Sokunk fejében él egy régi mondat, hogy keményen kell dolgozni, és annak majd meglesz a jutalma. A gondolat első hallásra logikusnak tűnik. A munka érték, a kitartás erény. Gyerekkorunktól azt tanuljuk, hogy aki szorgalmas, aki nem adja fel, az előbb-utóbb eléri a céljait.
Csakhogy sok ember élettapasztalata egészen mást mutat. Rengetegen végigdolgozzák az életüket, mégsem érkezik meg az a bizonyos jutalom. A pihenés, a nyugalom, a biztonság sokszor mindig csak későbbre tolódik. Felmerül a kérdés, hogy honnan ered az a mély meggyőződés, hogy szenvedni kell ahhoz, hogy egyszer jobb legyen? Erdős Renáta life coach írása.
A kemény munka és az önfeláldozás tisztelete mélyen gyökerezik a társadalmainkban. Sok kultúrában az számít erénynek, ha valaki kitart a nehézségek között, ha nem panaszkodik, ha bírja a terhelést. Ezzel önmagában nincs is probléma. A kitartás valóban fontos tulajdonság. Gond akkor van, amikor a szenvedés válik az érték bizonyítékává.Amikor az ember úgy érzi, csak akkor érdemli meg a sikert vagy a boldogságot, ha előtte elég sokat küzdött érte. Amikor a túlmunka, a kimerültség vagy a lemondás már nem kivétel, hanem alapállapot.
Ez a gondolkodásmód nemcsak családi mintákból ered. A történelem és a politika is erősen formálta.
Amikor a politika is erre épít: „most kell megszakadni, hogy a gyerekeinknek jobb legyen”
A második világháború után Európa nagy része romokban hevert. A háború pusztítása után országokat kellett újjáépíteni, gazdaságokat kellett újraindítani. Magyarországon is hasonló helyzet alakult ki. A későbbi Magyar Népköztársaság idején a politikai kommunikáció gyakran hangsúlyozta, hogy a jelen generáció feladata az ország újjáépítése. A narratíva sokszor így hangzott: most kell dolgozni, most kell áldozatot hozni, most kell felépíteni az országot, hogy a gyerekeinknek majd könnyebb legyen. Ez az üzenet rendkívül erős volt, mert a szülői ösztönre épített. A legtöbb ember természetes módon szeretné, hogy a gyerekeinek jobb élete legyen.
A politikai rendszerek ezt az érzést gyakran használták motivációként. A kemény munka nemcsak gazdasági szükségszerűségként jelent meg, hanem erkölcsi kötelességként.
A János Kádár korszakában a rendszer már enyhébb lett, de a gondolat tovább élt, hogy dolgozni kell, építeni kell az országot, a közösség érdeke megelőzi az egyéni kényelmet.
A generációs ígéret, hogy majd a következő nemzedéknek lesz könnyebb
A „majd a gyerekeinknek jobb lesz” gondolat pszichológiailag is nagyon erős motiváció, ennek több oka is van:
1. Értelmet ad a szenvedésnek.
Az ember sokkal könnyebben viseli a nehézségeket, ha úgy érzi, hogy annak célja van. Ha azt mondják neki, hogy a kemény munka a gyerekei jövőjét szolgálja, akkor a lemondás már nem értelmetlen tehernek tűnik, hanem befektetésnek.
2. Csökkenti a csalódás érzését.
Ha valaki egész életében rengeteget dolgozik, de nem lesz könnyebb az élete, az fájdalmas felismerés lehet. A „majd a gyerekeimnek jobb lesz” gondolat segít elviselni ezt az ellentmondást.
3. A szülői ösztönre épít.
A legtöbb ember természetes módon szeretné, hogy a gyerekeinek jobb élete legyen. A politikai és társadalmi üzenetek gyakran erre az érzésre építenek, mert ez nagyon erős motiváló erő.
4. Generációs láncot hoz létre.
Ha egy generáció úgy érzi, hogy neki kellett megszenvednie a jövőért, akkor gyakran továbbadja ezt az elvárást is: „mi kibírtuk, nektek is ki kell”.
Éppen ezért tűnik ma sokak számára felszabadítónak az a gondolat, hogy az életnek nem feltétlenül kell a szenvedésre épülnie. Egyre többen kérdezik meg, hogy miért kellene mindig a következő generációért élni, miközben a saját életünk is most zajlik? Ha valaki egész életében keményen dolgozik, de az élete nem válik könnyebbé, akkor a jövő generációjára irányított remény segíthet elviselni ezt az ellentmondást. Sok családban ez a gondolat generációról generációra öröklődik. „Mi megszenvedtünk érte.” „Nekünk sem volt könnyű.” „Dolgozni kell, majd egyszer jobb lesz.”
Ez a mentalitás sokszor jó szándékból születik, mégis könnyen vezethet ahhoz, hogy a túlterheltség és a kimerültség válik normává.
Amikor a jutalom mégsem érkezik meg
A modern társadalmakban egyre többen érzik úgy, hogy a régi ígéret nem teljesült. Sokan dolgoznak hosszú órákat, mégis bizonytalan egzisztenciában élnek. A lakhatás drága, a munkahelyi elvárások folyamatosan nőnek, a pihenés pedig gyakran luxusnak tűnik. A kiégés ma már tömeges jelenség. Egyre több ember teszi fel a kérdést, hogy mi van akkor, ha a szenvedés nem vezet automatikusan jobb élethez? Mi van akkor, ha a kemény munka önmagában nem garancia a boldogságra?
Egy új generáció kérdései
Az utóbbi években egy új szemlélet kezd megjelenni. Egyre többen mondják ki, hogy nem akarok belerokkanni a munkába, nem akarok csak túlélni, megérdemlem a nyugodtabb életet. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy az univerzum azt adja vissza, amit sugárzunk. Ha szenvedést várunk, szenvedést kapunk. Ha azt mondjuk, hogy megérdemeljük a jót, akkor azt.
Valószínűleg nem az univerzum működik így. A magyarázat inkább pszichológiai.
Az, hogy mit tartunk természetesnek magunk számára, erősen befolyásolja a döntéseinket. Ha valaki úgy gondolja, hogy az élet szükségszerűen küzdelem, akkor könnyebben marad olyan helyzetekben, amelyek kizsigerelik. Ha viszont valaki úgy gondolja, hogy jár neki a tisztelet, a pihenés és az egyensúly, akkor nagyobb eséllyel húz határokat.
Nem a munka a probléma
A munka nem ellenség. Az alkotás, a fejlődés, a kitartás mind fontos része az életnek. A probléma inkább az, amikor a szenvedés válik az élet alapelvévé. Amikor az ember folyamatosan azt érzi, hogy még nem dolgozott eleget, még nem küzdött eleget, még nem érdemelte ki a nyugalmat.
Egyre többen kezdik felismerni, hogy az élet nem csak a jövőről szól.
Nem csak arról, hogy majd egyszer, valamikor, talán könnyebb lesz, hanem arról is, hogy a saját életünk most történik. Nem kell belerokkanni a munkába ahhoz, hogy értékesnek számítson az életünk. Egyre többen kezdik felismerni, hogy a kitartás és az önfeláldozás mellett a pihenésnek, az egyensúlynak és a méltó életnek is helye van. Lehet, hogy az igazi változás ott kezdődik, amikor egy generáció kimondja, hogy nemcsak a gyerekeinknek lehet joga egy jobb élethez. Nekünk is.
