Az önismeret manapság már sokszor csak egy elcsépelt fogalom. Még hogy önismeret? Hát, de ismerem én magam! Minden reggel tükörbe nézek, és látom magam. Most be kéne mutatkozzak magamnak? Fogjak kezet magammal a tükörben? Az önismeret egy ideje kezd divatba jönni, elfogadottá válni, hogy elmegyünk pszichológushoz, coach-hoz vagy egy önismereti csoportba. Miért is jó ez? Mi történik ott egyáltalán? Mielőtt megválaszolnám ezt a kérdést, egy képzelet-játékra hívlak. Sebestyén Szilvia írása.
Képzeljünk el egy tökéletes világot. Egyszer volt, hol nem volt, Tüdérszép királynénak gyermeke született. Esztendőre, természetesen, ahogy az elvárható. A Tündérkirály és Tündérszép királynője tervezték és várták a kisbabát, szeretettel fogadták őt. Nemcsak ők ketten, de az ő szüleik, testvéreik, rokonaik, barátaik is szeretettel várták a pici jövevényt, és segítették az újdonsült szülőket, ellátták őket minden földi jóval, hogy ők ketten minden szeretetüket, figyelmüket a kis jövevényre és egymásra fordítsák.
A kisbaba várása igazi áldott állapot volt: fény és öröm. A születése is maga volt a csoda, és ahogy a világra jött a kicsi herceg(nő), a szülei menten beleszerettek, és csillogó szemmel néztek egymásra, fürödve a szeretetben és az élet csodájában. A kicsi szája, mint egy rózsabimbó, arca élettel teli, piros-pozsgás. Az anyukája szemében a világot látja, és mivel az anyukája nyugodt, csillogó szemmel néz rá, és válaszol az igényeire, ezért azt látja, hogy a világ jó, és ő, aki nyilvánvalóan a világ közepe, nos ő is jó, minden rendben van vele.
…No, de mielőtt nagyon elmerülnék a sok földi jóban, azért szabadjon megjegyeznem, hogy az élet nem csak játék és mese! Hallottál már a gonoszról? …
Szóval, azért lássuk be, előfordul, hogy a szülők nem teljesen így élik meg egy gyermekük érkezését. Lehet, hogy az anyuka feszült, fáradt, gondjai vannak, sőt, még az apukának is lehetnek gondjai, feladatai. Előfordul, hogy nincsenek nagyszülők, rokonság, vagy épp, ha vannak is, nem adják meg a megfelelő támogatást a saját gondjaik, feladataik miatt. Történhet veszteség is a családban. Sok minden történhet az alatt a közel 20 év alatt, amíg egy gyermek felnő.
Így előfordul, hogy gyerekként nem a számunkra megfelelő figyelmet, ránk-hangolódást, gondoskodást kapjuk a szüleinktől és a környezetünktől. Hogy az anyukánk szeme nem azt tükrözi vissza nekünk, hogy minden rendben van velünk. Mi történik ilyenkor? Sérülünk. Sérül az önbecsülésünk, a lelkünk. És minden további esetben, amikor nagyon eltér, amire szükségünk lenne, attól, amit a környezetünkből kapunk, újra sérülünk. Sokan, mire felnőtt emberek lesznek, számos sérülést szednek össze. Vannak, akik önmagukat látják rossznak, mások a világot, és megint mások mindkettőt. Szomorú, de kevesebben vannak azok, akik az „OK vagyok, OK vagy” alapállapotból szemlélik magukat és a környezetüket.
Mi következik ilyenkor? Magunk sem értjük, de valamiért nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene. Rendre rossz párkapcsolatba, rossz munkahelyre, rossz közegbe kerülünk. És nem értjük, hogy miért. Mert azt tanultuk meg, hogy az élet az ilyen. Hogy másmilyen nem is lehet. Hiszen annyiszor, de annyiszor tapasztaltuk meg, amikor a szüleink megszidtak, amikor a tanáraink megszégyenítettek, hogy valami nem ok. Vagy mi, vagy a világ, vagy egyik sem…. Ha az anyám szeme azt tükrözi vissza, hogy valami nincs rendben, az gyermekként azt jelneti, hogy én nem vagyok rendben, … és persze, a világ nincs rendben, hiszen anyám (és a szűkebb környezetem) jelenti számomra a világot. … Felnőttként pedig megtaláljuk azokat a „tükröket”, amelyek ezt a tapasztalást megerősítik bennünk. Amikben pont azt látjuk, amit anno anyánk, és a hozzánk közel állók szemében. Mert ez olyan ismerős. Ha rossz is, de legalább ismerős.
Mit tehetünk ilyenkor? Dönthetünk úgy, hogy nem teszünk semmit. Le lehet élni így egy életet. Vagy dönthetünk úgy – mondjuk a sokadik párkapcsolati, és/vagy munkahelyi kudarc után, hogy valamit változtatunk. Akik ezt az utat választják, sokszor először önismereti irodalmakat olvasnak. Számos jól sikerült írás létezik. Jó szívvel tudom ajánlani például F. Várkonyi Zsuzsa munkásságát. Kezdésnek. Számomra a Tanulom magam című könyve jelentette az egyik kezdő lökést az önismereti utam irányába, de számos jó írás, könyv elérhető már magyar nyelven.
Az önismereti könyvek általában felismeréseket hoznak, és előbb vagy utóbb lökést adnak elindulni az úton: egy segítő szakember felkeresésének az irányába.Mert mindig a kapcsolatainkban sérülünk, és mindig a kapcsolataink azok, amikben gyógyulni tudunk.
„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.”
József Attila
A segítő szakemberek megtanulták, hogy hogyan tarthatnak szeretettel és elfogadással olyan tükröt elénk, ami reális képet mutat, amibe belenézve megtanuljuk tényleg látni magunkat, és a másik embert, hogy rátalálhassunk az igazi kapcsolódás csodájára önmagunkkal és a világgal.
kiemelt kép forrása: Canva
