­lók más tán­cot komo­lyan plá­ne nem, úgy­hogy nem szí­ve­sen men­nék bele össze­ha­son­lí­tá­sa más tán­cok­kal. Ami nagyon izgal­mas a Tan­gó­ban az az hogy nin­csen alap­lé­pés rend­kí­vül sza­ba­don hasz­nál­ha­tó fel a zene rend­kí­vül sza­ba­don hasz­nál­ha­tó­ak fel az ele­mek és minél inkább tudunk egy­más­ra figyel­ni minél inkább egy­más­ból épít­ke­zünk annál kre­a­tí­vabb közös alko­tás­ra van lehe­tő­ség. Ezt nagyon izgal­mas­sá teszi a tán­cot, nem tud meg­is­mét­lőd­ni ugyan­az soha. Ez nagyon embe­ri­vé És nagyon izgal­mas­sá teszi.

Z.Sz.G.: A tan­gót gyak­ran „öle­lés­ben tán­colt pár­be­széd­ként” írják le. Mit gon­dolsz erről a meg­ha­tá­ro­zás­ról?

C.K.: Igen, ez egy jó kife­je­zés lehet. Minél maga­sabb szin­ten tán­col az ember annál inkább eltű­nik ez a veze­tő- köve­tő kife­je­zés való­já­ban egy­más­ra csat­la­ko­zás van egy­más­ra  figye­lés és minél har­mo­ni­ku­sabb együtt moz­gás.

Z.Sz.G.: Sokan tar­ta­nak a tes­ti közel­ség­től vagy attól, hogy „el kell enged­ni­ük” magu­kat. Mit taná­csolsz nekik?

C.K.: Hát hogy elő­ször is keres­sék meg hogy miért tar­ta­nak ettől. Ezt min­dig érde­kes lehet kita­lál­ni hogy mi van emö­gött. Én azt gon­do­lom hogy az embe­rek külön­bö­ző­ek nem kell min­den­ki­nek tan­gót tán­col­nia, de ha sze­ret­ne, akkor el kell fogad­nia, hogy a Tan­gó­ban been­ged­jük egy­mást abba az intim tér­be, aho­vá alap­ve­tő­en nagyon keve­sen lép­het­nek be.

Z.Sz.G.: Sze­rin­ted miért van ma külö­nö­sen nagy szük­ség az öle­lés­re, az érin­tés­re?

C.K.: Sze­rin­tem erre min­dig szük­ség van, szük­ség volt. Én azt gon­do­lom, hogy pl. Magyar­or­szá­gon a kom­mu­niz­mus nagyon elnyom­ta az embe­rek­ben ezt az egy­más­hoz érzés örö­mét. Itt nem­csak fér­fi és női minő­ség­ék­ről van szó hanem az embe­ri minő­ség­ről is. Nagyon sok olyan elmé­let léte­zett, akár a gye­rek­ne­ve­lés terén is, hogy a síró kis­ba­bá­kat nem vesszük fel, mert az káros. Elér­ték­te­le­ne­dett az érin­tés. Min­dig vala­mi erőt kel­le­ne sugá­roz­ni. Az öle­lés­be bele kell lazul­ni az öle­lés­be az ember­nek meg kell nyíl­nia és nagyon nehéz eltit­kol­ni bár­mit, még Ha nem is jele­nik meg ver­bá­li­san. Az embe­rek­nek kap­cso­lód­nia kel­le­ne a tes­tük­höz elő­ször is, és azon keresz­tül a másik ember tes­té­hez.

Z.Sz.G.: Ha min­den ember meg­ta­pasz­tal­hat­ná leg­alább egy­szer azt, amit egy őszin­te tan­gó-öle­lés­ben adni és kap­ni lehet – sze­rin­ted milyen hatás­sal len­ne ez a tár­sa­da­lom­ra?

C.K.: Ter­mé­sze­te­sen nagy­sze­rű. Én inkább úgy fogal­maz­nék, hogy­ha min­den ember sze­ret­né magát képes­sé ten­ni arra, hogy meg­tud­ja ezt tapasz­tal­ni, az óri­á­si vál­to­zá­so­kat indí­ta­na el. Az a gon­do­lat, hogy önma­ga­mat átadom vala­mi­nek ami több és nagyobb, és ez a vala­mi a “ mi „ sze­rin­tem nagyon elő­re tud­nál vin­ni a vilá­got.

