Sok magyar család számára a hónap vége már a túlélésről szól. A bevásárlásnál az árak figyelése, a villanyszámla halogatása, az olcsóbb kenyér keresése. Ezek ma nem kivételes esetek, hanem mindennapi élethelyzetek. A szegénység Magyarországon csendes. Marczinka Mátyás figyelemfelkeltő írása.
Egy ideje már nem élek aktívan Budapesten és amikor látogatóba jövök minden alkalommal elszörnyedek, hogy az egykoron imádott város, ahol hosszú éveken át éltem egyre jobban lezüllik. Lehet mondani, hogy a városvezetés a hibás a hajléktalanok helyzete miatt, azonban én ezt nem kizárólag így gondolom. A probléma ennél sokkal összetettebb és sokkal inkább az ország vezetésére vezethető vissza. Az élelmiszerárak 2023–2024 között közel, ha nem több, mint 50%-kal emelkedtek, a fizetések reálértéke pedig jelentősen csökkent.
A KSH és az Eurostat adatai szerint Magyarországon a legalacsonyabb az életszínvonal az EU-ban, és a lakosság negyede valamilyen formában szegénységi kockázatnak van kitéve.
Számos országban jártam már életem során és a fenti statisztikát megerősíteni tudom. Az emberek mentális egészsége, önbizalma vagy éppen annak hiánya könnyedén megállapítható, ha beszélgetsz pár szót a helyiekkel. Más országokban élő barátaimmal ellentétben Magyarországon az emberek sok esetben csak „elfogadták a sorsukat” — de meg nem békéltek vele. Mintha egyszerűen már feladták volna a reményt, hogy a holnap még szebb lehet.
Talán nem is az a legrosszabb, ha valaki szegény, hanem ha úgy érzi, már soha nem is lehet többé esélye.
A szegénység ma már nem csupán az üres hűtőszekrényt vagy a be nem fizetett számlákat jelenti. Ez társadalmi és lelki elszigetelődés is. Egy helyzet, amikor valaki kimarad a közösségi életből, nem tudja kifizetni a gyerek osztálykirándulását, vagy nem mer segítséget kérni, mert szégyelli a helyzetét. A modern szegénység gyakran „csendes”: nem látjuk, mert nem az utcán, hanem a négy fal között történik. Talán éppen ez is volt a kormány célja, hogy az LMBTQ+ közösséghez hasonlóan bezárja ezeket a hangokat és szégyen legyen. Egyfajta tabu, amiről nem beszélünk.
Gyerekek, akik kevesebb eséllyel indulnak
A szegénység egyik és talán legfájdalmasabb arca a gyermekszegénység. Több mint félmillió magyar gyermek él olyan családban, ahol gond a napi meleg étel, a tanszerek, vagy egy téli kabát és cipő megvásárlása. Sokan közülük már óvodáskorban hátrányból indulnak és ha nincs külső segítség, ezt a hátrányt soha nem tudják ledolgozni, hiszen a szegénységtudatot viszik tovább a következő generáció számára is.
A kormány plakátokon és propagandán keresztül hirdeti a gyermekvédelmet, miközben valós munkát helyettük valójában az alapítványok végeznek. Persze nem az MNB alapítványok, ahonnét csak úgy milliárdok tűnnek el következmények nélkül. Hanem olyan magánalapítványok, mint a Soma Mamagésa által alapított Segítek egy családot, vagy éppen a Bódis Kriszta nevéhez köthető Van helyed alapítvány, vagy akár Iványi Gábor és az Oltalom Karitatív Egyesület és még sokan mások.
Ők azok, akik nem statisztikákban gondolkodnak, hanem emberi sorsokban.
A pedagógusok szakmai közössége nevű Facebook csoportunkban közel 4 ezer pedagógus vagy pedagógiai munkát végző alkalmazott van, akikkel aktívan igyekszünk kapcsolatot tartani. Több pedagógus is egyetértett abban, hogy:
Vannak gyerekek, akik hétvégén csak az iskolában kapnak rendes ételt. Számos család számára még az iskolai étkezés befizetése is hatalmas problémát okoz és egyre kevesebb támogatást kapnak a szülők erre a célra.
