Minden év március 20. az ENSZ által 2012-ben hivatalosan elismert Boldogság Világnapja. Ez egy olyan dátum, amely megállásra késztet, ha hagyod. Arra, hogy feltedd magadnak azt a kérdést, amit hétköznap általában elsöpör a teendők lavinája: Én most boldog vagyok? Pagonyi Adrienn írása.
Évekkel ezelőtt hallottam egy mondatot egy konferencián, az előadó arca még megvan, a nevét sajnos homály fedi, de az üzenet velem maradt.
“Az emberek többsége nem a boldogságot keresi, hanem a menekülést a boldogtalanságból.”
Ez a kettő nem ugyanaz, sőt lényeges a különbség. A boldogságot hajlamosak vagyunk valami nagy, megkönnyebbülésszerű állapotként képzelni el. Majd amikor meglesz a jobb állás, a nagyobb lakás, a párkapcsolat, a mínusz öt kiló, a nyaralás. Majd akkor. Majd ott. Ha azonban alaposan megnézzük, az élet nem ilyen szakaszokban zajlik és az a “majd” ritkán érkezik meg úgy, ahogy vártuk. Az univerzumnak van egy sajátos humora.
Martin Seligman, a pozitív pszichológia megalapítójának kutatásai közben egészen más képet festenek a boldogságról.
Nem egy elért állapot, inkább utazás, választások sorozata. Nem az, hogy minden rendben van, hanem az, hogy van valami, ami húz előre. Egy kapcsolat, egy projekt, egy cél, valami, ami miatt reggel érdemes felkelni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nehéz napoknak, a szürke hétköznapoknak nincs helye. Épp ellenkezőleg. A valódi boldogság magában foglalja a fájdalmat is, csak nem vész el benne, miatta.
Amit a tudományos kutatások tényleg mondanak
A Harvardi Boldogság-tanulmány — a világ egyik leghosszabb, több mint nyolcvan éven át futó vizsgálata — egy megdöbbentően egyszerű következtetésre jutott: a tartós boldogság legfontosabb előrejelzője a kapcsolatok minősége. Nem a vagyon, nem a hírnév, nem a siker. Az, hogy milyen mélyen kötődsz az emberekhez körülötted.
A kutatás azt is megmutatta, hogy a magányosság fizikailag is romboló hatással bír, hat az immunrendszerre, a szívre, a kognitív funkciókra. Az elmagányosodott emberek nem csupán szomorúbbak: rosszabbul is alszanak, hamarabb öregednek és rövidebb az élettartamuk.
Ha tehát van valami, amit a Boldogság Világnapja alkalmával érdemes megtenni, az nem egy motivációs idézet megosztása a közösségi médiában, hanem egy üzenet elküldése annak, akivel régen nem beszéltél. Egy telefonhívás. Egy kávézás, amit régóta halogatsz. Ez tűnhet apróságnak, de egyáltalán nem az.
Három dolog, amit holnaptól bevezethetsz
A boldogságkutatás egyik legizgalmasabb területe az úgynevezett intencionalitás, azaz annak vizsgálata, hogy mennyit számít, ha szándékosan fordítasz figyelmet arra, ami jót tesz neked. A jó hír, hogy sokat számít. A rossz hír, hogy nem elég egyszer megcsinálni, mint egy kipipálandó feladatot. Ilyen boldogságfokozó gyakorlatok lehetnek:
1. Hálagyakorlat – de nem az Instagram-verzió
A hála naponta ismételt, konkrét, kis dolgokra fókuszáló tudatos gyakorlata bizonyítottan emeli a szubjektív jóllét szintjét. A lényeg, hogy ne általánosságban legyél hálás “az életedért”, hanem írj le három konkrét dolgot, ami adott nap megérintett. Egy mosoly a buszvezetőtől. A napfény az ablakon. A villanyvezetéken átfutó mókus. Hogy a kávéd pont olyan forró volt, amilyet szeretsz. Igen, azért is lehetsz hálás, hogy tető van a fejed felett, de mi van még ezen is túl?
2. Testmozgás – mint mentális higiénia
A mozgás és a boldogság közötti összefüggés nem meglepetés, de az igen, hogy már heti háromszori húsz perc séta is szignifikáns hatással bír a hangulatra és a szorongásszintre. Nem kell ultramaratonra készülni. Elegendő kilépni a házból és az autót sportcipőre cserélni, amíg elérsz a boltba. Plusz pont, ha teljes jelenléttel sétálsz és észreveszed azokat az apróságokat, amik mellett a mindennapok rohanásában elmész.
3. Digitális csend – naponta legalább egyszer
A folyamatos információs zaj az konkrétan az agyunkra megy. Még csak nem is kell háborús híreket olvasni ahhoz, hogy lejöjjünk az életről, elég, ha mások utazásain, sikerein, “tökéletes” életein legeltetjük a szemünket. A tudatos digitális szünet, akár csak egy óra, visszaadhatja azt az érzést, hogy a saját életünk is elég.
Egy nap, ami emlékeztet
Talán pontosan ez a Boldogság Világnapja igazi funkciója. Nem az, hogy megold valamit, hanem hogy megállít. Hogy december 31-én kívül legalább mégegyszer feltedd a kérdést:
Abba az irányba megyek, amerre valójában szeretnék?
Bár március 20. világnap nem kell tüntetőleg boldognak lenned, mert a naptárban az van. Ennek ellenére talán érdemes felhasználni arra, hogy csendben, őszintén szembenézz azzal, amit a hétköznapi rohanás elsöpör.
Mert a boldogság nem vár. Nem érkezik meg egyszer, és marad. Minden nap újra választod. Vagy nem.
Ma melyiket választod?