Z.Sz.G.: Milyen a han­gu­lat egy tan­gó­órán vagy milon­gán?

C.K.: Hát ez nagyon részt­ve­vők­től függ, és nagyon nagyon meg­ha­tá­roz­zák az adott hely­nek a veze­tői, taná­rai. Szá­mom­ra nagyon fon­tos az a lég­kör, ami leg­in­kább lehe­tő­vé teszi az órá­kon a tanu­lást, és azért fele­lős­nek érzem magam mint tanár. Szer­ve­ző­ként bor­zasz­tó­an lénye­ges, hogy min­den­ki lát­va érez­ze magát egy egy ren­dez­vé­nyen de tar­ta­nom kell ahhoz magam amit én jónak és izgal­mas­nak talá­lok egy ren­dez­vény­ben. 

Z.Sz.G.: Lát­tál már olyan átala­ku­lást tanít­vá­nyo­kon, amit a tan­gó­nak köszön­het­tek?

C.K.: Min­den­ki, aki hosszabb időn keresz­tül ben­ne marad a tan­gó­ban, nagyon nagyon nagy átala­ku­lá­son megy keresz­tül. Az egyik leg­iz­gal­ma­sabb azt lát­ni, ami­kor a lányok elkez­de­nek más­kép­pen moz­dul­ni, tuda­to­sab­ban hasz­nál­ni a tes­tü­ket, önbi­za­lom­mal telib­ben meg­je­len­ni, meg­vál­to­zik a tar­tá­suk a tekint­he­tők a moz­du­la­ta­ik nagyon szép.

Z.Sz.G.: Te hogyan tanulsz a tanít­vá­nya­id­tól? Van olyan, ami­kor egy taní­tá­si hely­zet meg­érint téged embe­ri­leg?

C.K.: Min­dig meg kell érte­nem, ha egy hely­zet­ben kényel­met­len érzem magam, hogy ennek mi lehet ben­nem az oka. Nagyon sokat tanu­lok és tanul­tam határ húzás­sal, türe­lem­ről, meg­ér­tés­ről. És per­sze hogy vol­tak olyan hely­ze­tek ame­lyek nagyon meg­ér­tet­ték embe­ri­leg.

Z.Sz.G.: Mi a leg­fon­to­sabb dolog, amit sze­ret­nél, hogy a tanít­vá­nya­id meg­ért­se­nek a tan­gó­ról?

C.K.: Hogy a leg­fon­to­sabb esz­köz a figye­lem, a jelen­lét, a pre­kon­cep­ciò nél­kü­li­ség.

Z.Sz.G.: Hogyan látod a tan­gó jövő­jét Magyar­or­szá­gon?

C.K.: Sze­rin­tem fej­lőd­ni fog tovább. Most már egy­re több vidé­ki város­ban is van Tan­gó, ami nagy­sze­rű, úgy­hogy én azt gon­do­lom hogy egy­re job­ban elfog ter­jed­ni. Mivel nagyon nehéz tánc, és nagyon sokat köve­tel a tán­cos­tól, ezért azt gon­do­lom hogy ez min­dig is egy szub­kul­tú­rá­nak a része marad.

Z.Sz.G.: Ha három szó­val kel­le­ne össze­fog­lal­nod a tan­gó lénye­gét, mik len­né­nek azok?

C.K.: Imp­ro­vi­zá­ció, Kre­a­ti­vi­tás, sza­bad­ság.

Z.Sz.G.: Mit üzen­nél azok­nak, akik most ismer­ked­nek a tan­gó­val?

Min­dig, min­den­ki véle­mé­nyét és kije­len­té­sét értel­mez­zék újra. Keres­sék meg azt, ami­től nekik jó, keres­sék meg azo­kat az embe­re­ket, azo­kat a taná­ro­kat, és azt a köze­get.

Zib­rá­nyi-Sza­bó Gábor

_{Kiemelt kép for­rá­sa: Mol­nár Mexi Beat­rix}