Ezek a családok a mindennapi megélhetésért minden egyes nap csendesen, egymaguk küzdenek. Hiszen ők azok, akik nem tudják igénybevenni a kormány „nagylelkű” hitelprogramjait, hiszen a hitelképesség fényévekről nézve sem megállapítható részükre.
Szegénység Magyarországon: a közmunka csapdája — segítség vagy zsákutca?
A közfoglalkoztatás Magyarországon sokak számára az egyetlen jövedelemforrás, de egyben az egyik legnagyobb társadalmi csapda is. Sokan évek óta ebben a rendszerben ragadtak, anélkül, hogy valódi lehetőséget kapnának a munkaerőpiacra való visszatérésre.
A bérük alig haladja meg a létminimumot, miközben a megélhetési költségek rohamosan nőnek.
Az sem kirívó eset, hogy a városokban vagy falvakban a helyi képviselő testület szívességeket kér ezektől a munkásoktól saját maguk háza-táján, amiért jobb esetben alamizsnának is kevés extra összeget adnak nekik. Rosszabb esetben pedig egyszerűen munkaidőben várják el ezt tőlük annak reményében, hogy megtarthatják közmunka jellegű állásukat. A program eredeti célja a felzárkóztatás lett volna, mára sok esetben a szegénység konzerválásává vált.
A szegénység, mint generációs örökség
A nélkülözés sok családban már öröklődik. A gyerekek ugyanazokat a mintákat látják, mint a szüleik: korai iskolaelhagyás, bizonytalan munka, kiszolgáltatottság. De ez a kör nem zárhat be örökre.
A pedagógusok megbecsülése talán napról napra csökken, az oktatás színvonala ezáltal csökken, ami ellehetetleníti az oktatást. Az oktatásban lévő csúsztatások, a hamis és sok esetben történelemtagadó politikai kijelentések és a propagandahirdetések pedig mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kritikus gondolkozás ellehetetlenüljön.
Az infláció és az otthon start program sem segíti elő a szegénység elleni küzdelmet, hiszen ezáltal nőnek az ingatlanárak és a hiteleket sok esetben még a családok gyerekei is fizetni fogják majd, így a megfizethető lakhatás sokak számára egyre távolabb kerül.
Amíg a politikai vezetés még egy vitára sem hajlandó kiállni az ellenzékkel, helyette online- és plakátkampányokon folytat gyűlöletkeltést addig a valódi szociális párbeszéd kialakulása lehetetlen. Ebből kifolyólag a társadalmi hozzáállás azt tükrözi, hogy a szegénység egyéni szégyen és nem közös felelősség.
Amíg ezek a problémák fennállnak, addig a szegénység Magyarországon konzerválva marad. Ezek nélkül talán ezerből egy gyermeknek sikerül kitörni, karriert építeni, vagy éppen elhelyezkedni a közmunkán kívüli versenyszférában.
Nem sors, hanem döntés kérdése
A szegénység nem törvényszerű állapot, hanem egy társadalmi folyamat eredménye. Ahogy a világ több országában, úgy nálunk is minden év október 17-én megemlékeznek a szegénység elleni küzdelem világnapjáról.
Azonban a lényeg nem az emlékezés, hanem a tettek.
A változás akkor kezdődik, amikor felismerjük: mindenki tehet valamit. Segíthetünk egy adománnyal, egy önkéntes nappal, egy kedves szóval, vagy akár csak azzal, hogy nem fordítjuk el a fejünket. A szegénység nem szégyen. Segítséget kérni nem megalázó. A szégyen az, ha hagyjuk, hogy mások szenvedjenek és beleragadjanak.
A szegénység Magyarországon nem statisztikai adat, hanem emberek mindennapi valósága. Ha nem csak beszélünk róla, hanem cselekszünk is: támogatunk, megértünk, felemelünk, akkor van esély arra, hogy a szegénység ne öröklődjön, hanem felszámolódjon.
