• Kérdezz! Felelünk!
I. Lóbarát fesztivál

“Olyan párbeszéd alakul ki, ami tiszteletteljes és közösségépítő” – interjú Dr. Tornyi Katalinnal, a II. Lóbarát Fesztivál szervezéséről

A tavalyi nagy siker után idén érkezik a II. Lóbarát Fesztivál, ahol izgalmas témákkal és programokkal várják az érdeklődőket. A témában a szervezőt, dr. Tornyi Katalint kérdeztük.

Október 4-én, az Állatok világnapján rendezik meg a II. Lóbarát Fesztivál programjait, amelynek középpontjában idén is a felelős és tudatos lótartás áll. A Nógrád megyei Lóska Magánménes különleges adottságú helyszíne újra otthont ad az eseménynek, amelyen a kezdő lovasok és a tapasztalt szakemberek egyaránt hasznos tudást vihetnek haza.

A fesztiválról, a készülődésről és a szemléletformálás fontosságáról Dr. Tornyi Katalin integratív és holisztikus szemléletű ló-egészségügyi szakállatorvost, a Lóbarát brand alapítóját kérdeztük.

Személy szerint én már évek óta ismerem Dr. Tornyi Katalint, akivel a WakeUp Magazinban is aktívan együttműködünk. Mindig igyekeztem olyan szakértőkkel együttműködni, akik képesek ezer fokon égni, szenvedéllyel dolgozni, humorosnak és hóbortosnak lenni úgy, hogy közben a szakmai nézeteik kiválóképpen megállják a helyüket. Kata már az első nálunk készült interjújánál elvarázsolt, ahol gyermekkoráról, karrierjéről, élete egyik legnagyobb fordulópontjáról és sorsfordító eseményéről kendőzetlen őszinteséggel mesélt.

Hirdetés

A tavalyi évben a WakeUp Magazin médiapartnerként vett részt az I. Lóbarát Fesztivál szervezésében, valamint beszámoltunk az utána létrejött Lóbarát Akadémiáról is. Hihetetlen, hogy eltelt egy év és most a második fesztiválról kérdezhettük a szervező állatorvost.

 
M.M.: Mit jelent számodra személyesen a Lóbarát Fesztivál? Mit ad neked ez a program és miért olyan fontos számodra, hogy megszervezd immár második alkalommal?

D.T.K.:
Számomra szívügy. Több mint húsz éve dolgozom lovakkal, állatorvosként és lovasként is rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Pontosan látom, mennyire nehéz ma Magyarországon felelősen, tudatosan és lóbarát módon lovat tartani. A legnagyobb probléma sokszor nem is a szándék, hanem az, hogy hiteltelen, félrevezető információk keringenek, amelyek elbizonytalanítják a lovasokat.

A Lóbarát brandet azért hoztam létre, hogy elérhető, megbízható tudást adjunk a lovas közösségnek. Ne a hibáikból kelljen tanulniuk, hanem előre felkészülhessenek, megelőzhessék a problémákat. A fesztivál pedig ennek az egyik legszebb formája: itt összehozhatjuk mindazokat, akik számára fontos a tudatos, lóközpontú gondolkodás.

Felkészülés és szervezés

M.M.: Idén már mondhatom, hogy rutinos vagy egy fesztivál szervezésében. Hogyan készülsz az idei fesztiválra?

D.T.K.: Őszintén szólva eleinte azt gondoltam, nehéz lesz témát választani, mert rengeteg ötlet kavargott bennem: állatvédelem, eszközhasználat, takarmányozás, járványügy… Aztán amikor megnéztem a Hunyadi-sorozatot, még inkább megerősödött bennem, mennyire fontos az, hogy minden oldalról körbejárjuk a lovas életet. Felvettem a kapcsolatot szakértőkkel, és ők is azonnal lelkesedtek az ötletekért – ez adta az igazi lendületet.

A szervező csapatunk maradt ugyanaz, mint tavaly, és ez nagyon nagy megnyugvás számomra.

Kis csapat vagyunk, de olyan, akire mindig lehet számítani. Ami külön öröm, hogy nemcsak a lovas közeg értékeli a munkánkat, hanem azok is, akik nem tartanak lovat: ők is átérzik a szemléletünket. A lovasok részéről pedig folyamatosan azt hallom, hogy hiánypótló ez a fesztivál, hogy szüksége van rá a közösségnek.

II. Lóbarát Fesztivál: érdekes és értékes

M.M.: A tavalyi évben számos izgalmas program volt, ahol nemcsak szakmai, hanem érdeklődőknek is izgalmas előadások voltak. Mit gondolsz, hogyan tud egyszerre érdekes lenni az idei fesztivál a kezdőknek és a profi szakembereknek egyaránt?

D.T.K.:
Ez tudatos döntés részünkről: olyan témákat választottunk, amelyek minden lovas számára fontosak. Az előadásokat úgy állítjuk össze, hogy a kezdők számára is érthetőek legyenek, ugyanakkor a szakemberek is találjanak benne új nézőpontokat. Nagyon hiszek abban, hogy érdemes a már ismert dolgokat is más szemszögből megvizsgálni.

A programok interaktívak, a résztvevők kérdezhetnek, megoszthatják tapasztalataikat. Így két- vagy inkább többoldalú párbeszéd alakul ki, ami tiszteletteljes és közösségépítő.

Mi változik a tavalyihoz képest?

M.M.: A tavalyihoz képest mire számíthatnak az érdeklődők?

D.T.K.:
A helyszín bevált, remek adottságai vannak: egyszerre lehet többféle programot megvalósítani, legyen szó előadásokról vagy gyakorlati workshopokról. Már maga a tér is szemlélteti, hogy a lótartáshoz mennyi hely kell. Nekem személyes kedvencem például a szarvasok jelenléte a környéken – mintha alternatív ménest alkotnának, szabadon jönnek-mennek, és az egésznek van egy különleges hangulata. Amit még nagyon szeretek itt, hogy a hely adottságai szinte kikényszerítik a digitális detoxot is: a fesztiválon egyszerűen jelen kell lenni abban, amit az adott nap ad.

Ez a hangulat tavaly is nagyon sok embert megfogott, és idén is erre számítok.

A „Lovas filmek világa” kerekasztal-beszélgetéssel mindenképpen nyitunk egy új irányba: bepillantást adunk abba, hogyan valósulhat meg egy történelmi produkció – mint a Hunyadi – állatbarát módon.

A Hunyadi sorozat és a benne játszó színészek nagy hatással voltak rám. Hatalmas öröm volt számomra, hogy a könyvfesztiválon személyesen találkozhattam Kádár L. Gellérttel, aki dedikálta nekem a film forgatókönyvéből készült könyvet. És Törőcsik Franciska is nagyon szimpatikus volt, mikor elmesélte, hogy milyen nagy hangsúlyt fordítottak arra a film készítői, hogy aki lovas jelenetben szerepel színész, az megtanuljon valamilyen szinten lovagolni.

Álmom volt, hogy a II. Lóbarát Fesztivál keretében a Hunyadi főszereplői is részt vegyenek a Lovas filmek világa című kerekasztal beszélgetésen. Sajnos ez a színészek őszi szakmai elfoglaltságai miatt most nem jön össze, de nem tettem le róla, hogy valamilyen formában megkérdezzük őket.

Programok az idei fesztiválon

M.M.: Mindannyian tudjuk, hogy mindenkinek vannak kedvenc dolgai egy adott projektben. Neked van ilyen? Milyen programokat vársz a legjobban?

Őszintén? Az összeset! (nevet) Olyan sokszínű a kínálat, hogy nem tudnék egyet sem kiemelni. A takarmányozási kerekasztal például nagyon aktuális, hiszen rengeteg tévhit kering róla. A takarmányozáshoz kapcsolódik Dr. Orosz Szilvia Széna-szemle lovas szemmel – Tanuljuk meg felismerni a jót! című hiánypótló előadása, ahogy Dr. Halász András Gyepgazdálkodás 1×1 lovasoknak című előadása is.

A „zablával vagy zabla nélkül” vita pedig örök kérdés a lovas közösségben.

Mindezek mellett a saját programjaimat is nagyon várom! Így az Utazás a ló koponyája körül című workshopot és a ló-balance fogkorrekció bemutatót is. Mind a két programon velem lesz Ödi, a lókoponya, aki az egyetem óta hű társam a tanulásban és az oktatásban is.

M.M.: Mi az, amit szeretnétek átadni a látogatóknak gondolatban, élményben vagy tudásban?

Ahogy a Lóbarát brand egészében, úgy a fesztivál fókuszában is a felelős és tudatos lótartás áll.

A mottónk: „Szeresd lóként! Kezeld társként! Ne árts!”

Ez röviden kifejezi mindazt, amit képviselünk: hiteles forrásból, hiteles szakértőktől való tanulást. Célunk, hogy a tévhiteket felváltsák a valóban megalapozott, szakmai válaszok. Szeretnénk, ha a résztvevők olyan gyakorlatias tudással mennének haza, amellyel jobbá tehetik a lovaik mindennapjait – és a sajátjukat is.

Hirdetés

II. Lóbarát Fesztivál – október 4., Lóska Magánménes
Tudatos lótartás, hiteles szakértők, élmények kicsiknek és nagyoknak

A II. Lóbarát Fesztivál programjáról és a meghívott szakértőkről részletesen a fesztivál honlapján olvashatnak az érdeklődők.

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads
Hirdetés
A Godot Art Expo tizedik évfordulójához ért és nem törekszenek kávéházi hangulatra, mert céljuk, hogy megtartsák a kiállítás sajátos kontextusát.
A szegénység ma is milliókat érint Magyarországon. Nem sors, hanem társadalmi döntés kérdése, hogy maradunk-e közömbösek vagy változtatunk.
Gyerekkori szerelemből nyelvtanulás, külföldi kalandok, majd nyelvtanítás, sokezres követőtábor, végül várólistás angoltanárnő. Követed már Szkiba Zsuzska avagy az @easyangol oldalait?!
A Marokbaba egy magyar találmány, egy egyedülálló fejlesztőjáték. Szülők, fejlesztő pedagógusok, gyermekintézmények már ismerik, ismerd meg te is!
Mindegy, mit csinálsz – jönnek a kommentelő trollok. A közösségi média hangos, a józan hangok halkak. Látlelet 2025-ből, a képernyő mögül.
Opten elemzés: 2024-ben a magyar cégek többsége csökkent, de a Bizalmi Kör tagjai növelték bevételüket, profitjukat és foglalkoztatásukat.
Hirdetés